Körösvidék, 1924 (5. évfolyam) április-augusztus • 96-199. szám
1924-05-31 / 124. szám
Békéscsaba, 1924. május 31. Körösvidék játékára volt kíváncsi, tekintettel a közeledő Vasutas mérkőzésre. Az Előre játéka ezúttal is határozott csalódást keltett híveiben. Ugyanaz a hiba, ami megvolt a bajnoki mérkőzések alkalmával. Hiányzik a csapatból a lelkesedés, az összjáték és az önzetlenség. Ha ezeket a hibákat nem küszöbölik ki rövidesen, ugy kevés remény van a Vasutas elleni méiközés megnyerésére. Reméljük azonban, hogy ugy a vezőtőség mint a játékosok megértik végre a jelenlegi tarthatatlan állapot káros voltát, komoly munkához fognak s ugy ismét diadalra viszik az Előre szineit. A KAVE nem érdemelte meg a vereséget. Játékuk sokkal szebb volt az Előre csapatáénál, természetesen azonban hogy tudásbeli fölénye mégis csak az Előrének volt. Kevés szerencsével még a mérkőzést is megnyerhették volna. A gólokat Máté és Kvasz (1 l-esből) III. rúgták. Előre II.—KAVE II. 1 : 0 (1 : 0) CsAK komb.-Gyulai AC 3: 0 (2:0) A legjobb erőit nélkülöző hat tartalékkal bandicapelt bajnokcsapat könnyű győzelmet aratott. A beállított tartalékok nem feleltek meg a hozzájuk fűzött reményeknek. Nagyon gyengén játszottak. A gyulai csapat dicséretet érdemel. Az utóbbi időben sokat fejlődtek. Tézsdm (A MTI békéscsabai fiókjának Jelentése alapján t) Zürichben a magyar koronát 0 0065 el jegyezték 100 takarékkorona egyenlő 132 papirkoronával Vmf&táifc t t Wapci. 315000 1 Sv fr. 15750-16150 A. U. 395200 lUicar 1095-1125 ÜOlííT 91200 l. m. i'r. Ír. 4800 Ezüst K. 7350 SOOMárLi Ezüst 2 K Í4700 ür* 3900 - 4020 Ezüst foi. 19000 lOOo. K. 12560-12880 Ezüst 5 K. 37000 Les 375 - 395 Arany 10K 275010 Szofeo! 2620-2695 Arany 20 K 515000 76kg. tiszavldékí 337500- 340000 79 kg.-os tíszv. 347500-352500 Rozs (uj) 305000-310000 Tengert 270:00-275000 Takarmányáréi 300000—310000 Sörárpa 325000—345000 Zab (uj) 327500—332500 Korpa 235000 -240000 ferencvárosi strlé^'cr: Szabadtfáső'" maradván" 645, felh. —, érk. 742, eladva 300. Arak : könnyű 24000—26000, nehéz 250c0-26000. Csonka Magyarország — nem ország, Érkezés 3unius hó 1-én lép életbe a MÁO nyári menetrendje (A „Körösvidék" hivatalos értesülése) Érk. A v o n a t Honnan ? Ind. A vonat Hová? óra Pneme száma Honnan ? óra P neme száma Hová? 3 30 személy 620 Budapest k. p.u. 4 06 személy 1617 Szeged 3 34 it 1617 Gyula 4 15 f, 620 Lőkösháza 8 51 » 1612 Szeged 4 20 ff 1632 Kötegyán 9 1G vegyes 1637 Kötegyán 4 35 ff 617 Budapest k. p. u. 9 38 gyors 605 Lőkösháza 7 10 vegyes 1682 Gyula 11 orient 9 48 gyors 605 Budapest k. p. p. 11 49 express L/602 Budapest ny. p.u. 9 50 személy 1612 Gyula 12 19 személy 611 Lőkösháza 10 00 ff 1615 Szeged 12 26 vegyes 1635 Kötegyán orient Szeged 14 50 személy 612 Budapest k. p, u. 11 59 express L/602 Bukarest 15 05 1611 Gyula 13 10 személy 611 Budapest k. p. u. 17 orient 15 10 vegyes 1636 Kötegyán 17 08 express L/601 Bukarest 15 30 személy 612 Lőkösháza 18 3a személy 1614 Szeged 15 45 ff 1611 Szeged 19 22 gyors 606 Budapest k. p. u. orient Szeged 20 25 személy 614 f 17 18 express L/601 Budapest ny. p.u. 21 02 » 619 Lökösháza 19 32 gyors 606 Lőkösháza 22 47 ff 1631 Kötegyán 19 50 vegyes 1638 Kötegyán 23 00 ff 1618 Szeged 23 15 személy 619 Budapest k. p. u. 23 30 ff 1618 Gyula Eladó 1, Egressy-u. 22. számú ház sütődével és nagy udvarral, valamint egy vastengelyes kocsi. Értekezni ugyanott. Eladó ház és földi Békéscsabán Vásártér-utca 1. szám alatti ház, melyben 4 szoba, fürdőszoba, konyha, 2 kamara, istálló van, eladó és rövid idő alatt beköltözhető. Békésen a herényi oldal dűlőben 24 hold föld tanya nélkül és Bélmegyeren a kivasut állomás mellett 10 kis hold föld uj tanyával eladó. Ügyfelei megbízásából értesítést ad dr. Zahorán Mátyás ügyvéd, Békéscsabán, Kis Ernő-utca 5 szám. 2063 Eladó Fényesen fél hold kent és 1., Szemere-utca 15. számú ház. Bővebbet ugyanott. 