Körösvidék, 1925 (6. évfolyam) június- augusztus • 123-195. szám
1925-06-04 / 124. szám
Békéscsaba, 1925. junius 10. Körösvidék 3 — A leánygimnázium Hungáriacserkészcsapatának felavatása. A most lezajlott nagy cserkészünnepet minden tekintetben méltóan fogja kiegészíteni az áll. leánygimnázium cserkészcsapatának f. hó 20 án történő felavatása, mely a leánycserkészetet fogja bemutatni oly szép és élvezetes programm keretében, mely még az intézet eddigi nagyszabású ünnepélyeit is bizonyos tekintetben felül fogja múlni. Legközelebb közöljük a részletes programmot, de a mindenképen eredeti és értékes ünnepségre már most felhívjuk az érdeklődők figyelmét. — A becsület jutalma. Lapunk egyik régebbi számában gyulai jelentés alapján azt közöltük, hogy az okányi Schwarz család egyik tagja elvesztette kétmilliárd értéket tartalmazó tárcáját, amelynek becsületes megtalálóját négyezer koronával jutalmazta. Ezzel szemben az alábbi sorok közlésére kértek fel: T. Szerkesztőség! Kérem közölni, hogy a fenti megjelölt közlés tartalma akár személyemmel, akár családom bármely tagjával kapcsolatban kezdve a pénz elvesztésén elejétől végig valótlan. Budapest, 1925 május 29 én. Okány Schwarz József. — Békéscsaba város népmozgalmi kimutatása. Május hóban dr. Vas Vilmos városi orvos most elkészített hivatalos kimutatása szerint — Békéscsabán született összesen 119; fiu 63, leány 56. — Ezek közt volt holt szülött 3, törvénytelen 7, ikrek 2 pár. Házasult összesen 55 pár. Meghalt őszesen 83; finemü 38, nőnemű 45. Nem orvosoltatott 7 éven aluli 4, 7 éven felüli 1, összesen 5. Orvostörvényszéki boncolás 1, orvosrendőri hullavizsgálat 3 esetben volt. A posta felemelte a csomagszállitási dijakat. fl|kereskedelemügyi miniszter a belföldre feladott postacsomagok sulydiját, azonkívül a csomag házhoz való kézbesítési diját újból megállapította, fiz újonnan megállapított csomagdijak az 1 kilóig terjedő nem terjedelmes csomagokra távolságra való tekintet nélkül 4 ezer korona, az 1—5 kilogrammig az 5—10, a 10—15 és 15—20 kilogrammig terjedő csomagok szállításának dija a hét távolsági díjöv szerint 5 ezer koronától 40 ezer koronáig terjedhet. — Feltörték a postaládát. Az elmúlt egyik nap éjjelén ismeretlen tettesek feltörték az Andrássy-ut 1. számú házon elhelyezett postaládát és annak tartalmát eltopták. A vakmerő tettesek kézrekeritésére a rendőrség szigorú nyomozást vezetett be. — Iparosok figyelmébe. Azon iparosok, akik bármi okból is nem kapták meg az Iparos Újságot, azok jelentsék azt be az ipartestületnél, hogy á lap kézbesítése a jövőben rendben történhessen, — Békéscsaba és Gerendás anyagi elszámolása. A törvényhatósági bizottság határozata értelmében Jaz alispán elrendelte, hogy az önállósított Gerendás nagyközségnek Békéscsaba r. t. város törzsvagyonába és adósságaiba való részesedése valamint egyéb anyagi vonatkozású kérdésekben a két fél között barátságos megegyezést kell megkisérelni. A tárgyalás junius hó 13-án délután fél 2 órakor lesz Békéscsaba város tanácstermében, melyen résztvesz a vármegye részéről dr. Hoffmann Károly vármegyei főügyész, Békéscsaba város részéről dr. Berthóty István polgármester, dr. Margócsy Miklós főügyész, Korossy László bizottsági tag, Gerendás nagyközség részéről Czanik Pál és Bagyinka András. — Uj nőorvos. Szvoboda Ferenc gyulai főhadnagy nejét Budapesten orvosdoktorrá avatták. * Ma csütörtöktől junius 4-től kezdve a Fiúméban reggeli zóna 2 ezer K. — Naponta friss csapolásu kőbányai udvari sör. — Helyreigazítás. A Hősök temetőjében