Körösvidék, 1922 (3. évfolyam) október-december • 224-298. szám
1922-10-03 / 225. szám
ŰCRCSCSÜDÜ, Í922. október 3. Htürősvtdék 3 Szarvas község ZOD éves fennállásánál! évfordulója Tudvalevőleg Szarvas község alapításának a folyó 1922. évben van a 200 éves fordulója. E fordulót a szarvasi közönség nagyobbszabásu ünnepség keretében fogja megülni, amelynek előkészítésére a képviselőtestület már régebben egy bizottságot küldött ki Benke Gyu'a elnöklete alatt, aki azonban most betegsége miatt e tisztségésől lemondott. Az uj elnök Bartos Pál ev. lelkész lett. A bizottság, amint illetékes helyről értesülünk, az évforduló megünneplésének napjául október hó 22-ét fogja kitűzni. Rendes törvényszék ítél a görög politikusok felett Paris, okt. 2. Athénból táviratozzák a Temps tudósítójának, hogy az ottani angol követ tanácskozott a görög forradalom vezetőivel, A letartóztatott politikusok és katonák felett rendes törvényszék fog ítélkezni és erről hivatalos értesítést kapnak az angolok képviselői. Véres zavargások Szófiában Szófia, okt. 2. A keleti események hatása alatt Bulgáriában a parasztpárt uralma diktatúrává változott és a tömeg véres forradalmat készít elő. A Szobranje elé terjesztették azt a törvénycikket, amely az ellenzéket a jőrvény védelme alól kiveszi. Szófiában véres zavargások folynak. A hatóságok hiába tiltanak be minden politikai ülést, a helyzet forradalmi és a nép megfékezését máskép nem remélik megoldani csak ugy, ha behívják a paraszt miliciát. A paraszt párt arról tárgyal, hogy Sztambulinszkyt el kell távolítani helyéről és még erősebb diktatúrát kell felállítani. Kiakartak rabolni egy német falut Berlin, okt. 2. Tegnap délután körülbelül 50 főnyi rablóbanda megtámadta a kis Utsin község lakosságát, kiktől el akarták rabolni a már leszedett gyümölcstermést. A rablók és a parasztgazdák között furkósbotokkal harc keletkezett, melynek nyomán 2 súlyos és 6 könnyebb sebesülés történt. A rablóbanda vezérét a rendőrség elfogta. Értesítés. Tisztelettel értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy a mai naptól kezdve újra folytatom a borbélymesterséget a lakásomon. R házhoz való járást is elvállalom. R n. é. közönség b. pártfogását kérve, tisztelettel asztalos Mihály borbély Elfogadhatatlan Hemal pasa válasza London, október 2. A kormányhoz beérkezett az a válasz, amelyet Kemal Harringtonnak adott. Kemalnak a válaszban tett ajánlatát elfogadhatatlannak tartják. 1922. október 3., kedd R. k.: Kandid vt. Prot.: Helga. Napkelte 6 óra 01 perckor, nyugta 17 óra 36 perckor. (536) Holdkelte 16 óra 38 perckor (d. u,), nyugta 3 óra 17 perckor (éjjel). D. u. fél 4 órakor a villanytelep igazgatósági ülése a városháza kis tanácstermében. Este fél 7 és fél 9 órakor: Mozielőadás a Városi Mozgóban. „Hiszek Hiszek Hiszek • Istenben, hiszek egy hazában, isteni örök igazságban, Ámen." Baross-utca 28. szám. 3154 — Milyen idő várható? Hazánkban az idő szeles, igen hűvös és a nyugati részek kivételével igen hűvös esős. R csapadék 10—16 mm. között váltakozott. Prognózis: változékony idő várható, helyenként esővel, lényegtelen höváltozással. — A községi és egyházi iskolák felülvizsgálása. A vallásés közoktatásügyi miniszter rendeletet adott ki, mely szerint október 10-ig az összes államsegélyt élvező községi és felekezeti iskolák felülvizsgálandók és az eredmény a minisztériumnak jelentendő. * Eljegyzések. Neumann Gizit eljegyezte Kolcza Miklós Piskiről. Zahorán Mariskát eljegyezte Kovács Sz. András. 3084 — Két és fél milliós adomány a nyomorenyhitő akcióra, Horgosi Kárász István földbirtokos a Horthy nyomorakcióra a Mezőberényi Gazdasági Takarékpénztár utján dr. Brandt Vilmos főispánnak, az akció békésmegyei vezetőjének egy millió koronát utalt át és közvetlenül Szeghalom községnek 1.442,000 koronát adományozott. — Felhívás a szülőkhöz, gyámokhoz és munkaadókhoz ! Az 1921. XXX. tc. alapján ismételten felhívom a szülőket, gyámokat és munkaadókat, hogy a tanköteles korban levő gyermekéket (1907—1912. közötti születésüeket) az iskolába okvetlenül írassák be és rendesen járassák, mert ellenkező esetben elzárásra is átváltoztatható pénzbirsággal fognak büntettetni. — Dr. Gally s. k., tanácsnok. — A villanytelep igazgatósága kedden tartja ülését. R villanytelep igazgatósága hétfőn délutánra összehívott ülését az izr. ünnepre való tekintettel ma déiután fél négy órakor tartja meg. — Tömeges áthelyezés a rendőrlegénység körében. A szegedi kerületi kapitányság a békéscsabai államrendőrkapitányság