Körösvidék, 1922 (3. évfolyam) július-szeptember • 147-223. szám
1922-07-05 / 150. szám
Kőrös vidék Bcscscsűdű, 1922. julius 5 A kormánypárt a drágaság letörésén dolgozik Budapest, julius 4. A drágaság kérdése Rakovszky István tegnapi felszólalása révén a nemzetgyűlést is foglalkoztatta. Most már a pártok is komolyan foglalkoznak a naprólnapra növekvő drágasággal és a pártok közül is elsősorban az egységes párt igyekszik akciót inditáni annak letörésére. Ugyanis Mayer János, az egységes párt elnöke ugy intézkedett, hogy a párt julius 12-én értekezletet tartson, amelynek napirendjén a drágaság kérdéséről szóló indítvány is szerepel, amelyet Bell Miklós fog beterjeszteni. Az orgoványi rablógyilkosság tárgyalásának második napja Budapest, julius 4. Az orgoványi bűnügy folytatólagos tárgyalását ma délelőtt fél 10 órakor nyitották meg. Győrfy őrnagy hadbíró vezeti a tárgyalást, ki kéri a sajtó képviselőjét, hogy a lehető legtárgyilagosabban közölje a tárgyaláson hallottakat. A tárgyalást vezető hadbíró jelenti, hogy a vádlottak által kért két külön tánú beidézését nem tarlotta szükségesnek. A beidézett tanuk számbavétele után özv. Pánczélné kihallgatása következett, ki részletesen adja elő vallomását. Vallomása után elővezetett vádlottak közül nem ismer meg senkit sem. Ezután Juhászt hallgatja ki a tárgyalást vezető, ki teljesen valótlannak minősíti a tanuk azon állítását, mintha ő 1000 korona értékű ruhát vitt volna el. Zs. Tóth vallomása után a bíróság rövid tanácskozásra elvonul. Bécsben szabadkőműves központot állítanak fel Bécs, julius 4. Az 1918-ik év végéig a középeurópai és keleteurópai szabadkőműves szervezkedések irányító központja Budapesten volt (a budapesti nagypáholy) Prágától egészen a kisázsiai Szmirnáig. R budapesti nagypáholy adta az utasításokat a különböző államok szabadkőmivespáholyainak, a budapesti nagypáholy viszont a párisi "nagypáholy szellemi irányítása alatt állott a háború alatt is. Rz utódállamok szabadkőmivesei most elhatározták, hogy Magyarország nélkül is segítenek magukon és más alapon szervezik meg központi irányításukat. Ausztria, Csehország, Románia, Bulgária, Lengyelország, Jugoszlávia és Törökország szabadkőművesei ismét egységes táborba kerültek. Párisban azt is elhatározták, hogy Középeurópa, számára uj szabadkőműves centrumot állítanak fel, mégpedig Bécsben. Ez a bécsi központ lesz tehát a budapesti nagypáholy utóda, Középeurópa és a Balkán destruálásában. Ellentétek az olaszok és az albánok között Zágráb, julius 4. (Avala MTI) Az utóbbi napokban ugy látszik komolyra fordult az az ellentét, amely az olasz és albán kormány között a durrazói, valonai és skutarii olasz őrség elhelyezése kérdésében, valamint egyéb kérdésekben felmerült. Zágrábi hivatalos körök tartózkodnak attól, hogy részt vegyenek ebben az ellentétben. Kétségtelennek tartják, hogy minden sérelem, amely az albán állam integritását és függetlenségét érné, egyben megsértését jelentené azoknak a nemzetközi szerződéseknek, amelyek a balkán államok mostani rendjét megteremtették és garantálták. üz oroszok oláh és lengyel földön aftarnah aratni Bukarest, julius 4. A Dácia tudósítója szerint ukrajnai menekültek beszélik, hogy a bolseviki kormány Moszkvában tartott egyik tanácskozásán elhatározta, hogy nagyobb csapatkontingenseket összpontosít, u. n. nagy katonai gyakorlat céljaira. A Zbruck—Dnyeszter—Bug területben 14—16 gyaloghadosztályt és három lovashadosztályt összpontosítottak. Minden jelentés megegyezik abban, hogy az aratás idején be akarnak törni romániai és lengyel területekre. Nézeteltérés a budapesti német követség és a lakáshivatal között Budapest, julius 4. A budapesti német követség és a lakáshivatal között nézeteltérés támadt a követség újonnan bérelt helyisége miatt. A követség erre megtagadta a Németországba utazó magyar közönség útleveleinek láttamozását. Mivel a lakásügy kedvező elintézés alatt van, a német követség ma reggel ismét megkezdte a visumok kiadását. van ma 1922. Julius 5., szerda R. k.: Zacc. Antal. hv. Prot.: Enese. Nap kél 4 óra 09 perckor, nyugszik 19 óra 58 perckor (7 58). Hold kél 16 óra 28 perckor (J. u.), nyugszik 1 óra 21 perckor (éjjel). Este fél 9 órakor mozielőadás a Városi Mozgóban. gy Istenben, hiszek egy hazában, egy isteni örök igazságban, Magyarország feltámadásában I HÍREK — Milyen idő várható? Hai -zánkban az idő derült száraz és meleg. A hőmérséglet maximuma 31 fok Debrecenben, reggel minimum 12 fok Sopronban. Prognózis : Túlnyomóan száraz, igen meleg, helyi