Körösvidék, 1924 (5. évfolyam) április-augusztus • 96-199. szám
1924-05-22 / 117. szám
2 Káré #vMék Bckcscsabc, 1924 május 22 házak legmesszebbmenő adókedvezményben részesüljenek. Az államkincstárnak megtérül bőven az adókedvezmény az építkezések után fizetendő forgalmi adóból, és a munkások kereseti adójából. Az adókedvezményt harminc évben kérik megállapítani. Az építkezés megindulását az adókedvezményhatékonyan előmozdítaná Ezt a feliratot hasonló szellemű felirattal való támogatás céljából megküldte a győri ipartestület a törvényhatóságoknak is. „Hiszed egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában! Ámen." HiszfiFadnah a gOmbahácf áh Ha valaki figyelő szemmel járja Békéscsaba utcáinak azokat a szakaszait, amelyekben évek óta gyönyörűen díszlenek a gömbakácfák, szomorúan állapitbatjameg, hogy ezek a szép, tavaly még teljes díszükben pompázó fák súlyosan betegek. Alig van köztük olyan, amelynek koronája ép lenne, ellenben körülbelül a felének ágai nagyrészt szárazon meredeznek az ég felé. A kizöldült galyak sem olyan szépek, mint máskor. E tömeges famegbetegedésnek oka felől megkérdeztük Lischka Lipót városi kertészt, aki a következőkben magyarázta meg a fák kiszáradásának okát: „Minden fa teleszívja magát őszszel nedvességgel. Ebből a nedvességből táplálkozik a tél folyamán. A mult ősszel azonban — mint köztudomású — nem volt csapadék s igy minden „élelmiszer raktár" nélkül tértek a fák téli pihenőre. Éz magában talán még nem lett volna végzetes baj, de jött a túlságosan kemény és hosszú tél, amely a rosszul táplált s amúgy is kissé finnyásabb gömbakácokban alapos pusztítást tett. Lehet, hogy a jó május s egy kedvező nyár sok hibát helyrehoz, de gömbakácfáink többé nem fognak a régi szépségükben pompázni". Frankrontással vádolják Millerand elnököt Pdris, május 21.' Egyik párisi lap támadást intézett Millerand elnök ellen. Támadásában azzal vádolja az elnököt, hogy pénzügyi müveletekkel előidézte a frank baisset. A lap kijelenti, hogy az uj kormány tőzsdei bizottságot küld ki, mely bizottságnak feladata igen könnyű lesz, mert két kérdésre kell válaszolni: 1. Igaz-e az, hogy a francia bankok szindikátusoknak a francia nemzeti bank nagymennyiségű fontot és dollárt bocsátott rendelkezésre, amit a bankok piacra dobtak. 2. Hogy minő átlagáron adták el a devizákat? E válaszok alapján meg lehet állapítani a veszteség nagyságát és hogy ez a manipuláció mennyi pénzébe került az országnak. Szeged társadalma filfohozih az emigránsai; hazahozatala ellen. Szeged, május 31. A szegedi keresztény alakulatok elnökségei vasárnap délután a Keresztény Otthonban jöttek össze, hogy a hazaáruló emigránsok intézményes hazajövetele ellen tiltakozásukat fejezzék ki. A szegedi keresztény alakulatok elnöklő bizottsága csatlakozott és elfogadta a Kotholikus Kör azon határozatát, hogy az ország területéről kiszökött emigránsok többé Magyarországra vissza ne jöhessenek. Rz elnöklő bizottság a határozatot írásba foglalva eljuttatja a főispán utján a felelős kormányhoz és Teleky Pál grófhoz. FoiynÉ a tángyaiásoh a hözalhaimazotíah aranyparitásos fizetésrendezése ügyében A köztisztviselők aranyparitásos fizetésrendezése ügyében tovább folynak a tárgyalások az egyes tárcák kőzött, hogy elkészítsék a végleges tervezetet. A kormány most készíti elő az úgynevezett kísérleti költségvetési tervezetet és ennek keretében részletesen megállapítja a tisztviselői fizetésrendezés módját is. A