2067 Egy jó forgalmú hentes és mészáros üzlet berendezéssel együtt eladó Orosházi-ut 53. sz. alatt. 2077 „ Erzsébethelyen levő ház eladó. Ügyfelének megbízásából értesítést ad dr. Fegyvesi Károly ügyvéd. 2093 H vonatok érkezése és indulása Békéscsaba állomáson Indulás Eladó 1., Csányi-utca 21. számú ház. Bővebbet ugyanott. 2097 Egy ház, mely áll 2 utcai, 4 udvari szobából, konyha, speiz, kamara, mosókonyha, 300 négyszögöl udvar, Andrássyutra nyíló utcába, nem beköltözhető, eladó. Jelentkezni Andrássy-ut 34. 2009 Kitűnő bizonyítványokkal rendelkező, teljesen megbízható üzletvezető, aki fűszer-, vegyes-, gabona-, bor-, tűzifa-, stb, szakmában teljes jártassággal bir, üzletvezetői, esetleg segédi, vagy uradalmi raktárkezelői állást keres. Szives megkereséseket magánosok, szövetkezetek, vagy uradalmak részéről a „Körősvidék" kiadóhivatalába kér. 2070 Etagó 1., Bgressi-utca 35. számú ház kedvező feltételek mellett. Értekezhetni ugyanott. , Egy fiút tanulónak felvesz Dorn gépműhely Békéscsaba, Kinizsi-utca 11. szám. 2110 Bútorozott szoba kiadó. Cim a kiadóban. 2105 Házvezetőnőnek vagy kulcsárnönek elmennék vidékre is. Cim a kiadóhivatalban. 2106 Jutányos áron eladó egy Hoffer és Schrantz-féle marokrakó aratógép Gera Jánosnál Újkígyóson, Kossuthutca 221. szám alatt. 2095 IV., Földváry-utca 13. számú ház sürgősen eladó• Értekezni ugyanott. 2002 2 kup kukorloakőrő eladó 111., Baross-utca 8. szám alatt. 2111 Pincemunkást keresünk Andrássy-ut 44. 2112 Szobafestő 1628 és mázoló munka szakszerű elkészítését vállalja CsányiJános Földvári-utca 22. (Békési-ut sarok). Kereskedősegéd, kertkedvelő, lehetőleg füszerüzletben gyakorlatot szerzett, a Faiskola Részvénytársaság magüzletében, Andrássy-ut 2. szám felvétetik. 2116 Eladó egy 9x12 fényképezőgép 1., Szemere-utca 8. szám alatt. 2116 Eladó ház. IV., Teleki-ntca 4. sz. ház beköltözhető lakással eladó. Felvilágosítást nyújt dr. Prónai Ernő ügyvéd. 2119 Vetésre alkalmas muhapmag és liales haphatá minden mennyiségben Bőhm és Hoffmann gabona és termény kereskedő cégnél Békéscsaba, Zsilinszki-n. 2. Mérlegképes könyvelő órakönyvelést ! vállal ! az esti órákban. Érdeklődni a kiadóban. :-: Apolló Mozgó Május 31-én és junius hó 1-én, szombaton és vasárnap: Jackie Coogan főszereplésével ü kis vándarrnuzsifíus édes bus történet egy árva fiucskáról 6 felvonásban. Nincs már ember, ki ne ismerné a pöttömemberkét: Jackie Coogant, ki játékával hol könnyeket fakaszt a szemekből, hol meg hangos nevetésre késztet. E filmjében talán legjobban férkőzik az emberek szivéhez, mert a hosszú kálvária után Jackie derűs napjai is felviradnak, hogy gyermeki pajzánsággal és kedves csintalansággal verje fel környezetének csendjét. Előadások: Hétköznap: 7 és 9 órakor. Vasárnap: x/27, 8 és VslO órakor. Ormai-féle kereskedés áruraktára az üzlethelyiség bérbeadása folytán egy tömegben | s eladás s Értekezni lehet ugyanott. 2118 Hálosós cementcserép, kutgyürük, csövek, cementlapok, cementvályuk legmegbízhatóbb bevásárlási forrása az műha és betonárugyár RT Békéscsaba, Orosházi-ut 1. (Erzsébethelyen, a vasuti-hid mellett) Vasbetonkeritések ! Ambi-massiv takarékos épitö kövek! Osgyán Béla okL gépészmérnökMindennemű heggesztéseket vasöntödéje és vasipari vállalata, Árpádsor 28. sz. s-s Vasesztergályozás práoiziós szerszámgépeken 1 darab használt W HP és 1 darab uj 2-6 HP villanymotor eladó.