Körösvidék, 1925 (6. évfolyam) január-május • 1-122. szám
1925-05-26 / 117. szám
2 Körösvidék Békéscsaba, 1925 májas 26. György répamunka vállalkozó vitte a százdollárost, aki jelenleg Gabrillapusztán (Zemplénmegyében) tartózkodik. Hamarosan kihallgatták Kacsánt is, aki azt állítja, hogy egy 40—50 év körüli magas, szőke, jólöltözött, nyirottbajuszu férfitől vette, 6 és fél millió koronáért, amikor Tiszalucról Békéscsabára utazott. Az idegen Szolnokon szállt fel a vonatra. Azt állította, hogy amerikai lakos és vaszinünek látszott, hogy Romániába utazik. A rendőrség házkutatást tartott Schneck Ármin és Kacsán György lakásán, sőt a tiszaluci csendőrséget is megkereste aziránt, hogy Kacsánnak ottani lakását is kutassa át. A házkutatás azonban sehol sem járt eredménnyel. Nem találtak gyanús, illetőleg a hamisításhoz szükséges eszközöket, szereket vagy más tárgyakat s így valószínűnek látszik Kacsán állítása. Az általa adott személyleírás alapján az egész országban és az ország határain kivül is keresik a jólöltözött „idegent" aki esetleg csak azért mondta magát külföldinek, hogy félrevezesse a nyomozó hatóságokat. Remélhető, hogy mielőbb kézrekerül. 9z Iparos Dalárda hangversenye A békéscsabai Iparos Dalárda f. hó 23-án este fél 9 órai kezdettel hangversenyt rendezett a Prófétavendéglőben, ahol ez alkalommal szép közönség gyűlt össze. De bár csaknem megtelt az újonnan átalakított vendéglő két nagyterme, mégis fájdalmasan nélkülöztük a csabai társadalom nagy részét. Szomorú dolog, hogy ugyanakkor, amikor minden tingli-tanglinak és kabarénak nagy közönsége van, akkor ez a törekvő dalárda, amely egyre hatalmasabban fejlődik, még mindig a közönnyel viaskodik. A szombati hangverseny pedig megérdemelte volna a legnagyobb és legmelegebb érdeklődést, mert az előadott számok mindegyike magasfoku élvezetet nyújtott. Egyik dal szebb volt mint a másik. Az előadás finomsága, az abban megnyilatkozó erő és szépség mély hatást gyakoroltak a hallgatóságra, amely sokszor adott tetszésének tapsviharban kifejezést. Különösen nagy hatást ért el a „Bölcsődal", „Nem, nem soha*' és a „Szerenád". A Gyuha—Szlavkovszky—Szalai—Thury quaertet pedig minden számával magával ragadta a hallgatóságot. Ez a quartett büszkesége lehetne akármelyik világvárosi dalárdának is. Lukoviczky Endre karnagyé elsősorban az érdem, hogy a dalárdát nemcsak együtt lehet tartani, hanem az egyre fejlődik, tökéletesül. Hiszszük, hogy a csabai dalosok az idei országos dalversenyen is előkelő szerepet fognak betölteni s dicsőséget hoznak városunkra. Mi van ma? 1B2B. május 26., kedd R. kath.: Nerei Fülöp. Prot.: Fülöp Nap kelte 4 óra 12 perckor, nyugta 19 óra 42 perckor (7-42) Holdkelte 6 óra 23 perckor, d. e. nyugta 22 óra 10 perckor, este D. u. 7 és 9 órakor mozielőadás az Apolló Mozgóban. Asztalosmesterek tisztújító gyűlése Az Ipartestület Asztalosmesterek Szakosztálya 24-én tartotta rendes évi tisztújító közgyűlését, amely nagy érdeklődés mellett folyt le. A megtartott választások eredménye szerint a szakosztály vezetősége a következő: Elnök: Leelősy Albert. Alelnök: Kazár Mihály, Csjernyik Pál. Pénztáros: Dénes Antal. Jegyző: Gurzó János. Ellenőrök: Lamper Pál, Tokár Mihály. Választmányi tagok: Kociha János, Melcer József, Hanigh Jenő, Lamper Mihály,Czirul Jenő,Dubravcsik János és Simon Béla. Fehete Sándor ünneplése 4 Őszinte, bensőséges ünneplés vette körül vasárnap délelőtt Fekete Sándort, a