lezajlott ünnepélyről írott beszámolónkban a Békéscsabai Ált. Munkásdalárda helyére tévedésből a Máv. Dalárda neve került be. Ugyanitt emiitjük meg, hogy a Munkásdalárda Wultz Gyula karnagy preciz vezetése alatt szerepelt elismerésreméltó módon. — Vasárnap is lesz trafik. A kereskedelemügyi miniszter megengedte, hogy a kizárólag dohányárusitássai foglalkozó üzletek munkaszünet napokon délután három óráig vasúti pályaudvarokon, hajóállomásokon egész napon *át, fürdő és kiránduló helyeken, sporttelepeken e helyek látogatási ideje alatt nyitva tarthatók. A munkaszüneti napokon azonban az árusítást a tulajdonosok csak maguk, vagy családtagjaik segítségével gyakorolhatják, alkalmazottaikat tehát nem foglalkoztathatják. — A mezőberényí önkéntes tűzoltó egyesület pünkösdi népünnepélye. A mezőberényí önkéntes tűzoltó egyesület ünnep másodnapján a liget melleti térségen, jól sikerült népünnepélyt rendézett. A délutáni igen jól sikerült programban szerepelt a bpesti F.T.C. 6 boxolója is, köztük Unternecker József bajnok. A délutáni népünnepélyt este a Magyar Király nagy termében egy igen jól sikerült táncmulatság követte. — Meghalt az utolsó endrődi bárónő. Endrődön a napokban temették el a Vida-féle szegényházból őzv. Kovács Józsefné, született báró Kerekes Juliannát. Az elhunyt bárónő utolsó sarja volt az endrődi bárócsaládoknak. Báró Kerekes Julianna atyja a szabadságharc kapitánya volt. — Herczeg Ferenc képes szépirodalmi hetilapjának, az Uj Időknek pünkösdi szamában folytatódnak Csathó Kálmán és Ludwig Wolf érdekes regényei. Közli a lap azonkívül Herczeg Ferenc. Rákosi Jenő, Lyka Károly és Karinthy Frigyes cikkeit, Suranyi Miklós és Pékár Gyula elbeszéléseit, Mühlbeck Károly elmés fejléceit, számos művészi és időszerű képet és a lap rendkívül népszerű rovatait, a divatrovatot, a szerkesztői üzeneteket és a szépségápolást. Az Uj Idők előfizetési ára negyedévre 80 ezer korona. Mutatványszámot kívánatra ingyen küld a kiadóhivatal: Budapest, VI. Andrássy-ut 16. Egyesület flz Országos Magyar Gazdasági Egyesület ez évi dlattenyésztési vándorgyűlését a gyakorlati és szellemi vezető egyéniségek bevonásával Békéscsabán tartja meg, mely közhasznúan tanulságos gyűlésre ezúton is felhívjuk gazdatársaink figyelmét, hogy a vándorgyűlésen minél nagyobb számban résztvehessenek tanújelét adva ezzel, hogy érdeklődnek mindazon mozgalmak iránt, melyek a gazdaérdekek célzatával hivatottak a mezőgazdasági kultura többrevitelére! fl vándorgyűlés junius hó 14-én vasárnap délután 3 órakor fog megtartatni a városháza tanácstermében melyen előadók lesznek Matteassich Sándor vármegyei m. kir. gazdasági felügyelő, aki a vármegye állattenyésztésének fejlesztése érdekében szükséglendó feladatokról fog üdvös tanácsokat adni, ár. Wei~ ser István a m. kir állatélettani állomás igazgatója, aki a takarmánytermelés és okszerű takarmányozásról ad tanítást. Tisztelettel hívjuk a gazdatársadalmat és kérjük a gyűlésen való szíves megjelenését minden érdeklődőnek 1 Az egyesület Elnöksége. Tőxsdo MTI békéscsabai fiókjának Jelentése alapján i) Zürichben a magyar koronát 0'0072'75-el jegyezték Az előrelátó háziasszonyok vásárlásnál nemcsak egyszerűen Franck kávépótlékot kérnek, hanem kifejezetten valódi „Franclk"Mert ettől ^.függ régóta megszokott reggeli-, uzsonnaés esti kávéjuk minősége. A valódi Franck a „kávédarálóval" meglepő kiadóssága miatt az állandó használatban nem drágább, mint más kávépótlék. * FOTÓ CIKKEK Gally és Wenich drogériában Békéscsaba. Közgazdaság. r* Valuták i 1 