Körösvidék, 1925 (6. évfolyam) szeptember-október • 196-247. szám
1925-09-12 / 205. szám
Kőrösvidék Bckcscsaba, 1925 szeptember 12. GONDOLATOK • * * Operettfigurák a genfi közgyűlésen. Már napok óta tárgyal a népszövetség sok neves delegátusa azon a gyűlésen, amelyet Genfbe állítólag azért hívtak össze, hogy a népek ügyes-bajos elintéznivalóinak útját egyengesse. A legyőzött népek most is bíztak a népszövetségben. Mi magyarok is komoly, jeles fér\fiakat küldtünk oda, akik nagy felkészültséggel, értékes tudással és igazságunk megdönthetetlen érveivel felfegyverkezve foglalták el helyüket a számukra kijelölt zöldasztal mellett. És mit látunk? Az első minket érintő, véteink ezreinek életébe vágó kérdés letárgyalására 5 percet szabott ki a magas rendezőség, persze meg sem hallgatta a magyar igazság képviselőit, hanem előre elkészített oláh maszlagot tálaltatott fel, amelyet szó nélkül nyeletett le minden delegátussal. — Néhány haszontalan alamizsnafillért vetett oda az erdélyi magyar telepesek földönfutóvá tett tömegeinek elkobzott, elrablott birtokaik helyébe, amelyeken azóta már regátbeli havasifranciák szántanak. Fájó csalódásunk közepette arra gondolunk, hogy operettelőadás folyik Genfben, amelynek bohóc figurái, a Benesek, a Vakaresku Helének csak azért verődtek össze, hogy csak évekkel előbb levetett férges condrájuk helyén kényeskedő franciás divatú finnyás öltözéküket és — kínlódó, vergődő, legyőzött népek sorsát intéző hatalmukat fitogtassák. A legyőzöttek igazságát bizony nem ezek az operettelőadások, hanem saját erejük fogja életrekelteni. * A franciák békülni akarnak. Briand békepolitikát hirdet. Hangsúlyozza, hogy ugy a franciák, mint a németek, csak akkor boldogulhatnak, ha megbékülnek, kezet fognak. Nagy meghatottsággal fogadnánk ezt a nemes törekvést, igaz lélekkel üdvözölnénk a francia külügyminisztert, ha nem volna eszünkben egy és más dolog s ha nem látnánk a francia határon kivül eső eseményeket is. De emlékszünk reá, hogy amikor az összeroppant Németországgal lehetett volna békepolitikát csinálni, amikor ez a fáradt nép valóban vágyott a békére, akkor a franciák megalázták, megtaposták, minden értékes földjét kifosztották, megszállották s egészen meg akarták fojtani. Persze most, amikor látják, hogy egy ötvenmilliós nemzetet nem lehet megenni, amikor kiderül, hogy a nagy étvágy szörnyen megfeküdte a gyomrukat, akkor jobb üzlet a békepolitika. De meg az sem lehetetlen, hogy azok a lenézett riff-kabilok is békére hangolják a dicsőséges franciát, mert ott is lehet ám vérzeni, sőt elvérzeni is. Mindamellett lehetne igazi, őszinte békepolitikát csinálni. Korrigálják ki egy kicsit azokat a gyalázatos „békéket", szűnjenek meg az égbekiáltó igazságtalanságok s mindjárt lesz béke. Zürichben a magyar koronát 0*0072*60-el jegyezték Iszákosait, vigécek és hSlyék az oláh delegációban Bukarest, szeptember 11. A washingtoni interparlamentáris konferenciára kiküldendő oláh delegáció összeállítását ezúttal a nemzeti párti „Románia" részesiti rendkívül éles bírálatban, mert szerinte a bizottságban csupa vigéc, iszákos és hülye foglal helyet. Maga a „Cuventul", amely eddig is élesen támadta a bizottság összeállítását, ezúttal Titulescu ellen fordul, aki a legújabb hirek szerint vezetni fogja a delegációt. Kérdi a lap, vájjon föl tud e mutatni Titulescu valamilyen számbavehető diplomáciai sikert. „Nem, mert egyebet sem csinált idáig, csak mindig holmi tiltakozó memorandumokat olvasott föl Spaában Párizsban, Genfben és most is ilyet tervez Washingtonban. Nos elege volt már Romániának Titulescuból is, aki legjobban tenné, ha visszavonulna arra