Körösvidék, 1925 (6. évfolyam) szeptember-október • 196-247. szám
1925-10-29 / 245. szám
Körösvidék Békéscsaba, 1925 október 29. A kereszténypárt! Jelölt vezet a letenyel kerületben Budapest, október 28. Déli 12 órakor érkezett jelentés szerint a letenyei kerületben a kereszténypárti jelölt: Fritz Artúr abszolút többséggel vezet. Kézrekeröít egy sikkasztó „bankigazgató" Letartóztatás a színésznő Öltözőjében Budapest, október 28. Az elmúlt tőzsdei konjunkturális idők kétes existenciáju lovagja került tegnap rendkivül érdekes körülmények között a rendőrség kezére. A Városi Szinház egyik színésznőjének Molnár Verának öltözőjében a főkapitányság egyik detektivje elfogta és a főkapitányságra előállította Róth Jenő bankigazgatót. Róth Jenő ellen a Miklósi és Baross cég tett feljelentést közel 100 millió korona elsikkasztása miatt. Egész éjszaka a főkapitányságon tartották és ma d. e. kezdte meg kihallgatását Bartha rendörtanácsos. A terhére rótt bűncselekményt Róth Jenő egyelőre tagadja, de a feljelentéshez csatolt bizonyítékok és tanuk azt igazolják, hogy a csalást elkövette. A rendőrség előélete után folytat nyomozást, mert valószínűnek tartja, hogy Róth Jenő eddig folytatott életmódja folytán az első sikkasztási ügy kipattanása után még sok helyről jön feljelentés az ifjú letört bankvezér ellen. Mi van ma? 1923. okt. 29., csütörtök R. kath.: Nárcisz pk. Prot.: Zeno Nap kelte 6 óra 39 perckor, nyugta 16 óra 48 perckor (4-48) Holdkelte 16 óra lö^perckor, d. u. nyugta 3 óra 30 perckor, éjjel Este W7 és Va9 órakor mozielőadás az Apolló mozgóban Szabadság. — Most jött haza egy heti szabadságról és már megint szabadságot kér? — Ezúttal kérem igen szépen, nősülés miatt . . . — Azt megtehette volna, mialatt most távol volt. — Az igaz. De nem akartam elrontani a szabadságomat. Egy fiatalasszony máglyahalála Elégette magát gyógithatatian betegsége miatt Különös módon vált meg életétől Maklár községben Apostol Bertalanná 23 éves asszony. Évek óta gyógyíthatatlan betegségben szenvedett és ez a betegség annyira elkeserítette, hogy néhány hónappal ezelőtt már öngyilkos akart lenni. Akkor mérget vett be, de az orvosok megmentettek az életnek. Tegnapelőtt, mikor férje nem volt odahaza, a kert egyik elrejtett zugában rőzséből, szalmából és forgácsból máglyát rakott. A máglyát leöntötte petróleummal, felvette legszebb ünneplő ruháját, majd magái is végiglocsolta petróleummal, így felkészülve, meggyújtotta a máglyát és amikor magasra csaptak a rőzse lángjai, beleugrott a lángokba. Mire a szomszédok észrevették a kertben lévő tüzet, már késő volt. Apostol Bertalannét szénnéégve találták az eloltott máglya hamujában. Reformációi emlékünnep Békésen A békési ref. reálgimnázium ifjúsági egyesülete 1925. okt. 31-én a reformáció emlékünnepén diszgyülést tart, amelyre az érdeklődőket ezúton is meghivja. Műsor: 1. Himnusz. Énekli a ref. reálgimnázium énekkara. 2. Megnyitó beszéd. Tartja Rohon János VIII. o. t. 3. Szabolcska Mihály: .Október 31". Szavalja Kallán Imre VII. o. t. 4. „Erős várunk". Énekli a ref. reálgimnázium énekkara. 5. „Az ige örök". Irta és előadja Végh László VIII. o. t. 6. Zsapka Kálmán: „Hiszekegy". Szavalja Berentés Márton VI. o. t. 7. „Magyar Hiszekegy". Énekli a ref. reálgimnázium énekkara. 8. „Másként nem tehetek". Irta és felolvassa Csüllög Imre VIII. o. t. 9. Sántha Károly : „A reformáció ünnepén". Szavalja Hégely Qábor VI. o. t.' 10. „Lelkem keres". Énekli a ref. reálgimnázium énekkara. 