Körösvidék, 1924 (5. évfolyam) április-augusztus • 96-199. szám
1924-06-06 / 129. szám
Békéscsaba, 1924. junius 12. Kőrősvidék 3 Épül a mezőberényi Köröshid. A mezőberényi Kettős Köröshid pályaszerkezetének átépítési munkálatai megkezdődtek. A kereskedelemügyi miniszter nem régen 8 és fél millió, később 25 millió, most pedig 75 millió korona állami kölcsönt folyósított azzal, hogy további kölcsönt nem áll módjában engedélyezni. — A villám két áldozata. Hétfőn este heves vihar vonult keresztül Orosházán. A szomszédos Csorvás községben két helyen csapott le a villám és két embert ölt meg. — Má** a csehek is ébrednek ? A cseh néppárt főorganuma, a „Lidove Listy" éleshangu cikkben foglalkozik a zsidók közgazdasági szereplésével. Rámutat arra, hogy a közgazdasági életben és a sajtóban a zsidóság csaknem egyeduralmat biztosított magának és ezáltal az egész közéletre egészségtelen nyomást gyakorol. A zsidó bankokrácia cikkei tendenciózusan félrevetetik a sajtóban az európai közvéleményt. A közgazdasági életben a zsidó kézben levő intézmények az alkalmazottak megválasztása tekintetében valósággal numerus clausust alkalmaznak. A zsidó kereskedelmi cégek ha alkalmazottakat keresnek, még a hirdetésekben is nyiltan kiemelik, hogy csak zsidó alkalmazottakat vesznek fel. De nem más a helyzet a zsidók s a szabadkőmivesek kezében levő bankoknál sem. — Végül hivatkozik a Petschek bankház esetére, melynek alapszabályaiban bent foglaltatik, hogy tisztviselője csak zsidó lehet. — A Békéscsabai Cséplőgéptulajdonosok Egyesülete hétfőn (9-én), pünkösd másodnapján délután 2 órakor a „Fehér Bárány" vendéglőben értekezletet tart, amelyre a tagok teljesszámu megjelenését kéri a vezetőség. — A hortobágyi országos állatvásár nópja ebben az évben Űrnapjára, csütörtökre esnék. Az illetékes hatóság ezúton közli az érdekeltekkel, hogy a vásárt junius 20-án, pénteken fogják megtartani. — Hivatalos oláh hazugságok Erdélyről. Az oláh belügyminisztérium a napokban hivatalos statisztikát tett közzé Erdély nemzetiségi viszonyairól. A több oldalon felsorakozó számok olyan nevetséges meghamisításai a valóságnak, hogy szükségesnek sem tartjuk rájuk replikázni. Azt azonban maguk az oláhok is beismerik, hogy a városok lakosságának zömét még mindig a magyarok alkotják, s mig az állandóan varosban lakók közül csak 181,678 az oláhok száma, addig ugyancsak a városokban 975,356 magyar lakik. Ezt az eltussolhatatlan s a magyarság szuverénitását igazoló tényt az olahok más oldalon próbálják ellensúlyozni. A statisztika szerint ugyanis a megszállott Erdély 5.114,124 főnyi lakosságából 58 százalék oláh mellett csak 26 százalékot juttat a magyaroknak, ami igazán nevetséges és naiv meghamisítása a valóságnak. Ugyancsak a statisztika szerint a trianoni „békekötés" óta Kolozsvár és Gyulafehérvár népesedés tekintetében fejlődött, mig Arad, Temesvár és Nagyvárad a magyarok nagyméretű repatriálása következtében visszafejlődést mutatnak. A jelentés végül megemlíti, hogy a számok centrumai, Brassó és Nagyszeben nagyfokú eloláhosodást mutatnak fel. — Országos vásár. A békési tavaszi országos vásárt junius 13., 14. és 15. napján tartják meg. — Weltner elvtárs itthon. Az ismeretes kormányrendelet oltalma alatt megérkezett az első emigráns előfutár Budapestre, Weltner Jakab elvtárs személyében, aki békeidőben hosszú ideig bomlasztott és rombolt, mint a Népszava szerkesztője. Weltner már nyilatkozott is az Eslben s több hasonszőrű elvtárs hazaérkezését igérte be. A magyar közvélemény érthető izgalommal fogadja ezt a hazaözönlést s reméli, hogy az ügyészség fogadja majd a hazalopakodó hazáruló emigráns csőcseléket s a független magyar bíróság gondoskodik