Napol. A. ft. 344000-347000 Dollár 70330-71210 Fr. fr. 3564 1 Márka 16854 Líra 2828-2904 100 o.S. 9935-10045 Leu 333-335 Szokol 2090-2110 1 Sv fr. 13670-13824 1 Dinár 1153-1175 L. m. Ezüst K. Ezüst 2 K. Ezüst for. Ezüst 5 K. Arany 10 K. Arany 20 K \ 6200 1 12000 1 16500 \ 32000 143000 286000 Gabonaáraki 76 kg. tiszavidéki 497500-500000 78 kg. tiszavidéki 507500—510000 Rozs 412500—417500 Tengeri 290000—295000 Takarmányárpa 320000—330000 Sörárpa 450000 -470000 Zab 425000—4350C0 Korpa 227500—233000 Békéscsabai terményárak i A|békéscsabai terménypiacon junius 3-án az alábbi árak fejlődtek ki: buza 500000—115000 árpa —300000 tengeri 265000—270000 9 vonatok érkezése és indulása Béhésczaba állomáson Éruényes 19ZS. évi junius hó 5-ihétől (Ora) 0-11 314 3-30 3-42 7-23 749 803 1219 12'30 1450 1505 1833 2023 20-49 21-18 2123 2248 Érkezés orientexp. személy vegyes orientexp. személy vegyes gyors személy vegyes személy személy személy személy gyors személy személy vegyes Lőkösháza(Arad) Budapest k. p. u. Gyula Budapest ny. p.u. Szeged Kötegyán Lőkösháza(Arad) Lőkösháza Kötegyán Budapest k. p. u. Gyula Szeged Lőkösháza Budapest k. p. u. Szeged Lőkösháza Kötegyán (Ora) 8-18 352 4-05 415 4-20 430 8-10 8 13 10 00 1310 15-10 15-30 15-45 1900 20-59 21-30 2320 Indulás orientexp. orientexp. személy személy vegyes személy személy gyors személy személy vegyes személy személy vegyes gyors vegyes személy Budapestny. p.u. Lősösháza(Arad) Szeged Lőkösháza Kötegyán Budapest k. p. u. Gyula Budapest k. p. u. Szeged Budapest k. p. u. Kötegyán Lőkösháza Szeged Kötegyán Lőkösháza(Arad) Kötegyán Budapest k. p. u. a Henry Ford, a közismert amerikai sokszoros milliárdos, aki farmer családból származik, gyárainak nagy száma mellett a mezőgazdasági üzemmel is nagy szeretettel foglalkozik. Bámulatos szervezőképességét, mellyel lehetővé tette a világ legolcsóbb gépkocsijainak és szántógépeinek gyártását, a mezőgazdasági üzemben is hasznosítani akarja s egy a magyar gazda előtt megvalósíthatatlannak látszó elméletet állított fel a mezőgazdasági munka beosztására, amit érthető módon a gépeknek fokozottabb felhasználására alapit. Elméletét abból a tapasztalatból meriti, hogy a mezőgazdasági üzem ma még igen kevés gondot fordit a munkaidő és munkaerő teljes kihasználására, úgyhogy szerinte a gazdasággal foglalkozók csak igen elenyésző részét az évnek tudják munkában tölteni és igy rengeteg munkaerő marad kihasználatlanul. Számítása szerint ugyanis az egész év alatt végzett mezőgazdasági munka legfeljebb * 8 hét alatt volna elvégezhető, ha a szántást, vetést, aratást, cséplést, szóval minden a növénytermeléssel kapcsolatos munkát az arra legalkalmasabb időben, megfelelő gépberendezéssel és munkaerővel végeznék. Minthogy a földmivelés eredményessége nem utolsó sorban attól függ hogy az egyes munkanemek kellő időben végeztessenek el, az ilyen munkához rövid időszakonként, igen nagy munkaerőt kell mozgósítani. Ez csak ugy oldható meg, ha a tisztán mezőgazdasági foglalkozás megszűnik és az ipar a vidékre/decentralizálódik. A földmivelést igy az év legnagyobb részében ipari foglalkozást űzők látnák el, akik az arra legalkalmasabb időben kirajzanak a gyárakból a szántóföldekre és ott gépek segítségével a legrövidebb idő alatt elvégzik az éppen esedékes munkát, a szántást, vetést, aratást, cséplést, valamint egyéb termények betakarítását. Az állattenyésztést Ford csak a legelőkre szorítaná, hogy a növénytermelésre alkalmas területeken ne kelljen jószágot tartani. Ez földmivelési elmélet a terme-