Körösvidék, 1922 (3. évfolyam) október-december • 224-298. szám
1922-10-05 / 227. szám
Bckescsűfcu, i922 október 5. fcőrö&wtigiék 3 — Bizottsági ülések. A város jogi- és közigazgatás: bizottsága pénteken délután fél 4 órakor, pénzV ügyi bizottsága pedig szombaton d. u. fél 4 órakor tart ülést a városháza kis tanácstermében, melyen az október 9-iki közgyűlésen letárgyalásra kerülő ügyek előkészítésével foglalkoznak. — Október végén nagy hangverseny lesz a Városi Színházban hirneves fővárosi művészek és művésznők közreműködésével. A hangverseny teljes jövedelmét a Horthyaleeió céljaira fordítják. A rendezőség élén dr. Berthóty István polgármester áll. — A Rudolf-főgimnázium városi segélyének felemelését kéri. A Rudolf-főgtmnázium igazgatósága kérelemmel fordult a városi tanácshoz, melyben az eddig élvezett évi 10 ezer korona városi segélynek 100 ezer koronára való felemelését kéri. — Még mindig tart az építőipari munkások sztrájkja. A hetek óta húzódó építőipari sztrájk még mindig tart változatlanul, bár a munkaadók mindent elkövetnek, hogy a munkásokat megegyezésre birják. Az eddigi tárgyalások során a munkaadók felajánlottak órabérül egy és egynegyed kgr. búzát, ami 140 K-nak felel meg, míg a munkások egy és háromnegyed kgr. búzát követelnek, ami 200 K-nak felel meg. — A gyulai törvényszék ülése. A gyulai kir. törvényszék f. hó 1-én teljes ülést tartott, amelyen az újonnan kinevezett román tolmács: dr. Ürmössy Károly gyulai ügyvéd tette le a tolmácsi esküt. Ugyancsak elhatározták a teljes ülésen, högy minden biró egy havi fizetésének 2 százalékát a Horthyféle akcióra fordítja. Szép és nemes lelkű cselekedet. Ez is mutatja a birói karnak ideális gondolkozását. Bár oly cstkély jövedelmük van, hogy maguk is küzdenek a megélhetés nehézségeivel, mindamellett abból a csekélységből is juttatni kívánnak azoknak a szenvedő embertársaiknak, akikre még nehezebben sulyosodik az élet terhe. — A vármegyei közkórház beteglétszáma. Gyuláról jelentik: A vármegyei közkórházba folyó év első felében felvettek 2649 beteget. A mult évről maradt betegekkel együtt most 3249 beteget ápolnak a kórházban. — Meghívó. A békéscsabai V. ker. m. kir. áll. el. isk. f. hó 8-án, vasárnap délután 3 órakor szülői értekezletet tart, melyre a szülőket, érdeklődőket tisztelettel meghívja a tantestület. — Eucharisztikus körmenet Budapesten. MTI. jelenti: Október 8-án, vasárnap eucharisztikus menetet tart a Fóváros katólikussága, melyen a nemzetgyűlés tagjai is részt vesznek. A gyülekezés a Ferenciek terén, október 6-án reggel '/<9 órakor lesz. Negyvenezer csomag amerikai karácsonyi ajándék magyar gyermekeknek Pediow kapitány az amerikai Budapest, okt. 4. Newyorkból jelentik, hogy az amerikai magyar kereskedelmi kamara Pediow kapitány tiszteletére ebédet adott, amelyen Pediow nagyobb beszédet mondott. A vöröskereszt nem alamizsnát ad, — mondotta, — hanem emberbaráti, testvéri segítséget. Amerika, a nagy és gazdag, szívesen segíti a nyomorba jutott Magyarországot. A magyar nép feltétlenül toleráns. A társamagyar kereskedelmi kamarában dalmi, politikai és gazdasági viszonyok fokozatos komplikációjával a felekezeti és társadalmi béke is helyre fog állni Magyarországon. Pediow kapitány kijelentette, hogy novemberben visszatér Magyarországra és 40.000 csomag karácsonyi ajándékot visz a magyar gyermekek számára. Az amerikai magyar kereskedelmi kamara megemlékezésül arany tollat nyújtott át Pediow kapitánynak. — Megpeticionált mandátum. Nagy Ernő nemzetgyűlési képviselő tarpai választói petícióval támadták meg Zzirkay János mandátumát. — Zsidók itthon és a fronton. A rendőrség által leleplezett bolsevista összeesküvés 9 vezető szereplője nevét az alábbiakban közöljük: Singer Ernő, terbegesi születésű, 24 éves izraelita orvostanhallgató, Greiner József zalaegerszegi születésű, 21 éves izr. magántisztviselő, Greiner Ferenc zalaszentgróti születésű, 25 éves izr. kereskedősegéd, Katzburg Imre budapesti születésű, 20 éves izraelita tanuló, Révész Géza sátoraljaújhelyi születésű, 20 éves izraelita ezüstműves, Szabó Kornél budapesti születésű, 26 éves izraelita műszaki kereskedő, Szántó István budapesti születésű, 20 éves izraelita magántisztviselő, Burstin Henrik bécsi születésű, 25 éves izraelita szigorló gépészmérnök, Nagy Sándor eleki születésű 19 éves sütőtanonc. E fenti névsor egyszersmind statisztika is. Amig a zsidóság ilyen számarányban fog szerepelni minden állambontó és nemzetrontó tendenciájú akcióba, legyen az bolsevista összeesküvés, láncolás és sibolás, vagy valutázás, addig ne csodálkozzék, ha az ország keresztény magyarsága numerus ciausussal védekezik ezen élősdi fajzat ellen. A fronton a hősi halottak között, a proletárdiktatúra áldozatai között a számarány minden esetre fordított volt. — Telepengedélyezés. Az „Orient" Rt.