Körösvidék, 1922 (3. évfolyam) október-december • 224-298. szám

1922-11-15 / 261. szám

Békéscsaba,1922. november 75. Szerda ///„ évfolyam 261. szám SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓM! VA T&L s BókósscístsCtát*!, Szent isstváia-fűr ÍSS. ara?., A szerkesztőség telefon száma c SG. ELŐFIZETÉSI ÁSSAK s Egy hóra 1ZQ K, negyedévre 35!) félévre 700 K. Egyes szám ára 6 Si. 1 magyar kisebbségek ffz volt a baj, hogy amikor az ország összeomlott, az ak­kor uralmon volt elemek (egy pár könnyelmű és lelkiismeret­len politikus) hazaárulása kö­vetkeztében megszállták az or­szág különböző részeit ellen­ségeink, elragadva tőlünk ma­gyar testvéreink millióit: senki sem volt se künn, se benn, aki tudta volna, hogy mit kell csi­nálni. Irányítás nélkül, meg­dermedve az elképzelhetetlen valóságtól, maradt a magyar­ság. De nemcsak akkor, azok­ban az izgalmas pillanatokban, hanem később is, évek hosszú során át tartott ez a fejetlenség és iránytalanság. ff kommunizmus utáni ma­gyar nemzeti kormányokban sem volt meg a szükséges po­litikai judicium, amely csonkán maradt hazánkban és a meg­szállt területeken lévő magyar­ság számára ki tudta volna adni a megfelelő jelszót és igy történt, hogy innen is támogat­ták azt az izgalmat, mely a megszállt területeken lévő ma­gyarságban keletkezett, amely hazafias elkeseredésében aztán alkalmat szolgáltatott arra, hogy a megszállók brutalitással lép­hettek fel. Természetesen igy minden koholt alkalom elé 7 volt arra, hogy a magyarság üldözésére fajuljon el az ellen­akció. Ilyenformán a megszál­lott területek magyarságából igen sokan az üldözések elől menekülni voltak kénytelenek és elárasztották Csonkamagyar­ország területét, vidéki váro­sainkat és különösen a fővá­rost, amivel itt bent is nehéz­ségeket és bajokat idéztek elő és ami még lényegesebb: el­hagyták űrállomásaikat, cser­benhagyták azokat a bástyákat, amelyek mögül a magyarságot és Magyarország jövőjét kellett volna megvédelmezni. Csak a legutóbbi időben alakult ki, szinte magától és most már egyes komolyabb és hivatottabb vezető politikusunk jobb belá­tásával az a felfogás, hogy a magyarságnak a megszállt te­rületeken meg kell tartania po­zícióját, alkalmazkodnia kell a kényszerhelyzethez, loyálisan be kell illeszkedniük az illető álla­mok törvényes rendjébe és ezen belül kell magyar nemzeti mi­voltukat, mint kisebbségi nem­zetiség, megóvniok azon az alapon, amelyet a nemzetközi jog és az ottani törvények ne­kik nyújtanak­ffzóta az antanthatalmak megállapodásai és ezek alapján létrejött nemzetközi szervek vé­delmezik a kisebbségek érde­keit. Ezen az alapon védhetjük meg benn és künn egyedül a magyarság érdekét és a ma­gyarság jövőjét. De itt benn az országban is nagyon vigyáz­nunk kell és ezidőszerint, de még előreláthatólag hosszabb ideig tartózkodnunk kell min­den olyan agitációtól és min­den olyan propagandától, amely a megszállott területen élő vé­reinknek nehézzé teszi helyze­tét és a megszálló államokat a magyarság elleni akciókra izgatja. ff giíációval, propagandával a magyarság jövőjét, nagy Ma­gyarországot meg nem védel­mezhetjük és meg nem csinál­hatjuk- Csak az idő, a világ forgása, a nagy világtörténelmi változások hozhatják meg szá­munkra a jövendőt. Efféle agi­tációval inkább ártunk, mint használunk- Tartsuk szárazon a puskaport. Temessük el szi­veink érzelmeit, szoritsuk ösz­sze ajkainkat és akkor a ma­gyar nemzet elérkezhetik a fel­támadás ünnepéhez. Suigiria felperesen támo­gatja Mmmt az oroszok 4 fi*an&§ák fogyvor&son akarják m&gwésl&lm^m Konstantinápolyt Semmivel sem estyhült a keleti helyzet JPáris, november 14. A francia kormány tegnap este szükségesnek tartotta értesíteni az angol külügyminisztériumot, hogy