Körösvidék, 1924 (5. évfolyam) április-augusztus • 96-199. szám

1924-05-01 / 99. szám

Békéscsaba, 1924. május 1. Ara 800 korona. Csütörtök V. évfolyam 99 szám Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsaba, Szent István-tér 18. Telefon: 60. független keresztény politikai napilap Főszerkesztő: V1DOVSZKY KÁLMÁN 9 lakásrendelet Mennyi lakbért kell fizetni május 1-én? A hivatalos lap mai száma közli a kormánynak 3333—1924. M E. számú rendeletét a lakásügy ideig­lenes rendezéséről, melynek legfon­tosabb adatai a következők: A házbér összegét mindenkor az 1917. évi november 1-én érvényben volt bér alapján kell kiszámítani. Ha valamelyik ház, vagy házrész 1917. november 1-én nem volt ki­adva, akkor az ugyanazon helység­ben kiadott hasonló lakásért vagy helyiségért fizetett bérösszeget kell a számítás alapjául venni. A házbért mindig a bérnegyed 5-ik napjáig (1924 májusában kivé­telesen 15-ig) kell kifizetni. Az albérletbe adott lakásokért vagy lakásrészekért nem lehet ma­gasabb bért számítani, mint amennyi a főbérlő által fizetett összegből az albérletbe adott lakásrészre esik. Az aránykiszámitásnál a mellékhelyisé­gek nem vehetők igénybe. Butorhasználatért a lakásrészre eső bérösszegnek legfeljebb száz százaléka számitható fel. Luxuslakásoknál még külön szá­mitható a butorhasználati dij 20-50 százaléka. A kiszolgálási dijakról s a nya­ralásra kiadott lakásrészekről külön intézkedik a rendelet. A háztulajdonos csak azokat a karbantartási munkálatokat kötél es végezni, amelyek az épület állagában a bérlő hibáján kivül váltak szüksé­gessé. Közüzemi költségek cimén vidéki városokban, ahol vízvezeték és csa­tornázás nincs (mint Csabán) az alapbér 2 százaléka számithatö fel. Kincstári haszonrészesedés fejében a tiszta bér 25 százaléka fizetendő a házbérrel együtt. A fővárosi vagy vidéki nagyobb bérházaknál még több apróbb költ­ség felszámítását teszi lehetővé a rendelet. Békéscsabán a májusi negyedre az alábbiak szerint számitandók ki a lakás- és üzletbérek: A rendelet megvilágítására egy gyakorlati példát közlünk. Tegyük fel, hogy valaki 1917. november elsején évenkint 1000 koronát fize­tett, vagyis 250 korona negyedévi lakbért, ugyanez a lakó 1924 május 1-én a következő béreket fizeti: tiszta lakbérben az 1917-iki összeg­nek 7 százalékst, tehát 17 50 arany­koronát; ehez 2 százalék küzüzemi pótlékot, ez esetben 5 aranykoronát, továbbá mint kincstári haszonrésze­sedést, a most fizetendő tiszta bér 25 százalékát, tehát 4*375 aranyko­ronát. Tekintettel arra, hogy a pénzügy­miniszter a lakbérek fizetésére egy aranykorona értékét 16 ezer papirkoronában ál­lapította meg, a szóbanforgó esetben a május elsején fi­zetendő lakbér a kiszámított aranyértéknek tizenhatezer­szerese, vagyis 430,000 K. Felelős szerkesztő : MIQEND DEZSŐ Előfizetési árak: Negyedévre 55000 K Egy hóra 18000 K. Egyes szám ára 800 K Az üzletbérek kiszámítása a kö­vetkezőképen történik: Ha valaki 1917-ben 1000 K évi üzletbért, azaz 1917 novemberi ne­gyedére 250 korona negyedévi üz­letbért fizetett, az 1924 évi májusi negyedre üzletbér cimén az 1917 novemberi üzletbérnek 18 százalékát, vagyis a jelen esetben 45 aranykoronát, közüzemi pótlék cimén 2 száza­lék, vagyis 5 aranykoronát, kincstári haszonrészesedés fejében a tiszta bér 25 százalékát, vagyis 11'25 aranykoronát fizet. Tehát ösz­szesen 61 25 aranykoronát, vagyis 980 ezer papirkoronát. 9 Mid is elismeri a német fajúé jogosságát Magdeburg, (MTI.) Dr. Streemann külügyminiszter tegnap este a néppárt gyű­lésén beszédet mondott, amely alkalommal a fajvédő mozgalomról • kö­vetkező kijelentést tette : „Teljesen megértem ezt a mozgalmat. R kül­földön is érzik, hogy ennek az áramlatnak Németországban jogos alapja van. Bizonysága — ennnek a britt- miniszterelnök minapi yorki beszéde, melyben a német — úgynevezett — nacionalista mozgalomról elisme­réssel nyilatkozott. 