Körösvidék, 1924 (5. évfolyam) szeptember-október • 200-250. szám

1924-10-26 / 246. szám

V évfolyam 24

6. szám •••••••••HHHIBHHI Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsaba, Szent István-tér 18. Telefon: 60. függotlon keresztény politikai napilap. A szerkesztésért felel VIDOVSZKY KÁLMÁN főszerkesztő Előfizetési árak: Negyedévre 75000 K Egy hóra 25000 K. Egyes szám ára 1000 K Ara 1000 korona. Vasárnap Békéscsaba, 1924. október 26. Helyi politika (vk) Feldúlt, bizonytalan politikai életet élünk. Fímikor e sorokat irom, taldn épen akkor szakad el az „egység" foszladozó fonala, vagy éppen akkor kötözgetik újra össze a szétmállani akaró szálakot, hogy egy időre ismét együtt marad- \ janak azok, akik valójában nem i sziveiik egymást s a „békét" ; csak kölcsönös áldozatok árán tudjuk megteremteni. Mindenki szorongva várja az l. eseményeket, mert érezzük, hogy az országos politikában előálló zavarok bénitóla^ hatnak minden közösségre ebben a szerencsétlen országban. Tud- j juk, hogy ha odafenn a fővárosban politikai bonyodalmak támadnak, akkor bonyodalmak keletkeznek az ország legkisebb zugában is a polgárok között. Igy volt ez mindig minálunk, mert a magyar ember se' egyénileg, se' kisebb társadalmi alakulataiban (község, város) nem tudta magát soha- ' sem függetleníteni az országos politikától. Pedig valahogyan nincsen ez jól. Mert akármilyen természe- l tes is az, hogy az országos politika rányomja bélyegét az egész állami élet mináen legapróbb megnyilvánulására, még sem szabadna annyira alárendelnünk magunkat a vezető politikai irányoknak, hogy csak azokon keresztül tudjunk itthon, a mi kisebb körünkben is élni. Másszóval országom vonatkozásban lehetnénk mi egyes politikai pártoknak támogatói, de emellett helyes volna, ha helyi politikát is próbálnánk csinálni, amely esetleg teljesen független az országos politikától. Most azonban az a helyzet, hogy mi csak országos politikát csinálunk. Jobban mondva csak politizálunk- Lelkesedünk a vezérekért, bele kontárkodunk abba az országos politikába, amelynek labirinthusqban még a benfentesek sem tudnak eligazodni s közben elfeledkezünk arról, hogy nekünk van községünk, városunk, megyénk is, amelynek a dolgaival elsősorban kellene foglalkoznunk. Valahogy ugy nevelkedtünk mi fel, hogy azt hisszük, ha hitvallást tettünk valamelyik országos pártprogramm mellett, akkor már be is töltöttük polgári hivatásunkat. Igy magyarázható meg, hogy mindenki beleszól az ország politikájába, mindenkinek meg van a maga sziláráabb vagy lazább politikai nézete, de ha 1 megkérdeznők a vitatkozásban magukat akárhányszor túlságba ragaáó embereket: mi a véleményük az ő kisebb közös: ségüknek boldogitását illetőleg ; \ akkor a legtöbb ember csodálkozva tekintene reánk. Legyen í ez a jegyző, polgármester, meg a vicispán gondja ! Mi leszünk i tovább egységnspártiak, fajvédők, liberálisok, demokraták, ; kisgazdák vagy szocialisták, igy csak boldog lesz az ország,... a község, város megye meg majd csak megél valahogy! Bizony igy gondolkodunk. És elfelejtjük, hogy az országot a községek, városok alkotják. Elfelejtjük, hogy ezeknek - elhanyagolása egyet jelent a haza elhanyagolásával. Talán el se' hisszük azt az igazsá! got, hogy akkor csinálnánk mi a legjobb országos politikát, ha a magunk kisebb közösségében renáet és jólétet teremtenénk. Pedig ez nagyon egyszerű és világos. Hiába lakna egy országban csupa kiváló gazdasági elme, ha egyenkint mind rossz gazdák lennének, mégis csak tönkremenne az az ország. Mi is hiába politizálunk egész életünkön át, ha itthon nem csinálunk jó és okos helyi politikát — akkor nem is voltunk mi hasznos polgárai a hazának sem. Előbb a magunk házatáját hozzuk rendbe, azután nézzünk meszszebbre. De mi megfordítva csináljuk. Mindig csak az ország sebei fájnak nekünk, a magunk helységének súlyos sebeit meg figyelemre se' méltatjuk. Vájjon mi lenne, ha egyszer megfordítva próbálnánk élni? Mi lenne, ha minden polgár elsősorban az ő községének, városának az ügyét viselné a szivén, ha otthagyná az orszái gos politikai pártokat s köz; ségi pártokban szervezkeáne ? Mi