abban az esetben, ha török részről támadás érné a konstantinápolyi szövetséges csapatokat, a francia katonaság kiveszi a maga részét a védelemből. Még mindig aggasztónak látják a keleti helyzetet. A francia nagykövet tegnap felkereste Lord Cursont. Szóba került, hogy el kellene halasztani a békekonferenciát, mert csak igy lehet időt nyerni arra, hogy tisztázzák a hely­zetet. Ebben az esetben a jövő héten lenne tárgyalás az an­tant-kormányok vezetői között. Bulgária szövetsége Romániával a legnagyobb horderejű esemény, amely a Balkánon a világháború befejezése óta tőrtént. Sztambu­linszky elutazott Bukarestbe és utja azt célozta, hogy megnyerje Romá­nia beleegyezését bizonyos konces­siókhoz, melyeket Bulgária a béke­szerződés keretén belül kiván ma­gának biztosíttatni. Ez a törekvés teljes sikerrel járt. Bulgária az Aegei-tengerhez vezető szabad ut ügyében Romániának nagyfontos­ságú előnyöket ajánlott fel. Bulgária kötelezi magát, hogy Romániát támogatja orosz háború esetén Besszarábia megtartásában. Ami a tengerrejutás kérdését illeti, kölcsönösen megállapodtak, hogy a lausannei konferencia elé terjesztik terveiket. Elvben megegyezés tör­tént egy Gyurgyevó és Ruszcsuk közötti stratégiai hid építése dol­gában. BaiH&eunKí innasil IQHff&RülBliEBSl leniül! mínisztcptanácsat tartottak a kormány tagjai Budapest, nov. 14. A rendes heti minisztertanács, me­lyet tudvalevően pénteken szoktak tartani, már nem foglalkozhatna a november 16-iki nemzetgyűlés elő­készítő munkálataival. Ezért ma dél­előtt 10 órakor rendkivüli minisz­tertanácsot tartottak, amelyen a kor­mány tagjai az előkészített törvény­javaslatokat végleges elintézés cél­jából a minisztertanácsnak bemutat­ták. A minisztertanács lapunk zárta­kor még tart. Az egységes párt arra való tekin­tettel, hogy november hó 16-án csak formális ülés lesz, amelyen a ké­szen levő törvényjavaslatokat terjesz­tik be, hogy azok a november 21-ig tartó ujabb szünet alatt a bizottsá­gokban letárgyalhatók legyenek, nem tart pártértekezletet csak 20-án este. A szerdai pártösszejövetelt megtart­ják, ezen a kormánynak Budapesten időző összes tagjai meg fognak je­lenni. Az összejövetel előreláthatólag népes lesz, mert a képviselők nagy része már a másnapi ülésre való tekintettel Budapestre érkezett. Az értekezletnek az az érdekessége lesz, hogy Neubauer Ferenc dr. nemzet­gyűlési képviselő azt a kérelmet in­tézi a pénzügyminiszterhez, hogy az indemnitással kapcsolatban, illetőleg azt megelőzően terjessze elő a ré­gen kilátásba helyezett jövedelem­adó reformról szóló törvényjavasla­tot. Ennek a tervnek a pártban nagy népszerűsége van. Bizonyos, hogy a pénzügyminiszter és a kormány komolyan foglalkoznak ezzel a ké­relemmel. Bécsbe menekülnek az olasz kommunisták Budapest, november 14. Bécsből jelentik, hogy a várost az utóbbi napokban valósággal elözönlötték az olasz kommunista menekültek, akiket a bécsi szociáldemokraták a Síi/f-kaszárnyába helyeztek át, ahol annakidején a magyar emigránsok éltek. Svájci lapok Gárdonyi Gézáról Genf, nov. 14. MTI: Több svájci lap külön cikket szentel Gárdonyi Gézának. Nagy csapás érte — irják — a magyar irodalmat Gárdonyi Géza halálával, aki a legnagyobb magyar irók sorába tartozott. Rész­letesen méltatják Gárdonyi irodalmi munkásságát és egyes regényeit. Hozzáfűzik, hogy néhány regényét franciára is lefordították. Befejezésül a következőket irják. „Gárdonyinak szerető lelke volt, nagy hite, gyen­géd és megbocsájtó rokonszenv az emberek iránt." Ez tette regényeinek hangját oly bensőségessé és bol­doggá. Gárdonyi tökéletes rajzolója volt a magyar vidéki kisemberek benső lelki életének, az egyszerűbb, de lélekben gazdag emberek lelki­világának.

Next

/
Thumbnails
Contents