Körösvidék, 1925 (6. évfolyam) szeptember-október • 196-247. szám
1925-10-03 / 223. szám
VI évfolyam 223. szám Szerkesztőség és kiadóhivatal s Bíkéscsaba, Szent István-tér 18. Telefon: 60. f&ggmtloBt keresztény p&litlksS n spl lap . Főszerkesztő VIDOVSZKY KÁLMÁN | Felelősszerkesztő MIGEND DEZSŐ Előfizetési árak: Negyedévre 75000 K Egy bóra 25000 K. Egyes szám ára 1000 K Ujabb fenyegető levelek Alig hantoltuk el " tegnap a papírkosár fenekén hü másolatát annak az impertinens levélnek, amit a moszkvai „paraszt-tanács" a magyar földmivelésügyi miniszternek küldött, ki ezt valószínűleg a papírkosárba továbbította: ujabb két hasonló ópusz érkezéséről kapunk hírt — mindkettőnek címzettje: a magyar kormány, a feladók pedig valami homályos, furcsa szervezetből alakultak levélírókká. Egy húron látszik pendülni mind a két episztola, a moszkvai szovjet „paraszt-tanácsának" az írásával s a Budapesten lappangó, vagy már dutyiba került kommunistákkal. Azt követelik a kormányhatóságoktól, hogy az elfogott „vörös"-öket haladéktalanul bocsássák szabadon. Megokolás is van a terrorisztikus szellemtől fűtött két förmedvényben, hogy a rendőrség a letartóztatott cinkosokat a nyomozás során állító lag bántalmazta. Argumentum ad hominen gyanánt pedig azzal fenye getőzik a két írás, hogy: jaj a magyar kormánynak, ha meg nem hajolnak a destrukció aknáiból kibukkant e két patkányok előtt, mert a patkányszövetkezet szálai behálózzák egész Európa proletár-társadalmát, csak egy intés kell a budapesti titkos aknából kifelé, az általános munkásrevolt megindítására, mely föl fogja majd forgatni Csonkamagyarország helyreállt rendjét s a magyar kormányhatalmat — elsöpri helyéből. Bizonyosra vesszük, hogy a magyar kormány nem akar jelentőséget tulajdonitani ennek a kihívó, de anonim irka-firkának, mert az a'ája jegyzett sommás cim (egy obskurus és ismeretlen szervezet neve) nem egyéb, mint a névtelenség köpönyegje s a felelősségrevonatás elől bujkáló rossz lelkiismeret gyávaságának a takarója. A kormány közzététette mindkét írást, hadd vegyen róluk tájékoztató tudomást a nemzet közvéleménye, osztozhassék az ilyen gonosz firkák elitélésében egész Magyarország. A kormány bizonyára hidegen, nyugodtan s mindenre felkészülten várja a patkánypolitikusok további próbálkozásait. A külföld tájékoztatására informatív cikkek fognak megjelenni a nagy világsajtóban Magyarországról s a vörös propaganda mozgolódásairól. Egész Európa tudomásul veszi e közleményekből a kommunisták legújabb műveleteit, a türelmes papirosra irt mindama vádjaik alaptalanságát, mintha Vágiék és Rákosiék a rendőrségnél bántalmakat szenvednének s hogy e papirmanöver nyilvánvaló célja, hogy a közhatóságokat terrorizálni, a bíróságot — mely a kommunisták ügyében ítélni fog — eljárásában befolyásolni próbálja. A próbával a patkányaknák bujkáló lakói kudarcot fognak vallani. Rendőrségünk már befejezte a nyomozást teljes sikerrel s mind az ügyészség, mind a birák magasan felette állanak minden illetéktelen befolyás lehetőségcinek. Ami padig a bejelentett „világ- j forradalmat" illeti, ahoz szava lesz j az összes világhatalmaknak, szava \ lesz Isten akaratának is. Bécs, okt. 2. A „Korrespondenz" jelentése szerint a budapesti lapok ama hireivel szemben, hogy Rákosi Mátyás tervét ez év augusztus havában egy Bécsben tartott értekezleten beszélték meg, a rendőrség által megindított nyomozás alapjan kétségtelenül megállapították, hogy azok a kommunista vezérek, akik állítólag ezen az értekezleten részt vettek volna, köztük Rákosi és Kun Béla, ebben az időben egyáltálában nem tartózkodtak Bécsben. (MTI) A bécsi rendőrségnek a fenti jelentésben reprodukált megállapításaival kapcsolatosan illetékes helyen a következőket jelentették ki a Magyar Távirati Iroda munkatársa előtt: A budapesti rendőrség még ezideig nem A szegedi kereskedelmi és iparkamara meghívására csütörtökön Szegeden kerületi ipari értekezlet volt az ipartestületek reformja és az országos kézműves testületi törvényjavaslat megtárgyalása végett. Az értekezleten az összes ipartestületek mintegy 43 kiküldöttelvoltak képviselve. Békésmegyéböl az alábbi kiküldöttek vettek részt az értekezleten: Békéscsabáról Martincsek Károly alelnök, Könyves T. Kálmán kiküldött, Zlehovszky János és ifj. Horváth Mihály ipartestületi jegyző, Gyuláról Sal József, Békésről MéElrablott magyar birtok, mint oláh nemzeti ajándék j Bécs, október 2. flz „Extrablatt" erősen támadja Romániát, mert Berthelót francia j tábornok Erdélyben birtokot kapott, mint román nemzeti ajándékot. E j birtok jogosan egy előkelő magyar nőt illetne meg és egyáltalában nem j lehet büszke a román kormány arra, hogy mások birtokát elajándékozza. ] Nem találja Hun Béláéi; nyomát a bécsi rendőrség j Rákosi pontos adatokat vallott a bécsi tanácskozásoktól : Budapest, okt. 2. A kommunista összeesküvés ügyében letartóztatott 47 gyanúsítottal ma ! délelőtt folytatták le azokat a szokásos formaságokat, amelyek az ügyész- ' ségi fogházba va!