Körösvidék, 1925 (6. évfolyam) január-május • 1-122. szám
1925-05-23 / 115. szám
Békéscsaba, 1925. május 3. Kőrös vidók 3 hanem csak a csabai iparos és kereskedő világ egy része rendezi a kiállítást, de épen ez az .egy része" kifejezés kimaradt véletlenül a plakátból, amelynek szövege ép ezért magyartalanul is hangzik. Az a tény, hogy Berthóty polgármester nem tudott előre a dologról, mert aki vállalta az ö felkérését, az az ur megfeledkezett erről. Most azonban — miután megmagyarázták a dolgot — Berthóly polgármester is vállalja a védnökséget. A cserkészünnep vezetőségével való megbeszélés is véletlenül maradt el. Egyébként — mint értesülünk — a cserkészünnep vezetősége egyáltalán nem kifogásolta az ünnepre való hivatkozást, hiszen csak örül annak, ha a pünkösdi cserkészmegmozdulással kapcsolatos hatalmas idegen forgalmat felhasználják élelmes emberek a csabai ipar és kereskedelem propagálására. Vasutasnap Békéscsabán A békéscsabai Máv. állomás egész személyzeie május hó 24 én este 8 órakor a Máv. Vasutasok Olvasókörének helyiségeiben az Olvasókör műkedvelői és a Békéscsabai Máv. Zene- és Dalegylet közreműködésével a kőszegi Vasutas Árvaház javára műsoros Vasutasnapot rendez. Ezt megelőzően délután 5 órakor 15 éven aluli vasutas gyermekek részére nyilvános főpróbát tartanak. Műsor: 1. Himnusz, énekli a Máv. Dalegylet. 2. Falu végén kurta kocsma. Máv. Dalegylet. 3. Vigyázz a férjedre. Bohózat egy felvonásban. — Személyek : Jenő — — — — Süli Sándor Ella — — — — Mikuc Annuska Kádárné — — — Gabnai Irmuska (Szünet) 4. Nyisd ki anyám. Máv. Dalegylet. 5. Audencia. Bohózat egy felvonásban. Személyek: Szépművészeti miniszter Süli Sándor Titkár * • * Csopaki gazda Szegedi Lajos 6. Pech. Verses bohózat. Előadja „Ő". 7. Régi nóta. Máv, Dalegylet. 8. Szózat. Máv. Dalegylet. Belépődíj nincs, de önkéntes adományokat a kőszegi Vasutas Árvaház javára köszönettel fogad a rendezőség. — Dr. Varsányi Mátyás Tótkomlóson. R budai evangelikus vártemplom nagyhírű egyházi szónoka Dr. Varsányi Mátyás, Pünkösd másodnapján, magyarnyelvű beszédet tart a tótkomlósi ev. templomban. Ugyancsak délután a Leányegyesület ünnepélyén tart szabadelőadást. Dr. Varsányi mint a „Mária-Dorottya"-egyesület elnöke, a gyermeknyaraltatási akció ügyében is jár lenn s meglátogatja a szomszédos községeket, hogy néhány szegénysorsu pesti gyermek elhelyezéséről gondoskedjek. — Az „Aranyos"-féle szerkocsi a csabai cserkészQnnepen. A kerületi cserkészünnep sok érdekessége közt egyik legérdekesebb dolog lesz az u. n. „Aranyos" féle szerkocsi bemutatása. Ez a kocsi a szó igaz értelmében cserkészkocsi, tudniillik a feltalálója Aranyos Béla cserkészfiu. A kocsi arról nevezetes, hogy szétszedhető s hét a cserkésztáborban nélkülözhetetlen dolgot lehet belőle összerakni. Az Aranyos-féle szerkocsival foglalkoztak már az öszszes napilapok s több illusztrált lap hozta képét is. A kocsi egyébként olyan kitűnő, hogy már gyárilag készíti elő az ügyes feltaláló s nem győzi a megrendelést. Már az egész világon szabadalmaztatta s különösen az angolok érdeklődnek iránta. Az Aranyos-féle cserkészkocsit egyik szegedi csapat fogja bemutatni. — Pap választás Csanádalbertin. Csanádalberti evang. egyháza most töltötte be az elhalálozás folytánmegüresedett lelkészi állást Uj lelkésszé Sztik Gusztávot választotta meg akinek családja békéscsabai. — Hirdessen cserkészemlékkönyvben. — A Békéscsabai Kisgazda Ifjak Művelődési Egyesülete f. ho 23 án as.sz szombaton este fél 9 órai