Körösvidék, 1924 (5. évfolyam) november-december • 251-298. szám

1924-12-25 / 295. szám

6 KörösvidéK Békéscsaba, 1924 december 25. A Hmanova! csata tiz éves évfordulójának emlékünnepe a békéscsabai m. kir. földmiuesiskolában A békéscsabai m. kir. földmivesiskola hazafias tanári kara és tanulóifjúsága az iskola kebelében működő Ifjúsági Önképéékor rendkívüli közgyűlésén áldozott a limanovai hősök dicső emlékének 1924 december hó 11-én, a nagyszerű haditény tiz éves évfordulója alkalmából. Bár csendben, minden külső fény és csillogás nélkül, de annal forróbb hazafias érzéstől áthatva folyt le az ünnepély, mégsem szabad elsiklanunk és megfeledkeznünk róla a mai tülekedő életküzdelmek közepette sem. Nem akarjuk az egész ünnepély lefolyását még csak nagy vonásokban sem ecsetelni, hanem csak két fénypontját, amely a magyar katona önfeláldozó hősiességének volt szentelve, ragadom ki az ünnepély műsorából. Az egyik Körmendy Zsigmond tanári vizsgát tett gazd. gyakornok szavalata volt, aki Qyőry Loránd v. m. kir. földmivelésügyi miniszternek ezalkalomra irt gyönyörű ódáját adta elő igaz, mély átérzéssel, hazafias hévvel és tűzzel. A magynr irodalom ez örökértékü uj alkotása méltán megérdemli, hogy széllében ismerjék a magyar szivek s ezért ezt teljes egészében közlöm is: LIMANOVA (1924 december 11-ére.) Név! Nyolc betli csak 1 S mégis egy világ 1 ... Hallván, agyamba tódul mind a vér. ... Hólepte szi <lán nyíl a vérvírág S tömegsír ezrin zöld fenyő, babér. .. . . . Látom: Tiz éve mint hullt hólepel. Mit gőgös muszka-gőzhenger tapod: S nem ágyú, fegyver, — büszke férfi-mell Lön gátja, mit le nem gázolhatott! ... .. . Brussilow és Dimitrijew! Hova ? Ti jól tudjátok: mi Limanova ? De Czár és Miklós fővezér S a tábornokja mit sem ér, Ha rengeteg-seregükbe' nincsenek Magyar fiúk, dicsők, félistenek 1 Tizenkét téli éjen,s nappalon Kemény fagy ... És mégis dörg menny s a föld, Az ágyuszótól reszket hegy s halom, Napfény helyett sprapnelltüz tündökölt... ... De mint viharban oly vigasztaló, Ha mégis hallszik csendes est-harang: Kis távbeszélő hangja cseng: „Halló 1 Vigyázzatok ! Itt muszka-kém barang ! Vigyázz! Reánk küld egy ember-özönt 1... ... Testvér I... Miklós-nap ránk majd hogy köszönt ? S otthon ? ... Az asszony s a gyerek ? Kap most is cukrot, mit szeret ?"... ... Gránát felelt rá ... S holtan fekszenek Magyar fiúk, dicsők, félistenek. A többi hős leküzd vészt, sorsverőt Ezer tusán, mely poklokkal rokon ... Mert kélt e szó: „Kitarts! mig új erők Nem jöttek át a vén Kárpátokon 1 ... . .. S lovát — a kincsét! — hagyva a huszár Puskát, ionost, ásót, kapát ragad: „Itt halni kell, de győzni meg muszáj!" S holttestiből emel védgátakat... ... De végre mégis!.. . Útlan-úton át Látsz ömleni honvédtüzért, bakát, Ágyúja bömböl, kardja vág, Puskája vészt, halált okád : S Góljáthot itt is Dávid ölte meg, Magyar fiúk, dicsők, félistenek I ... Elmúlt a vész s Ti egymásért haló Hány száz Dicső, nem is sejtéiek azt, A vervirág, mitől diszle t a hó: Kertet hol alkot, üdvöt hol fakaszt? ... A kancsukázott rab-orosz vitéz Elhullt, szegény, mert igy rendeltetett: „Limanova Nyugat kapuja léssz!" S szabad Magyar Hónát ott védte meg! .. A vér, mely ott váltá meg Nemzetünk Szivünkbe foglalt drága-gyöngy nekünk, S hal ltok bármi szörnyű gyász Felétek lomb s arany kalász Ma és örökké áldást intenek, Magyar fiúk, dicsők, félistenek. Tiz éve mult... Óh bár sírkertetek. Virágunk éki ené töménytelen !.. . ... De nem lehet 1 ... S Ti — még ne jöjjetek Hozzátok még nem méltó a Jelen. Lelkünk belepte dér, fagy és mohi . . . j S ez bün ? ... Ha kardunk is elvétetett, ' Mit önkezünkön folt nem ért soha S Honunk a béke bus halottja lett I . .. Martyrhalált lelt honvédő vitéz, Ha Rád e kor hát meg nem értve néz: Lelked bocsássa meg neki, Csak kényszer-éltét tengeti, Hisz végzetünk csak multat s