Körösvidék, 1925 (6. évfolyam) január-május • 1-122. szám

1925-05-09 / 104. szám

Ara ÍOOO korona. Békéscsaba, 1925 május 9. Szombat VI. évfolyam 104. szám tv mmtm4 m. \w** mr nr tmsniMtmmMTMMia MNa Mmmmm**mnmm^imma^i »• m>»m———i i m—aHn mBonmaHnn • onnBBi Szerkesztőség és kiadóhivatal; Békéscsaba, Szent István-tér 18. Telefon: 60. Előfizetési árak: Negyedévre 75000 E Egy hóra 25000 K. Egyes szám ára ÍOOO.^K füffffotlon korosxtény politikai nap/lap. Főszerkesztő VIDOVSZKY KÁLMÁN Felelősszerkesztő MIGEND DEZSŐ GONDOLATOK * * * Szovjetoroszország lóvásár­lói a Margitszigeten. Szeretnők az alább következő néhány sort vas­tag, nagy betűkkel kiragasztatni min­den uccasarokra, vagy ugy mint a szociáldemokraták röpirataikat, — kihordatni, széjjelosztani minden já­rókelőnek és főként a perifériák min­den félrevezetett egyszerű munkás­emberének, hadd lássák mind egy­től-egyig, hogy miként szolgálják hazájukat a szocialista állam egyet­len élő ideáljának, a kommunista Oroszországnak önzetlen államfér­fiai, akiket egyenkint is mint legtö­kéletesebb szocialistákat, mint a meg­váltó kommunista eszmék megtes­tesítőit kell tekintenünk. Budapesten már hónapok óta négy titokzatos multu orosz él, akik Szovjetorosz­ország hivatalos megbízottai, a szov­jet hadsereg tagjai és azért vannak itt, hogy magyar lovakat vásárolja­nak az orosz hadsereg számára. A jámbor orosz proletárok otthon túr­ják a földet, hordják a zsákot, gör­nyednek, izzadnak, eszik a gerslit, vagy még azt sem, temetik a nagy éhinségtól halomra pusztuló gyerme­keiket s bizonyára abban a jámbor meggyőződésben teszik mindezt, hogy odafent a magas szovjetkor­mányon a népbiztos- és egyébb ál­lami megbízott elvtársak is a legna­gyobb önfeláldozással teljesitik ter­hes feladataikat. Ez alatt pedig a négy fő szovjetmegbizott elvtárs hó­napszámra lakik fejedelmi kényelem­ben a margitszigeti nagyszállóban, valódi francia hölgyeivel, akikkel együtt'naponta milliókba kerülő pezs­gősvacsorát fogyasztanak és elbájoló shimmy-muzsikára táncot lejtenek. A francia pezsgő is drága, a francia hölgy is drága, a margitszigeti elő­kelő nagyszálló is drága, de mit ért ehhez a szegény megváltott orosz proletár 1 „Közös termelésből fakad a jólét 1" „Világ proletárjai egyesül­jetek 1" — kiáltja büszke proletári öntudattal az orosz pusztaságban, azután bizonyára boldog mosollyal szenderedik családjával együtt az — éhhaláiba. Nemetgyalázás miatt egymillió korona pénzbüntetésre itélte tegnap végsőfokon a Kúria Klein Sámuel debreceni kereskedőt, aki Nemes Elek községi jegyző előtt azt állította, hogy „ha zsidók nem lennének, akkor Magyarországon nem lenne kereske­delmi élet, mert minden keresztény vállalat vezetői csak a saját zsebü­ket igyekeznek megtömni. Zsidó pénz nélkül minden elpusztulna eb­ben az országban." A bölcs zsidó kereskedő meg bölcsebb védője a kúria előtt atyaskodó, feddő hangon mondta, hogy .legyen már vége a veszekedésnek." Ezt talán ugy kép­zelte, hogy Klein |szivesen lemond az egymillió korona büntetésről, csak ne veszekedjen már vele a Kúria. — „Különben is (magyarázta tovább a fiskális,) itt nincs másról szó, mint közönséges borgőzös korcsmai dis­putáról, amely nem is érdemel fi­gyelmet." — A védőnek ezt a fej­tegését persze egybehangzóan ma­gukévá tették azonnal az összes zsidó lapok (az Est és társai), mert ők is abban látják az igazságot és a méltányosságot, hogy ha egy ke­resztény ember véletlenül rátapos egy zsidónak a bütykire, abbó! világ­rengető szenzációt kel! csinálni, de ha egy zsidó a magyar nemzetet gyalázza, — az igazán szóra sem méltó csekélység. Kilencvenmilliárdos mezőgazdasági hitel Budapest, május 8. A pénzügyminiszternél folyt tanácskozáson a gazdasági érdekképvise­letek vezetői 120 milliárdot kértek szövetkezetek utján kiosztandó rövid lejáratú hitel alakjában. A pénzügyminiszter 90 milliárdos hitelhez járul hozzá. Ebből 60 milliárdot kap nagy- és a középbirtok, 30 milliárdot a kisbirtok. Szőmbátön hirdetik ki' az" ítéletet" Léderer" bunperében Budapest, május 8. MTI. Léderer Gusztáv csendőrfőhadnagy gyilkossági bűnperét kedden kezdi tárgyalni a Margitköruti katonai törvényszék. Összesen 43 tanút idéz­tek meg. ítélet szombaton délelőtt lesz. Rendes hadseregei és jóvátételi haladékot kérnek a bolgárok A „Chicago Tribüné" római mun­katársa jelenti lapjának: Kalkov bolgár külügyminiszter aki e héten Rómába érkezik, a bolgár helyzet­ről fontos tárgyalásokat kezd az olasz államférfiakkal. Utjának célja kettős. Egyrészt rá akarja venni