kezdettel a Békéscsabai Kisgazdák Egylete helyiségében házias jellegű táncestét rendez, melyre az érdeklődőket ezúton tisztelettel meghívja az elnökség, Belépődíj nincs, de a könyvtáralsp javára önkéntes adományokat köszönettel fogadunk. — Giattfelder püspök bérmál Kétegyházán. Dr. Giattfelder Gyula csanádi megyéspüspök f. hó 25-én délelőtt 9 órakor Kétegyházára érkezik, ahol a bérmálást eszközli. A püspök fogadásánál a vármegye is képviselteti magát. — A villamosmü igazgatósági ülése. A városi villamosmüvek igazgatósága május 25-én délután 3 órakor a városházán ülést tart. — Cséplők mentőszekrényeinek bemutatása. Az egyik belügyminiszteri rendelet értelmében a cséplési időszak előtt a hatóság kötelessége az orvosi szakközeg utján meggyőződni arról, hogy a gépeknél használt mentőszekrények az előirt módon vannak-e felszerelve. Éppen ezert felhívják a cséplőgéptulajdonosok figyelmét, hogy cséplőgépjeik mentőszekrényét junius 1—15-ig a városi orvosi hivatalban délelőtt 8—9 óráig mutassák be, mert a mulasztók kihágást követnek el s a törvény értelmében szigorúan meg lesznek büntetve. — Avatandó vitézekhez. Az idei vitézi avatási ünnepély junius hó 21-én lesz Budapesten a Margitszigeti sporttelepen. Az avatásra sorrakerülő folyamodók névreszoló értesítést fognak kapni az Országos Vitézi Széktől. — A folyamodók megfelelő tájékoztatása végett közlöm, hogy az 1926. évi avatásra azok jöhetnek tekintetve, akiknek teljesen felszerelt kérvénye f. évi szeptember hó l-ig a vármegyei Vitézi Székhez beérkezik. Vármegyei Vitézi Székkapitányság. * Singer varrógépek részletfizetésre most újból bárki részére elérhetők. Singer ói Varrógép R. T. Békéscsaba, Andrássy-ut 11. * FOTÓ CIKKEK Gally és Wenich drogériában Békéscsaba. — A m. kir. Zeneművészeti Főiskolán folyó hó 19 én sikerrel vizsgázott Péterffy lby, aki a közismerten kiváló zongoratanárnőnek Banké Antalnénak tehetséges tanítványa. — Városi üzemek csökkentése. R belügyminiszter körrendeletet küldött a városokhoz melyben elrendeli, hogy az olyan városi üzemeket és vállalatokat, amelyek a városoknak számottevő jövedelmet nem biztosítanak és amelyeknek fenntartása fontos közegészségügyi, közbiztonsági stb. okokból nem okvetlenül szükséges s továbbá kü- f Ionosén az olyan üzemeket és válalatokat amelyek a kisiparérdekeket sértik amennyiben fentartásuk közérdekből nem szükséges meg kell szüntetni. A rendelet végrehajtására különösképpen felhívja a miniszter a város közönségének j figyelmét. — Országos vásárok. A legközelebbi országos vásár Sarkad nagyközségben junius 4 és 5-én, Cibakháza községben május 30-án lesz. — Eljegyzés. Ifj. Török József békéscsabai MAV. mozdonyvezető eljegyezte Oravecz Rózsikát Vésztőről. * Cséplőgép-tulajdonosok figyelmébe. Felhívom a cséplőgéptulajdonosok figyelmét a cséplési idényre való tekintettel azon körülményre, hogy mindennemű műszaki cikkeket, gépszíjakat, gép és hengerolajokat, gépzsirokat, golyóscsapágy wotattát, tömítéseket, Ewart láncot, dobsineket, mázsákat, F. S. gyártmánya golyóscsapágyakat stb. a legelőnyösebb árban és kedvező fizetési feltételek mellett a legjutányosabban csakis Faragó Sándor gép és műszaki kereskedőnél, Békéscsaba Andrássy-ut 50. szerezhetik be. Mielőtt szükségleteit máshol szerezné be, kérjen saját érdekében árajánlatot. — Bő Istenáldás. Léváról jelentik : Zély községben (Nógrádmegye) Kovács Sipeki Pál béres felesége 4 gyermeket szült. Egy fiu, három leány. Mindnyájan (az anyával együtt) jól érzik