Körösvidék, 1922 (3. évfolyam) október-december • 224-298. szám
1922-11-03 / 251. szám
Békéscsaba, 1922. november 3. Stéré&wiíiék 3 ól emel oz áram szolgáltof ósi dijobot Alig hogy lecsillapodott a iakosság felizgatott kedélyállapota a villanytelep áramdíj emelése miatt, ma megint csak ujabb emelés bekövetkezéséről tájékoztatjuk előre is a lakosságot. A rendkívüli idők és az állandó rohamlépésekben haladó drágaság ujabb mindnagyobb és nagyobb megterheltetéseket ró a villanytelep fentartására. A szén ára és a többi üzemi költségek napról-napra kétségbeejtően növekszik, ugy, hogy bár a villanytelep igazgatósága elhatározta, hogy tartózkodik az ujabb emeléstől. Végső esetben mégis kénytelen volt elhatározásától az áramszolgáltatás esetleges fennakadásának meggátlása érdekében elálni és bár nem szívesen, de kényszerülve, ujabb megterheitetést róni a lakosságra. Az áramdíjak jogos emelése érdekében szükségesnek találjuk a Magyar Elektromos Müvek Oiszágos Szövetsége által kiadott egységár táblázatból egy néhány város áramszolgáltatási diját felemlíteni. Balassagyarmat hektowattóránként magánvilágitásnál 8, ipari célokra 8 korona, Cegléd 10 és 5 korona, Eger 10 és 8 korona, Hatvan 10 és 10 korona, Kiskunfélegyháza 9 és 8 korona, Szentes 9 és 8 korona, ezekkel szemben Békéscsabán 6 és 3 korona. Nem biriuk eléggé hangsúlyozni, hogy a kimutatásban felsorolt árak szeptember hónapról valók, melyek azóta természetesen nagyban megnövekedtek és mégis igy is jóval túlhaladják a csabai árakat. Ebben az ügyben a villanytelep igazgatósága ma délelőtt fél 11 órakor a városháza kis tanácstermében ülést íart. Szükségesnek taiáljuk ezzel kapcsolatbari megjegyezni azt is, ha már az áramdíjakat emeli is a rohamos drágaságra való hivatkozással az igazgatóság, ugy erre való tekintettel az alkalmazottak fizetésemeléséről sem felejtkezzenek meg, bár mint értesülünk, sajnos, ez nincs felvéve a tárgysorozatban. Ha kénytelen-kelletlen tudomásul veszi is a lakosság az ujabb emelést, kérjük a bizoitság tagjait, hogy nagyon fontolják meg az áramelést. Elvégre az, hogy másutt magasabbak az áramdíjak, lehet speciális, helyi kényszerűség is és okos, előrelátó beszerzéssel iehet biztosítani az üzemhez szükséges anyagokat s el lehet kerülni a havonkénti emelést. • • BiaaiSSnBBUIBSHRMSKBlBMH18!RIB6 Lenéi s Szerkesztőséghez Tisztelt Szerkesztőség 1 Olvastam becses lapjukban, hogy ujabban a Kisgazda Egylet részéről adtak be folyamodást a városi tanácshoz a vasárnapi teljes munkaszünet ellen. Eiébb a borbélyok, azután a kisgazdák. Sehogy se érijük ezt. Mi jól meggondoltuk mit csinálunk, mikor a mozgalmat kezdeményeztük és az aláírásokat összegyűjtöttük. R keresztény és szociális gondolkozás vezetett bennünket, azóta is, hogy életbelépett a teltes munkaszünet, mind több és több kereskedőtársunk helyesli s gyakran halljuk tőlük, hogy elébb kellett volna. Nem akarunk mi vitatkozni sem a borbélyokká 1, sem a kisgazdákkal, mi jól megfontolt álláspontunk melleit megállunk szilárdan. Nem is tudjuk elképzelni, hogy a városi tanács bárkinek a kérésére is megváltoztassa Határozatát, amit törvényes rendelet alapján, a kereskedők kétharmad többségének kérésére hozott. Tisztelettel Több csabai kereskedő. * Leközöltük ezt a levelet is, aminthogy leközöltük a kisgázdák beadványának tartalmát is. Nem hal gathatjuk el azonban, hogy mi álláspontunknak a kereskedők álláspontja felel meg s örömmel üdvözöltük annak idején a tanács döntését. Ezt követeli a keresztény morál és ; a szociális gondolkozás. Minden szervezett ipari