Körösvidék, 1925 (6. évfolyam) június- augusztus • 123-195. szám

1925-06-03 / 123. szám

Békéscsaba, 1925. junius 1 0. Körösvidék 3 ilibrecht főherceg az áll. gazdasági polg. fiu- és felsőmezo­isftolában H főherceg a legnagyobb elismeréssel szólt oz iskoláról Többször foglalkoztunk lapunk ha­sábjain a helybeli ra, kir. áll. felső mezőgazdasági iskolával, mert nem« zeti erdek ennek az uj iskolatípus­nak a társadalom minél szélesebb rétegeivel való megismertetése. Most ismét olyan eseményről számolha­tunk be, mely egyrészt felejthetetle­nül kedves ünnepség és rendkívüli megtiszteltetés volt az iskolának, másrészt annak kiváló jelentőségét mindennél beszédesebben bizonyítja. Amikor ugyanis Péter Jenő áll. polg. fiu- és felsőmezőgazdasági isk. igazgató a tisztelgések során Alb­recht főherceget üdvözölte, a „felső mezőgazdasági iskola" elnevezés hal­latára egyszerre melegen kezdett ér­deklődni a főherceg az uj iskolatí­pus iránt — melynek az agrár Ma­gyarországon való létesítését kezdet­től fogva múlhatatlanul szükségesnek tartotta — s azonnal intézkedést fett, hogy másnap az iskoiában látoga­tást tegyen, sőt abbeli óhajtását is kifejezte, hogy ott a tanítást s a növendékek feleleteit meghallgat­hassa. Kedden délelőtt autóval ment Berthóty Istváu dr. polgármester, Jánossy Gyula rendőrfőtanácsos és Komis Gyula dr. városi tanácsos Ókigyósra, hogy a főherceget szárnysegéde kíséretében a felső­mezőgazdasági iskolához vezessék. Pontban féltizenkettókor fölhar­sant a diszjel s a két autó az is­kola kapuja elé robogott, ahol az intézet 225. sz. „Petőfi" cserkész­csapata állott feszes tisztelgéssel. Csorna Gyula parancsnok jelentése utan a főherceg megszemlélte a csapatot s kedves közvetlenséggel érdeklődött a cserkészügyek iránt. A magas vendéget az iskola ne­vében Péter Jenő igazgató üdvözölte őszinte meleg szavakkal, a felső­mezőgazdasági iskola növendékeinek hódolatát pedig Gavenda László tol­mácsolta. A főherceg ezután az ifjú­ság lelkesen éljenző sorfala között az igazgatói irodába vonult, ahol a tanártestületet megismervén, részle­tesen érdeklődött az iskola szerve­zése, tanulmányi rendje s létszáma iránt, majd a szertárakat tekintette meg Kossuth Tivadar, Pocsubay Já­nos és Titz József szaktanárok veze­tésével. Ezután az egyes osztályokban tett látogatást, ahol Suhajda Tibor szak­tanár a mezőgazdaságtan egyes ágai­ból, Pocsubay János szaktanár a mezőgazdasági kémiából és Titz Jó­zsef szaktanár a mezőgazdasági nö­vény és állattanból kérdezett. A fő­herceg a legnagyobb elismeréssel és meglepődve hallgatta a növendékek értelmes és részletes szaktudásra valló feleleteit s őszinte szívből gra­tulált az igazgatónak és tanári tes­tületnek. Az egyórás látogatás után a fő­herceg és kísérete a cserkészcsapat tisztelgése és az ifjúság lelkes éljen­zése között távozott. Temetések Budapest, junius 2. MTi. Vasár­nap temették el Heinrich Ferencz volt kereskedelmi minisztert. A te­metésen megjelent a kormányzó, Jó­zsef főherceg, gróf Apponyi Albert és közéletünk számos kiválósága. A gyászünnep első szónoka dr, Vass József helyettes miniszterelnök volt. Budapest, junius 2. MTI. Vasár­nap délután 4 órakor temették el Plosz Sándor dr. volt igazságügymi­nisztert, a Magyar Tud. Akadémia oszlopcsarnokából. A gyászszertartás után Pesthy Pál igazságügyminisz­ter mondott beszédet, amelyben méltatta az elhunyt