Körösvidék, 1924 (5. évfolyam) április-augusztus • 96-199. szám

1924-05-21 / 116. szám

2 őr őa vidék Bckcscsűbű, 1924. mdjus 21. Hogy az érdeklődés a budapesti árumintavásár iránt Értesüléseink szerint a XV. Áru­mintavásáron a Magyar Távirati Iroda egy teljes rádióállomást sze­reltet fel, mely a nyugati nagy ke­reskedelmi gócpontokkal köti össze a ;vásárt. Az eddigi jelentések szerint az idei árumintavásár különösen nagy­méretűnek Ígérkezik, mert a kiállítók nemcsak a városligeti nagy ipar­csarnokot és uj csarnokot, hanem az Andrássy-uti régi műcsarnok ki­adható helyeinek legnagyobb részét is lefoglalták. Itt emiitjük meg, hogy a szegedi kereskedelmi és iparkamara meg­kapta a vásárigazolványokat, melyek a vásár meglátogatására és a magyar vasutakon és hajózási vállalatokon 50 százalékos kedvezményre jogosí­tanak. Az igazolványokat kereskedők és iparosok fejenkint 27,000 korona kiállítási illeték és kezelési díj be­küldése ellenében megkaphatják. — Előre jelzi azonban a kamara, hogy igazolványok csak korlátolt számban állnak rendelkezésére és az igazolvá­nyok a jelentkezés sorrendjében fog­nak kiadatni. Épen ezért nem képes a kamara egyes kereskedelmi egye­sületek és ipartestületek igen nagy­méretű bejelentéseit teljes mértékben kielégíteni, mert ez esetben más helyekről való érdekeltek nem jut­nának igazolványokhoz. A kamara azonban már felirt Budapestre és amennyiben megfelelő számú jegyet kap, természetesen minden jogos igénylőnek az igazolványt meg fogja küldeni. Mi van ma 9 1924. május 21., szerda R. kath.: B. András. Prot.: Konstantin. Nap kelti 4 óra 18 perckor, nyugta 19 óra 36 nerckor (7 3G) Hold kelte 22 óra 29 perckoi (d. u.) nyuítfa 6 óra 48 perckor (d. e.) Este 7 és 9 órakor mozielődás az Apolló Mozgóban. 9 csorvási „Gazdái? Termény- és áruforgalmi Részvénytársasága" A „Gazdák Termény- és Árufor­galmi Részvénytársasága" május hó 18-án (vasárnap) a részvényesek élénk részvétele és egyhangú lelke­sedése mellett tartotta Csorváson alakuló közgyűlését. A részvénytársaság 1000 drb 100 ezer korona névértékű összesen 100 millió korona részvénytőkével alakult a „Békéscsabai Kisgazdák Termelő-, Fogyasztási és Értékesítő Szövetke­zete", valamint a „Városfejlesztő rt." érdekeltségével. Az igazgatóság tagjaivá a követ­kezőket nevezték ki háromévi idő­tartamra: dr. Molnár Lajos, orvos, földbirtokos, Popovits Kornél közs. főjegyző, Kovácsik Gyula kereskedő (ügyv. igazgató), Forgács Károly gyógyszerész, idb. Fábián János gazdálkodó csorvási és Kovácsik Lajos ügyv. igazgató, Schey János ügyv. igazgató csabai lakosok. Fel­ügyelő bizottsági tagokul megválasz­tották egy évre: Szikora Gergely Zalai Antal (bérlő), Krnács Pál, Áchim Miháiy, Urbán András és Szilágyi István csorvási lakosokat. Őizinovényfeidolgozo gyárakat kell alapítani Magyarországon. 9 magpr nád- és háhatermés érték Kutasy Oszkár budapesti mérnök bebizonyította, hogy a Duna, Tisza és a Balaton mellett termő nád és káka hatalmas értéket képvisel. Egy magyar találmány lehetővé teszi, hogy a vízinövényeket a textil- és papírgyártásnál feldolgozhassukl A magyar nád előtt nagy jövő áll, mert felülmúlja még a híres holland nádat is s elmondhatjuk, hogy a nemesitett nád kivételével egész Európában a magyar nád a legjobb. Sajnos azonban, ezt nálunk még nem nagyon tudják. Pedig mit le­hetne a magyar náddál produkálni! A magyar nád és káka mintegy 60.000 kat. holdat tesz ki, amelyből 50.000 kat hold hasznos nádterület. Ebből a nádból annyi papírt lehetne gyártani, hogy az ország papirszük­ségletének 60—70 százalékát fedezni lehetne. Amíg Németországban 400 —500 nádfeldolgozó gyár működig, addig Magyarországon