munkásnak teljes munkaszünet^ van vasárnap és ünnepnapokon, miért ne legyen a kereskedőknek is? Azt hamar megszokjJ a közönség, hogy vasárnap nem vásárolhat, azután 'meg hétköznapokon is túlontúl elég pénzt el lehet költeni. Végül pedig nekünk az a meggyőződésünk, hogy minden magánérdeknek felette áll az általános keresztény morál. űüSÖfcSSBBIIIiBlllíBCtilEBBlüBfllEBH Mezobereny ünnepe L3punk őrömmel hozta azt a hirt, hogy Magyarország Kormányzója kormánytanácsosi címmel tüntette ki Jeszenszky Károly mezőberényi ev. lelkészt áldásos működésének félszázados évfordulójára, flz erről szóló legfelsőbb kézirat ünnepi átadása október hó 31-én történ a mezőberényi községháza dísztermiben s e hivatalos aktust arra használta felMezőberény társadalma, hogy őszinte, meleg ünneplésben részesítette az érdemekben gazdsg jubilánst, akinek fáradhatatlan tevékenységéhez annyi hazafias és társadalmi kezdeményezés és alkotás fűződik. Az ünnep hivatalos része d. e. 11 órakor folyt le díszközgyűlés keretében, amelyet Jánosi biró nyitott meg. Elekes főjegyző indítványára Piltz Mihály vezetésével három tagu küldöttség ment az ünnepeltért, akit megérkezésekor zajos éljenzéssel fogadtak a nagy számban megjelent képviselőtestületi tagok és az ünneplésre egybegyűlt közönség. Az okiratot a főispán nevében (akit hivatalos ügyei tartottak távol az ünneptől) Moláoványi János főszolgabíró adta át lendületes, meleghangú beszéd kíséretében. Szavai után Bárdy Ernő ev. lelkész, az arad—békési egyházmegye s a herényi I. ker. ev. egyház, Radics ref. lelkész a ref., Gáspár r. kath. plébános a r. kath. egyház, Tardos J. az izr. hitközség, Szabó polg. isk. igazgató az összes iskolák, ^az ipartestületi elnök az iparosság, dr. Berényi az elhagyott gyermekek, végül dr. Liszka Nándor az ünnepelt egyháza nevében üdvözölték szívből fakadó szavakkal az uj kormánytanácsost. Majd ő állott szólásra s életének vezérelveit összefoglaló, mindenkire mély hatást gyakorló szép beszédben köszönte meg az üdvözléseket. Végül dr. Hegedűs Béla egyházfelügyelő mondott meleg szívvel köszönetet az egyház nevében a feledhstetlen ünnepért s átadta a főszolgabírónak a II. ker. ev. egyháznak a Kormányzó úrhoz intézett hódoló köszönetét. Elekes főjegyző indítványára a közgyűlés lelkes hangú táviralban üdvözölte Őfőméltóságát s ezzel az elnöklő biró a díszközgyűlést berekesztette. Déli 1 órakor az ünnepelt vendégszerető házánál ebéd volt, amelyen mintegy 70-en vettek részt Mezőberény társadalmának vezetői közül. Itt is számos felköszöntőben ünnepelték a község nagyérpemü, bizóan magyar lelkű lelkészét nejével együtt, aki páratlanul figyelemmel s kedvességgel töltötte be a házi asszonyi tisztét. Mezőberény lelkes ünnepéről azzal a fölemelő érzéssel távozott mindenki, hogy a község fiai megértik Kormányzó urunk bölcs szavait, amelyek a nemzeti egység, egyetértés megvalósítását sürgetik. S a szép összhang megteremtésében a község hivatalos vezetőin kívül igen nagyérdemük van a lelkészeknek, elsősorban épen a jubilánsnak, | akit karíársai felekezeti különbség \ nélkül szeretettel öveztek. ^ B S 9 B I laafieitRsgsiiijaDBBaüi H yr JLJu — Milyen idő várható ? Meteorológiai intézet jelentése : Hazánkban az időjárás részben derült és száraz. A hőmérséklet nappal maximuma 13—15 fok. Éjjel a legtöbb heiyen kövei van a fagyponthoz. Prognózis: többnyire csapadékos idő várható, megélénkülő szelekkel és hősülyedéssel. — A nyomorenyhitő bizottság értekezlete. A városi nyomorenyhitő bizottság szombaton délelőtt 11 órakor a városháza kistanácstermében ülést