az egyetlen terrénumra, amelyik neki megfelel: az idegbajok tanulmányozásához." ; Híxotfsertés- ós hentesipari tártat Budapesten i Budapest, szeptember 11. Az okj tóber 2., 3. és 4 én megtartandó hizottsertés- és hentesipari tárlatot Mayer János földmivelési miniszter nyitja meg. A megnyitón résztvesz Valkó Lajos kereskedelemügyi és Bud János pénzügyminiszter is. A kiállításon 80 gazda 1700 db. 170 kg-nál nagyobb sulyu sertéssel vesz részt. A kiállításon résztvesznek az összes hentesipari és husipari vállalatok és a vegyi gyárak is sertésoltó anyagokkal. A kiállítás iránt eddig is hatalmas külföldi érdeklődés nyilvánul meg. A kiállítás vezetősége í ugyanis nagy külföldi propagandát í is csinált, hogy a magyar mangoj lica és hizott zsirsertés kelendő! ségét fokozza. Kevés tanterme van a gazdasági népiskolának A békéscsabai önálló gazdasági népiskola gondnoksága pénteken egy tervrajzokkal ellátott kérelmet adott be a városi iktató hivatalba, képviselőtestület elé való terjesztés végett. A kérvény az iskola igazgatóságának javaslatát tartalmazza a jelenlegi viszonyok következtében szűknek bizonyult iskola kibővítését illetőleg. [A -kérvényből az alábbi érdekes adatokat közöljük: A tanulók számának állandó növekedése miatt az iskola jelenlegi két tanterme nem elegendő a tanítás zavartalan végrehajtására. Az 1924. és 25 tanévben is állandóan 678 tanuló látogatta az iskolát. A tanulók 14 osztályba vannak sorolva. Osztályonkint és hetenkint 2—2 félnapi oktatási időt alapul véve legalább 28 félnapra volna szükség, amihez a két tanterem semmi körülmények között sem elegendő. Ugyancsak szűknek bizonyult a háziipari oktatás céljait szolgáló terem is ugy, hogy ennek kibővítése illetve szaporítása is szükségessé vált. Elsősorban is múlhatatlanul fontos, hogy a tantermek számát legalább négyre szaporítsák. A kérvényhez mellékelt tervek szerint az iskola összes kibővítési munkálatai mintegy 28 ezer aranykoronába kerülnének. De két évre felosztva az elvégzendő munkálatokat, erre az évre egyelőre csak 8 ezer koronára volna szükség. Mig a befejező munkálatokat az 1926. évben hajtanák végre, amihez esetleg már államsegélyt is tudnának szerezni. Tekintettel azon elfogadható és minden ellenérvet megdöntő okra, hogy az iskolában közül nyolcszáz tanuló részesül oktatásban — fejeződik be a kérvény — minden remény meg van aziránt, hogy a képviselőtestület belátja az iskola kibővítésének szükségességét és egyhangúlag elfogadja a tervezetet. fl XVII. hatalibus nagygyűlés Az Országos Katolikus Szövetség, mint az országos katolikus nagygyűlések hivatalos rendezője összeállította a XVII. országos katolikus nagygyűlés programmját és az ezzel kapcsolatos ünnepségekre való előkészületeket is megtette. Ennek alapján jelenti, hogy a XVlI-ik országos katolikus nagygyűlést Budapesten október 11., 12. és 13. napjain rendezi. A nagygyűlések a fővárosi Vigadó termeiben fognak lezajlani. A nagygyűlést Zichy János, az Országos Katolikus Szövetség elnöke nyitja meg, aki után Magyarország katolikusaihoz először fog szólni Caesare Orsenigo pápai nuncius. A többi szónok nevét az Országos Katolikus Szövetség később fogja közölni. A befejező beszédet Csernoch János dr. biboros hercegprímás mondja, aki október 11-én, vasárnap délután maga vezeti a főváros uccáin végigvonuló ünnepélyes nagyszabású eucharisztikus körmenetet. Megválasztották a női iparostanonciskola oktatóit A békéscsabai iparostanonciskola felügyelő-bizottsága a napokban gyűlést tartott, melyen megválasztották a női iparostanonciskola oktatóit. Dr. Korniss Géza üdvözölte a megjelenteket és megnyitotta a gyűlést, majd