Körösvidék, 1925 (6. évfolyam) június- augusztus • 123-195. szám
1925-06-07 / 127. szám
6 Köróavidék Békéscsaba, 1925. junius 3 . 9 városi közgyűlés tárgysorozata Békéscsaba r. t. város képviselőtestülete a városháza tanácstermében rendes havi közgyűlését 1925. évi junius hó 15-én délelőtt 9 órai kezdettel tartja meg az alábbi tárgysorozattal : Polgármesteri jelentés. Laubner József képviselőtestületi tag lemondása. Villamosmüvek szabályrendeletének módosítása. Az u. n. főszolgabírói ház megvétele ügyében alispáni leirat. Villamosmüvek telkének kibővítése ügyében előterjesztés. Csorvás község képviselőtestületének megkeresése hetivásártartásra vonatkozó nyilatkozat kiadása iránt Steigerwald Gyula végrehajtó állásáról való lemondása. Illetőségi ügyek. Póttárgysorozatba felveendő ügyek. Három törvényszéki tárgyalás Békéscsabán Gyula, junius 6. A törvényszék nyári szünete értesülésünk szerint julius hó elején veszi kezdetét, addig azonban még három nagy tárgyalást fog levezetni Tóth Ferenc tanácselnök, Folyó hó 15-én és 16-án Békéscsabán a városháza nagytermében tárgyal Tóth tanácselnök tanácsa. Ebben az ügyben Hady Antal, az AEGV igazgatója a vádlott és az ACsEV a feljelentő. Hady ellen becsületsértés és rágalmazás cimén indult eljárás, azonban a peranyag oly nagy, hogy annak Gyulán való letárgyalása igen sok nehézségbe és költségbe került volna, ezért inkább a biróság száll ki a helyszínére. Tóth Ferenc tanácselnök tanácsa junius hó 23-án tárgyalja Trifa György sarkadi fiatalember ügyét, aki pár hónappal ezelőtt szóváltás közben három revolvcrlövéssel agyonlőtte apját, id. Trifa Györgyöt, aki állítólag botrányos viselkedésével teljesen feldúlta családja életét. A véres eseményt állítólag az öreg Trifa fenyegető fellépése robbantotta ki. Négy nappal később: junius hó 27-én a lőkösházai vallatok kerülnek a biróság elé. Fiedler Pál rendőrfogalmazó és hat társa ellen emelt vádiratot az ügyészség, akik tudvalevőleg ez év elején Lőkösházán egy tizenháromezer leies levél eltűnése miatt oly brutálisan vallatták Aufmuth József váltóőr feleségét, hogy az a halálba menekült. A három tárgyalás iránt máris igen nagy érdeklődés nyilvánul meg. Nem vonják vissza az „Bz Újság" betiltását általános a felháborodás Beniczky áruló vallomása felett — Q legitimistáhhoz semmi höze sincs Beniczhy vallomásánah Beniczky vallomása hajdani főispánsága székhelyén Esztergomban is nagy felháborodást keltett. A jövő pénteken a törvényhatóság rendkívüli közgyűlést tart, amelyen Mátéffy Viktor indítványozza, hogy a törvényhatósági bizottság fejezze ki megbotránkozását és felháborodását Beniczky Ödön tendenciózus vallomásán és egyben fejezze ki Horthy Miklós kormányzója irént érzett szeretetét és hűségét. Rakovszky belügyminiszter kijelentette, hogy az „Az Újság" betiltása preventív intézkedés, amelyet visszavonni nem lehet. A rendszer eddig is az volt, hogy a betiltott lap többé nem jelent meg. Amit az „Az Újság" elkövetett, az a sajtószabadsággal való legsúlyosabb visszaélés, amelyet 3 évi minisztersége alatt tapasztalt. Külföldön az erősen szociális jellegű Németországban elég gyakoriak a lapbetiltások. A rendelet visszavonása érdekében minden kísérlet reménytelen. Itt arról van szó, hogy az államfő ellen szándékolt támadással szemben megtegyük a szükséges intézkedéseket. Az államfő tekintélyének megóvása sokkal fontosabb kötelessége a kormánynak, semhogy emellett magánérdekek el ne törpülhessenek. Pesthy Pál igazságügyminiszter, akihez szintén kérdést intéztünk, kijelentette, hogy ebban a kérdésben csak akkor hajlandó nyilatkozni, ha már nyugodtabb idők lesznek. Apponyi gróf kijelentette, hogy Beniczky ügyének semmiféle köze nincs a legitimizmushoz, amit tett, egyénileg tette. Beniczky, aki ezzel a dologgal foglalkozott, hónapok óta kerülte a legitimistákat. Államtanács kellene a szociállistáknak a kormányzó helyett A fővárosi reggeli lapok egy része tárgyalja a szociáldemokrata párt javaslatát, amelyben az álamfői hatalom gyakorlásáról szóló törvény módosítását kivánja. Ez ügyben törvényjavaslat formájában indítványt szándékoznak a ssociálisták a nemzetgyűlés elé. A szociáldemokrata javaslat az államfői teendők ideiglenes ellátására 3 tagu államtanács létesítését kivánja. A javaslatból kitűnik, hogy a szocialisták a Beniczky üggyel kapcsolatosan az államrend megváltoztatására irányuló kísérletet tesznek, amely uj támdást jelent az ország nyugalma ellen. Általában a lapok véleménye szerint a kirobbant Beniczky-féle botrány igazi célja enneií a most szociáldemokrata részről benyújtott javaslatnak, a magyar politikai életben