csak 4—5. Pedig ott, ahol elég nád terem minden koc­kázat nélkül fel lehetne állítani már feldolgozó gyárakat, mezt H—500 vagon nád eltart egy gyárat, fi mai árak szerint egy mázsa nád 40—50.000 korona s 'az 500 vagon nádból amely igy két és fél milliárd koronába kerül, elő lehetne állítani 170 vagon papirt, ami — ha csak közönséges simitatlan nyomópapírt is számítunk — ma több mint 15 milliárd koronába kerül. Ez ja kis számvetés is megmutatja, hogy mit ér a nád. Gyárakat kellene emelni a Bala­tonon, a Tisza és a Duna vidéken. fi kákát sem tartották értékesebb­nek a nádnál. Pedig kitűnő növény a magyar káka. Németországban kitűnő zsákokat, vitorlákat készite­nak belőle, nekünk pedig csak egy gyárunk van, az is Cinkotán. Pedig a kákazsák semmivel sem rosszabb a jutazsáknál. Tehát kincseket éra nád és a káka. Ma nyílik meg a Rertmazi A közönség egyik kedvenc szóra­kozóhelye nyilik meg ma, mely lehe­tővé teszi, hogy a nagy nyári hőség idején is kellemes esti levegőben, teljesen a szabadban, akár sziva­rozva, cigarettázva, a legkényelme­sebben lehessen az élvezetes mozi­előadásokat végignézni. Gyönyörűen rendbehozva, gondo­san tatarozva és díszítve, teljesen készen áll az Apolló Mozgó kert­helyisége, hogy ma, szerdán este 9 órakor a modern filmművészet egyik kiemelkedő alkotása, a „Madame Dubarry" nyissa meg a nyári elő­adások sorozatát. A film művészi értékének és szép­ségének jellemzése fölösleges, hisz mindenki ismeri a kis masamód­leány szédületes karrierjét, aki tüne­ményes pályafutásán Franciaország irányitója volt, mig el nem érte a sors végzete, hogy vérpadon fejezze be eseményekben gazdag és válto­zatos életét. E mozgalmas és érdekfeszítő törr ténet oly tökéletességgel és művészi áldozatkészséggel készült el, hogy a szebbnél-szebb jelenetek egyik cso­dálatból a másikba fogják ejteni a nézőket. A hétfelvonásos drámai történet Pola Negri, Harry Liedtke, Emil Jannings és Reinhold Schünzel fő­szereplésével a Iegélvezetesebb szó­rakozást és szemkápráztató látvá­nyosságot nyújtja. E fényes sláger mellett a kisérő­müsor is említésre méltó, amennyi­ben egy kétfelvonásos Zigoto- bur­leszk és a „Párisi Divatrevü" is a műsoron szerepel, mely eredeti szí­nekben és díszítésekben a leghíre­sebb párisi divatszalonok mesterei­nek remekmüveit mutatja be. E gazdag műsor szerdán és csü­törtökön kerül bemutatásra és pedig 7 órakor a fedett, este 9 órakor pedig a nyári moziban. — A főispán Budapesten.fírand/ ; Vilmos főispán kedden délelőtt hiva­! talos ügyek elintézése végett Buda­pestre utazott, honnan valószínűleg csütörtökön tér vissza. ! — Ma megnyílik a strand­fürdő, A fürdő igazgatóság közlése szerint a strandfürdő a mai nappal megnyílik. — A szövetkezeteit nemzetközi kiállítása. A világ összes országai­| nak szövetkezetei junius 15. és szep­tember 15-ike között nemzetközi ki­állítást rendeznek a Belgiumban levő Gaud városban. A kiállításon 24 ország vesz részt és pedig a követ­kezők : Argentína, Belgium, Bulgária, Kanada, Dánia, Egyesült-Államok, Spanyolország, Észtország, Finn­ország, Franciaország, Hollandia, Olaszország, Japán, Lettország, Nor­végia, Lengyelország, Oroszország, Románia, Svédország, Svájc, Ukrajna,. Jugoszlávia és Csehszlovákia. A kiállításon külön szép csoporttal vesz részt Magyarország is mégpedig az elsők között. — Az iparosbank igazgtósága hétfőn este tartotta első ülését, me­lyen egyhangúlag megválasztották az igazgatóság elnökevé Kovács Mi­hályt", mig alelnökévé Havran Lajost. Megbeszéltek azonkívül a megala­kulással kopcsolatos több ügyet, majd szó volt a bank helyiségéről és megnyitásáról is. Mint hírlik a a bank rövidesen megkezdi