lenne, ha meádő közjogi ; és pártpolitikai viták helyett egyszerre arról kezdenének komolyan tárgyalni az emberek, | hogy hogyan lehetne az ő városukat szebbé, egészségesebbé, I kevésbé sárossá és porossá tenni, hogyan lehetne az ö i falujuk népét magasabb kul] turnivóra emelni? jj Én azt hiszem, hogy ilyen j közéleti szellem boldogabbá | tenné ezt a fiai folytonos marakodása folytán egyre züllő országot. „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában Hiszek egy isteni örök Igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában I Ámen." Séta Vidovszky Béla képei között A kultúrpalota sötét foajéjának kellő közepén éles, világos esik fekszik keresztben a tarka keramiton. A A nagyterem nyitott ajtaján keresztül vetődik ki a fényesség, s ahogy az oldalajtó betört üvegü táblái felől közeledünk feléje, kalapálás zaja, cipők nyikorgása, köhécselés csapódik a fülünkbe; télét van a nagyteremben. Mozgalmas eleven élet, serény munka, készülődés. Rendezik a Vidovszky Béla képeinek kiállítását. Maga a művész legtevékeuyebb és a mikor elénk jön a nyitott ajtóig, akkor is két nagy keretes képet támaszt előbb a falhoz s ugy nyújtja felénk barátságosan a felszabadult kezeit. Kis cserkészek segítenek neki, meg a testvérp, különben egészen magára hagyták a beigérkezett segítőtársak. Azt gondolták, hogy csak terhére lehetnek, pedig ha sok szóval ment volna is a munka, még sem kellett volna mindent neki kézbe venni. Reggel óta csinálja, de nyoma sincsen [rajta a fáradtságnak. Azért mégis mintha arra célozna, mikor a terem közepén felállított széles díványokra mutatva azt mondja, hogy: — Talán a legfárasztóbb valami a képek nézése azért teszem ide a közönségemnek ezeket az ülőhelyeket. A teremben egyébként nagyjából már rend van. Ugy kell azt gondolni, hogy a képek csoportosítva ugy állanak a falak mentén, ahogy felkerülnek a falakra. Tulajdonképen a munka legnehezebb része, mert a felakasztás már csak technikai dolog. A középfalak kopasz rámája, a felsodort szőnyegtekercsek az ajtó mellett, a halomba rakott üres rámák a díványokon csak olyanforma rendetlenség, mint a takarításkor szétrakott szoba, hogy tudja róla az ember, egy ügyes kéznek csak pár mozdulata és rendben lesz minden egészen. Ahogy haladunk előre a teremben, a beszélgetés során észre sem vészük, hogy a művész odaterel bennünket, ahol a bemutatást kezdeni akarja. Rutinja van a dologban — nem először csinálja. A hátulsó falnál áll meg legelőbb: — Ezek a háborús képeim. Ez — „Ahol a 101-esek harcoltak" cimü képet mutatja — az az erdeti tájkép, amelyről a „Dobordói harcokat" festettem József főhercegnek. A hatalmas vászon a közismertté vált fehér sziklák kopár birodalmából néive az Isonzó völgyének mély perspektiváju darabját ábrázolja Gradiska várossal. A Doberdó titáni küzdelmei, az Isonzó csaták dermesztő emléke a csabaiak ezreit fűzik e képhez; talán ott is volna a helye valamelyik középületünk egyik dísztermében. És melletle a többiek: Monfalcona környékét ábrázoló hideg szépségű vásznak, a bukovinai kis oláh falu szelíd hajlású domb oldalain a? ágyúgolyó tépte sebekkel, a lövészárkok barázdáival. Ahogy az ember nézi, az a borús hangulat beszél felőle, amely mindnyájunkat ott is állandóan meglepett. A fordulónál egy bájos, derült színekkel pompázó kép üdít fel bennünket : „Csendélet a kertben". És jönnek egymásután a tájképek pazar változatosságban. Parkrészletek, erdők, pompás fatanulmányok, (Fenyőfák, Nyári szél a holt Tiszánál, Virágzó gyümölcsfák, Telefonépités virágzó fák között, Fűzfák, Tölgyfák a parkban, Kiszáradt fa a patak partján stb.) és az alföldi kisebb tájképek eleven, izzó, biztos ecsettel festett, beszédes sokasága. Még ha tagadná is, a tájkép a szerelme. A mindig apró részletéig megfigyelt, jellemző motívumainál megfogott, élettel telelehelt tájkép, melyen a tompított szinek pompásan hozzak ki azt a korunkhoz nagyszerűen illő, csüggedés nélkül való melankóliát, ami a művész egyik legjellemzőbb sajátságának tetszik (Zagyva parti tanyák, Alföldi táj, Scheftsik-major stb.) A viz, mint tájkép-elem minden megjelenésében pompásan érvénye-