Körösvidék, 1925 (6. évfolyam) június- augusztus • 123-195. szám

1925-08-05 / 175. szám

Arm ÍOOO korona Szerkesztőség és kiadóhivatal i Békéscsaba, Szent István-tér 18. Telefon: 60. független keresztény politikai napilap. Főszerkesztő VIDOVSZKY KÁLMÁN Felelősszerkesztő MIGEND DEZSŐ Előfizetési árak: Negyedévre 75000 K Egy hóra 25000 K. Egyes szára ára 1000 K Békéscsaba, 1925 augusztus 5. WHMWilMraWMBft^^ Hi) 11 Szerda VI évfolyam 175. szám Hi volt a világháború okozója írja: Praznovszky Iván rend. követ és meghatalmazott miniszter. II. A.magyar közvélemény tájékozta­tására és az ellenséges propaganda ellenmérgéül tekinlsünk át '.röviden az esemányeket, melyek Jvégső kö­vetkezményeiben a háborúhoz vezet­tek. Ausztria és Magyarország a berlini kongresszuson felhatalmazást kaptak a névleg török fenhatóság alá tartozó Bosznia-Hercegovina meg­szállására és az ezzel határos novi­bazári sandzsákon gazdasági és stra­tégiai utvonalak épitésére, illetve azoknak saját céljaira való felhasz­nálására. Ausztria-Magyarország ezen nem­zetközi missziónak nagy vér, de még nagyobb pénzáldozattal eleget tett és ezen vad, terméketlen vidékeket virágzó kultur országokká varázsolta céltudatos, kitartó munkával. Világos volt, hogy ezen megszállás formailag ideiglenes jellege adandó alkalommal állandósítást volt nyerendő. Erre megjött az alkalom az uj törökök által kivívott török alkotmányreform életbeléptetése által, mert az annexió kimondása nélkül Bósznia-Hercego­vina képviselőket küldött volna a török parlamentbe. Ausztria-Magyar­ország tehát annektálta 1908 októbe­rében Boszniát és Hercegovinát, ce békés szándékai igazolására és ter­jeszkedési vádakkal szemben való ; előzetes védekezésképen a novi-bazári l szandzsákról teljesen lemondott a a törökök javára. Ezen indokolt aktus szerzett jo­gain alapult, de mint élet — és fej­lődésképességünk tanúbizonysága, felkeltette ellenfeleinek irigységét és ; í nagy európai bonyodalom szárma- ! | zott belőle, melyből mi győztesen j j kerültünk ki. Tulajdonképen csak a I ; török volt fellépésünk állal formai ; jogaiban megsértve, de vele kiegyez- ] tünk, a berlini szerződés aláírói pedig Í köztük Oroszország, de.maga Szer­• bia is elismerték az annexió által teremtett uj helyzetet. Ennek dacára í a szerbek, akik Boszniát, Hercego­vinát, Horvátországot, Magyarország és Ausztria déli részeit elhódítani akarták, állandóan veszélyeztették j § politikájukkal, melyet védőjük az ' Oroszbirodalom részben nyiltan, de \ főképen titokban támogatott, Európa ; békéjét és Ausztria-Magyarország : nyugalmát, fejlődését. 1914 előtt már kétszer voltunk kénytelenek mozgó­sítani Szerbia miatt, de a béke va­lahogy mindig meg volt menthető, i hála a mi engedéken ségünknek. De az aknamunka tovább folyt és végül is Ferenc Ferdinánd az osztrák és magyar trónok közös örökösének és nejének Hohenberg hercegnőnek meggyilkolásával végződölt. Ezen aljas orgyilkosság áldozata ugyanis a délszlávoknak Ausztria-Magyaror­szágon belül való egyesítését tűzte ki céljául és igy a nagyszerb biro­dalom egyik legfőbb ellenségét látták benne. A gyilkosság után megindított vizsgálat szálai egy szerb propagan­dista egyesülethez