fényt temet, Magyar fiúk, dicsők, félistenek. Aludjatok még I.. . Ámde küldjetek Ma hírnököt! . . S ha ő maid szertenéz: Meglátja im, hogy hős emléketek Nem puszta ünnep ! . .. Több I. . Felesketés!... Mert a szülő s a gyermek, ifjú, agg Magasba néz, hol égi fény ragyog S eltölti mindennél magasztosabb Szent érzelem !... Ez : „Én magyar vagyok S magyar les'.ek!.. . Bár dúljátok hült porom, Legyek bár tüzvészpu-ztitotta rom! De azt, ki megmenté Hazám, Rajongva áldom s igazán, Mert már tudom: bűnöm, hogy nincsenek, Magyar fiuk, dicsők, félistenek ! S lesz itt vitéz! Uj, sok, erős, kemény, De nem hivalgó, párbajhős, botor, Ki kérkedik, ha biztat a remény De gyáva nyul, ha zörren egy bokor! Lesz majd vitéz, i-i sorssal szembe néz Sőt megdacol s nemcsak harcért üvölt, De férfi-jellem, hű sziv, tiszta ész S a célja egy: Boldog legyen e Föld! . . . . . . Vidd hírül ezt Hírnök!" . . . S Te: Istenünk Adj érc-erőt! S engedd kikiizdenünk Legyen korunk is jó s nemes Reátok, Hősök, érdemes Kikért áldó könyüink pergenek: Ti óriás, Ti glóriás Magyar fiuk, dicsők, félistenek! Az ünnepély másik fénypontja Banké Anta gazd tanárnak, az Ifjúsági Önképzőkör tanárelnö kének ünnepi beszéde volt a limanovai hősök emlékére. A magyar nemzetnek — mondja — sok-sol megszárnlálhatatla n had:tette között is igen jelen' tős helyet lölt be a limanovai csata gyönyörű hadi ténye. Ma tiz éve, 1914 december 11-én Limano vánál maroknyi magyar sereg saját testével aka dályozta meg az oroszok rettenetes tömegének be özönlését ezer éves hazánk megszentelt, vérre áztatott földjére s igy hárította el rólunk azt t szörnyű csapást, hazank pusztulását, amelynek még csak a gondolatára is megdermed ereinkben a vér Ilyen dicső tettek, ilyen ragyogó, tündöklő pél dák élőit földig hajoljunk fiuk I És a soha el nett muló hála. kegyelet érzései töltsék el nemcsak i mi, hanem minden igaz magyar lelkét. Ily dicső hadileltekről való emlékezés a magasztos hazafiúi érzés ápolására a legjobb móc és ma azért jöttünk össze, hogy az önfeláldozC magyar hősiesség emlékének áldozzunk. Ezután ismerteti a limanovai csata főbb eseményeít. majd beszédjét igy fejezi be: Vitézek I Ti, kik véretek hullásával magyal bátorságtoknak tanújelét adtátok a világhabort vészes, elképzelhetetlen fergetegeiben s ti fiuk, kii a jövőt képviselitek, a reményt a Nagymagyarországhoz, boruljatok le a limanovai hősök dicsc emieke előtt, soha el nem halványuló dicsőség é< h.ila illesse őket I Merítsetek e tettekből buzdítást erőt, bátorítást, mert ha ők akkor nincsenek s hí Limanovánál nincsenek óriás, glóriás, dicső ma gyar fiuk, félistenek, ugy Magyarországot rég eltörölte volna a föld színéről a Vegzet! A szép és magasztos ünnepély lelkes hangúlatbin a Himnusz eléneklésével ért véget. A korlátlan szabadsás. (Irta: Tantó József népművelési titkár.) .... Őszre fordult az idő . . . A rét virága hervadozott már, egyre szomorúbban nézett a nap a haló táíra. A nagy szelek fújni kezdtek, rázták az ablakot, besivitottak a kéményen s a lágyan pislogó, álmosan hunyorgó zsarátnokot fel-felriasztották. Az elhagyott országúton üvöltve nyargalt a vihar s a vad bődülésben egy ismeretlen ifjú vándor közeledett a meseország felé. Alakja kísérteties, bensejében sötét vágyak birkóznak : poklokból előtörő, elátkozott sötét lelkek. A város alá ért. eiélyesen zörgetett a kapun, bebocsájtást kért. Ki vagy Te ismeretlen vándor, kérdezték a kimerült őrök. Én az uj megváltó vagyok, — felelte az ifjú vándor — és élni tanítok. Amerre én járok, kacagássa válik a sirás, diadalorditássá a jajgatás, gyönyörré az élet. nálam a sírok virágának újra nyithat minden ága. Gyászruhás özvegyek keserves panaszát, néma nagy fájdalmát jöttem enyhíteni. Senyvesztő lázban járó nemzet vérző nagy sebére balzsamot csepegtetni. Beengedték. . . És ment hódító