Körösvidék, 1925 (6. évfolyam) szeptember-október • 196-247. szám

1925-10-28 / 244. szám

Békéscsaba, 1925. október 28. K6ré9vidék 3 HÍREK 9 „Hőpösíidéh" előfizetőihez! Értesítjük tisztelt előfizetőin­ket, hogy a „Körösvidék" sors­játékában minden negyedéves és hónapos előfizetőnk is részt vesz (ingyen sorsjegyet kap), aki elő­fizetését akár a folyó évnegyedre, akár november hóra megujitotta már, vagy legkésőbb november hó 7-ike előtt megujitja. Tisztelettel a „Körösvidék" kiadóhivatala. — A reformáció emléknapját a Rudolf-reálgimnázium is megüli. Az iskolai ünnep az ifjúsági isten­tisztelet után 31-én délelőtt 11 óra­kor lesz a reálgimnázium tornater­mében. Az emlékünnep műsora a következő: 1. Vidovszky Kálmán vallástanár üdvözli a megjelenteket. 2. Porkoláb Qy.: Luther. Szavalja Orabenhofer István VII. o. t. 3. Ün­nepi beszédet mond Réthy Dezső VIII. o. t. 4. Az „Erős várunk"-at énekli az ifjúsági énekkar Povázsay László énektanár vezetésével. 5. Luther Wartburgban. Pályadijat n>vii mü. Felolvassa Moczkovcsák István VII. o. t. 6. Kozma A.: Az agg pré­dikátor. Szavalja Kiszely János VII. o. t. 7. Gályarabok éneke. Énekli a közönség. Az ünnepre a szülőket s az iskola barátait tisztelettel meg­hívja a reálgimnázium tanári kara. — M !~ J" ipján egész i kegyszerek. jz idén vasár­*» érdeklődtek ,/ a vasárnapi rendelkezések „ . w..u.nuinak-e azokra az üzletekre, ahol koszorúkat, gyer­tyákat, csokrokat árulnak. A rend­őrségen megnyugtatták az érdeklő­dőket azzal, hogy Mindszentek nap­ján a kegyszerek árusításával foglal­kozókra nézve nincs záróra. Ugy, mint hétköznap, nyitva lehetnek egész estig azok az üzletek, ahol gyertyákat, koszorúkat, csokrokat és más ez alkalommal használt kegy­szereket árulnak. — Szülői értekezlet. A békés­csabai ág. h. ev. Rudolf-reálgim­názium tanári kara e hó 30-án dél­után 3 órakor szülői értekezletet tart, amelyre a gyermekeik ügye iránt érdeklődő összes szülőket ez uton is tisztelettel meghívja a reál­gimnázium igazgatósága. — A szombati előadás iránt igen nagy érdeklődés nyilvánul meg. Aki ott akar lenni ezen a gyönyörű, nagy gonddal rendezett ünnepen, az siessen előre megváltani jegyét a Wénich-drogériában. — Értekezlet az állomásfőnök­ségen. ft békéscsabai állomás ki­bővítésével kapcsolatos ut- és víz­rendezési ügyek megtárgyalására f. hó 30-án délelőtt 9 órakor érte­kezlet lesz az állomáson, amelyre meghívták a város polgármesterét és az érdekeltségeket. — Azonnal küldje be élő' fizetését, mert elkapkodják sorsjegyeinket l — Időjóslat. A meterológiai in­tézet jelentése: Egyelőre változás nem várható. Később növekedő fel­hőzettel hőemelkedés. — Igerth Antal az eleki polg. fiúiskola igazgatója. Megírtuk, hogy Igerth Antal békéscsabai polg. fiúiskolái tanárt az eleki polg. fiú­iskola igazgatójává nevezték ki. Va­sárnapi közleményünkbe kellemetlen sajtóhiba csúszott be, ugyanis a hirbe Elek község helyett Endrőd község neve került, holott köztudomás sze­rint az endrődi polgári fiúiskola ér­demekben gazdag, jeles igazgatója Koczkás Sándor, aki (mint egyéb­ként Igerth Antal is) a , Körösvidék 0 lapnak értékes munkatársa. — Tisztviselői üdülőház épül szövetkezeti alapon Balatonfüre­den. A Balatoni Szövetség értesí­tette a várost, hogy szövetkezeti formában egy 100 szobás üdülőházat szándékozik megépíteni, mely az egész éven át nyitva levő Balaton­füred fürdő központi helyén egy erre a célra