méltó megbüntetésükről. — Száz orvostanhallgató ingyen lakást és ellátást kap Pécsett. Nemeslelkü adomány folytán a pécsi Erzsébet Tudományegyetem orvoskarán az 1924—25. tanév egész tartama alatt száz orvostanhallgató ingyen lakást és ellátást kap. Nem annyira a szegénység, mint inkább a tanulmányokra való rátermettség és szorgalom irányadó a kedvezmény odaítélésénél. — Ezenkívül előnyben részesülnek a dunántuli vármegyékből származó orvostanhallgatók. A kedvezményekért való folyamodványokat 1924 junius 20-tól fogva az Erzsébet Tudományegyetem pécsi orvoskari dékáni hivatalához (Pécs, Rákóczi-ut 80.) keli intézni. * Ezerkoronás belépőjegy a strandfürdő bilfféjébe. Értesítem a t. közönséget, hogy a strandfürdő vizét ma, pénteken délelőtt kicserélik és a büfiébe való belépésre ezentúl 1000 koronás belépőjegyek lesznek, melyek fürdésre nem jogosak. Szombaton este nagy tdrsasvacsordt rendezek, mely áll malacpörkölt és turóscsuszából, jó italok és kitűnő borok állanak a közönség rendelkezésére. A zenét a 10. gy. e. zenekara szolgáltatja. Szives pártfogást kér: Szitö Miklós és Társa, a városi strandfürdő bérlői. — Miksáék dollárt hamisítottak. Budapestről jelentik: Felberbaum Miksa kereskedő 1923 őszén a Trocadero-mulatóban hajnal felé nagyobb kölcsönt vett fel a fópincértól, amire fedezetül 200 dollárt adott át. A főpincér heteken át hiába várta Felberbaumot s mikor öt dollárt be akart váltani a Devizaközpontnál, ott kiderült, hogy azok hamisak. A nyomozás megállapította, hogy Feiberbaum és két társa, Rathgeber Károly artista és Cíerny Károly kabarétulajdonos veszedelmes dollárhamisitó bandának a tagjai, akik Galícia egy kis falujában rengeteg dollárt hamisítanak. A rendőrség letartóztatta Felberbaumot és két társát, akiket a budapesti büntetótörvényszék Valentin tanácsa ma vont felelőségre hamis pénz forgalombahozatala miatt. R tárgyaláson, melyen tolmács utján kellett őket kihallgatni, azzal védekeztek, hogy a dollárok hamis voltáról nem tudtak. R bíróság mindhármat bűnösnek mondotta ki hamis pénz forgalombahozatalának bűntettében és ezért Feiberbaum Miksát egy és fél évi börtönre, Rathgeber Károlyt 7 hónapi börtönre, Cserny Károlyt 7 hónapi fogházra ítélte. Rz elitéltek fellebbeztek. — Ahol a szódásüveg is felrobban. Gyuláról irják: Gyulán, a most lezajlott vásár alkalmával a kánikulai hőségben a vásári lacikonyhák egyikében felrobbant egy nagy szódásüveg, melynek szilánkjai az ott foglalatoskodó Gyaraki Mariska 16 éves köröstarcsai leányt érték. Az üvegdarabok a leány balkarján mély sebeket ejtettek ugy, hogy orvosnak kellett az erős vérzést elállítani. Szabaddá tették a zslrkivitelt. Budapestről jelentik : A földmivelésügyi miniszter rendeletet adott ki, meiy szerint az érdekelt miniszterekkel egyetértően megengedi, hogy a tengeri, továbbá disznózsír, haj, olvasztott zsír, szalonna, ludzsir külön engedély nélkül vihető külföldre. — Munkaalkalom. Vajda Zsigmond gazdasága (Kunágota) 8 sommás gazdasági munkás. Dr. Egán Imre gazdasága (Jánosháza Vasm.) 20 pár hónapost. Roheim Soma szöllőgazdasága Versegyháza (Pestm.) 50 szöllőmunkást. Horváth Andor mérnök (Kaposvár) 3 kubikost keres. A m. kir. államvasutak [békéscsabai osztálymérnöksége keres Békéscsabára 30, Gyulára pedig 20 napszámost 2800—3500 K jelenlegi órabér mellett. Jelentkezni lehet az államvasutak osztálymérnökségénéi Békéscsabán, vagy pedig a városi népjóléti hivatal 3. sz. szobájában. — Szabad a tűzifa ára. A kormány rendeletet adott ki, amelynek értelmében a szabadforgalom utján eladásra kerülő tűzifa tájékoztató árát hatályon kivül helyezi. — Cseh hivatalnoknők nem mehetnek férjhez. Prágai jelentés szerint legközelebb