Körösvidék, 1924 (5. évfolyam) április-augusztus • 96-199. szám
1924-05-01 / 99. szám
Békéscsaba, 1924. májas 1. Körösvidék 3 — Nem kap gőzhengert a vármegye. A törvényhatósági utak hengerelési munkálataihoz a gyulai államépitészeti hivatal még egy állami gőzhenger rendelkezésre bocsájtását kérte a kereskedelemügyi minisztertől. (Ezidőszerint a törvényhatóságnak van egy tulajdonát képező gőzhengere és a vármegye területén egy allami tulajdonát képező, állami gőzhenger az állami utakra.) A miniszter értesítette a törvényhatóságot, hogy most nincs módjaban adni gőzhengert, de utasította az áilami utigépjavitó telep vezetőségét, hogy amennyiben az állami utakon teljesítendő hengerelések már elvégeztetnek, bocsásson a törvényhatóság költségén annak idején egy állami gőzhengert rendelkezésre. — A Kereskedelmi Alkalmazottak Országos Szövetségének békéscsabai csoportja, május hó 4-én délelőtt 9 órakor a vigadó melletti kisteremben (volt régi helységében), évi közgyűlését iartja, amelyen Deutsch Jenő budapesti ügyvezető titkár is jelen lesz. Minden kereskedelmi alkalmazott okvetlenül jelenjen meg a közgyűlésen. A Vezetőség. A Békéscsaba - Gyula városközi sakkmérkőzés eredmédye. A Békéscsabával való revanche mérkőzésben (elsőizben Békéscsaba győzött 6 és fél, 3 és fél, két játszma befejezetlen.) 14 játszma közül Békéscsaba 8 és Gyula 6 partit nyert. — A KANSz országos tagértekezlete. Az országos nagyválasztmány és az. országos elnöki bizottság elhatározása alapját) a KANSz 1924 évi május H én, vasárnap d. e. 10 órakor Budapesten a pesti Vigadó nagytermében országos értekezletet tart. A helyi csoport küldöttségileg vesz részt a nagygyűlésen, azért felhívjuk tagtárssinkat, hogy akik azon résztvenni óhajtanak, ezen elhatározásukat legkésőbb május hó 2-án (péntek) délig a leánygimnázium igazgatói irodájában jelentsék be, hogy a szükséges igazolványok elkészülhessenek. Az ügy fontosságára való tekintettel minél tömegesebb jetentkezésí kér a KANSz. helyi elnöksége. — Botrányba fult a R. U. R. . /egedi előadása. Hétfőn este volt a szegedi városi színházban Capek cseh iró R. U. R. cimü fércmüvének előadása. Az előadáson a szegedi egyetemi ifjúság heves tüntetést rendezett. Az előadás megkezdése előtt a szinház főbejárata elé egy széles tábiát állítottak fel ezzel a felírással: „Becsületes magyar ember nem nézi meg Capek cseh iró darabját." Aláírva: A szegedi magyar egyetemi ifjúság'. A nézőtér külömböző pontjain, főleg a karzatokon mintegy 250 egyetemi ifjú helyezkedett el és mindjárt az előadás megkezdésekor tüntetni kezdett. Sok fütty hangzott el. Néhány büzbombát is dobtak és a meg-megujuló ellenséges tüntetések miatt minduntalan meg kellett szakítani az előadást mindaddig, amig a rendőrség az ifjúságot a karzatról el nem távolitotta. Az előadás félház mellett folyt le. A szegedi magyar ifjúságnak ez a tüntetése érthető a hazafias magyarság előtt, amely maga is méltán fel van háborodva afölött, hogy a magyar színházban egy ellenséges cseh irónak a darabját adják elő. — A gazdaságok szénszQkségletének biztositása. A Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara felhívja az érdekelt gazdatársadalom figyelmét, hogy tekintettel a szénárak várható emelkedésére, valamint arra, hogy közvetlenül a cséplési idényt megelőző időkben a szénszállításoknál előreláthatólag nehézségek fognak felmerülni, egyrészt a bányák korlátolt teljesítő képessége, másrészt a szállítási eszközökben szükölködésünk miatt, rendkívül fontos a cséplési szénszükségletnek mielőbbi, lehetőleg még május hónap folyamán való biztosítása. A Kamara szénellátási osztálua utján a gazdaságok mindennemű szénszükséglete a legelőnyösebben biztositható. Megszerzi a gazdáknak a legkiválóbb porosz szenet és a legjobb magyar szeneket az országos Központi Árvizsgáló Bizottság által előirt árakon, minden jutalék és költségtérítés felszámítása nélkül. Tájékozódást