Körösvidék, 1925 (6. évfolyam) január-május • 1-122. szám

1925-01-04 / 3. szám

Békéscsaba, 1925 január 4. Ara WOO korona. Vasárnap VI. évfolyam 3. szám Szerkesztőség és kiadóhivatal; Békéscsaba, Szent István-tér 18. Telefon: 60. független keresztény politikai napilap. Főszerkesztő VIDOVSZKY KÁLMÁN Felelősszerkesztő MIGEND DEZSŐ Előfizetési árak Egy hóra 25000 K. ; Negyedévre 75000 K Egyes szám ára 1000 K Terrorizál a vörös elleni Hz ünnepek óta a belpoli­tikai életnek nem volt semmi jelentékenyebb eseménye azo­kon a békítő kísérleteken kívül, amelyeket Szcitovszky házelnök kezdeményezett a nemzetgyű­lésből távolmaradó baloldali radikális ellenzéknek a tárgya­lóterembe való visszavezetése érdekében. Tudjuk, hogy az egész ország elkeseredett felháborodással, ökölbeszorult kézzel és vicsorgó foggal nézte már azt az átko­zottul szégyenletes, ocsmány, útszéli hangú tárgyalási módot, amelyet az utóbbi nemzetgyű­lési tárgyalásokon a szélsőbal demagógjai rendszeresítettek. Valósággal felujjongott az öröm az egész ország minden jó­érzésű polgárának szivében, amikor a Ház elnöke szigorú, de igazságos és ugyancsak alaposan megináokolt intézke­déssel szakította végét a gya­lázatos parlamenti piszkoló­dásnak. ff minősíthetetlen és eléggé el nem Ítélhető viselkedésű szociáldemokrata képviselők szökiégszerü és törvényes mó­don történt kizárására az ugyan­csak vörösérzelmö radikális ellenzék azzal felelt, hogy tes­tületileg távolmaradt a Ház üléseiről. Ezt a passzivitást azóta is változatlanul fenntar­tották s arra kényszeritették ezzel a kormányzó köröket, hogy alkalmas formában ke­ressék a békités útját. Szcitovszky házelnök, mint pártokon felülálló tényező meg is kezdte a békités előkészü­leteit és amikor azt hihettük már, hogy a kormánykörök méltányos engedékenysége foly­tán a megtérő, bűnbánó, meg­javult radikálisok ismét bevo­nulhatnak az ország házába,, ahol a jövőben jobban vigyáz­nak a szájukra és az országos érdekű tárgyalások békességes, biztos menetének megóvására, — ehelyett a legádázabb gyű­lölet és a legátkosabb rossz­indulat vöröslő tüzét látjuk odaát fellobbanni, i ff házelnök jóindulatu kez­deményezésére holmi Nagy Vincék azt válaszolják Rothen­steinék beásott rohamcsapata mögül, hogy »a passzivitást a végletekig kell folytatni, mert ma már tudjuk, hogy a passzi­vitás ölő fegyver, sokkal ölőbb fegyver, mint a parlamentben ötórás beszédeket mondani!» íme tehát az októbristák ma­guk is beismerik, hogy ők nem tárgyalni, nem dolgozni, nem megegyezni, nem alkotni akar­nak, hanem csak obstruálni, terrorizálni és ölni! Ok akkor sem választóiknak, a nemzet­nek, az országnak, a dolgozó tömegeknek az érdekeit akarták szolgálni, amikor ötórás szónok­latokat tartottak a Ház ülésein, hanem akkor is csak a gyilkos fegyvert keresték, amit most — állításuk szerint — sikerült meg­találniok. €s nem adják ki ezt a gyilkos fegyvert gyakorlott, gonosz kezükből! Nos, kit terhel hát itt a fele­lősség a mcj sem született ki­békülés haláláért? (m. d) Világbékét akarnak a franciák is, az oroszok is? Csicserin francia politikusokkal egyezkedik Paris, január 3. Csicserin orosz külügyi népbiztos a „Petit Párisién" tudósítójának in­tervjut adott. Az intervju során töb­bek között kijelentette, hogy a szov­jetpolitika vezérlő fonala az általános béke fenntartása. Ez az a cél, amely Oroszországban minden munkás és paraszt szivén fekszik. Herriot, De Monsi és más francia politikusok, akikkel Cs cserinnek alkalma volt be­szélni, kijelentették, hogy Francia­országban is a legszélesebb népré­tegek át vannak hatva a béke őszinte akarásától. Oroszországban ugy hi­szik, hogy valamennyi nép békés és gyümölcsöző fejlődése csak akkor történhetik meg, ha bizonyos népek­nek más népektől történő kizsákmá­nyolása megszűnik és valamennyi nemzetiség teljes politikai és gazda­sági fejlődési szabadsága és függet­lensége biztodtva van. Az orosz adósságok kérdésében Csicserin ki­jelentette, hogy ha Franciaország olyan irányú