és a sajtóban való Ianszirozás volt. Budapest, junus 6. Rz államtanács felállításáról szóló szociálista indítvanyra vonatkozólag Rassay Károly kijelentette, hogy szerencsétlen dolog ilyen nagyfontosságú alkotmányjogi kérdést politikai és taktikai szempontokból dobnak a közvéleménybe. Budapest, junius 6. A nemzetgyűlés erős többsége felháborodással és megvetéssel utasítja vissza a szociáldemokraták államtanács indítványát, amelyet vakmerő és nevetséges kísérletnek tartanak. A nemzetgyűlés minden keresztény nemzeti tagja élni fog azzal a jogával és kötelességével, hogy ezt a forradalmi rohamot visszaverje. Ebben egyformán gondolkodik a kormánypárt, a keresztény gazdasági párt és a keresztény ellenzék. A szélső jobboldal több képviselője egyszerűen pőkhendiségnek minősiti azt, hogy éppen a szovjet kisebbség terjeszt be alkormányfogi indítványt, amely kisebbség megmutatta már alkotmányos gondolkodását ama bizonyos szovjetkongresszuson és amely másfelöl maga is bizonyos abban, hogy indítványa megbukik, ha egyáltalán napirendre kerül. A keresztényellenzék erélyes cselekedeteket vár a forradalmi akció ellen. Erősödik a zsidóüldözés Romániában Tüntet az oláh diáhság Jassi junius 6. A diáktüntetések miatt a helyzet elég nyugtalanító, az antiszemitamozgalom egyre nagyobb és komolyabb arányokat ölt, sőt tetlegességre is sor kerül. így Jassi mellett Targul Vasiie Lupu község közelében több zsidót kidobtak a vonatból. A legkarakterisztikusabb a helyzetben az, hogy eddig a belügyminisztériumot nem is értesítették a helyzetről és csak az onnan érkező magánpanaszok alapján kellett a miniszternek kérdést intéznie az ottani községekhez. Miután a beérkező válasz elég komoly, Tatareszku elnöklete alatt ma értekezlet volt a belügyminisztériumban ez ügyben, melyen a miniszteren kivül Voinescu Romulusz a sziguranca vezérfőnöke és Crasnaru főnökhelyettes is résztvett. Kolozsvár, junius 6. Vasárnap délelőtt az egyetemről és a menzákról összeverődött román diákság tüntetésre készült. A. hamarosan kivonult rendőrség és katonaság az Egyetem uccába szorította tüntetőket s csak akkor engedték ki őket, mikor a diákság Boeresku rendőrpreiektusnak megígérte, hegy nem csinál rendzavarást. Ezután a diákok végigvonultak a Főuccan \ és Zelea Condreanut éltették. Bukarest, junius 6. A „Dímineata" jelenti, hogy ma délelőtt a jassii zsidók eyy küldöttsége jelent meg a miniszterelnöknél, akitől intézkedéseket követelt a Jassiban újból lábrakapot antiszemita agitációval szemben. A küldöttség ma megjelenik az ellenzék vezérei előtt is. A „Rapid" jelentése szerint Romániában ismét kiujult az antiszemita mozgalom. A hatóságok passziv|magatartása miatt azsidó kereskedókelhatározták,hogy bezárják egynapra üzleteiket, hogy ezzel demonstráljanak a hatóságok magatartása ellen. Tanácsülés Szigorúan büntetih a testnevelésről fávolmaradottahat. Pénteken délután tartotta a városi tanács dr. Berthóty István polgármester elnöklete alatt ülését, melyen az alábbi ügyeket intézték el: Iparigazolványt kaptak: Laurinyecz Jánosné vendéglői, Paróczai János szatócs, Schwarcz Ferenc cipész, Dukát András asztalosiparra. A testnevelésre kötelezett ifjak 1925. évi április 26 és május 10-iki mulasztásairól szóló jelentést a tanács tudomásul vette azzal, hogy felhívja a mulasztókat kötelességük pontos teljesítésére, mert amennyiben annak nem tesznek eleget, a jövőben szigorú büntetéssel sújtják őket. Azoknak, akik az öntözött réten füvet vettek, fizetési halasztást adott a tanács. Elintéztek több szabadságiránti kérelmet. A Wilim-uccai fahíd építésére beérkezett ajánlatok közül mint legkedvezőbbet, Lipták János építési vállalkozóét (Kinizsi-ucca 1. szám) fogadta el a tanács, aki 17 millió 230 ezer koronáért vállalta a fahid elkészítését. Teljesítették a Máv. kérelmét, melyben az állomásépületben levő vízvezetéknek az uj épületbe való átvezetését kérte. A Petőfi liget újonnan elkészült cement kerítését, mint megfelelőt, átvette a tanács. Özv. Paulik Andrásné és özv. Trucz Jánosné a Hunyadi-téren zöldségesbódé felállítására kaplak engedélyt. A kérelmezőknek megadták a horgászati engedélyt fejenként öt arany koronáért. A Perényi és Degré uccai lakosok vízlevezető árok iránti kérelmét teljesítették. Építési engedélyt kaptak Qanser András, Liker György és Nagy Pál. Tárgyalt még a tanács több kisebb jelentőségű ügyet. Váltó és folyószámlái kölcsönöket folyásit. Valutákat és devizákat vesz, " Békéscsabai Leszámi- M Takarékbetétet és folyószám- to l° e s ^nzválto Bank rt. i • i i" - t « i l Békéscsaba, Szent István-tér lai betetet előnyosen kamatoztat $ 8 Z u 1