-nak egy ujabb telepengedélyezési kérelmével foglalkozott a bizottság szerdán délelőtt. A részvénytársaság Erzsébethelyen, Orosházi-ut 61—63. szám alatt óhajt ujabb fatelepet létesíteni. Az engedély megadását tűzrendészed és munkásvédelmi szempontból a bizottság javasolja. — Burgonyát vett a város az ínségeseknek. A megindított nyomorenyhitő akció ínségesei részére a város megrendelése folytán hét waggon burgonya érkezett a Nyírségből. — Drágul a szegényházi ápolás. Kérelemmel fordult a tanácshoz a kórház igazgatósága az iránt, hogy a szegényházi ápolási dijak felemelését engedélyezze. — A tűzifa ára. Az erdő- és faügyek országos kormánybiztossága a közszükségleti célra igénybe vett normál waggon kemény hasábfa árát 36 ezer, a vegyesét 35 ezer, a kemény dorongfáét pedig 33,500 koronában állapította meg. — Hány házhely épült fel a megyében ? A törvény alapján kiosztott házhelyeken idáig a békési járásban 11, a gyulaiban 200, az orosházaiban 80, a szarvasiban 25, a szeghalmiban 10, Békéscsabán 29, Gyulán 85 ház épült. — Rendszeresen foly ik a kitoloncolás Romániából. Az oláh király koronázásával kapcsolatban kitalált merénylet ürügyével valóságos hajtóvadászatot indítottak a romániai magyarok ellen, akiket tömegesen toloncolnak ki Magyarországra. Ma a natárról hét olyan kitoloncolt romániai állampolgárt hoztak a rendőrségre, akiket azért telepitettek ki, mert egy keveset beszélnek magyarul. — A közalkalmazottak olcsó burgonyája. A kormány rendelete értelmében a közszolgálatban álló tisztviselőknek és egyéb alkalmazottaknak, nyugdijasoknak és özvegyeknek, árváknak havonként és fejenként 10 kg. kedvezményes áru burgonya jár. Tekintettel azonban arra, hogy a vidéken lakó igényjogosultak egy részének módjában van az ellátásra szükséges burgonyamennyiséget közvetlen vásárlás utján beszerezni, ezek a kedvezményes áru burgonya helyett készpénz váltságot kapnak. A készpénz váltság összege a kedvezményes áru burgonyának minden kilogrammja helyett 25 korona. — Az egri szőlősgazdák adománya a Horthy-akcióra. Az egri szőlősgazdák termésük 2 százalékát a Horthy-akció céljára ajánlották fel. — Országos vásárok. Dévaványán e hó 7-én, Tiszaföldváron 8-án, Hódmezővásárhelyen e hó 14, 15 és 16-án lesz országos vásár. Vészmentes helyről minden állat felhajtható. — Kitiltott sajtótermék. A kereskedelmi miniszter az „Ameri- * kai Zsidó Szemle" cimü folyóirattól a postai szállítás jogát megvonta. — Elkészült az uj állami gyermekmenhely. Az uj állami gyermekmenhely építési és berendezési munkálalai pár nap múlva befejeződnek, ugy, hogy az átköltözés rövid időn belül megtörténik. — A „Munkácsy" cserkeszcsapat egyik tagja kulcsot talált, amelyet igazolt tulajdonosa a rendőrségen átvehet. — A csendőrség szeptemberi jelentése. A vármegye területén az elmúlt hóban a következő büntetendő cselekmények történtek:. rágalmazás 12, emberélet elleni merénylet 3, testisértés 37, lopás 187, rablás 2, sikkasztás 5, orgazdaság 21, csalás 8 esetben. — Világlátott cigányok. Kedden népes -cigány család került a rendőrségre. A család feje Kolompár Mihály elmodta, hogy vályogvetéssel foglalkozik s nagy külföldi túráról tért vissza Magyarországra rongyos, vacogó, félig mezítelen famíliájával. Kivándorolt Oroszországba, de ott a vörös uralom nem izlett neki. Bukarestbe vetődött az oroszok földjéről és ott ütötte fel a tanyáját, mig mostanában az oláhok jó orrú detektivjei megtalálták és kitoloncolták őket az oláh koronázásra koholt merénylet ügyével kapcsolatban. Kolompárék Békéscsabáról Siófokra toloncoltatták magukat, minthogy onnan indultak el kalandos külföldi turájukra. — Ragályos betegség a vármegyében. A vármegyei főorvos jelentése szerint május 1-től szept 15-ig heveny fertőző megbetegedések 239 esetben fordultak elő. Ezek közül 27 halt meg, ami a betegek 11 százaléka. Legtöbbet tett ki a tífusz, vörheny és szamárköhögésben megbetegedettek száma. —Két- és egy csövű vadászfegyverek, flóberek, töltények' gyutacsok állandóan raktáron Bayer Lajosnál. * Eladó malom ! Haláleset miatt. Békésföldvár közélében. Kamutkertben. — Dr. Oláh, Mezőberény. 3179 MOZI Városi Mozgó. A Hindu síremlék A filmtechnika legtökéletesebb alkotása ez a film. A nézőt bámulatba ejti kelet panomarája, mely a vásznon visszatükröződik. A főszerepben Olaf Fönss és Mia May oly alakítást nyújtanak, hogy a közönség nem győzi csodálni művészetüket. Holnap, pénteken „Egy szegény fiu története". AKAR ON SZÉP LENNI? Használjon Maktuna-Ofómet szappant ós púdert! Szeplő, májfolt és mitteszer ellen a legjobb szer. Kapható: GALLY és WÉNICH drogériájában Békéscsaba, SzentIstván-tér 16. sz. 10