vezettek s mivel ennek működését a szerb kormány támogatta, az osztrák- magyar külügy­minisztérium ultimátumot intézett Szerbiához, hogy véget vessen ezen képtelen állapotnak. Az ultimátumot Szerbia nem fogadta el, amire a cár elrendelte az orosz hadsereg mozgó­sítását 1 Hogy Oroszországot szövet­ségesei nem tartották vissza ezen végzetes lépéstől, az a világháború kitörésének egyik főoka. Enélkül a konfliktus lokalizálva marad s na­gyobb vérengzés nélkül elintéződött volna. Kisszerbia Oroszország nélkül nem mert volna a szomszédos nagyhata­lomba belekötni az világos, de Orosz­országnak absolute semmi köze sem volt az osztrák-magyar-szerb kon­fliktushoz. Ha pedig vindikálta ma­gának a beleszólási jogot, az éppen hóditó imperialista politikájának a legfontosabb bizonysága. Minket támadtak, létünk alapjait aláásták; védekeztünk, ami minden egyes embernek, de minden ország­nak is legszentebb joga, sőt köte­lessége is. i Sem a józanság, sem az igazság, ' sem a jog nem állapithatja meg, hogy mi akartuk a háborút. De ez a kérdés még sokáig lesz napiren­den s majdnem minden érdekelt nép szóvivője hozzászólott már. Nem szabad engednünk, hogy ennek hamis viszhangja támadjon nálunk és álláspontunk jogosságát elhomá­| lyositsa. Védekeznünk kell a táma­í dásokkal szemben és fel kell ven­! nünk a harcot az igazságtalan bé­kékkel és azok igaztalan indokolá­sával. — Sem Magyarország, sem i Ausztria nem voltak a háború okozói s igy nem maradhatunk annak ál­dozatai sem. | Anglia is fegyverkezik i Újvidék, augusztus 1. Az „Obzor" hosszú cikkben foglalkozik az álta­lános leszerelés tervével és rámutat arra, hogy épp a befejezést propa­| gáló, pacifizmust hirdető Anglia fegy­verkezik a legnagyobb mérvben, amiben persze ők egyáltalában nem l látnak imperializmust. Svájci levelek Apróságok, a táborból Gajda Béla javíthatatlan toasztozó. j A hollandok ebédet adtak az itt j levő idegenek tiszteletére hétfőn este. Mi közülünk meghívták a parancs­nokot, Gajda Bélát s három fiut. Thiesz Jancsit, Vandlik Lacit és Réthy Dezsőt jelöltem ki a magyar csapat „reprezentánsaiul." Kiöltözködtünk, feltettük az ünnepi j árvalányhajat s büszkén ballagtunk lefelé Kandersteg legelőkelőbb szál­lodája, a „Schweizer-Hof" felé. Egy­szer csak észreveszem, hogy G. Béla Dezsővel hátramarad és németül be­szélgetnek. Magamban megdicsértem őket, hogy „gyakorolnak" a közelgő köteles és kényszerű német beszél­getéshez. Csak később sült ki, hogy milyen merényletre készültek. A pompás ebéd után felállt a vendéglátó hollandus és német, angol meg francia nyelven üdvüzölte a vendég- cserkészeket. Ami ezután történt, megfagyasz­totta bennem a vért. Felemelkedik az én Béla barátom. Csak nem akar szónokolni ? — gondolom — hiszen ez nem csabai bankett. De csak hallom „Meine Herrenl Liebe Ka­meraden 1..Kivert a verejték. Mi lesz ebből? Látom, hogy Dezsőnek is kidagadnak az erei, ugy sug ... És — mi tagadás — bár agyon­gyötörték azt az istenadta német nyelvet, mégis csak kisikeritettek (viribus unitis) egy toasztot. Végeredményben én hálás voltam, mert megszabadultam hasonló verej­tékezéstől. És megerősödött bennem a régi meggyőződés, hogy az én jó Béla barátom