szanálasi költségvetés keretét nem lépheti ugyan át a kormány, azonban a részietekben mégis több fontos módosítást készit elő. A köztisztviselők részérő! az a kívánság merült fel, hogy külömböző kulcsot állapítanak meg a fizetési osztályoknak megfelelően. Értesülésünk szerint a korMi van ma í 1924. május 22., csütörtök R. katlL: Júlia sz. vért. Prot.: Júlia. Nap kelte 4 óra 17 perckor, nyugta 19 óra 37 perckor (7 37) Hold keltű 23 órn 22 perckor íd. u.) nyugta 7 óra 50 perckor (d. e.) Este 7 és 9 órakor mozielödás az Apolló Mozgóban. HÍREK — Ma érkezik vissza a polgármester. Dr. Berthóty polgármester, aki — mint jelentettük — fontos városi ügyek elintézése céljából Budapestre utazott, csütörtökön este, a gyorsvonattal érkezik haza. Utjának eredményéről részletes beszámolót közlünk. — Felhívás az iparossághoz. Az Ipartestület elnöksége felhívja az iparosságot, hogy aki a budapesti árumintavásárt meg akarja nézni, az jelentkezzen féláru vasúti jegyének elnyerése céljából a testületi jegyzőnél. A jelentkezés alkalmával 25,000 korona fizetendő, mert az igazolvány féláru utazásra a vásárterületre ingyenes belépésre és elhelyezkedési kedvezményre jogosít. — A cséplőgéptulajdonosok figyelmébe. A belügyminiszteri rendelet értelmében minden cséplőgép mellett kellőleg felszerelt mentőszekrényt kell tartani, amiről a hatóságnak a cséplési időszak beálta előtt kötelessége meggyőződést szerezni. A polgármesteri hivatal felhívja a cséplőgéptulajdonosokat, hogy mentőszekrényeiket legkésőbb junius hó 15-ig mutassák be a városi orvosi hivatalban délelőtt 8—9 óra között. A mulasztók ellen a törvényben előirt megtorló intézkedéseket azonnal megindítják. mány nem zárkózik el az elől, hogy ezt a kívánságot bizonyos fokig honorálja. A Kansz. ma délután 6 órára elnöki értekezletet hívott össze. Ezen az értekezleten megbeszélik a további lépéseket. Egyelőre nagy gyűlést nem hivnak össze, a köztisztviselők azonban az elnökség állásfoglalása alapján megteszik a kormánynál előterjesztéseiket a fizetésrendezés kulcsának megállapítása ügyében. A fizetésrendezés ügyében a végleges döntés külömben még a pénteki minisztertanácson sem történhetik meg, hanem a kormány egyelőre csak a juniusi fizetés pótlékának összege felől akar dönteni. — Az Auróra Kör vasárnapi hangversenye. Az Auróra Kör vasárnapi hangversenyén a csudálatos képességű kis gyermekmüvészen, Gyöngyösi Lacikán kivül, akiről már megemlékeztünk, közreműködik még az Auróra zenekara, amely 3 uj zenekari müvet fog bemutatni, továbbá dr. Gyöngyösi János, aki aktuális szabadelőadást fog tartani a dráma és szinház válságáról, színészekről, közönségről és darabokról s végül Ortner Pál, aki müdalokat és operaáriákat fog előadni. Jegyek a hangversenyre 3—15 ezer koronáig kaphatók. A hangverseny tiszta jövedelmét az Auróra a kis Gyöngyösi Lacikának zenei tanulmányaiban való segélyezésére fordítja. — Ötvenhétmilliárddal növekedett az államjegyforgalom. A m. kir. állami jegyintézet május hó 15-iki kimutatása szerint az államjegyforgalom ujabb 57 2 milliárddal 2257 milliárdra növekedett. Az államkincstár ujabb 20 milliárddal 994 milliárdra növeite adóságát. Az egyéb követelések rovata 12.3, az egyéb tartozásoké 13.2 milliárddal növekedett. * Okos takarékosság volt a jelszó a népszövetségi bizottság budapesti tárgyalásai alatt. Ma, mikor a magas munkabérek miatt egy ruha elkészíttetése súlyos áldozatot kivan tőlünk, okos takarékosság diktálja