Körösvidék, 1925 (6. évfolyam) június- augusztus • 123-195. szám

1925-06-24 / 140. szám

Mrm WOű korona, Békéscsaba, 1925 junius 24. Szerda VI évfolyam 140. szám Szerkesztőség és kiadóhivatal s Békéscsaba, Szent István-tér 18. Telefon: eü. ffiggotflen konostztésty politikai napilap. Főszerkesztő VIDOVSZKY KÁLMÁN Felelősszerkesztő MIGEND DEZSŐ Előfizetési árak s Negyedévre 75000 K Egy hóra 25000 K. Egyes szám ára 1000 K Brém Lőrincz prelátus kanonok beszéde Békésvármegye f. hó 23-án tartott gyűlésén Méltóságos Főispán Ur l Tekintetes törvényhatósági bizottság! Meg vagyok győződve a felől, hogy a tek. törv. hat. bizottság az elhangzott indítványt készségesen teszi magáévá és hogy bővebb indokolásra nincsen szükség. Méltóztassanak mégis megengedni, hogy ezen indítványhoz néhány szót fűzzek. A magyar élet felülete — főképen az utóbbi hetekben — visszatetsző látvány. Szemlét tartani a közélet tünetein, végig olvasni az újságokban egy napnak az eseményeit, meghallgatni a nemzetgyűlés tanácskozásait, ahol napról-napra csak egymást gyalázza, marja a magyar: hát mindez olyan gyötrelmes érzéssel jár, mintha tótágast állna velünk a világ és a végitélet harsonái zúgnának a fülünkben. És ez az eszeveszett jerichoi lárma, jajkiáltás nem azért van, mert elvesztettük ezeréves hazánk kétharmadrészét, a 63 vármegyéből negyvenet, Pozsonyt, Kassát, Nagyváradot, Aradot, Temesvárt, nem az fáj az üvöltő derviseknek, hogy a világháborúban százezrek estek el és százezrek jöttek vissza bénán-csonkán, nem verik a mellüket, nem fáj az a leiküknek, hogy ők mint vérbeli és úgynevezett régi, megbízható Szociáldemokraták assistáltak a kommün alatt a vészbíróságnak és tették lehetővé, hogy a polgárok százai, sőt ezrei kerültek börtönökbe és jutottak akasztófára, az sem fájt nekik soha, hogy a legnehezebb időkben megölték a legkiválóbb áliamfíifiunkat: Tisza Istvánt, de sőt hivatalos lapjuk: a Népszava akkor még csak nem is csodálkozott e gaztetten, meg sem lepődött, mert tudta, hogy a féktelen agitáció nyomán be fog, mert be kellett következnie ennek a politikai gyilkosságnak és ezt, mint a népharag ítéletét, a proletár elvek diadalát, a szociáldemokrata munkásságnak adott elégtételt ünnepelte és jogosnak tar!otta azt a fegyvert, amely kioltotta az életét és tisztának azt a kezet, arnély a legnagyobb hazafira emelte a fegyvert, s egyenesen megakadályozták, hogy a gyilkosok után kutassanak. Ez mind nem fáj nekik és ezt mind el kellene felednünk nekünk. — Az ezer éves haza elvesztése ne fájjon, százezrek pusztulása ne fájjon, Tisza István legyilkolását, a Duna, az Országház pince, Kalocsa ezer mártírját feledjük el, de ne legyen nyugalma ennek a szegény országnak a nemzetgyűlésen, a sajtóban és pártgyűléseken, hallgasson el minden nemzeti érdek, életkérdés, álljanak meg a munkáskezek, pusztuljon, vesszen minden, — legyen temető az egész ország, mert . . . mert öt évvel ezelőtt a Népszava szerkesztőjét megölték. — Ebben a dicstelen, gyászos felvonulásban a vörösszallagos fekete lobogót nem a Györki, a Propper, a Rottenstein.a Pickler kezébe adják, hanem kipróbált rég? recept szerint, egy ősi magyar név viselőjét használják fel ismét és egy voii magyar belügyminiszter: BeniczkyÖdön képes magát odaadni nemtelen célok balek eszközévé s lett az őgyászmagyarjuk. Odaadjuk nekik, de utána kiálltjuk: szégyeaeljük hogy ilyen hazafiatlan, becstelen tettre magyar ember vállalkozott. Évek óta kínálkozott, hogy ő tudja, rftegnevezheti a gyilkosokat és amikor módot adnak neki, hogy a biróság elölt megjelenjék és előadja az adatait: elővesz egy Fényes László és Vázsonyi tollára emlékeztető pamflettel, világgá kürtöli nem a beígért pozitív adatokat, hanem az aljas gyanúsításait és rágalmait nem azért, hogy a bűnösök előkerüljenek, akiket ha kézrekerülnének, a biróság is megbüntetne, hanem azért, hogy a nehezen konsolidált ország nyugalmát itthon újra feldúlja, nemzeti életünket a külföld előtt beszennyezze épen akkor, amikor a miniszterelnök Genfben nemzeti nagy erdekeinkről tárgyal. — A gyanúsítások és rágalmak aknamunkája az első magyar ember, a magyar nemzeti eszme közjogi képviselője, a Kormányzó ur Őfőméltósága személyét sem kímélte meg, de sőt nyilvánvaló