tart. — Meghívó. R Kisgazda Egylet november hó 5-én délután tartja rendkívüli közgyűlését, melyre az igen fontos tárgy mialt ez uton is felhívjuk a tagok figyelmét — Emelkedett a só ára. Hivatalos Közlöny szerdai száma az uj sóárak megállapítását közli, mely szerint az étkezésre használatos közönséges konyhasó alapárát mét:rmázsánként 2000, a lábsó alapárát 1000, a marhasó alapárát 1400, a technikai célokra szolgáló és emberi élvezetre nem alkalmas tisztátalan iparsó alapárát 1000, a tiszta iparsóét 1400 koronában állapította meg. A kiskereskedelemben való árusításnál ehhez még kilogrammonként 1 K 60 fillér költségek és haszon cimén felszámítható. — Táncestély a Vigadóban. Ma este a városi Vigadóban dr. Pácz Sándorné vezetése alatt működő tánctanfolyam keretei között az evangelikus és a róm. kath. Leányegyesületek közös táncestélyt tartanak. Ismerve az eddig rendezett táncesték sikerét és kellemességét, felhívjuk a tánc iránt érdeklődők figyelmét. — A miniszter városházi hivatalosórák egy huzamba való tartása mellett döntött. A békéscsabai városi képviselőtestület határozatilag kimondotta, hogy a hivatalos órák nem egyfolytában, hanem megosztva délelőtt, délután tartassanak. — Felebbezés folytán a vármegye törvényhatósága ezt a határozatot megváltoztatta és ujabb felebbezés folytán a belügyminiszter is az egyhuzamban tartandó hivatalos órák mellett döntött. A döntést azzal indokolja meg, hogy a fűtés és világítás költségei egyhuzamos munkaidő mellett kevesebbre rúgnak. — A békéscsabai hősök temetője részére a földmivelésügyi miniszter 500 darab fekete fenyő csemetét utalt ki, melyek még az ősz folyamán megérkeznek. — Csak ma, pénteken iehet tárgyakat beszolgáltatni a Tavasz vagyonmentő aukcióra az Iparos Olvasókörbe. Akinek fölösleges holmija van, vigye be, mert az árverés célja az olcsó elkotya-vetyélés megakadályozása. Elfogad arany és ezüst tárgyakat, bútorokat, képeket, szőnyeget, alsó- és felsőruhát és mindenféle házi- és gazdasági eszközöi ket. Árverés szombaton reggel 9 j órakor. — Küldöttség a forgalmiadó ellenőrök zaklatása ellen a miniszterelnöknél. Tudvalevő dolog, hogy a kereskedők és iparosok részéről többizben nemcsak városunkban, hanem általában panasz hangzott el a forgalmi adóról szóló törvény és rendeletet ellenőrző közegek ellen, akik zaklatásszerü megjelenésükkel molesztálják őket A szegedi Kereskedelmi és Iparkamara ebben az ügyben már lépéseket tett, de eddig nem vezetett pozitív eredményre. Most, hogy a miniszterelnök gróf Bethlen István Hódmezővásárhelyen beszámolót tart az Iparkamara felhasználván az alkalmai, kerületközi küldöttséget meneszt a miniszterelnök elé, hogy ezáltal minél hathatósabb eredménye legyen kérelmüknek. A küldöttségbe a szegedi Kamara kötelékébe tartozó Ipartestületek és Kereskedelmi Csarnokok egy-két tagot delegálnak. — Nincs Erzsébethelynek postahivatali helyisége. Az erzsébethelyi elöljáróság kérelemmel fordult a város polgármesteréhez, hogy a városrész posta- és távirdai szolgálatának biztosítása érdekében sürgősen intézkedjék abban az irányban, hogy megfelelő postahelyiség álljon rendelkezésre, mert különben nem tudják elvégezni a postahivatali teendőket, ami azt jelentené, hogy Erzsébethely posta nélkül maradna. — A Kereskedelmi Alkalmazottak Országos Szövetségének békéscsabai csoportja ezúton értesiti az összes kereskedelmi alkalmazottakat, hogy f. hó 5-én vasárnap délelőtt 10 órakor a Nádor szálloda télikertjében nagy tagértekezletet tart. Tekintettel a tárgy fontosságára kéri a kartársak megjelenését a vezetőség.