követeléseket ál it fel, mint amilyeneket a franciaországi já­radék tulajdonosok legutóbb meg­szövegeztek, a megállapodás lehetet­lenné válik és ez esetben sokkal jobb, ha egyáltalán meg sem kezdik a tár­gyalásokat. Nagy lopás a pécsi postán Pécs, jan. 3. A pécsi főpostaépü­letben nagyszabású lopás történt. Szilveszter napján egy 20 milliós pénzescsomag tünt el rejtélyes mó­don. A rendőrség megindította a nyomozást. A szerkesztő ur malacai Miként a szives házigazda a jó vendégnek, én is azt mondtam egy szép reggelen két darab hízómnak, .hogy „eleget ettetek ittatok már ..." Ez disznótort jelentett s egyben szomorú árvaságot arra a másik két darab hizóra, amelyiket eladásra szántam kezdettől fogva. Ezeket pe­dig a következő reggelen a „Seper­tem eleget . . kezdetű dal hang­jaival ébresztettem. El is indítottam őket és gyöngéd noszogatással el­jutottam veiük, a városháza udvaráig ahol nagy tömeg hentes, kupec és gazda szorongott a mázsa körül. Malacvisongástól és borjubőgéstől volt hangos akkoron a városháza tájéka, mint általában hetipiaci na­pok alkalmával. Mindjárt megérke­zésünk pillanatában láttam, hogy nem hiányoztunk mi onnan egyál­talában senkinek. A belső száraz­kapu előtt hiba történt. Kocám hát­raszegte testvérkéi által még a nyár folyamán leharapott, hiányzó balfü­lét, lábait megvetette a gyönge sá­ron és durcás mormogással jelen­tette ki, hogy ő bizony nem megy át a kapu alatt. Példáját az ártány is követte, aminek egyenes folyo­mányaképen a következő pillanatban hárman négyfelé szaladgáltunk a nagyszámú egybegyűlt közönség gyönyörűségére. Hazajövetelem óta ez üvölt első nyilvános személyes szereplésem a humort kedvelő bé­késcsabai közönség előtt. Végül is egy jóságos arcú város­atya vált ki a kitűnően szórakozó bámulók tömött soraiból. Tekinteté­ből kiolvastam, hogy meg akarja hálálni nekem azt, hogy olyan sok­szor kiszerkesztettem, amikor inter­pellált a közgyűléseken. Nem is csa­latkoztam benne. Közismert ékes­szolásával hatott megveszekedett ma­lacaimra s amit én erővel nem tud­tam elérni, azt ő ésszel keresztül­hajtotta a szárazkapu alatt. Sokáig ácsorogtam ott azután, amig végre megszólított valaki: — Szerkesztő uré az a két ma­lac? — Igen — feleltem felragyogó arccal. — Eladó? — Igen. Tetszik? — Nem, nem, hiszen én is eladni szeretnék. Megint sokáig nem bántott senki. Megszólítok végül is ugy dél felé egy hentest. — Nem méltóztatik disznót pa­rancsolni ? — Talán van szerkesztő urnák el­adó? — Igen, — feleltem bátrabban, miközben gyönyörűséggel látom, hogy hízóim elpihentetik hájas, göm­bölyű, elfáradt testüket — ott az a kettő. — Szép állatok, de miért nekem kínaija szerkesztő ur, hiszen én nem bérlek vadászterületet. — Hogy tetszik érteni a vadász­területet ? — Hát ugy, hogy az az ártány jó­kedvibe még a nyulat is megfogná. Nevetve távozott és én bosz­szankodva fordultam egy kupechez. — Nem tetszik disznót paran­csolni ? — Azok a Szerkesztő Ur malacai? — Igen, az a két szép kövér. A koca különösen gyönyörű darab. — Sajnálom, mi csak százötven­kilőn felülit tudunk használni. Még egy utolsó elszánt kísérlet. Egy másik hentest szólítok meg. — Tessék parancsolni. Ott az a két gyönyörűség . . . Csupa háj csupa zsir. — És mit kér értük Szerkesztő Ur? — Csak 22 ezer instállom. — Hogy-hogy? Talán tudnak planétát is húzni ? — Nem 1 Erre tényleg elfelejtettem megtanítani őket I Most már tudom, miért nem néz rájuk a kutya se, Nem tudnak planétát húzni! Ostorom nyelére támaszkodva, kegyetlenül marcangoló önvád kö­zepette, hogy miért is adtam fejem disznóhizlalásra, ott maradtam két deli jószágommal, míg a piacoló közönség mind elszéledt már. Bubánatnak eresztett fejjel hajtot­tam hazafelé én is a két szürkét. Aznap ebédelni sem tudtam s mint­hogy azóta egy a „Körösvidék"-ben elhelyezett apróhirdetés utján sikerült napi áron eladni a két kedves jó­szágot, megállapíthatom, hogy ez a megspórolt ebéd volt az egyetlen basznom az idei hizlaláson. Migend Dezső.

Next

/
Thumbnails
Contents