ó bekisérést megelőzik. A letartóztatottakról a dakíiloskopiai osztályon ujjlenyomatokat vettek fel, majd a második emeleten ievó fényképészeti műhelyben valamennyiüket lefényképezték. Ha ezzel a munkával a rendőrségen elkészülnek, a letartóztatottakat átadják az ügyészségnek. kapta meg a bécsi rendőrség táviratát a bécsi rendőrségen lefolytatott nyomozásról. A fenti állítással szemben, amely szerint Kun Báia, Rákosi Mátyás és társai a kérdéses időben nem tartózkodtak Bécsben, a bpesti rendőrség kénytelen megállapítani, hogy Rákosi Mátyás sajátkezüleg aláirt vallomásában a leghatározottabban állitj3, hogy azokon a napokon, a mikor a budapesti rendőrség azt megállapította, három napig tartó kongresszuson vett részt Bécsben, amely kongresszuson Kun Bála elnökölt, aki akkor Schwartz Imre álnév alatt tartózkodott Bécsben. — Egyébként a budapesti rendőrség még azt is megállapította, hogy a kérdéses egyének bécsi tartózkodásuk ideje alatt hol laktak. g kamarík kettéválasztása ellen határozott a szegedi iparosértelezlet a békéscsabai testület javaslatát felterjesztik a miniszterhez í száros József, Mezőberényből Balla János és Wolf Pál, Szarvasról Takács Lajos, Csorvásról Áchim Mihály jegyző, Orosházáról Aradi Béla. Az értekezlet Wimmer Fülöp kamarai elnök elnöklete alatt folyt le. A törvénytervezeteket dr. Tonelli Sándor főtitkár távollétében dr. Landesberg Jenő kamarai titkár terjesztette elő és ismertette részletesen. A ipartestületi reformtervezetet szakaszonként tárgyalták le és azon több javaslatba hozott módosítást eszközöltek, melyek között szerepelt a Könyves T. Kálmán által előterjesztett békéscsabai ipartestület javaslata is. A javaslatot egyébként általánosságban elfogadták. Az országos kézmüvestestületi törvény tervezetét is elfogadták, mig a békéscsabai ipartestület részéről Könyves Kálmán által előterjesztett azon javaslatot, mely szerint a törvénytervezetben javasolt országos kézműves testület elejtésével a jelenlegi kamarákat válasszák ketté iparos és kereskedelmi kamarákká, elbírálás végett felterjesztik a miniszterhez. Életfogytiglani fegyházra ítélték a tömeggyilkos Reinitz Jakabot Nagyvárad, okt. 2. A nagyváradi tábla tegnap ítélkezett Reinitz Jakab gyilkossági bünperében, amely alkalommal Reinitzet életfogytiglani fegyházzal sújtotta. A nagyváradi tárgyalással egyidejűleg a miskolci törvényszék is foglalkozott Reinitz Jakab ügyével. Zajti Ferenc és fia, Zajti Lajos állottak a törvényszék előtt, akik ellen az volt a vád, hogy Reinitz felbujtására meggyilkolták és kirabolták Rcsmaring Jenő 21 éves szatmári kereskedőt. A két Zajtit a bíróság bizonyítékok hiányában felmentette, azonban az ügyész fellebbezésére elrendelte további fogvatartásukat. Püspöki konferencia Budapest, október 2. A magyarországi rórn. kath. püspöki kar szokásos őszi konferenciáját ez évben október 4 én tartja meg Cscrnoch János dr. hercegprímás elnökletével a hercegprímás budai palotájában. Mozgalom a szakszervezetek terrorja ellen Budapest, okt. 2. Munkáskörökben nagyarányú mozgalom indult meg a cipészipari szakszervezet erőszakosságai miatt a szociáldemokrata vezetőség ellen. Agyárak munkássága tömegesen hagyja el a Népszava előfizetését. Öngyilkossági járvány pusziit Budapesten Budapest, október 2. Tegnap hat életuntat szállítottak a mentők súlyos állapotban a Rókus-kórházba. A hetedik életunt Kovács Juliska 15 éves mindenes volt, aki öngyikossági szándékból a villanyos elé szaladt, de a rendőr elrántotta a sínekről. Azért akart meghalni, mert édesanyja és testvérei haragszanak rá. Minthogy öngyilkossági szándékáról nem akart lemondani, a rendőrség saját érdekében őrizetbe vette. Zürichben a magyar koronát 0*Q072'50-ei jegyezték