célzattal elsősorban ellene irányul. Mérgezett nyilát épen Pünkösd vasárnapján röpítette Budavár felé, akkor, amikor az egész földkerekség a szeretet vallásának a megalapítását ünnepli. Nemzeti nagy szerencsétlenségünk óta mi magyarok valahogyan talán még mélységesebben átérezzük a krisztusi hit nagy ünnepeinek a jelentőségét. — Minél kisebbre szorította a gyűlölködés ennek a szerencsétlen országnak a határait, annál erősebben, annál bizakodóbban ragaszkodunk a szeretet vallásához, ann~k a szent királynak a hitéhez, aki Krisztus keresztjével tűzte ki ennek az országnak az örökös határat. — A kereszténység nagy ünnepein kétszeresen átérezzük, hogy azért, kisebbedett meg országunk, mert nálunk megfogyatkozott, ellenségeink szivéből meg egészen kihalt a szerelet vallása. — A gyűlölet építette börtönt, a szeretet hitében újjászületett magyarság fogja szétrobbantani és ellenségeink fejére omlasztani. ünnepelni és erőtgijüjíeni készültünk az idei Pünkösdön is — és a helyett ez a gonosz merénylet kísérletet tett az ünnep megrontására és a pünkösdi hangulatnak vége lett, BZ egész ország a hallatlan vakmerő ünneprontás nyomán fakadt izgalom hullámain hánykolódott, napokon át az a kérdés lázította a lelkekef, hogyan merészkedett valaki rágalmaival az ellen a férfiú ellen törni, aki Magyarországot kiemelte a két forredalom szégyenteljes fertőjéből, mi lehetett a támadó célja és kiknek volt az eszköze. fl kérdésekre az első megdöbbenésből felocsúdott nemzet mihamar megtalálta a választ. K hitvány rágalmakat minden ellenségünk, belső és külső egyaránt igyekezett világgá kürtölni, a világsajtónak az a része, melynek még ez a csonka ország is sok, felujjongott örömében, mert tudja minden ellenség, hogy Magyarország feltámadásának a lehetőségét a legbiztosabban ugy lehet véglegesen eltemetni, ha azt a férfiút sikerül büszke őrhelyéről letaszítani, — a nemzet szivéből nevét kitépni és hősi kardjst, melyet reszketve emleget a vörös ellenség, sárral befecskendezni. flz a szerencsétlen ember, aki Pünkösd vasárnapján a mérgezett nyilat kirepítette Magy£roszág Kormányzója felé: a legnagyobb vétket a haza ellen köveite el, a legnagyobb szolgálatot pedig a haza ellenségeinek tette, melyért ellenségeinktől megkapta jutalmát a vörös, az oláh, a cseh sajtó elismerésében, de meg fogja kapni a méltó feleletet attól a nemzettől is, mely megtanulta 1918. és 1919. eseményeiből, hogy önzetlen, igaz vezéreinek sem életét, sem becsületét nem hagyhajja orvtámadók prédájára, mert külömben velük pusztul. Jgjj annak a nemzetnek, melynek válságos időben nincs vezére, s százszor jajj annak, mely cserben hagyja a vezérét! Nekünk van vezérünk; akit szeretünk és követünk, az ö ellene intézett támadás, a magyar nemzet ellen irányuló merénylet is. R nemzeti gondolkodású magyar társadalom ezt a merényletet nem nézheti hideg közömbösséggel, hanem egységes táborrá tömörülve hangos szóvá! tiltakozik a gaztett ellen, hódolatos ragaszkodásáról és teljes szeretetéről biztosítja Ő Főméltóságát. Ez aljas merénylet föiött Békésvármegye hazafias közönsége sem térhet egyszerűen napirendre. — Épp oly tradicionális magyar hűséggel és ragaszkodással vesszük körül a Kormányzó személyét, akit az 1920. évi törvény az államhatalom képviselőjévé telt, mint amilyen bátorsággal és vitézséggel követte a magyar azt a Horthy Miklóst, aki Szeged felől mint a feltámadott magyar nemzeti hadsereg fővezére jött vitéz katonái élén a bűnös főváros megmentésére és megváltására. Soha sem feledjük el, szemünk előtt áll a vezér Olrantó hőse, aki a Novara parancsnoki hidján a tenger hullámain magyar [ágyuk dörgő riadójával hirdette az ellenségnek a magyar vitézségét. Sebektől vérezve irányította a harcot a számban erősebb ellenséggel szemben és győzött, mert magyar, mert hiszen a magyar volt a világháborúban a legvitézebb katona és ha a bátor hősök mérkőzéséből kell újra megszületnie Nagymagyarországnak: bizalommal tekintünk az otrantói vezérre, bizalommal, mert becsületes mérkőzésben bátoré a győzelem. e talán elég volt a vérből, talán megengedi az isteni gondviselés, hogy vérontás nélkül szolgáltat igazságot a világ a legázolt magyar nemzetnek, hiszen nem f gy verekkel, hanem hazugságokkal győztek