kereskedői működésének ötvededik évfordulója alkalmával. Ez alkalomra a Kereskedelmi Csarnok díszközgyűlést hívott egybe, melynek keretében adták át az ünnepeltnek a szegedi kereskedelmi és iparkamara díszoklevelét. Már a gyűlést megelőzően igen sok ember igyekezett a Kereskedelmi Csarnok termei felé, melyet rövidesen zsúfolásig megtöltött az ünneplő közönség, ugy hogy a termek kicsinek bizonyultak és sokan folyosóra szorultak ki. Rz ünneplók között ott láttuk a hatóságok vezető embereit és a város minden társadalmi rétegének képviselőit. Kevéssel tizenegy óra után nyitotta meg dr. Taráos Dezó elnök, a díszközgyűlést, üdvözölte az ünnepeltet, a tagokat, a megjelent vendégeket, dr. Kovacsics Dezső főispánt, dr. Daimel Sándor alispánt, dr. Konkoly Tihamér vármegyei főjegyzőt, dr. Elek Lajos pénzügyigazgató helyettest, dr. Berthóty István polgármestert, dr. Jánossy Gyula rendőrfőtanácsost, a társegyesületek képviselőit Majd felkérte Kovacsics főispánt a díszoklevél átadására. Kovacsics főispán nagyon tartalmas, megszívlelésre érdemes jól felépített beszéd kíséretében adta át Fekete Sándornak a díszoklevelet, kiemelve ötven éves kereskedői működése alatt szerzett hervadhatatlan erdemeit. Ezután az üdözlések következtek. Dr. Daimel Sándor a vármegye nevében üdvözölte, kifejtve az ünnepelt közhasznú szereplését az adófelszólamlási és az árvizsgáló bizottságokban. Dr. Berthóty István polgármester Békéscsaba város hatósága és közönség nevében üdvözölte, méltatva az ünnepelt nagyfontosságú tevékenységet, melyet mint az ipari és kereskedőtanonciskolai bizottság elnöke fejtett ki hosszú időn keresztül. Nagyon megkapó volt Varságh Bélának, a Békéscsabai takarékpénztár egyesület nevében tolmácsolt üdvözlése Üdvözölték még Tonelli Sándor dr. főtitkár, a szegedi kereskedelmi és iparkamara, ifj. Horváth Mihály jegyző a békéscsabai Ipartestület, Drjenyovszky János elnök a Békéscsabai Kisgazdák Egylete, Komlós Sándor, a Kereskedelmi Alkalmazottak Országos Szövetségehelyi csoportja, Uhrin Károly az iparostanonciskola, Csillag Ignác, a Kereskedők Országos Egyesülete nevében. Az ünneplésért Fekete Sándor meghatottan, könnyezve mondott köszönetet keresetlen szavak kíséretében. Ezután az elnök indítványára Fekete Sándort a díszközgyűlés egyhangú lelkesedéssel a Kereskedelmi Csarnok örökös diszelnökévé választotta meg. A díszközgyűlés végeztével a vendégek tiszteletére villásreggeli volt, melyen dr. Berthóty István polgármester mondott igen talpraesett felköszöntőt az ünnepelt feleségére, Fekete Sándornéra. Halálozás Özv. Koppányi Györgyné szül. Bod Mária, néhai Koppányi György volt füzesgyarmati tanitó özvegye, szombaton éjjel 69 éves korában négy évi szenvedés után Szeghalmon elhunyt. Holttestét Füzesgyarmatra szállítva, tegnap délután helyezték örök nyugalomra 10 évvel ezelőtt elhunyt férje mellé. Halálát öt gyermeke, köztük Koppányi Gyula békéscsabai református lelkész gyászolja. — „Békéscsabai cserkésznapok" a cime annak az ízléses, tartalmas füzetnek, amely nemcsak a legrészletesebb műsorát hozza a hatalmas arányú kerületi cserkésznap ünnepségeinek, hanem értékes emlékké teszi az a néhány cikk is, amely benne a cserkészmozgalom vezetőitói megjelenik. Maga Albrecht főherceg is irt bele s nagyon figyelemreméltó írást közöl Witz Bélának, az országos elnöknek tollából. R képekkel is gazdagon tarkított műsor már e hét végén kapható lesz. Rz egész füzetet