magukat. ! — Fontos megállapodás az épitöiparban. Rz építőiparban a napi munkaidő 9 és fél óra. A munkabérek változatlanok. Egy kőműves-, vagy ácssegéd kap 9500 korona alapbért. Az elsőrendű és minden mukára alkalmas segéd órabére 8 százalékkal több, azaz j 10.260 korona. * Legújabb fajta meccs! R mostanában divatos sok meccs közül is kiválik érdekességével az a 66-o« meccs, amelyet f. hó 24 én este 8 órai kezdettel, 31-én, junius 7-én és junius 14 én ugyancsak este 7 órai kezdettel tartanak meg I ai Újvilág-vendéglőben. R meccsre j meghívják az összes 66-ost kedvelő ' játékosokat, akik részvételi szándékukat Madarász György vendéglősnél jelentsék be. R meccs első dija egy hízott malac, 2-ik dija 10 liter hegyibor, 3-ik dija egy kövér liba, 4-ik dija egy pár tyúk. A dijakat 14-én este osztják ki. R rendezőség ezúton is kéri a versenyzők minél tömegesebb jelentkezését. — Nyugtázás. A postások báljának jövedelméből a szegény iskolásgvermekek felruházására adományozott 200 ezer koronáért köszönetet mond Dr. Gally s. k. tanácsnok. * Felhívás a cséplőgéptulajdonosokhoz. Felhivatnak mindazon géptulajdonosok, kik a szállított próba hasonló szénre igényt tartanak a már közölt feltételek szerint igényüket vasárnap délig irodámban Andrássy-ut 55. szám alatt bejelenteni szíveskedjenek Grünwald Benő. Tőzsdo (A MTI bókésomabal fiókjának j Jafontéso alapjón i) Zürichben a magyar koronát 0-0072-70-el jegyezték Valutáki 1 Napol. A. ft. 344000-347000 Dollár 70300-71180 Fr. fr. 1 Márka Lira 100 o.S. Leu Szokol 3684 16834 2871-2909 9935-10045 335-337 2086 -2106 6100 12000 16700 32000 142000 284000 1 Sv fr. 13630-13784 1 Dinár 1131—1153 L. m. — Ezüst K. Ezüst 2 K. Ezüst for. Ezüst 5 K. Aranyi OK. Arany 20 K Gabonaárak § 76 kg. tiszavidéki 487500—490000 78 kg. tiszavidéki 497500—500000 Rozs 415000—420000 Tengeri 270000—272500 Takarmányárpa 320000—330000 Sörárpa 450000 - 470000 Zab 415000—430000 Korpa 225000-230030 Ferencvárosi sertésvásár: Szabadvásári maradvány : 356 felb. — érk 912,eladva 300,Arak: könmjf, 15000—17000, nehéz 18500—20500. SPORT : FOOTBALL Előre—Szarvasi Turul 2:0 (1:0) Az Előre igyekvő jópességü csapata lelkes, odaadó játék után, megérdemelten győzött az egyrefejlődő szarvasi csapat felett. Az Előre ezzel a győzelmével véglegesen bebiztosította magának a csabai osztály bajnokságában a második helyet. A játék folyamán az Előre volt többet fölényben s csatárainak szemfülessége két gólt eredményezett. A szarvasiak is vezettek több támadást, de a kapuelőtt nem volt szerencséjük. A két gólos Előre győzelem egyébként az erőviszonyoknak megfelelő. Az Előre góljait Fecenka és Milyó rúgták. VÍVÁS A CsAK ismét legyőzte a Gy. S. C-ét. A Csabai Atlétikai Klub igen jó formában levő csapata csütörtökön a Gy. S. C. meghívására Gyomára rándult, át Heller K. Iván és Haj' lossy Ödön kíséretében. A Gy. S. C. meghívása minden valószínűség szerint azért történt ilyen hirtelen, mert mindenáron revansot akartak venni a mult vasárnapi vereségért saját közönségük előtt. A revans azonban nem sikerült, mert a CsAK már igen sok esetben kitűnően bevált vivógárdája fölényes győzelmet aratott a gyomaiak felett. Mindkét klub két-két csapattal állt ki. A mérkőzések most is elég izgalmasak és változatosak voltak, Váltó és folyószámlái Valutákat f s devhakat vesz. " Békéscsabai Leszámikölcsönöket Takarékbetétet és folyószám- to l°™ Pénzváltó Bank rt. , , .„ t . . . Békéscsaba, Szent István-tér lat betetet elonyosen kamatoztat g folyósít. sz.