útjára. . . ment...' beszélt. . . tanított. . . gvőzött. Tüzes szónoklatától a korlátlan szabadság nagy energikus vágya lobbant lángra. . . s ki szabadságra „Évszázadok óta vágyott Mohón tűzte kebelére A mérgezett virágot " A felszabadított vágyaktól mámorosak lettek az emberek, bódultan követték a csodálatos tanítást, hiszen minden kis kunyhónak, nagy palotának volt fáidalma. Nem volt többé törvény, nem volt jó, nem volt rossz, mindent eltemettek. Ácsolták a koporsókat és temettek. . . Folyton csak temettek. De mert a tanítások cs k az újjászületésről szóltak, az emberek nem vették észre hogy tulajdonképen egy országot temetnek. . . s „akkor hervadt el virága egész NagyMagyarországnak " — És örömrivalgások között végezték ki legszentebb eszményeiket. Olyan üres volt már leikök. mint a háború szántotta tájék, de ők csak kacagtak. Erőteljes kacagásuktól nem lehetett hallani azt az egy-két siránkozót, akik rég

; ideálokért köny nyeztek. És nőtiön-nőtt a bámulok, a kö vetők tábora a tanítás mind merészebb lett. . . ott súgták fülébe: szabad világpolgár lettél. . . a te hazád a nagyvilág. . . Nem volt már közérdek, eltemetve az enyém, tied fogalma. Csak az erő, a vágy uralkodott s az embe rek eszeveszetten tobzódtak az élvezetekben Nap-nap után üvőltő orditások rázták meg a mámoros levegőt, véres sötét torok, éjjeli tivornyák, melyektől a megvetkőzött útszéli akácok is elfordultak. . . kavargott a falu, a város gázolta, tiporta önmagát, s a szabadság fékte en orgiái közt öntudatlanul vergődiek a leghitványabb szenvedélyek hálójában. A kaput sem őrizték már az őrök, szabadon jöttek-mernek ki és be az emberek akik mesterük nyomán maguk is prédikátorok leitek és terjesztettek az uj hitet, az uj eszméket, a mester világmegváltó tanításait. De csodálatos minél nagvobb lett a korlátlan szabadság, annál inkább hiányzott az emberek lelkéből valami. Vágytak valami jobb utan. de hogv mi után. maguk sem tudtak megmagyarázni Némelyek mélységes, földrengető orgunazugás zajaban adáz lu^ak színhelyeit kivárnák, hol a v^rhullámok őrjöngve tépik a sóiét eget; mások az elföldelt s rokat kezdiék bolygatni a lengyel mezőkön, a Kárpátok taraján és alján, az Alpok tövében, a tenger melléken, a Duna. Száva, Drina, Kolubara pártján, a Dardanelláknál. a Vogézekben, a népek nagy temetőiben, a tenger mélyén, bombázott városok romjai alatt s az akácos honi temetőkben eleinte ke vesén és titokban, azután mind többen óhajtották a régi ideálokat s az elégedetlenseg mind nagy< bb lett a gyönyörök országában Megcsappant a követők tábora és egy őrjítő éjszakán tüzlángba borult az egesz ország, a kac-igas sírássá, a diadalmámor halálhörgéssé valt, pusztítás tajtékzott mindsn iszonyatával. S amikor a föld is reszketett az éjben, millió kishitű őrjöngött zo kog»a. mi akkor is „Tebenned bíztunk eleitől fogva 1" A vándor, kit a nép halálra kere sett, sebeitől vérezve futott ... fu tott s összeroskadt a kapunál, ho egykor oly büszkén kopogtatolt. D< meg végső erőfeszítésében, a retienu haláltusában is átkot szórt a meseország népére. — Csendesebben fiatal vándor — szólott egy hószakállu aggastyán. — Az álpróféták sorsát viseljed, vilá gosságot gyújtottál, de egy ország hamvad el most benne, felkorbácsoltad a lelkek egyensúlyát és most ai áldozatok kétségbeesett vergődéssé futnak, jajveszékelnek, egymást tipor jak észbontó rohanásukban. Száll magadba, térj meg. a számadás kérlelhetetlenül eljő. mert a Természe titokzatos műhelye uj élet forrása . . . Halotti csend borul már t tájra Csak az ifjú vándor régi szen vedelyességgel hörgő, el-elcsukk hangja, mint halotti ének utolsc akkordja visszhangzik: ki vagy Tel aki csodálatos nyugalommal még) az égő falak közé. Mond ki vagy ? ... Én a „Hit" vagyok, felelt aa aggaMyán és fenséges nyugalommal átlépte az égő város kapuját. A AA KALINA JÁNOS szüos BÉKÉSCSABA, III., BERÉNYI-U. 70.