Körösvidék, 1924 (5. évfolyam) november-december • 251-298. szám

1924-11-16 / 263. szám

Ara 1000 korona Békéscsaba, 1924. november 1

6 Vasárnap V évfolyam 263 szám Szerkesztőség és kiadóhivatal; Békéscsaba, Szent István-tér 18. Telefon: 60. független keresztény politikai napilap. A szerkesztésért felel VIDOVSZKY KÁLMÁN főszerkesztő Előfizetési árak: Negyedévre 75000 K Egy hóra 25000 K. Egyes szám ára 1000 K Hitel kell a mezőgazdáknak (vk) nz Országos Magyar Gazdasági Egyesület pénteken ülést tartott, amelyen Somsich László gróf rendkívül érdekes, egészében nagyon figyelemreméltó beszédet mondott. üincs rá terünk, hogy e beszéddel annak jelentőségéhez mérten foglalkozzunk, csak egy égetően fontos gondolatot óhajtunk kiragadni s ez a mezőgazdasági hitel kérdése. fí gazdák körében nagyon régen hangoztatják azt, hogy a mezőgazdaságnak szüksége van nagyobbszabásu hitelre, mert enélkül lehetetlen belterjcsebbé tenni a gazdálkodást, Azonban valahányszor ez a gondolat felmerült, mindig napirendre tértek felette, mert a közvélemény — amelyet rendszeresen hangolnak a gazdák ellen — mosolygott és gúnyosan szegény gazdákat" emlegetett, a nagybankok pedig állig begomkoztak, mert ők (nem kell magyarázni, hogy miért) szivesebben adtak mindig a nagyiparnak és nagykereskedelemnek, mint a mezőgazdaságnak. Pedig nagyon egyszerű igazság, hogy ép a gazdaságoknak van legnagyobb szükségük hitelre. A gazda ugyanis nem tudja hamar megforgatni a pénzét, hanem hónapokig kell óriási összegeket kifizetnie, hogy az aratáskor kaphasson valamit. S természetesen mennél belterjesebben gazdálkodik, annál fontosabb, hogy olesó hitele legyen, mert ha csak magas uzsorakamat mellett kaphat pénzt, akkor a kamat elviszi a jövedelmet, ha pedig jön egy természeti csapás, egy ilyen drága kölcsön kiheverhetetlen ütést mér reá. Hiába van vagyona a gazdának, ha nincs méltányos kölcsöne, nem tud gazdálkodni igazán belterjesen, mert földet nem adhat cl, hogy pénzhez jusson, hiszen akkor lassan elfogyna munkájának tere. Csak egy közönséges pétdát akarunk felhozni: Termett a gazdának 100 mázsa tengerije. Ez valóban vagyona. Fel ís tüdná jól használni, ha volnának hizlalásra alkalmas süldői, de ezt nem tudott nevelni, vagy ami volt, az elhullott. Ha volna méltányos hitele, akkor most venne sovány sertéseket s azokkal feletetné a mondjuk 250 ezer koronás tengerit. fi normális esélyeket véve 100 mázsa tengeri jelentene 20 mázsa hizlalást, amelynek az értéke enyhén számítva 50 millió korona. Tehát az a tengeri, amely most csak 25 milliót ér, a sertésbe fektetve ép a dupláját érné Ebből jutna kamatra is, meg a hizlalási munkára is. De mert nem tud hitelt kapni a gazda, nem tud süldőt sem venni s igy kénytelen eladni terményét, hogy a bankok nagy hizlalói dugják zsebre a hasznot. Mert a bankok üzemei kapnak pénzt. Es ezt a példát ismételhetnénk minden termelési vonatkozásban. Mindez világosan igazolja, hogy igenis eminens érdeke a gazdatársadalomnak, de az országnak is, hogy nagyobb kölcsönök álljanak a mezőgazdaság rendelkezésére. Mert csak igy lehetne elérni azt az ideális állapotot, hogy a gazdaságok termékei ne nyers állapotban kerüljenek piacra, hanem a lehetőség szerint feldolgozva. Csak igy kerülhetne a gazda kukoricája sertésként, a takarmánya tej, sajt és vajként, az árpája és ocsuja aprójószágként stb. a fogyasztóhoz. De hát ehez az kellene, hogy szűnjön meg dz irigység a gazdákkal szemben s szűnjön meg az önzés a nagybankok részéről — az kellene, hogy az emberek megértéssel és szeretettel legyenek ne csak a maguk, hanem a másik társadalmi réteg: az egész ország ügyei iránt is. „Hagyj fel minden reménnyel I..." Dante, az „isteni színjáték" halhatatlan költője irta a Pokol kapuja felé a borzalmas igét: Ki itt belépsz, „hagyj föl minden remény- ; nyel!..." Akit ma e csonka országban köz- j pályára vetett balsorsa, annak immár egy hatesztendő óta ez a komor, vigasztalan mondás cseng a fülébe. De talán még soha oly lesujtóan nem nyilait bele tudatába, mint most, amikor hosszú hónapok instanciázása és reménykedése után az ország pénzügyminisztere ridegen kijelentette, hogy a közalkalmazottaknak semmit sem adhat, de még csak