a szövet­séges hatalmakat, hogy engedjék meg Bulgáriának 50000 főnyi rendes hadsereg tartását, másrészt 5 évi haladékot akar kieszközölni Bulgária számára a jóvátételi fizetések telje­sítésére. Az első kérés teljesítésének nagy akadályai vannak a hatal­maknál, de bizonyos, hogy Kalkov akkor is meg lesz elégedve, ha meg­engedik Bulgária számára annak a katonai létszámnak a fenntartását, amelyet most ideiglenesen jóváhagy­tak. Kalkov Rómából Párisba és Londonba is ellátogat, de természe­tesen római útjához fűzi a legnagyobb reményeket. Ahogy „fégen" volt... | Irta: HERKE MIHÁLY. A biztos gondolkodott egy kicsit, jj majd fölütötte a fejét, aztán nézett, ! hosszan, merően maga elé. Gondol­kodott. Majd jobbra, meg balra te­kintgetett ; mintha keresett volna va­lamit a sötét, fekete éjszakában ... Aztán odanyújtotta kezét a gazdának s szónélkül kifordult az udvarról legényeivel együtt. Csak a tanya végétől szólt még vissza az utánuk bámuló gazdának: — Holnap ilyenkor itt lesznek a csikók, gazduram! Kettő, kettőért... Legények aztán előre parancsolta, a P. István tanyája felé ... Ő maga meg leszállt lováról, kö­rüljárta két-háromszor a tanya tájé­kát, aztán lórakapva, legényei) után vágtatott... Ott álltak csak meg P. tetván tanyája előtt. Olt leszállt lováról a csendbiztos s lassan megkocogtatta az ablakot. — Semmi válasz ... Megverte jobban. Egy asszonyi hang szólt ki: — Te vagy Pista? — Nem a Pista, én vagyok a csendbiztos — felelt az be — Hát a Pista hol van? I — Még az este ment el egy kis poharazásra, — felelt ki félénken az asszony. Nem sokára itthon lesz ... — Jól van — szólt a biztos — ' mond neki, hogy itt voltam. Onnan a szomszéd tanyára men­tek — két kilométerre emettől — ahova poharazni ment a Pista. — De ott meg senki sem volt otthon. Éjfél után egy óra mult már, mi­kor az utolsó tanyához ért a csend­biztos. Az meg a K. M-é volt. Ott már odahaza volt mindenki. Nem szólt hát a biztos semmit. Kö­rüljárta a tanyát meg a környékét s az onnan kiinduló dülőutat... S mintha friss koc&inyomot látott volna ott... A tanyaudvarból kanyargott kifelé. Ott letért az útról s ráment az avarra, a fagyos, száraz tarlóra. Ott már alig lehetett észrevenni va­lamit. De mikor jobban, hosszasab­ban vizsgálta a csendbiztos, azt vette észre, hogy mig eddig nyolc patkó nyomai látszottak itt-ott a dűlőúton: itt már tizenhetet is meg lehetett számlálni... Éspedig nyolcat előbb, nyolcát hátrább ... Köztük meg — hellyel-hellyel — kerék nyomai lát­szottak. — Tehát erre mentek — mondta a biztos. Két ló a kocsiba volt fogva, kettő meg a kocsi után volt kötve... Most már tudta a biztos, amit akart... Odafordult embereihez, haza parancsolta őket, ő maga pedig las­san, csöndesen poroszkált a nyom után. Mire megvirradt a reggel, ő is odahaza volt. Aztán lefeküdt pihenni ő is, lepihentek a legényei is. Ebéd után aztán előparancsolta két emberét a pusztai biztos, hogy menjenek el P. István tanyájára, on ­nan meg a komájához S. Jóskához és ^parancsolják be mind a kettőt ő hozzá . . . Beszélni akar velük. Ha nem jönnének el önként, hozzák el őket vasba. Egy óra múlva már ott volt a két ember. Sunyítva, behúzott nyak­kal álltak meg a csendbiztos előtt. — Hol jártatok az éjszaka? — kérdi őket a biztos. Előbb hallgattak, aztán vontatva felelt az egyik: — Otthon is, meg másutt is biz­tos ur . . . — Nem ugy igaz 1 Otthon nem voltatok, de másutt igen. — És mit csináltatok ott — má­sutt? — Poharazgattunk a komámmal, aztán elváltunk . . . — És hol váltatok el ? Összenéztek, egymásra néztek az emberek, aztán feleltek volna is, nem is. Majd kibökte az egyik: — Hát az udvaron, a komám udvarán — felelt S. Jóska. — Hát a tanyából, az udvarról ki ment el kocsin? Erre megint összenézett a két em­ber, aztán hallgattak. Majd kisvár­tatva mondta P. István: — A béresem ment ki hajnalban szárért a teheneknek. — Hány lóval ment ki ? — kérdi a biztos. — Kettővel — felelt a koma. A biztos felállt a helyéről s intett a két legénynek, hogy távozzanak... Aztán fölemelte az asztalról go­lyóval töltött hatlövetű forgó pisz­tolyát, a másik kezébe meg a kor­bácsot vette és odalépett a két megtorpant ember elé. Toppantot egyet a lábával ugy, hogy megren­gett a padló, mintha üllővei sújtot­tak volna oda. Hatalmas testével meg odahajolt elébük, rájuk emelte villámló, haragos két szemét, az­tán a fogai közt mintegy szisz­szegve mondta: — Hát az O-nyi gazduram két csikóját ki kötötte a saroglyához Hé I és minek ? (Folyt, köv.)

Next

/
Thumbnails
Contents