legénysége körében tömeges áthelyezéseket eszközölt. — A Kisgazda Szövetkezet kérelme korcsma építése iránt. A Békéscsabai Kisgazdák Szövetkezete a Kazincy-utcában megnyitandó korcsma felépítésére kért engedélyt a tanácstól, úgyszintén az italmérési engedélyiránti kérelmét is előterjesztette. — A „Hangya" szövetkezet uj fiókja. R „Hangya" szövetkezet igazgatósága kéri a tanácsot, hogy az Erzsébethelyen megnyitandó uj fióküzletének felállítása* engedélyezze. — Pályázat városi tűzbiztosításra. R városi tűzbiztosítás elnyerésére eddig a következő intézetek adtak be ajánlatot: „Hungária", „Trieszti", „Bécsi", „Hazai", „Első Magyar" és „Turul" biztositó intézet. — Nemzeti sakkverseny és országos sakk-gyülés. MTI. jelenti : A Magyar Sakkszövetség Exner Kornél dr. államtitkár elnöklete alatt tegnap tartott közgyűlésen elhatározta, hogy december 15-kén hivja egybe az első országos sakknagygyülést. Fleissig Sándor vezérigazgató indítványára a naggyülés alkalmával nemzeti mesterversenyt és főversenyt is fognak tartani, amely alkalommal külföldön is elismert magyar sakkmestereink mérik össze maj erejüket. — A Magyarországi Munkás- és Rokkant Ny ug d íj egylet budapesti nagygyűlése. A Magyarországi Munkás- és Rokkant Nyugdijegylet vasárnap délelőtt tartotta országos nagygyűlését Budapesten, melyen az ország különböző részeiből nagy számmal jelentek meg. A gyűlésen a csabai fiókot ifj. Horváth Mihály ipartestületi jegyző, mint a fiók elnöke képviselte. A gyűlésen hosszadalmas vitára adott alkalmat az a javaslat, hogy az érvényben lévő tagdijakat hetenként 8 koronával emeljék fel. A többség az eredeti javaslatot el is fogadta. Ez a nagyarányú emelés nem üdvös, amennyiben maga után vonja a taglétszám csökkenését. Az esetleg szükséges további emeléssel a központi választmányt és a tiz legnépesebb vidéki fiók megbízottait bízták meg. — Telepengedélyezés. Rz „Orient" tűzifa kereskedelmi részvénytársaság telepengedélyezési kérelemmel járult a városi tanács elé. R kérelelem elbírálására dr. Korniss Géza tanácsos, dr. Gally Miklós r. fogalmazó, dr. Vass Vilmos orvos, Baukó András városi mérnök és Fillipinyi Samu tűzoltóparancsnok Vágó András kérelmezővel hétfőn délelőtt a helyszínre szálltak ki. Áz iparfelügyelö írásban megtett észrevételei alapján dönt a tanács az engedélyezés ügyében. — A Nemzeti Munkásvédelmi Hivatal felhívása. Békés—Aradvármegye Nemzeti Munkásvédelmi Hivatala átiratilag kéri a várost arra, hogy október 25-ig kimutatást küldjön azokról, akik a bajtársi kötelék ápolására és fejlesztésére vállalkoznának. A jelentkezőknek a hivatal nagy előnyöket biztosit. A megfelelő jelentkezők lakáshoz, kedvezményes elsőrendű élelmiszerrel való ellátáshoz, ingyenes orvosi kezeléshez és ügyvédi tanácsadáshoz, valamint foglalkozáshoz juttatja a hivatal, sőt gyermekei iskoláztatásáról is gondoskodik. — Honyeaka János amerikai nyugdija. Megérkezett a városhoz Honyecska János Amerikában megrokkant erzsébethelyi lakos október havi nyugdijáról az értesítés, mely 32 dollárról és 21 centről szól. A mi pénzüuk szerint hozzávetőleg 80.484 K-t tesz ki ez az összeg. — Ingatlanforgalom. Az elmúlt héten a békéscsabai telekkönyvi hivatalban a következő ingatlanátruházások történtek: Hrabovszki János és testvérei eladták Wessenyei-u. 3. sz. házukat Bagyinka Jánosnak 412.000 K-ért. Kvasz Mátyás eladta 272 négyszögöl kenderföldjét Lakos Györgynek 40.000 K-ért. Lacó Mihály eladta gerendási holdakon 1 hold 368 négyszögöles szántóját özv. Gyaraj Pálnénak 109.230 K-ért. Békéscsabai Takarékpénztár Egyesület eladta 2 hold 1200 négyszögöl beltelki szántóját Rosenthal Irmának és Rosenthal Ellának 600.000 K-ért. Medgyesi József és Medgyesi Károly eladták V. Revicki-u. 24. sz. házukat Weisz Sándornak 190.000 K-ért. Weisz Sándor eladta V. Revicky-u. 29. sz, házát özv. Adamik Jánosnénak 270.000 K-ért. Özv. Bohus Mátyásné, Kádár Árpád és Bohus Mátyás eladták 158 7/io négyszögöl beltelki kertjüket Lacó Mihálynak 140.000 K-ért. Melicher Mihály és neje eladták Kastélyi-szőllők 2000A sz. házukat 642 négyszögöl szőlővel Bohus K. Pálnak 380.000 K-ért. Ifj. Gálik Györgyné eladta III., Kazinczy-u. 11. sz. háznak kétharmad részét Melicher Mihálynak 230.000 K-ért. Lakást keres magántisztviselő> lehetőleg 2—3 szobásat. Ár mellékes. Oim a kiadóhivatalban. 232 Láb, kéz és hónalj izzadás ellen használjon Suceot, mely rövid használat után a legmakacsabb Izzadást is megszünteti. Főraktár : GALLY és WÉNICH drogériája Békéscsaba, Szent István-tér 16. az.