Körösvidék, 1925 (6. évfolyam) szeptember-október • 196-247. szám

1925-09-11 / 204. szám

Békéscsaba, 1925. szeptember II. Kőrőavidék — Jön a Kamara Szi ház! Alapi Nándor jeles társulata amelyet az egész ország s igy Békéscsaba közönsége is igen jól ismer, szep­tember hó 26—28-ika táján ismét Békéscsabára látogat el, hogy ki­váló színvonalú, igazán művészi elő­adásokkal gyönyörködtesse Békés­csaba város közönségét. Az értékes müsortervezeten, amely kilenc estét tölt be, az alábbi darabok szere­pelnek; Vége a szép nyárnak, víg­játék. Kitartás, vigj. Névtelen hajó, színmű. Mária Magdolna, szinmü. ítélet órája, Az orvosság méreg és Ádám. — Kék róka, vigj. Solnes építőmester (Ibsen) — Kisértetek (Ibsen) — Három csésze tea, vigj. Előre is szükségesnek tartjuk fel­hívni közönségünk figyelmét a Ka­mara Színház előadásaira. — Amundsen norvég lobogó alatt, olasz gépen repül tavasz­szal a Sarkra. Rómából jelentik: A lapok azt irják, hogy Amundsen a jövő tavaszra tervezett északsarki utja céljából megvásárolta az olasz félmerev I. számú léghajót. Ez a léghajó 106 méter hosszú, három motorral van felszerelve, amelyek segítségével óránként 105 kilomé­ternyi sebességgel repül. Akciórá­diusa 3570 kilométer. Az utat a jövő tavaszon norvég zászló alatt, de o'asz személyzettel fogják az északi sarkra megtenni. — Keleteurópai repülőút. Turin­ból jelentik : A mirafiorii repülőtér­ről ma reggel 7 óra 20 perckor egy három repülőgépből és egy tartalék­gépből álló repülőraj indult el ke­leteurópai körútra. A körrepülés az Udine—Budapest Lemberg—Jassy­Bukarest—Sztambul—Szófia—Belg­rád—Budapest Udíne—Róma—Tu­rin útvonalon játszódik je. A re­pülőraj Bolognesi ezredes parancs­noksága alatt áll. — Uj polgári iskolai tanitó Eleken. A kultuszminiszter Mittl Ferenc igazgatót saját kérelmére a csornai polgári iskoiához és helyette Csornáról Szemző Vilmos igazgatót Elekre helyezte át. — Halálozás. Széles körben keltett részvétet az a hir, hogy özv. magyarrégeni Asztalos Istvánné sz. hajdúböszörményi és nádudvari Vargha Eszter f. hó 9 én d. u. 4 órakor 88 éves korában csendesen elhunyt. ;fl megboldogult régi világ­ból való magyar asszony volt, fel­ruházva a magyar asszonyok min­den nemes tulajdonságával. Halála a Pfeiffer családot borította gyászba, melynek tagjai az elhunytban a forrón szeretett édesanyát, nagy­anyát, szépanuát siratják. Temetése ma déli 12 órakor lesz, amikor is a Haan ucca 10. szám alatti gyász­házban beszentelik a holttestet s azután Békésre szállítják, hogy az ottani ref. temetőben levő családi sírboltban helyezik örök nyugalomra. — |Féláru utazás Budapestre és vissza. Szeptember 15-ig féiáru vasúti jeggyel utazhatnak Budapestre és vissza az Államvasutak és a ke­zelésében levő helyiérdekű vasutak vonalain azok, akik a kereskedelmi és iparkamaráknál, mezőgazdasági kamaráknál, a Máv. menetjegyiroda fiókjainál, lapunk kiadóhivatalánál, vagy a Faluszövelség és a Hangya vidéki fiókjainál, akár a Faluszö­vetség központjában Budapest, V. Zoltán ucca 8 sz. alatt darabonkint 50000 K féláru kedvezményre jo­gosító igazolványt váltanak, amely­lyel ugy a kertészeti, vadászati és Széchenyi emlékkiállítás, mint az Országos Kézműipari tárlat külön belépődíj nélkül tekinthető meg. Az igazolvány hat napi utazásra és tar­tózkodásra érvényes. Hogyan dolgozik az oláh csendőrség 7 Borzalmas vallatás a székelyföldön Sepsiszentgyörgy, szept. 