műkö­dését. — A városháza épületében akar maradni a rendőrség. A rendőrkapitányság vezetője átirattal fordult a városhoz, melyben kéri a képviselőtestületet, hogy a városháza esetleges kibővítése esetén a rend­őrkapitányság továbbra is megfelelő elhelyezést nyerjen a városháza épü­letében. — Gyűjtési engedély. A bel­ügyminiszter az ország egész terü­letén megengedte, hogy Papp-Váry Elemérné síremlékének költségeire gyűjtést indítsanak. A gyűjtésre szol­gáló ív a város főjegyzőjénél van. — A Békéscsabai Építőipa­rosok Szövetsége csütörtökön d. u. 6 órakor az ipartestület helyisé­gében értekezletet tart, amelyre a tagok feltétlen pontos megjelenését kéri az elnökség. — Sakk-hirek. Gruber Sándor csabai mester a sakk, kultura és irodalom népszerűsítése céljából f. hó 25-én vasárnap d. u. 2 órai kez­dettel a Városháza nagytermében szimultán előadást tart 20—30 részt­vevővel. fi jelentkezők s'iveskedje­nek nevezéseiket legkésőbb szombat estig Illés sakköri titkárnál vagy Egeressy pénztárosnál leadni, mivel a szimultán legkevesebb 15 játszó részvételével tartható csak meg. A résztvevők, akik kéretnek sakk­készleteiket magukkal hozni, sze­mélyenként 1000 koronát fizetnek, a terem használata kürúl felmerült költségek fedezésére. Itt emiitjük meg, hogy Havasi Kornél a kiváló fiatal magyar sakkmester, az 1921. évi szövetséi mesterverseny győz­tese, valamint Maróczy világhírű nagymesterünk, rövid időn beiül útba ejtik Békéscsabát és szimultánkör­utjuk alkalmával. — Eljegyzés, Czeizlinger Mar­gitkát Békésről eljegyezte Cs. Varga Lajos békési kereskedő. 1963 — Pamuttermelési kísérletek Magyarországon. A mult ősszel több izben irtunk azokról a kísérle­tekről, amelyek az ország több he­lyén történtek a legfontosabb növé­nyi textilanyag, a pamut termelésé­nek meghonosítására. Noha a mult évi szokatlanul hosszú nyár máskü­lönben kedvező lett volna, a kísér­letek nem jártak a kívánt eredmény­nyel. Ebben az értelemben referált Havas Géza, az országos kondér- és lentermeíési intézet igazgatója, az Omge. növénytermelési szakosztályá­nak a mult héten megtartott ülésen. Havas szerint az első kísérletek Ma­gyarországon már az 1783. évre nyúlnak vissza, de „sohasem jártak igazi eredménnyel. Ő maga ötven katasztrális holdon kísérletezett a termeléssel, de csak tizenegy holdon tudott átlag 4 és fél kg. termelést elérni. Ennélfogva a jövedelmező pa­muttermelésnek kilátásai Magyaror­szágon kizártnak tekinthetők. — A drávamenti magyar gyer­meket eltiltják a magyar beszéd­től. Az Eszék környékén levő ma­gyar lakosság gyermekei a legsú­lyosabb üldöztetésnek vannak ki­téve az uj „hódítók" iskolapolitikája révén. Az Eszék környékén levő fal­vak csaknem kivétel nélkül színma­gyar lakosságuak, ennek ellenére azonban az egész Drávamentén egyet­len magyar iskola nincsen, sőt a meglevő szerb iskolák tanítói a leg­kíméletlenebbül üldözik a magyat gyermekeket. A vladiszlavci tanító például még azokat a gyermekeket is megbüntette, akik magyar újságba vagy nyomtatványba csomagolták könyveiket. Hulljanban pedig Urose­vics Ljubics tanítónő még azt is megtiltja a gyermekeknek, hogy az utcán egymás között magyarul be­széljenek. — Felhívás a gőzcséplőgéptu­lajdonosokhoz. Felhivatnak a csép­lőgéptulajdonosok, hogy a cséplő­gépjüknél beállott változásokat, t. i. ha a gépjét eladta, vagy valakire átruházta, valamint ha valakivel társ lett, 8 nap alatt a Népjóléti Hivatal 3, számú irodájában büntetés terhe alatt jelentse be. Dr. Gally s. k. ta­nácsnok. 9 világ legnagyobb filmje SODDO iíi 1HESS9LIHÍ1 M dráma Róma hanyatlása idejéből, I. rész május ZÍ-Z5, II. rész május Z7-Z8

Next

/
Thumbnails
Contents