rendelkezésre álló három uccától határolt szép telken épülne. A ház kötelékében lehetőleg csak tisztviselőket vesznek be és az üzembentartás a szövetkezeti alapon, tehát önzetlen formában történnék. Felajánlja a szövetség a városnak, hogy a tisztviselőüdültetés céljaira egy-két szobát biztosítson. Az épü­letben részes testületek a szobák felett szabadon rendelkeznek. A szö­vetség egyelőre csak elvi nyilatko­zatot kér. Tájékoztatásul közli, hogy egy szoba hatezer aranykoronába fog kerülni, ami azonban az árlejtés során még mérséklődni fog. — Ingyen kap egy darab „Kö­rösvidék" sorsjegyet, ha legalább egy hónapra előfizet lapunkra. — A csabai testnevelési okta­tók elismerése. Diessl Károly vár­megyei testnevelési felügyelő dicsé­retét és teljes elismerését küldte leiratában Visnók Bálint, vitéz Hor­váth Pál, Suszta András, Sass Kál­mán és Qábor János oktatóknak. Dr. Berthóty István polgármesternek a csabai testnevelés körül kifejtett odaadó munkásságáért meleg köszö­netét fejezte ki. * Gépjárművezetői tanfolyam Békéscsabán. F. hó 29 én gépjár­művezetői (soffőr) tanfolyam nyiük meg, Sikorvszky Jakab oki. gépész­mérnök, szaktanár vezetésével, melyre jelentkezőket felvesz és bővebb felvi­lágosítást nyújt Faragó Sándor gép-, műszaki és autófelszerelési cikkek kereskedése Békéscsaba, Andrássy-ut 50. Telefon 144. — Eljegyzések. Csatlós Balázs, Újkígyós község érdemes főjegyzője eljegyezte Szabó Ilonka tanítónőt. Csatlós Imre tanitó eljegyezte Ke­resztessy Mariskát. — Országos vásár Vésztőn. A vésztői országos vásárt november hó 4-én tartják. — Egy vagon príma tűzifát nyer­het Ingyen, ha azonnal előfizet a „Körösvidék"-re / — Id. Victor János theológiai tanár előadásai Békésen. Id. Vic­tor János budapesti ref. theológiai tanár 4 napig Békésen tartózkodott. E hó 22, 23. és 24 napján a ref. elemi iskolák tanítványai előtt tar­tott mindenkor fenkölt lélekröi, mély vallásosságról, egyházszeretetröl ta­núskodó előadást a reálgimnázium nagytermében. Utolsó előadását 25-én tartotta, melyen, mint egyébkor is, igen nagyszámú felnőtt jelent meg. Különösen az egyházi belmissziós munka kiépítésének, a vasárnapi iskolák létesítésének fontosságáról* jelentőségéről beszélt Előadása mély megértésre talált hallgatói lelkében s hisszük, nem marad el a kívánt eredmény. — Egy nagyasszony halála. A szarvasi ev. főgimnázium egykori hírneves tanárának Szemián Dániel­nek özvegye hunyta le szemét örök álomra f. hó 23-án, Szarvason. A 88 éves úrnőt egész Szarvason tisz­telték és szerették s a legőszintébb részvét kisérte utolsó útjára, a szarvasi ev. ó-temetőbe. Halála ro­konain és nagyszámú tisztelőin kivül egyetlen leányát, Gizellát borítja mélységes gyászba. — A békéscsabai Nőegylet fel­hívja tagjait, hogy a hősök teme­tőjében levő sírokra szánt virágai­kat, esetleg gyertyáikat október hó 31-én vagy november hó 1-én d. e. 10 óráig bármelyik cserkésrcri­pat otthonába szállítsák. A cserké­szek gondoskodnak azok elhelye­zéséről. — A Magyar Nemzeti Szövet­ség felkéri tagjait, hogy a hősök sírjára szánt virágaikat (gyertyákat) bármelyik cserkészcsapat otthoríba szállítsák. A cserkészek majd kivi­szik a hősök temetőjébe azokat — Revizió alá veszik a trafik­engedélyeket. Ezelőtt öt esztendő­vel hajtották végre a trafikengedé­lyek revízióját, amelyet a pénzügy­miniszter rendelete szerint most meg­ismételnek. A revizió célja a hírek szerint az, hogy csak