11. „Pro deo et libettate". Irta és előadja Nagy József VIII. o. t. 12. Szalay Károly: „Rákócihoz". Szavalja Nagy Lajos V. o. t. 13. „Nemzeti ima". Énekli a ref. reálgimnázium énekkara. Modositottáh a postai üzletszabályzatot A kereskedelmi miniszter a postaüzleti szabályzatban a következő nevezetesebb, a közönséget is érdeklő módosításokat léptette életbe: Levelezőlapok méretei hosszúságban 10—15, szélességben 7—10.5 cm.-ig terjedhetnek.Áruminták hossza az eddigi 30 cm. helyett 45 cm.-ig terjedhet. Nem szállíthatók nyomtatványok gyanánt azok a papírkereskedelmi cikkek, melyeken a nyomtatott szöveg nyilvánvalóan nem alkotja a küldemény lényeges elemét. Képeslevelezőlapokat is lehet nyomtatványként postára adni, ha azokon legfeljebb öt szóból álló üdvözlet, vagy egyéb kizárólag udvariassági kifejezésen kivül más irott közlemény nincsen. írógépen átnyomás utján előállított másolatok nyomtatványként nem szállíthatók még akkor sem, ha azok tömegesen kerülnek feladásra. Egy és ugyanazon feladó ugyanazon címzettnek azonos rendeltetési helyre szóló több, de legfeljebb három azonos természetű, de utánvétellel nem terhelt csomagot is adhat fel egy közös szállítólevéllel. A belföldi forgalomban a nagyobb tömegben feladott leveleket, levelezőlapokat és válaszos levelezőlapokat is, feltéve, hogy a küldemények dija ugyanaz, készpénzbérmentesités mellett is fel lehet adni. A sommás csomagokon ugy mint régen, a tartalmat és az értéket ismét ki kell írni. A helybe szóló expresszküldemények ezentúl nemcsak Budapesten, hanem az összes kincstári postahivatalok székhelyén is feladhatók. A feladó könyvelt küldeményeiről a feladóvevényen kivül feladóvevénymásoiatot is kaphat és ilyet utólag is kérhet. Az igazgatóság által erre kijelölt postahivatalok ajánlott levélpostai küldeményeket, sommás csomagokat, valamint távirati utalványokat a hivatalos órán kivül is felvesznek, ily küldeményekért darabonkinl 3000 prorona külön dij jár. Városok a tenger alatt OFOSZ hajósoli felfedezése Moszkva, okt. 28. Az Orosz Távirati Iroda jelenti: Egy orosz kereskedelmi hajó személyzete Perzsiából Bakuba menet Sachkova félsziget közelében a tenger fenekén egy ókori várost fedezett fel. Minthogy a víz nyugodt volt, a régi ázsiai architektúrájú város utcáit és épületeit tisztán ki lehetett venni. A most felfedezett város közelében vannak annak a régebben felfedezett tengeralatti városnak a romjai, amelyet Charabasegernek hivtak és amelyből a tenger fenekén látható ut vezet a Bakui szárazföldre. A tudósok feltevése szerint ezek a városok olyan földrengés következtében sülyedtek a viz alá, amely a partvonalakat alaposan megváltoztatta. A szerb flotta hadgyakorlata a Dunán Belgrád, október 28. Az Újvidéken állomásozó szerb dunai flottilla a legközelebbi napokban, a magyarszerb határon hadgyakorlatot tart. HÍREK fl „BőFősvidér előfizetőihez! Értesítjük tisztelt előfizetőinket, hogy a „Körösvidék" sorsjátékában minden negyedéves és hónapos előfizetőnk is részt vesz (ingyen sorsjegyet kap), aki előfizetését akár a folyó évnegyedre, akár november hóra megújította már, vagy legkésőbb november hó 7-ike előtt megujitja. Tisztelettel a „Körösvidék" kiadóhivatala. — A békéscsabai ág. h. ev. Rudolf-reálgimnázium október hó 31-én délelőtt 11 órakor a tornateremben reformációi emlékünnepet rendez, amelynek műsora a következő: 1. Vidovszky Kálmán vallástanár üdvözli a megjelenteket. 2. Porkoláb Gy.: Luther. Szavalja Grabenhoffer István VII. o. t. 3. ünnepi beszédet mond Réthy Dezső VIII. oszt. tanuló. 4. Erős várunk. Énekli a reálgimnázium énekkara Povázsay László énektanár vezetésével. 