bejelentette, hogy a szabályrendelet értelmében a női iparostanonciskola oktatóit nyilvános pályázat utján választják meg és a beérkezett pályázatok felett az iparostanonciskolai felügyelő bizottság dönt a tanfelügyelő elnöklete alatt. A tanfelügyelő őt bizta meg helyettesítésével. Ezután Uhrin Károly bejelentette, hogy a következőd pályáztak az oktatói állás elnyeréséért: dr. Banner Benedekne, Prisztavok Mária, Csepregi Róza, Sáska Erzsébet, Dvorzacsek Ilona közismereti tárgyak tanítására, Petz Kornélia és Kosuth Tivadarné az általános rajz, Horváth Irma pedig a szabászat tanítására. A felolvasott nyolc pályázót a bizottság egyhangúlag megválasztotta oktatókul. A női iparostanonciskola igazgatójának ugyancsak egyhangúlag a bizottság Uhrin Károlyt választotta meg. Végül ifj. Horváth Mihály ipartestületi jegyző a testület nevében köszönetét fejezi ki a szervező munkálatok körül kifejteit eredményes munkájukért dr. Korniss Géza kulturtanácsnoknak és Uhrin Károly igazgatónak. Aláírták a* osztrák-szerb kereskedelmi szerződóst Belgrád, szept 11. Az osztrákszerb kereskedelmi szerződést aláírták. A hír szerint a szerződés ratifikálása csak rövid idő kérdése. Klóbelsberg miniszter Nagykanizsán Nagykanizsa, szept. 11. Gróf Klébelsberg Kunó vallás és közoktatásügyi miniszter Mállay Tibor volt pénzügyminiszter társaságában, aki egyúttal a nagykanizsai kerület képviselője is, meglátogatta Nagykanizsát, hogy ai ott újonnan kezdeményezett iskolai és közoktatásügyi újításokat megtekintse. Társaságukban leutazott Bessenyei Zénó, Görgey István, Halász Móric, Dinich Ödön, Biró Pál és Szabó Pál nemzetgyűlési képviselő. A pályaudvaron Tarányi Ferenc főispán üdvözölte az előkelő vendégeket, akik a tömeg sürü sorfala és óvációi közben a piarista gimnáziumba hajtattak, ahol a megérkezés után ebédhez ültek. Délután meglátogatta a miniszter az iskolákat és más közoktatásügyi intézményeket. Este 200 személyes bankett volt a vendégek tiszteletére. — Az Evangélikus Leányegyesület tudomására hozza tagjainak, hogy a Magyar Protestáns Diákszövetség (Budapest VIII., Üllői-ut 24.) október első felében tanulmányutat rendez Párisba, 18 nap tartamára. Az ut költsége 2.630.000 K. Jelentkezni lehet f. hó 15-ig, személyesen vagy levélben Budapesten, amikor is 750000 K azonnal lefizetendő. Ha az egyesületi tagok között volna vállalkozó, kérem azt 15 ig itt az elnökségnél bejelenteni (Kis Tabánucca 32). Az Elnökség. — Kiutalták a hadirokkantak ellátását. Budapestről jelenttik: A népj. és munkaügyi miniszter a hadirokkantak. hadiözvegyek és hadiárvák ezévi szeptember havi ellátására szükségelt összeget az egyes törvényhatóságoknak átutalta. — A „Körösvidék" folyo hó 15-én kedden reggel megjelenő számából tudhatja meg leghamarább hogy nyert-e iparossorsjegye. — Uj cserkésztiszt. Csorna Gyula polg. iskolai tanárt a békéscsabai 225. számú „Petőfi" cserkészcsapat parancsnokát Budapesten cserkésztisztté avatták. — „Silvió kapitány" Gyulán. A közelmúlt napokban nagysikerű műkedvelő előadással szórkoztatta a gyulai honvéd zászlóalj önképzőköre a város közönségét, amely zsúfolásig megtöltötte a színház nézőterét az előadás alkalmából. R zászlóalj önképzőkörének ügyes férfi- és hölgytagjai Széli Dezső agilis, ismert nevű békéscsabai vasutas betanításában és nagysikerű közreműködésével (Szilágyi szerepét játszotta) „Silvió kapitány"-t mutatták be pompás, nagyhatású előadásban. R darab címszerepét Mihályi Lajos (Békéscsaba) alakította. Rz előadás sikeréért nem csak a szereplőket illeti elismerés, hanem kiváló felettes vezetőiket is, akik nemes megértéssel teszik lehetővé ilyen előadások rendezését.