szegény em­berek kezén maradjon trafikjog. — A nKőrősvidék" sorsjegy­gyei ezerszerte biztosabban nyer, mint bármelyik más sorsjeggyel. * Mit jelent a Pengő az élet­ben, erre válaszol a Pesti Tőzsde uj száma. Báró Kornfeld Pál ame­rikai tárgyalásairól, a Nasiczi köz­gyűléséről, a Fiumei Rizshántoló aranymérlegéről, a Magyar Német Bank ujabb botrányairól, a Nemzeti Hitelintézet tőkeemeléséről érdekes riportok számolnak be. Szenzációs fiumei tudósítás számol be a fiumei torpedógyár szomorú sorsáról, a Bauxitról, a zameii játékkaszinó éle­téről. Érdekesebb cikkek: a biztosí­tók védekeznak az angol invázió el­len. Nagy pénzbőséget és jó tőzs­déket várnak Locarno után. Ujabb nagy üzemkoncentrációt akarnak a gépgyárosok. Svájci számlára veszik a sörpapirokat. Az árutőzsdékről, a vidéki hiteléletről, az ingatlanforga­lomról, a nemzetközi fiankkontre­minról közöl szenzációs tudósításo­kat a lap, amelyben exotikus tárcá­kon kivül 24 oldalra terjedő érdekes olvasnivaló található. Ára 5COO K. —- Gserkészhangverseny. A Ruszka Sándor tanár lelkes vezetése alatt álló gyomai áll. polg. fiúiskolái „Botond" cserkészcsapat november hóban rendkívül érdekes műsoru cserkészhangversenyt rendez, melyre az előkészületek javában folynak. — A gyomai népművelési bi­zottság megnyitó előadása. A gyomai népművelési bizottság az el­múlt szerdán este tartotta ünnepélyes megnyitó előadását a községháza disztetmében. — Az egyik előadó Krcsmárik Endre tanár, a bizottság elnöke volt, ki „A tüdővész gyógyí­tása elektromos vibrációkkal" cimen tartott igen tartalmas és modern színvonalú szabadeiőadást, mig Pé­termenn József főjegyző „A meg­szólás" cimen olvasott fel, igen élve­zetes, de amellett felette tanulságos kis csevegést. A meUékszámok közül kedves meglepetés volt egy ujdon­ságszámba menő zeneszám, Dancsó Árpádné rendkívül kellemes citera­játéka, Igric Eduárd hegedükisérete mellett. A magyar és külföldi szer­zőktől bemutatott darabokat többször meg kellett újrázni. — Százhuszonkilenc cigány a vádlottak padján. A pécsi törvény­széken monstre cigánypör tárgyalá­sát kezdik meg a jövő héten. Az ügyészség ugyanis összesítette azo­kat a lopási és rablási eseteket, ame­lyet az alsó Dunántulon 1918-tól 1925-ig egy kóborló cigánybanda követett el. A pörnek 129 vádlottja és tanuja van. Minthogy a törvény­szék nagy tárgyalóterme kicsinek bi­zonyul a nagyszámú vádlottak ré­szére, valószínűleg a pécsi város­háza közgyűlési termében fogják a többnapos tárgyalást megtartani. — Egy vagon príma tűzifát nyerhet ingyen, ha azonnal elő­fizet a „Körösvidék"-re! — Hirdetmény. Értesítjük a t. közönséget, hogy november hó 1-én d. u. 1 órától kezdve autóbusz já­ratokat közlekedtetünk a hősök te­metőjéig. Az állomástól indul min­den egész és félórában. Vissza a hősök temetőjétől minden egyne­gyed és háromnegyed órában. Egy­szeri menetdíj 6000 korona. Békés­csaba, 1925. október hó 26-án. Igazgatóság. * Vegye meg az „A gr ária" huskonzerva patkányiitó szeü. Kapható gyógyszertárban, dro­gériában és a készitőnél: Stan­dard Budapest, Kossuth Lajos­ucca 14. * Könyvelést vállalok a délutáni órákban. Cim a kiadóhivatalban. .Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni írok igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásába! i AM. Figyelem t Még kapható az olcsó könyvsorozatokból egypár 26—125,000 K-ig a Kőrösvidék könyvkereskedésében.

Next

/
Thumbnails
Contents