javíthatatlan toasztozó, aki — ha másképen nem lehet — még németül is szónokol. Mondanom se' kell, hogy a tár­saság nagyon megtapsolta a szónokot. Aki nem tud hollandul, ne cseréljen bélyeget A kis Csoki nagy bélyeggyűjtő. Hozott is egy csomó magyar bé­lyeget azzal, hogy majd itt kicse­réli idegen ritkaságokkal. Mikor a hollandusokkal már megbarátkoz­tunk, Csoki azonnal hozzálátott a bélyegüzlethez. Fogolt egy kis hol­landi cserkészt, aki — sok handa­bandázással megértette magát — szintén szenvedélyes bélyegész. A holland fiiatelistának szélesre szakadt a szája, amikor meglátta a „koronázási"-t és egyéb ritkaságo­kat. Nagy szakértelemmel ki is vá­logatott vagy húszat a Csoki bélye­gei közül s nagy vigadozással ra­kosgatta, simogatta azokat. Csoki látva a nagy elragadtatást, biztosra vette, hogy hasonló értékeket kap a hollandustól s egy élénk gesztus­sal értésére adta, hogy csak vigye a kiválasztott bélyegeket s adjon helyettük hollandust. De most jön a tragédia. Hollan­dus barátunk a jeladás első részét megértette, de a második részt n^m. Boldogan tette zsebre a bé­lyegeket s melegen megrázta Csoki kezét. Csoki kézzel-lábbal magyarázta, hogy ó csak cserébe hajlandó a bélyeget odaadni, de a hollandus nem akarta ezt megérteni. Csak egyre nyájasabban hajlongott Csoki előtt. Azóta is minden nap kedve­sen köszönti a hollandus Csokit, aki — a rossz nyelvek szerint — igy fogedja a lekötelező nyájasságot: „Pukkadj meg, tolvaj 1" Dörgő, a tapasztalt turista. Dörgő bácsi roppant szigorú em­ber. Mindig komoly és majdnem mindig fölényes. Természetesen ő ért a legjobban a cserkészdolgok­hoz. Be is bizonyította ezt a minap. Egy csodaszép vízeséshez men­tünk. Simára mosott sziklák közt vezetett az ut. A gyerekek boldo­gan kapaszkodtak, hogy minél ha­marabb elérjék azt a helyet, ahol H vizpor mint finom permeteg hull az emberre. Dörgő, látva a sziklák közt für­gén előrekuszó társaságot, elővette legkomolyabb hangját s tuldörőgve a zuhatag lármáját méltóságteljesen kiáltott: „Ne rohanjatok, mert még elcsúszik valamelyik I Ugy mászkál­tok, mint a teljesen tapasztalatlan hegymászók 1 Gyertek erre, szépen, rendbe . . ." Itt hirtelen elakadt a szava, mert egy sima sziklán meg­csúszott s gyors iramban „leeresz­kedett" a zuhatag alkotta sebesvizü patakba. Hiába próbált halálos komoly­sággal feltápászkodni, hiába mutatta rettentő nyugodt ábrázata, hogy őt nem hozza ki sodrából az ilyen apró incidens, a feltörő hahotát nem le­hetett megakadályozni. Azóta a mi jó Dörgőnket mindenki igy tiszteli: „a tapasztalt turista". „Stille Naeht..." 2500 m magasban j Ragyogó szép nap. A havasok f szinte szikráznak a fényességtől. : Lentebb a kopár sziklafalak sajátsá­gos meleg színekben állnak őrt a fenyves erdők felett. A Gemmi há­gón megyünk vagy tizen magyar cserkészek. A többiek otthon marad­tak, mert nehéz volt a tegnapi gle­cser-tura. Mi is lassan haladunk az enyhe emelkedésű nyergen. Forrón tűz a nap. Meg-meg állunk „fujtatni". — Ilyenkor n2m győzünk gyönyörködni a mögöttünk maradt táj szépségé­ben s a sziklás havasok közt talál­ható rendkívül élénk, gyönyörű vi­rágokban. Most kopár sziklaszorosban visz

Next

/
Thumbnails
Contents