nem is Ígérhet. „Hagyj fel minden reménnyel!.. Te urnák, középosztálynak csúfolt nyomorult pária, ki azt remélted, hogy foltos, rongyos és didergő gyerekednek mégis jut egy téli kabát, egy meleg cipő, hogy már az egerektől is elhagyott éléskamrádba mégis csak kerül télire valami, hogy egy évtized óta teljesen elvásott ruha- és fehérneműdet egy-két darabbal valahogy megujitod ; te fantaszta, aki talán már arról is álmodoztál, hogy karácsonyra egy könyvet veszel magadnak, vagy egy újságra előfizetsz, — ébredj és hagyj fel minden reménnyel 1... Az ország kincstartója a reménység száraz és sovány kenyerét is kiütötte kezedből, ridegen kegyetlenül megmondván, hogy még csak nem is biztathat. ... És most állj ki ismét a világ elé és sird, nyögd tovább a panaszaidat, kilincselj, kunyorálj, koldulj 1 Menj panaszra és segítségért ahhor a közvéleményhez, amelyet már torkig lakattak veled sorsodnak tájékozatlan, érzéketlen vagy az osztálypolitika járószalagján vezetett intézői. Menj ahhoz a közvéleményhez, amelyet évek óta csak veled izgatnak és bőszítenek. Amely, — valahányszor egy pár fillérnyi ,segély"-edet a korona ujabb zuhanására felemelték, ugy tudta, hogy a neked törvény szerint kijáró, teljes fizetésed egész értékét emelték 30—40-szeres — amely azt tudja, hogy egy egész fizetési osztállyal előlépett közületek mindenki, — amely meg van győződve, hogy julius óta »aranypsritásos« teljes fizetést kapsz, amely szentül hiszi, hogy ebben az országban minden gazda, kereskedő és iparos csak érted adózik, neked kerts, téged tart el, — amely az egész szanálást csak ugy tudja elképzelni, ha közületek legalább és minden másodikat szélnek eresztenek ... Amely egyszóval halálosan un téged, boszankodik rád, vagy egyenesen gyűlöl és telhetetlennek tart .... Aminthogy nem is tehet egyebet, — mert mindezt igy adták be neki, vagy tűrték, hogy igy rögződjék meg tudatában. Mert ahányszor rövidlátó garasoskodással, egy-két békefillérrel „segítettek" rajtad (— és ezt szinte havonként kellett tenni, mert a ma kapott szűkmarkú segély holnapra már semmit sem ért —-), azt olyan görögtűz, olyan széles gesztusok és szörnyűködő lárma kíséretében tárták a nyilvánosság elé, hogy az egyébről se hallott, csak közalkalmazotti fizetésemelésekről, ilyen meg olyan segélyekről, ingyen ruháról, ingyen fáról, ingyen cipőről... És mégis. Mégis csak azt kell mondani Nektek, szerencsétlen társaim, — hogy mégse haragudjatok a pénzügyminiszterre és forduljatok mégis a közvéleményhez vele szemben. Ne haragudjatok a pénzügyminiszterre. Hat év óta ő tette veletek a legnagyobb jót. Nem áltatott, nem vezetett félre ígéretekkel, nem csillapított, nem vezetett félre igérétekkel, nem csillapított hitegetéssel benneteket, nem vetett alamizsnát elétek, hanem nyíltan, ridegen kijelentette, hogy nem segit rajtatok, mert ugy van meggyőződve, hogy nem segíthet. Legyetek hálásak ezért iránta: mert ő kinyitotta a szemeteket. Ráeszméltetett benneteket arra, hogy ne várjatok sehonnan segítséget, csak magatok segíthettek magatokon! Szomorú, hogy hat esztendő multán és épen az ország pénzügyminiszterének kell erre bennünket ráeszméltetni. De ez már mindegy, — csak megtegyük végre 1 Nem hiszem, hogy a történtek után bárki is lenne, aki még kételkednék abban, hogy az ország összes közalkalmazottainak eminens létérdeke kivétel nélkül mindannyioknak egy táborba tömöriilniökl A mai helyzetet állandósítani, nyomorúságunkat stabilizáltatni semmi cimen, — még a szanálás fétis-éért sem engedhetjük. Nem engedhetjük a magyar középosztály proletárizálását, vagy balkánizálását, sem szélsőségek karjaiba való hajszolását Ha mások nem is tudják, mi még érezzük nemzeti hivatásunkat s a felelősséget, amellyel — minket felváltani képes társadalmi réteg hiányában — az állami élet minden körében tartozunk. Hogy hogyan történjék ez a tömörülés? Most nincs idő meddő rekriminációkra és vitákra. Sürgősen kell cselekedni. Van már egy szervezet, amely e cél szolgálatában ki van épitve, — ott van a Közszolgálati Alkalmazottak Nemzeti Szövetsége: minden közalkalmazottnak ott a helye. Tempó, modor és taktika kérdésében lehettek eddig a Szövetség vezetésével nézeteltérések, —