azt, tartós, finom női és férfi gyapjúszöveteket vásároljunk annyival is inkább, mert a világhírű Semler J. cég budapesti Bécsi-ucca 7. fólerakatában és Koronaherceg-ucca 9. alatti fióüzletében rendkívüli olcsó árakon van ez módunkban. Itt kerülnek alkalmi kiárusításra a cég óriási forgalma folytán felhalmozódott maradékoknál külön árengedményt nyújt a cég. — A Katholikus Népszövetség I. füzete megjelent s most folyik annak szétküldése a Kath. Népszövetség 118.000 tagja számára. R füzet, melv a Kath. Népszövetség egyik tagsági járulék?, gazdag tartalommal jelent meg, a nép közt tiszia megvilágításba áliítja a mai állami, közgazdasági és egyházi életünk problémáit, jogi cikket és eguéb hasznos tudnivalókat közöl. Vezetőcikkét: Ernszt Sándor vezérigazgató irta »Jelen ailspotunk«-ról. Frühworth Mátás főtitkár »Magyarorszaq ujjáepitésérő!« értekezik Borián Ferenc titkár a szociális problémákat fejtegeti. Szoják Géza titkár a földbirtoknovellát ismerteti. Dr. • Eichner Albert ügyvéd jogi cikket közöl. Aki a füzetet akarja megrendelni és a füzettel akar tagokBt toborozni, az 500 korona tagsági dijat fizet. — A Magyarországi Gyógyszerész Egyesület békéscsabai körzete f. hó 22-ikén, csütörtökön d. e. 11 órakor tartja Békéscsabán, a Kereskedelmi Csarnok helyiségében ez évi rendes közgyűlését. R küzgyülést megelőzőleg —10 órakor — választmányi ülés ugyanott. — Hétszáz gyermek érkezett Svájcba nyaraltatásra. Vasárnap délelőtt, a knleti pályaudyarról elindult egy gyermekvonat, amelyen a Zeníralstelle der Schweizerischen Hilfsaktion für Ungarnkínder meghívására hétszáz gyermek indult el háromhavi tartózkodásra. A vonat tegnap reggel érkezett meg Svájcba. — Gömblövészet Gerendáson. Gerendás község jóhirnevü Vadásztársasága folyó hó 29-én áldozócsütörtökön délután egy órai kezdettel nagysikerűnek Ígérkező, élénk érdeklődéssel várt gömblövészetet rendez, amelyre sportkedvelöket és vadászokat szívesen lát. — R nyerők szép nyereménytárgyakat kapnak. Találkozás délután 1 órakor Szekeresnél. — A Napkelet. (Tornny Cecile irodalmi és művészeti havi folyóirata) májusi száma most jelent meg. Mint mindig, ezúttal is gazdag, ér tékes tartalmú. Kiemelkedő cikkei a következők : Vida Péter : Regény ; Doczy Jenő, Tamási Áron, Tróbsányí Zoltán: Novellák; Pauler Ákos: Kant; Nagy Emma, Havas István, Mihály László, Vitnyédi-Németh István: Versek; Tharaud János és Jeromos: Ha Izrael a király. E vek és müvek: Pais Dezső: R Kemény Zsigmond irodalom ujabb gyarapodása ; Könyvismertetések; Szemle; Galamb Sándor: Szinház; (P) Opera; Hartman János: Erdélyi irodalmunk; Kastner Ienö: Alfredo Panzini; Apró cikkek: Tolnay Vilmos: Szavak és es szinek ; Koszó János: A barokk mint az eltenreformáció művészete. — A szerbek kitiltották a Magyarországon készült tankönyveket. Szabadkai jelentés szerint Pribicsevics oktatásügyi miniszter a zombori főgimnáziumnak és más iskolának is rendeletet küldött, amelyben megtiltja, hogy a tanulók Magyarországon készült tankönyveket használjanak. Az ilyen könyveket még az iskolába bevinni is tilos. A magyar tagozatban a latin, a francia és a német nyelvet, valamint az irodalomtörténetet, az algebrát, a fizikát és filozófiát tanították magyarul, Magyarországon kiadott tankönyvekből, miután a szerb-horvát-szlovén királyságban nem adtak ki uj magyar tankönyveket. 9 világ legnagyobb filmje SODDD ME5SALIN9 tort. dráma Róma hanyitlása idejéből, I. rész május ZV-ZS, II. rész május Z7-Z8