10. Megrendítő kinzás történt szom­baton a szentkatolnai csendőrségen. Az ügy előzményéhez tartozik, hogy egy Majíáth Mihály nevű ci­gány ezer és egynehány lejt isme­retlen módon elvesztett az uccán. Azonnal jelentést tett a szentkatol­nai csendőrségen, ahol annak a gyanújának adott kifejezést, hogy a pénzt Sánok Ferenc nevű legény találta meg, s valószínűleg saját céljaira használta fel. A csendőrség azonnal elfogti Sánok Ferencet akit a laktanyában ütlegelések közben vallattak. A megijedt legény félel­mében magára vállalta lopást s arra a kérdésre, hogy hová tette a pénzt meggondolatlanul hazudta, hogy anyjának adta át a talál pézt. Idősebb Sánok Ferencné eközben megérkezett a laktanyába, mert hallotta, hogy fiát letartóztatták. Amint a csendőrök meglátták az anyát, reárohantak, kezét összekö­tözték és pofozósokkal akertákked­vező vallomásra birni. Midőn idő­sebb Sánok Ferencné kijelentette, hogy az elveszett péníől iudomása nincsen, az ősz hajú asszonyt mez­telenre vetkőztették, majd láncra verték és vizes kötelekkel össze­vissza verték S hogy még kisérte­tiesebb legyen a kinzás, gyertyák közzé fektették a lebilincselt asz­szonyt, azután a talpára huszon­ötöt vertek. De a kínzásoknak vállogatot eszközei ugylátszik már kifogytak, mert a széni kato nai csendörörs­parancsnok a vallatás további foly­tatásához segítségül hívta a mar­tonfalvi csendórörsöt is. Mikor ennek a csendőrőrsnek a kiküldőttjei is megjelentek, az öreg­asszony ujabbi kínzása folytatódott Ismét végigpofozták, belerugdostak, azután az istálóba vitték, ahol a jászolhoz kötötték. A meggyötört asszony igazsága í tudatában a rettenetes kínvallatá­sok ellenéra is tagadta a lopást, mire láncokkal guzsbakötötték s az asztal ala dobták. Ott aztán a meg kínzott teremtés elájult. Ájulásából azonban fellocsolták s mikor magához krt, rákényszeri­tették, hogy fájós lábával sétáljon. Vasárnap délután id. Sánok Fe­rencnét a sepsiszentgyörgyi kor­házba szállították, ahol súlyos sé­rüléseivel fekszik. Szerencsétlen fiának sikerült ez­alatt a kinzó kamarából megszök­nie és ugy eltűnt, hogy hollétét még mai napig sem letett megálla­pítani. — Magánpolgári iskola Szeg­halmon. A ku tuszminiszter meg­engedte, hogy Hollósy Ilona oki. polgári iskolai tanárnő Szeghalmon magánpolgári iskolát létesítsen és azt már a folyó tanévben megnyissa. Az iskola nyilvánossági jogát a mi­niszter kiküldöttének vizsgálata után adják meg. — Elütött kerékpáros. Köny­nyen végzetessé válható szerencsét­lenség történt szerdán délben az Ách m L. András- és a Berényi­uccák keresztezésénél. Kerékpárján a Baross ucca felé igyekezett Bátori Pál 19 éves Gellért [ucca 1. szám alatti pincér és szembe jött vele elég gyors tempóba id. Koritár Má­tyás Berényi uccai sertéskereskedő kocsijával. Koritár valószínű eg nem vette észre a közeledő kerékpárt és a csengetést sem hallotta, mert ráhaj­tott Bátorira, aki a szerencsétlenség közeledésének láttára, lélekjelenetét nem vesztetted s még idejekorán félre­ugrott, úgyhogy semmi baja nem történt. Négy millió koronát érő ke­rékpárja azonban teljesen, használha­tatlanná összetört. Bátori feljelenté­sére a rendőrség a vizsgálatot meg­indította. — Előállított munkakerülők. A szerdai hetipiac alkalmával az ál­lamrendőrség bűnügyi osztályának közegei Nagy István, Csebe Pál és Bócsik Pál lakás- és foglalkozásnél­küli egyéneket közveszélyes munka­kerülésért a rendőrkapitányságon elő­állították és kihallgatásuk után az ellenük indított eljárás lefolytatásáig őrizetbe vették őket. -- Ötmilliárdot örökölt egy sze­gedi cigányprímás. Szegedről je­lentik : Gonda Kálmán szegedi ci­gányprímáshoz értesítés érkezett, amely szerint feleségének a nagy­bátyja Amerikában meghalt és a ci­gányprímás családjának ötmilliárd magyar koronát kitevő összeget ha­gyományozott. A szerencsés cigány­prímás kijelentette, hogy ezután sem válik meg a hegedűtől, hanem to­vább is cigányprímás marad. — Simmenthali bikákat hoznak be Svájcból. A m. kir. földmivelés­ügyi miniszter még a f. évben 30— 40 drb simmenthali tenyészbikát és 80—100 drb üszőt, illetve hasas te­henet óh jt Svájból importálni, vér­frissítés és a tejtermelés fokozása cél­jából. Ezen inporlból ugy a községek, mint a magántenyésztők is részesül­hetnek. A vásárlás megkönnyítése céljából, a készpénzért vásárlók a vételárból némi engedményben is részesülnek; méltánylást érdemlő esetben esetleg három félévi ka­matmentes részletben történő fi zetés kedvezményre számithatnak. Vásárolni