5. Luther Wartburgban. Pályadíjat nyert mü. Felolvassa Moczkovcsák István VII. oszt. t. 6. Kozma A.: Az agg prédikátor. Szavalja Kiszely János VII. oszt. t. 7. Gályarabok éneke. Énekli a község. Az ünnepre a szülőket és az iskola barátait meghivja a reálgimnázium tanárikara. — A Szanatórium Egyesület családias összejövetelét első ízben szombaton tartotta meg. Ez alkalommal a Fiume étterme megtelt jóhangulatu szép közönséggel. Az egybegyűltek a legkedélyesebb hangulatban voltak együtt az éjféli órákig. Táncos volt bőven ugy, hogy mindenki jól mulatott. Viszont a jószívű adakozók több mint félmillió koronát juttattak a szegény tüdőbetegek megmentésére. Az első összejövetel fényesen igazolja, hogy ezeknek a nagyon kedves, bensőséges vacsora utáni teaestéknek nagy jövőjük van. Mint halljuk, legközelebb november hó 7-én, szombaton lesz ilyen öszszejővetel ugyancsak a Fiúméban. — Szülői értekezlet. A Rudolfreálgimnázium tanárikara — mint megírtuk — f. hó 30-án, pénteken d. u. 3 órakor szülői értekezletet tart. Az értekezlet előadója Bálás Ádám reálgimn. tanár lesz. A szülőket ezúton is tisztelettel meghivja a reálgimnázium igazgatórága. — A miniszterek fogadó napjai. A miniszterek fogadnak: a földmivelésügyi miniszter kedden és csütörtökön 12 óra után, a népjóléti miniszter csütörtökön délután 5—8 óra között, a pénzügyminiszter kedden 5 óra után, igazságügyminiszter csütörtökön d. u. 11 óra után, honvédelmi miniszter kedden 12 óra után, közoktatásügyi miniszter pénteken 12—2 óra között. A belügyminiszter, amennyiben hivatalában tartózkodik, 12 óra után fogad. — A „Körösvidék" sorsjegygyei ezerszerte biztosabban nyer, mint bármelyik más sorsjeggyel. — Hazahozzák huszonöt exhumált hősi halottunkat. Az e hó 30-án este hat óra 20 perckor Győrből érkező személyvonattal a világháború alatt Olaszországban elesett huszonöt magyar hősi halott exhumált holtteste érkezik a keleti pályaudvarra. Az elesettek holttestét e hó 31-én délelőtt 10 órakor gyászünnepség kíséretében adják át a hozzátartozóknak. — A szombati előadás iránt igen nagy érdeklődés nyilvánul meg. Aki ott akar lenni ezen a gyönyörű, nagy gonddal rendezett ünnepen, az siessen előre megváltani jegyét a Wénich- drogériában. — A kisiparosok előnyben részesitendők a közszallitásoknál. A kormány a közszállitásoknál uj rendeletet léptetett életbe, kimondva, hogy a közszállitási versenytárgyalásokon ezentúl nem szükséges döntő szempontnak tekinteni az olcsóságokat, mert ezen a réven a nagyüzemek sokszor silányabb árukkal lekonkurálják a kisüzemeket. — Kik kérhetik a kényszerkölcsön hátrálék törlését ? A pénzügyminiszter utasítást adott a pénzügyi hatóságnak a hátralékos kényszerkölcsönök behajtására, amelyekből 60 milliárd korona bevételre számit. Azok az adózók, akik időközben tönkrementek és a kivetés időpontjában folytatott foglalkozásukká! felhagyni kényszerültek, kérI hetik a pénzügyminisztert, hogy ! kényszerkölcsön hátralékukat töröltesse. — Egy vagon prima tűzifát nyerhet ingyen, ha azonnal előI fizet a „Körösvidék"-re! — Egy hódmezővásárhelyi ujj ságiró emlékmüvének leleplezése. { Gonda József dr. tizenhárom év előtt elhunyt tehetséges hódmezővásárhelyi ujságiró emlékezetét november 1-én kegyelettel ünneplik szülővárosában. — Hódmezővásárhely közönsége ugyanis emlékmüvet állított az ujságiró sírjára, amelyet halottaknapján ünnepélyesen lepleznek le a hódmezővásárhelyi katholikus temetőben. — Felhivás a nemesszivü emberbarátokhoz. A Gyomai Jótékony Nőegylet nagyszabású ruhasegélyezési akciót indít s ezzel kapcsolatban felszólítást intézett a nemesszivü emberbarátokhoz pénzbeli, vagy természetbeni adományok nyújtása céljából. A közönség lelkesen támogatja a nemescélu akciót, melynek élén a nőegylet fáradhatatlan buzgalmu elnöknője, Záhonyi Aladárné s az ügybuzgó titkár, Hreblay Lajos áll. polg. isk. tanár állanak.