érdemeit. — Emlékirat az épitkezések megindítása érdekében. Hankó Mihály nevében 42 építőiparos társa kedden egy emlékiratot adott át dr. Berthóty István polgármesternek, melyben az épitőipari munka fel­lendítése érdekében akció megindí­tására kérik a polgármestert. Han­goztatják, hogy szükség volna a a városi közmunkák megindítására, i illetve az összes hiányzó munká- 1 latoknak helybeli munkásokkal való elvégeztetésére. — Megnyílt a Povázsay-féle iskola. A kanyaró miatt bezárt Po­vázsay-féle iskolának újból való meg­nyitását a vármegye alispánja en­gedélyezte. — Jelentkezés a m. kir, hon­védségbe: A m. kir. honvédségi állománya kiegészítésére a szegedi vegyes dandárparancsnokság toboroz. Felhívjuk a 17—21 év közötti egyé­neket, hogy belépési szándékukat a népjóléti hivatalnál jelentsék be­ahoi a résztes feltételek is megtud­hatók. Eljegyzések. Dr. Sailer Vilmos békéscsabai ügyvéd és neje Thury Gizella leányát, Erzsikét eljegyezte Hegedűs Gyula oki. vegyészmérnök, Hegedűi Gyula szfőv. főszámtaná­csos és neje Csupor Margit fia. Felczán Bözsike és Bányai Pál (Békéscsaba) jegyesek. Minden külön értesítés helyett. — Bábaelőadást tart Dr. Becsey Oszkár a fertőző betegségekről ju­nius 3-án, szerdán délelőtt 11. óra­kor a Stefánia intézetben (Gyulai-ut 8). Szülésznőkre az előadás kötelező. Vendégeket szivesen lát a Stefánia­Szövetség. — Felebbezés a miniszterhez az Andrássy- és Gyulai-utak ki­kövezése ügyében. Ismeretes, hogy Békéscsaba r. t. város képviselő­testülete az Andrássy- és Gyulai ­utak újra való kikövezését, illetve kijavítását határozta el. A képviselő­testület határozata ellen a törvény­hatósági bizottsághoz felebbezést adtak be, melyet a bizottság a május 20-án megtartott gyűlésen elutasított és a képviselőtestület határozatát jóváhagyta. A törvényhatósági bizott­ság elutasító határozata ellen ked­den Lipták L. Pál s még vagy 60 képviselőtestületi tag aláírásával fe­lebbezést adtak be illetékes helyre való továbbítás végett a városi iktató hivatalba. — Egy 15 éves béresfiu fela­kasztotta magát. Lukoviczky Mátyás 15 éves gazdasági cseléd, aki a Sop- ] ronyi 690. szám alatti tanyán szol­gált pünkösd első napjának délután­ján az istállóban felakasztotta magát. Mivel ünnep volt, a tanyán senki sem tartózkodott s igy tettét csak másnap reggel vették észre, de akkor már régen halott volt Lukoviczky Mátyás. A vizsgálat során megálla­pítást nyert, hogy a szerencsétlen véget ért 15 éves béresgyermek tettét afeletti bánatában követte el, mert gazdája valami miatt amit nem jól tett szóbelileg megdorgálta. Teme­tésére miután kétségtelenül megálla­pítást nyert, hogy önkezével vetett véget életének a járásbíróság az en­gedélyt megadta. Mi van ma? 1925 Junius 3., szerda R. kath.: Klotild vt. Prot.: Klotild Nap kelte 4 óra 05 perckor, nyugta 19 óra 52 perckor (7 52) Hold kelte 15 óra 30 perckor d. u. nyugta 2 óra 23 perckor éjjel D. u. 7 és 9 órakor mozielőadás az Apolló mozgóban .Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában! Ámen." 9 vonatok érkezése és indulása Eéftésczaba állomáson Éruényes 19ZS. évi junius hő 5-ifcétől (Óra) Érkezés (Ora) Indulás 0-11 orientexp. Lökösháza(Arad) 8-18 orientexp. Budapest ny. p. u. 314 személy Budapest k. p. u. 352 orientexp. Lösösháza(Arad) 330 vegyes Gyula 4-05 személy Szeged 342 orientexp. Budapest ny. p.u. 415 személy Lökösháza 7-23 személy Szeged 420 vegyes Kötegyán 7-49 vegyes Kötegyán 4*30 személy Budapest k. p. u. 803 gyors Lökösháza(Arad) 810 személy Gyula 1219 személy Lökösháza 813 gyors Budapest k. p. u. 1230 vegyes Kötegyán 10 00 személy Szeged 14*50 személy Budapest k. p. u. 1310 személy Budapest k. p. u. 1505 személy Gyula 1510 vegyes Kötegyán 1833 személy Szeged 15-30 személy Lökösháza 20 23 személy Lökösháza 15-45 személy Szeged 20-49 gyors Budapest k. p. u. 1900 vegyes Kötegyán 21-18 személy Szeged 20-59 gyors Lökösháza(Arad) 2123 személy Lökösháza 21-30 vegyes Kötegyán 2248 vegyes Kötegyán 23 20 személy Budapest k. p. u. — A vidéki kereskedő nem árulhat a hetivásáron. Biksz Jolán gyulai lakos uj ruhákkal való keres­kedésre kért Békéscsaba területére iparengedélyt. Kérelmével a városi tanács elutasította. A határozat ellen Biksz Jolán az alispánhoz felebbezett, aki az elutasító határozatot jóváhagyta, mert megállapítást nyert, hogy szín­leges üzletnyitásról van szó hetivá­rok látogatása céljából, már pedig a törvény idevonatkozó rendelkezése szerint ilyen célra iparengedély nem adható ki. — Alapszabály jóváhagyás. A belügyminiszter a békéscsabai Evang. Leányegyesület alapszabályait jóvá­hagyta illetve láttamozta. — Halálos mérgezés. Krndcs Márton tanya 1661. szám alatti gazdálkodó Etelka nevü 19 hóna­pos leánya hétfőn délelőtt mérget ivott és sulyo? szenvedés után meghalt. A mérgezés ugy történt, hogy egy őrizetlen pilanatban a kisgyermek felmászott a kemence patkájára és az ott elhelyezett csé­szében levő féregirtó folyadékbol nagyob mennyiséget ivott. Azonnal orvosi ápolás alá vették, de már nem lehetett segíteni rarta, mert kedden reggel meghalt. A szülők ellen gondatlanság miatt az eljárást megindították, A csendőrség a nyo­mozást bevezette. — Lopás. Weisz Mihály mészá­ros kárára ismeretien tettesek hét­főn éjjel lopást követtek el. A tet­tesek feltörték a közvágóhídon levő börraktárának ajtaját és az ott el­helyezett börök közül Weisz Mi­hály tulajdonát képező öt drb. borjú bórt elloptak. A tettesek kézrekeri­tésére a rendőrség a nyomozást megindította. iparos-ügyek Az asztalosmesterek szakosztá­lya f. hó 3 án azaz szerdán este fél 8 órakor fontos ügyben értekezletet tart az ipartestület helyiségében, a melyre az összes asztalosmesterek meghivatnak, tekintet nélkül 8rra, hogy tagja-e a csoportnak, vagy sem, saját érdekében jelenjen meg. — Leelősy Albert, elnök. Tőzsde (A MTI békéscsabai fiókjának Jelentése alapján i) Valuták i 1 Napol. A. ft. 344000-347000 Dollár 70300-71180 Fr. fr. 3560 1 Márka 16834 Líra 2778-2816 100 o.S. 9930-10040 Leu 339-341 Szokol 2089-2109 1 Sv fr. 13655-13809 1 Dinár 1155-1177 L. m. Ezüst K. 6200 Ezüst 2 K. 12000 Ezüst for. 16500 Ezüst 5 K. 32000 Aranyi OK. 143000 Arany 20 K 286000 Gabonaárak * 76 kg. tiszavidéki 497500-500000 78 kg. tiszavidéki 507500—510000 Rozs 412500—417500 Tengeri 280000 -282500 Takarmányárpa 320000—330000 Sörárpa 450000-470000 Zab 420000—430000 Korpa 230000—2325C0 Ferencvárosi sertésvásdr: Szabad­vásári maradvány — felh. 2600 érk —, eladva —, Arak : könngíí, 15000—17000, nehéz 19500—20500. Váltó és folyószámlái Valutákat és devizákat vesz. « békéscsabai Leszámi­kölcsönöket Takarékbetétet és folyószám- to l°™ P^zvalto Bank rt. sksuwwksv _ _ j v Békéscsaba, Szent István-tér folyósít laibetetet előnyosenkamatoztat $ 8 Z

Next

/
Thumbnails
Contents