szándékozók, — saját költ­ségükre, — a kiválasztásnál és vá­sárlásnál jelen lehetnek. Előjegyzé­sek, lehetőleg f. hó 20 ig, a várme­gyei gazdasági felügyelőséghez Gyu­lára külnendők. — Svédtorna tanfolyam. Folyó hó 15-tól kezdődőleg fiu és leány­gyermekek részére a polgári fiúis­kola tornatermében svédtorna tan­folyamot tartok. Jelentkezéseket el­fogadok dé elóttönként a polgári fiú­iskolában. Vitéz Marék Endre. — Levente hirek. Leventék, a még át nem vett nadrágot és trikót, kerületi körzetvezetőjüknél folyó hó 12-én szombaton átvehetik. — Folyó hó 13-án vasárnap reggel a rendes helyen 7 órakor gyülekező. Testne­velési vezető. — Lopások. Uhrin Pál békés­csabai Áchim L. András-ucca 27. szám alatti gazdálkodó feljelentést tett a rendőrségen ismeretien tettesek ellen, akik szerdáról-csütörtökre vir­radó éjjel bezárt kamaráját minden valószinüség szerint álkulccsal kinyi­tották ésonnan8 zsák búzát mintegy 2 és félmillió korona értékben anélkül, hogy idejekorán észrevették volna, elloptak. A tettesek kézrekeritésére a rendőrség a nyomozást megindította. — Papp Józsefné okányi lakostól, aki a békéscsabai állomáson mint átutazó tartózkodott, egy őrizetlen pillanatban ismeretlen tettes ellopta lilabőrből készült pénztárcáját 340 ezer korona tartalommal. A rendőr­ség a nyomozást megindította. — Élve eltemetett kunok csont­vázát találták meg Karcag kör­nyékén. Szarvasról jelentik: Krecs­marik tanár, a kiváló régész Szarvas környékén már hosszabb idő óta végez ásatásokat. Az ásatások köz­ben felfedezte, hogy sok olyan fel­ásott sir van, ahol a holttest szo­katlan helyzetben van, noha a síro­kat nem bolygatták meg. Némelyik sírban a csontváz arcraborult hely­zetben fekszik, másik pedig a leg­lehetetlenebb helyzetben levő vég­tagokkal. R kunoknál szokás vo t, hogy a legelőkelőbb vezérek szol­gáit, kik erre önként is vállalkoz­tak, élve temették el s valószínű, hogy ilyen sírokra bukkant a régész. — A világ legnagyobb életbiz­tosítási kötése. Az amerikai Pru­dential Biztosító Társaság olyan biz­tosítási kötést csinált, amely ezideig a legnagyobb üzlet ebben a szak­mában. A Louisvíllei és Nashvillei Vasúttársaság 60,000 alkalmazottját biztosította az intézetnél és a biz­tosítási összeg 150 millió dollárra rug, ami magyar értékben közel 11 billió koronát tesz ki, tehát csaknem háromszor akkora, mint az egész magyar bankjegyforgalom. — Királyok jövedelme. Egy ösz­szeáilitásban a koronás uralkodók évi jövedelmét dollárra átszámítva a következőképen tüntetik fel: Az olasz király . . 3,200 000 Az angol király. . 2,900.000 A japann császár . 2,250 000 A spanyol király . 1,775000 A belga király . . 1,075 000 A jugoszláv király . 665.000 A román király . . 500.000 A svéd király . . 463 600 A bolgár király . . 400 000 A dán király . . . 300.000 A norvég király . 244.000 SPORT Az ujkigyósi leventék football­mérkőzése Az Ujkigyósi Levente Egyesület footballcsapata f. hó 8 án a csabai Előre 1. b) csapatával mérkőzött, melyből 4 : 2 arányban Kigyós ke­rült ki győztesen. Az Előre formán alul játszott s elfogadhatót csak Nagy, Milyó és Kurilla nyújtott. Ki­gyósiak közül Böschatt 1. Ballovai 11. és Kosznai vált ki. Uhrin biró a játékot 7 perccel előbb fújta le. Tőzsde (4 MTI bókésomabal fiókjának Jolontóme alap Jón uj Zürichben a magyar koronát 0-0072'60-el jegyezték Valuták i A. ft. 345000-847000 Dollár 71170-72050 Fr. frank 3389 Lira 2960-2992 1 Márka 17U20 lo.S. [.9987-10071 Szokol 2096-2124 Leu 347-353 lSv.fr. 13738-13848 1 Dinár 1245-1267 76 kg. tiszavidéki 77 kg. tiszavidéki 78 kg. tiszavidéki 79 kg. tiszavidéki Rozs Tengeri Takarmányárpa Sörárpa Zab (ó) Zab (uj) Korpa Gabonaáraki 377500 380000 382500-385000 385000-387500 387500 -390000 265u00-270000 282500-287500 265000—280000 310000—360C 00 340000 350000 235000—255000 175000 -18U000 Ferencvárosi sertésvásár :'felh. 2900, marad. —, érk. —, eladva —, Arak: könnyű25000—26500, nehéz 30000-31500.

Next

/
Thumbnails
Contents