rendelet jelenik meg, mely az állami szolgálatot teljesítő cseh hivatalnoknőknek a férjhezmenetelt megtilija. A rendelet hire nagy elkeseredést keltett s a cseh hivatalnoknők tüntetésre készülnek. ciósfordulatokat éskülönböző szebbnél és érdekesebbnél nagyszerűbb jelenetek váltakozása viszik a nézőket, hogy ezen képek mindig a teljes siker és megelégedés jegyében peregnek le. R szombati műsor keretében kerül bemutatásra. R kiszabadult bestiák című dsungel kép vadállatok főszereplésével, melynek izgalmas jelenetei nemcsak kivételes látványosságot, hanem a filmpergése közben folyton fokozódó érdekességet fognak nyújtani. E film szombaton csak 1 előadásban és pedig fél 9 órás kezdettel fog bemutatásra kerülni. j (A HITI békéscsabai fiókjának Jelentése alapján i) í — I Zürichben a magyar koronát 0 0065 el jegyezték ÍOO takarékkorona egyenlő 133 papirkoronával 1 Mapoí, 316000 A. H. 397500 { 9ollír 92200 Fr. tj. 4590 100 Márta Líra 3850 -4010 lÜOo. K.12590-12960 LM 360 -395 Swkii 2590-2690 1 Sv. tr. 15650-16200 löínér 1060-1110 L. m. Ezüst X, 7250 Ezüst 2 K 14500 Esüst !or, 19500 Ezüst 5 K. 37000 Arany 10H 200000 Arany 30 K 400j00 MOZI A kiszabadult bestiák. Rz állatfilme, mezekben az ósrerdő vadjainak szereplése teszi izgalmassá és érdekessé, a filmet mindig vonzó erővel birt a mozikedvelő közönség részére, mert nemcsak a fenevadak félelmetes megjelenése, hantjm azoknak a filmtörténet cselekményének bekapcsolódásába és tulajdonképen az események mozgatásába való részük ann^i szenzá&abonmérmki 7l>kg, ttuftvidéM 322500-325000 79 kg.-os tiszv. 330000 —335000 Rozs (uj) 280000-285000 Tengeri 270:00 - 275000 TakarmáauárpK 300000—310000 Sörárpa 315000—335000 Zab (uj) 320000—325000 Korpa 230000 - 235000 Ferencvárosi sertésvátat: Szabadvasari maradvány : —. feih. 2600, érit. —, eladva —.Arak: könnyű 24000—25000, nehéz 25500-26001 Marhavásár i (MTI közlése); Felhajtás 1393 belföldi vágómarha — Arak: Hizott magyar ökör. 16000—18000, kiv. 18500—19500 k. 12503-15503, silány 9500-11500. bika jobb 16000-17000, kivételesen 17000-18500, silány 12000-15500, bivaly 9000-13000, tehén 14000-16500 kivételesen 17000-18000, gyengébb 11000-13500, kicsontozni való 70009000 növendékmarha 7500-15000. ii vonatok érkezése és indulása Békéscsaba állomáson Junius hó 1-én lépett életbe a IKIM nyári menetrendje Érkezés (A „Körösvidék" hivatalos értesülése) Indulás Erk. A v o n a t Honnan ? Ind. A vonat Hová? óra Pneme száma Honnan ? óra Pneme száma Hová? 3 30 személy 620 Budapest k. p.u. 4 06 személy 1617 Szeged 3 34 1617 Gyula 4 15 620 Lökösháza 8 51 1612 Szeged 4 20 1632 Kötegyán y 16 vegyes 1637 Kötegyán 4 35 617 Budapest k. p. u. 9 38 gyors G05 Lökösháza 7 10 vegyes 1682 Gyula orient 9 48 gyors 605 Budapest k. p. p. 11 49 express L/602 Budapest ny. p.u. 9 50 személy 1612 Gyula 12 19 személy 611 Lökösháza 10 (X) 1615 Szeged 12 26 vegyes 1635 Kötegyán orient Szeged 14 50 személy 612 Budapest k. p. u. 11 59 express L/602 Bukarest Ib 05 r> 1611 Gyula 13 10 személy 611 Budapest k. p. u. 17 orient L/601 Bukarest 1b IU vegyes 1636 Kötegyán 17 08 express L/601 Bukarest 15 30 személy 612 Lökösháza 18 33 személy 1614 Szeged 15 45 1611 Szeged 19 22 gyors 606 Budapest k. p. u. orient Szeged 20 25 személy 614 > 17 18 express L/601 Budapest ny.p.u. 21 U2 rr 619 Lökösháza 19 32 gyors 606 Lökösháza 22 47 H 1631 Kötegyán 19 50 vegyes 1638 Kötegyán 23 OU f, 1618 Szeged 23 15 személy 619 Budapest k. p. u. 23 30 » 1618 Gyula Osgyán Béla oki. gépészmérnök Min dennemü heggesztéseket vasöntödéje és vasipari vállalata> Árpádsor 28. sz. Vasesztergályozás práoiziés szerszámgépeken 1 darab használt 10 HP és 1 darab uj 2 m6 HP villanymotor eladó.