kérőktől csupán azt kívánja, hogy levélbeli tájékoztatás kérése esetén válaszbélyeges levélboritékot csatoljanak levelünkhöz. — Értesítés. Értesíttetnek a faés faszén kereskedők, hogy a folyó évi január 1-től április 15-ig fa- és faszénkészletekben beállott változások kitüntetésére szolgáló forgalmi jegyzék átvétele végett a népjóléti hivatal 3. sz. szobájában mielőbb jelentkezzenek. — Magántisztviselő, kereskedelmi érettségivel hét évi gyakorlattal, aki üzleti, irodai, uradalmi munkákban és a könyvelés minden ágában teljes jártassággal rendelkezik, ezúton keres bármiféle, képesítésének megfelelő alkalmazást. Jó bizonyítványokkal rendelkezik. Szives megkereséseket a „Körös vidék" kiadóhivatalába kér. — A KANSz helyi választmányának elnöksége ezúton kéri az egyes szakköri képviselőket, szíveskedjenek az 1924. év I. felére tisztviselőktől 4000 altisztektől stb. 2000 K tagsági illetéket május elsején a tagoktól beszedni és Szedoglavits Alajos pénztároshoz a Békéscsabai Magyar Bank r. t.-nál beszolgáltatni. Ez eljárással sok munkától és költségtől kímélnék meg a választmányt. * A kereskedelem a közönségért. Sohasem volt olyan fontos, mint a mai nehéz időben az, hogy az ipar és a kereskedelem tényezői megértéssel viseltessenek a fogyasztókkal szemben. Nemes példát mutatott erre az ország legnagyobb szövetáruháza, az 1850. óta fennálló világhírű Semler cég, kir. udvari szállító, amely elhatározta, hogy módot nyújt a súlyos terheket sinylő uri osztálynak arra, hogy a legfinomabb angol szövetekbői fedezhesse szükségletét. Mélyen leszállított áron vásárolhatók a mult nyárról, őszről és télről visszamaradt szövetek. A példátlanul nagy forgalom folytán felhalmozott maradékok után még külön naqy árengedményt nyújt a cép. A Londonból most érkezett ngári divatkülönlegességek férfi és női divatszövetek nagy választéka és rendkívül olcsó árai általános teltünést keltenek. A vidéki vásárlók a legelőzékenyebb kiszolgálásban részesülnek a cég Bécsi-uccai 7. szám alatti főlerakatában és Koronaherceg-utca 9. sz. alatti fióküzletében. Góptörlö rongyot vesz a „Kőrösvidék" könyvnyomdája. — Szülők figyelmébe!! Jdnossy renpőrfőtanácsos szigorú rendeletet bocsájtott ki, amely szerint a város területén (utcákon, tereken, házak, villamos, telefon és táviróvezetékek stb. közelében) nem szabad sárkányt eregetni, sem fotballozni, A város közterületein fotballozáson, vagy sárkányozáson ért gyermekek szüleit vonja legszigorúbban felelőségre és bünteti meg példásan a rendőrség. — Felemelték a bizonyítványok dijait, A hétfői városi közgyűlés a bizonyítványok és egyéb igazolványok dijait 150 százalékkal felemelte. Eszerint a kisipar engedély dija 25 ezer, a nagy iparengedély dija 50 ezer korona. — A beíratott állatok kihajtása a gyulai csárdába. Gyula r. t. város tanácsa közhírré teszi, hogy a fövényesi gulyába beíratott állatok kihajtása és átvétele május 5-én és 6-án lesz, míg a pótkihajtás 12-én. Az átvételt a helyszínen a legelő bizottság eszközli. A vidékiek minden számos jószág után 12 kilogramm búzát és fél kilogramm szalonnát tartoznak fizetni. — A békési vitézi bál. A békési járás vitézi szakasza által húsvét másodnapján rendezett vitézi bál, amint azt a minden részletre kiterjedő figyelmű rendezőség által tett előkészületek Ígérték, igen jó erkölcsi és anyagi sikert hozott. Az erkölcsi sikert a nagyszámban megjelent vendégek biztosították, akik között ott üdvözölhettük vitéz Siménfalvy Tihamér vezérkari ezredest, a 7. számú vitézi törzsszék kapitányát, vitéz Szügyi Zoltán vitézi törzsszéktartót, vitéz Ákosfy Barna vármegyei vitézi széktartót, vitéz Hidjeü Gyula ügyvédet, a szeghalmi járási vitézi szakasz hadnagyát, továbbá megyénk számos előkelőségét. A bálát a vitézi csárdásra Moldoványi Jánosné úrnővel vitéz Siménfalvy Tihamér törzskapitány nyitotta meg. A dr. Hajnal József által a szokott ötletességgel és precizitással megrendezett