Gajáa Béla cserkésztiszt szerkeszti. — Egymilliárdos tűzkár. Orosházáról jelentik: Vasárnap este fél 10 órakor kigyulladtak Orosházán a Treffer Sándor baromfi-, tojás- és tollkereskedő cég raktárai. R tüz éjjel 2 óráig tartott és nagymennyiségű tojást, tisztitottbaromfit és 40 mázsa tollat elhamvr /ott. R kár megközelíti az egymilliárdot A ház biztosítva volt. A tOz okát még egyelőre nem tudják. — A CsAK és az Előre vezetősége felhívja mindazokat, akik két csapatot junius 7. és 8-ára akarják kisérni Aradra, ezen szán dékukat kedden, 26-án délig d Bagyinka főtitkárnál (Városháza) illetve Leipnicker Sándor intézőné (Andrássy-ut 26) okvetlenül szemé lyesen jelentsék be, mert később jelentkezések nem vehetők figye lembe. — A „Munkácsy" cserkészcsa pat május 2-iki előadásán felülfi zettek: Havran Pál és Fia 300 ezer Schwézner Károly és Kovács Mi hály 200—2oO ezer, 27. L. sz. Ka nizssy Dorottya leánycserkéscsapa 168 ezer, Kocziszky Mátyás 16 ezer, Babinszky János 150 ezer, Gajda Béla 120 ezer, vitéz Rátva Imre, Dobísz Zoltán, Gálik, János, Kovács Lajos, Korsuch István, Keisz Gyula, Karácsonyi József, Könyves T. Kálmán, Koppány Gyula Lilinger Isván, Leelősi Albert, Mészáros Gyula, Mátis János, Molnár János, ifj. Májerhoffer István, Német Károlu, Némethy János, Némedy Béla, Ondroviczky Pál, Petz József, Podsztrelen Endre, Péterffy Sándor, ifj. Such János, Szelner Antal, Uhrin Károlyné, Zlehovszky György és Zsíros Pál 100—100 ezer, Darida Károly, Kován Endre, Zsilák György, Singer Károly, N. N. Lőrincy, Waithier Lujza és Muzsl«y Gyuláné 50—50 ezer, Sajben Pál és Weisz Jenő 20—20 ezer, N. N., 15 ezer, Balogh Sándor 10 ezer, mely adományokért hálás köszönetet mond a csapatparancsnokság. Úgyszintén Gavenda Béla táncmester táncbetanitásaért is. — Színészet Mezőberényben. Most vasárnap fejezi be négy hetes sziniszezonját Mezőberényben Tompos Péter színigazgató 42 tagból álló és zenekarral möködő jól szervezett színtársulata. A jól sikerült szezon alatt a legújabb és legnagyobb sikerű darabokat igen jó előadásokban mutatta be a derék társulat. Szinre került ezideig a Nótás kapitány, SiDill, Marinka a táncosnő, Tangókirálynő, Marica grófnő stb. operettek, prózából a többiek mellett a Vörösmalom, Sárga keztyü stb. mindenkor kitűnő előadásban. A társulat legkiválóbb tagjai: Sz. Antal Nusi, Medgyesi Juci, Gábor Lili, Markó Emilia, Zilahiné, a férfiak közül Tompos igazgató, Szalai Pál, Solti Rezső, Horváth László, Zilahi, Fehér, Tóth, Pesti Kálmán és Garamszegi. Kedden Stella Gyulának, a Magyar szinház tagjának vendégfelléptével a Gályarab cimü dráma kerül szinre. Tompos igazgató mindent elkövet, hogy a közönség érdeklődését ébren tartsa s igy a mezőberényiek mindentor szívesen látják viszont Tompos Pétert és törekvő társulatát. — Gömblövészet Orosházán. Május hó 31-én, azaz pünkösd első napján 50 éves fennállásának megünneplése alkalmával a Mikulay féle községi népkertben a Tűzoltózenekar közreműködése mellett sorshúzással, gömblövészettel, rádióbevezetéssel tüzjátékkal és egyébb szórakoztató mulatsággal népünnepélyt rendez az orosházai Önkéntes Tűzoltó Egyesület, melyre Békéscsaba közönségét és a Vadász-társaságot ezúton is meghívja az orosnázai tűzoltóság. — Munkakereslet. Egy vizsgázott, megbízható, ügyes soffór alkalmazást keres. Megkeresések városi népjóléti hivatal 3. s* * bájába intézendők. • FOTÓ CIKKEK Gally és Wenich drog^jáÚlMiMuJ^ékéscsaba. ÍL.