9 pénteki ülés után ismét einapoija magát a Ház Zajos ülést készit Budapest, április 30. (MTI.) R baloldali pártok által összehívott nemzetgyűlés pénteki ülésével kapcsolatban a polgári po­litikai körökben az a nézet alakult ki, hogy az összehívás tényében kizárólag a szociáldemokrata párt akadékoskodását kell látni. Rz ösz­szehivás annál érthetetlenebb, mert alig két nappal ezelőtt éppen azok­nak a polgári képviselőknek egy része, akik a szociáldemokratákhoz csatlakoztak, hogy a szükséges alá­írást összehozzák — jelentették ki, hogy a nemzetggülés összehívásá­nak nincs értelme. R két nappal ezelőtti kijelentéssel ellentétben áll az a tény, hogy a maguk aláirásá­eiö a baloldali ellenzék Budapest, április 30. A „Gábor Áron" Országos (Szé­kely) Munkás Szövetség, karöltve a székely egyetemi és főiskolai hallga­tókkal, a dél- és felvidéki egyetemi ifjúsággal, valamint a Délvidéki Li­gával és az Erdélyi Társaskörrel má­jus 4-én a pesti Vigadó összes ter­meiben bállal egybekötött műsoros nemzeti ünnepélyt tart Gábor Áron val kiegészítették a szociáldemo­krata aláírásokat. R kormánypárt körében vett értesülés szerint a pénteki ülésre az egységes párt képviselői teljes számban felvonul­nak. R pénteki ülés után előrelát­hatóan ismét elnapolja magát a Ház, mert a kormány nincs abban a helyzetben, hogy a legrövidebb időn belül kellően foglalkoztatni bírná a Házat, mert munkájának legnagyobb részét a szanalással kapcsolatos munkálatok veszik igénybe. Az ülés a baloldali ellenzék részéről elég zajosnak ígérkezik, noha a többi ellenzéki pártok már az összehívás előtt helytelenítik a szociáldemo­krata párt akcióját. Országos Gábor 9ron ünnepély Budapesten flz ágpőntő negyvennyolcas székely Őrnagy születésének száztizedik énfordnlója székely ágyuöntőnek, az 1848—49 szabadságharc hős honvéd őrnagyá- j nak születése 110 éves évfordulója alkalmából. Az országos ünnepséget délelőtt nagyszabású diszes felvonulás vezeti be. Az ünnepélyes felvonulás, nem­zeti zászlók alatt és zenekarokkal május 4-én (vasárnap) reggel 8 óra­kor az Andrássy-ut végén, a Mille­niumni Emlékmű belőtt történő gyü­lekezéssel kezdődik. Innen vonul vé­gig az impozáns menet a főváros fő­utcáin. A felvonulásban az ország összes hazafias egyesületei és diák­szervezetei résztvesznek. A vidéki szervezetek népes küldöttségekkel képviseltetik magukat. Békéscsabáról szombaton éjjel in­dul el a hatalmas méretű ünnepségre a résztvevők népes csoportja. Az ünnepélyen való részvételt még legkésőbb pénteken délig a MÁV Olvasókör helyiségében — Csókán Mihály főkalauznál — vagy Náday Józsefnél, a városházán — emelet, főpénztár — lehet bejelenteni. Az ünnepély diszfővédnöke őfő­méltósága Nagybányai Horthy Mik­lós Magyarország kormányzója. Fő­védnökök : Gróf Bethlen István Ma­gyarország miniszterelnöke. Mészá­ros István pápai prelátus. Dr. Ra­vasz László ref. püspök. Dr. Józan Miklós unit. püspök. Raffay Sándor ev. püspök. Dr. Sipőcz Jenő székes­főváros polgármestere. Bartha Albert ny. honv. miniszter. Imecs István. Báró Perényi Zsigmond ny. belügy­miniszter. Bartha Lajos altábornagy. Ugrón Gábor ny. belügyminiszter. Gaál Sándor képviselőház volt el­nöke. Diszelnökök: Bartha László, dr. Király Aladár, Márton Ferenc, Urmánczy Nándor és Szörtsey József. Az esteli műsoros ünnepélyen, amely a pesti Vigadó nagytermében pont 8 órakor kezdődik, a „Budai Dalárda" (két külön számmal) Bakó László színművész, a Nemzeti Szín­ház tagja, B. Sándor Erzsi kamara­énekesnő, Hettyey Gábor hegedűmű­vész, Palló Imre operaénekes, Het­tyey Aranka és Kiss Ferenc a Nem­zeti Szinház tagjai, dr. Székelyhidy Ferenc operaénekes, Baczó Ákos László zeneszerző, dr. Horváth Jó­zsef énekművész, Robla Margit ének­művésznő, Makula Tibor gordonka­művész, Somogyi Erzsi színművésznő és még egy-két előadó szerepel. Belépődíj (vigalmiadóval együtt) : Számozatlan személyjegy 15,000 ko­rona, számozott személyjegy 25,000 korona. Felülfizetéseket a Gábor Áron szoboralapra köszönettel fogad és hir­lapilag nyugtáz a rendezőség. Repülőgépen szökött meg két sikkasztó Budapestről Budapest, április 30. MTI. A buda­pesti m. kir. büntetőtörvényszék vizs­gálóbirája ma elfogató parancsot adott ki a sikkasztással gyanúsított Weisz Emil 56 éves budapesti bankár és fia Öszi Gyula 26 éves tőzsdebizo­mányos ellenn. A „Weisz Emil és Fia cég" ellen eddig hat feljelentés érkezett sikkasztás cimén a főkapi­tányságra. A feljelentések szerint az általuk okozott kár meghaladja az 5 milliárd koronát. Weisz Emil éft/Fia Budapestről repülőgépen szökötte»eg. A rendőrség kézrekeritésükr^ameg­tette a szükséges intézkedésetek!

Next

/
Thumbnails
Contents