négyest harminc pár táncolta. A megjelent vendégek a legjobb hangulatban csak a késő reggeli órákban oszoltak szét egy kellemesen eltöltött este emlékével. A szép sikerért elismerés illeti Mucsy Mihályt, aki a békési járási vitézi szakasz ügyeit intézi és ezúttal is fáradságot nem kiméivé, munkálkodott a bál sikere érdekében. A rendezőség ezúton is hálás köszönetét fejezi ki az alábbi felülfizetésekért : Benedicty Gyula, Czike Kálmán, dr. Romváry Tibor, dr. Sebők Elek, Szathmáry Gábor 100100 ezer, Altmann István, dr. Durkó Sándor, dr. Szabó István, Komiódi József (Vésztő), Barabás György, Kirchner Lajos, dr. Varga István, dr. Romváry Iván, Banner Miklós, dr. Morvay János, 50—50 ezer, özv. Borbély Gáborné 30 ezer, Borbély Gábor, Végh József, Vertán Dezső, Nesweda Lajos, Kovács Endre, Morvay Mihály, Bally Béla, 25—25 ezer, Moldoványi János, dr. Hajnal József, Iby Ferenc, Zupka Győző, báró Drechsel Géza, dr. Emperl Gyula, Ragettly János, 20—20 ezer, Beuedicty Kálmán, Körösi Sándor, 15-15 ezer, dr. Borbély János, dr. Borbély László, 10—10 ezer, Forgách Béla, Török János, Valiinger József 5—5 ezer K-t. Közgazdaság. értekezlet i A Tiszántúl állattenyésztése szenvedett legtöbbet a haboru alatt és a háború utáni zavarok miatt is. A Tiszántúl állattenyésztésének erőteljes fejlesztése érdekében a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara két év óta céltudatos munkát végez. A törekvések elősegítésére a bajoknak ; megállapítására és a fejlesztési teendők megtárgyalására a Kamara május 25. és 26-ára állattenyésztési értekezletre hivta össze nyolc vármegyés kerületének mezőgazdasági érdekeltségét, a legkiválóbb gyakorlati és elméleti szakembereket. Az állattenyésztés sorsa szorosan összej függvén a legelők sorsával a Kamara ezen szakértekezlete legelőjavitási értekezlettel bővül ki. Az értekezlet május 25-én, vasárnap délelőtt és délután Debrecenben a megyeházán lesz megtartva. Mig 26 án a kora reggeli vonattal kirándulnak a Hortobágyra, hogy a hortobágyi legelők és a hortobágyi kiváló állatállomány megtekintésável folytassuk a megbeszéléseket. A szakértekezletre és hortobágyi kirándulási a minden gazdát ezúton meghív a Kamara, i Úgy értesülünk, hogy az állattenyésztési értekezletet megelőzőleg a juhtartó gazdák köréből felmerült óhajra a Kamara egy hetes szaktanfolyamot szervez, amelyen a most kedvező fejlődési konjukturákbanpevő juhtenyésztés terén, továbbá az ok; szerű gyapjukezelés terén legújabb haladás szakismereteit fogják kiváló szakerők részvételével ismertetni. MOZI Róbert Warwick a merészségéről és szenzációs bravúrjairól ismert amerikai kalandorszinász szombat és vasárnapi szereplése kölcsönzi e filmnek azt a vonzóerőt, amelyet az a közönség minden rétegének teljes elismerése mellett fog kiváltani. A ! Macskaképü bétörő a cime ezen 5 felvonásos drámának, mely a legnagyobb amerikai filmgyárban készült a technika minden újdonságainak felhasználásával. ízig-vérig kalandorregény, mely ugy tartalmának változatosságával, mint szenzációsan izgalmas jeleneteivel mindvégig lebilincseli a közönség figyelmét. A mai nap műsorán szerepel utóljára A három árva, melynek tegnapi előadását nagyszámú közönség nézte végig osztatlan elismerés mellett. Szivbemarkoló és könnyeket fakasztó jelenetei siri csendet hoztak a nézőtérre, melyet az itt-ott elfojtani nem tudó zokogás szakított meg, hogy később a film ragyogó, humoros jelenetei általános jókedvet és nevetést fakasszon. A kis Jatzko Cia és a kis Szécsi Ferkó játéka feledhetetlen és kimagasló a film felnőtt művészei Muzsnay Bella és 1 Vándory Gusztáv alakítása mellett is. \ ...... A gazdaközönség • szives figyelmét felhívjuk, hogy a „MagyarNemzeti Bank" részvényei előnyös feltételek mellett — a „Futura r. t." kirendeltségénél (Békéscsaba, Kossuth-tér 8. sz. alatt. Telefon 88 vagy 154) jegyezhetők. A KÖRÖSVIDÉK könyvkereskedésében kapható az ALLER képes családi LAPJA