zivatarok. — Kolozsy Endre ünneplése. Meleg ünneplésben részesült tegnap Kolozsy Endre volt nemzetgyűlési képviselő, Mezőberény főjegyzője, abból az alkalomból, hogy. 22 évet töltött el a megyei közigazgatásban és most nyugdíjaztatását kérte. A Kolozsy Endre tiszteletére adott banketten mintegy 70-en vettek részt és szép beszédekben ünnepelték a község főjegyzőjét és volt nemzetgyűlési képviselőjét. A vármegye alispánja táviratban üdvözölte az ünnepeltet. - — Felfüggesztett főjegyző. A gyulai járás főszolgabirája Pain Károly ujkigyósi főjegyző ellen a közellátás terén tapasztalt mulasztásokért fegyelmi eijárást rendelt el és őt állásától felfüggesztette. — Hivatalát Csatlós Balázs adóügyi jegyző veszi át. — Pénzintézeti közgyűlés. A Békéscsabai Takarékpénztár Egyesület felhívja t. részvényesei figyelmét arra, hogy a tőkeemelést elhatározó rendkívüli közgyűlést f. hó 6-án, csütörtökön délután 3 órakor az intézet székházában tartja meg. — Dr. Walfisch tisztiorvos felebbezését elutasították. A vármegye fegyelmi választmánya Walfisch Ferenc békéscsabai tisztiorvost a kommün alatti magatartása miatt hivatalvesztésre itélte. Az ügy sok forumon ment keresztül. Végre most megérkezett a népjóléti miniszter döntése, aki Walfisch doktort, beadott ujrafelvétel iránti kérelmével elutasította. A fegyelmi határozat eszerint jogerős. — A békéscsabai bérmozgalmak ügye. Jelentettük már, hogy a szabó- és a faipari alkalmazottak béremelési követelésük nem teljesítése miatt sztrájkba léptek. Ezideig még konkrét változás nem állott be, A szabómunkások nem fogadták el a munkaadók által felajánlott bérjavitást. A faipari munkások között a lényeges megállapodás már létrejött, csupán az építőipari famunkások nincsenek megelégedve az uj bérjavitással. A bútoripari munkások uj órabére 20—42 korona között váltakozik. Valószínű, hogy minden vonalon még a mai nap folyamán munkába állanak a famunkások. Kedden az építőiparnál alkalmazott napszámosok hagyták abba a munkát, mert a kért 30 korona órabért nem adták meg a munkaadók. Ezt a horribilis emelést a munkaadók nem birják elviselni. — A debreceni mezőgazdasági kamara tisztikara és székhelye. Jelentettük, hogy a mezőgazdasági kamara Debrecenben megalakult és az 1920. évi XVIII. t.-c. alapján működését megkezdte. A kamara alakuló közgyűlése elnökéül: dr. gróf Almásy Imre szolnokmegyei nagybirtokost, alelnöknek dr. Ceglédi Mihály hajdumegyei birtokost és Paulusz Márton szabolcsmegyei birtokost választotta meg. A kamara vezetőségének összeállításáról ma még az alábbi értesítést kaptuk: Első igazgatónak: dr. Rácz Lajos. A kamarának fennebb emiitett ügyvezetői mellett az ügyekben közvetlenebb részvételre igazgató választmányt szerveztek, amelybe Békésvármegye területéről a következőket választották meg : Kis Lajos Nagyszénásról, Csizmadia András Orosházáról, Morvay Mihály Békésről és Csomós János Gyuláról. A kamara hivatalos helyisége Debrecenben, Piac-u. 9. szám alatt, az I. emeleten van. — A piaci árúsok csabai szervezete megkezdheti működését. A vármegye alispánja arról értesítette a várost, hogy tudomásul veszi, az Egyesült piaci és vásáros iparcikk kereskedők ipartársulatának békéscsabai csoportjának a megalakulásat és az országos szervezet számára már jóváhagyott alapszabályok keretein belül megkezdheti működését. — Felhívás! Felhivjuk az összes közalkalmazottakat, hogy a juliusi kedvezményes zsír, cukor és só kiosztás folyó havi ellátási jegyek ellenében a következő sorrend szerint fog történni: 6-án 680—500-ig, 7-én 500—400-ig, 8-án 400—350-ig, 10-én 350—250-ig, 11-én 250—150-ig, 12-én 150—100-ig, 13-án 100—l-ig. Vezetőség. — Az építőiparosok értekezlete. A békéscsabai építőiparosok szövetsége f. hó 6-án csütörtökön délután 6 órakor bizottsági ülést tart az Ipartestület helyiségében. Tekintettel a tárgysorozat fontosságára, a tagok teljes számú megjelenését kéri az elnökség. — Dalárdaünnepély Gyulán. Szép dalárdaünnepélyt rendezett Gyulán az ottani és a békéscsabai dalárda. Vasárnap délejőtt 11 órakor nagyszámú közönséggel vonult fel a két dalárda az Erkel-szoborhoz, ahol előbb a gyulai dalárda, azután a gyulai és a csabai dalárda énekelt. Nagyon szép és élvezetesek voltak az énekszámok. Különösen a két dalárda együttes éneke aratott nagy tetszést. A Göndöcs-kertben, este pedig a Göndöcs-kerti pavillonban folyt tovább az ünnepség. — Kérelem. Egy nagy családu, most, a tisztviselők számának apasztása folytán nyugdíjazott posta- és távirda s. ellenőr Héninger Sándor, (Lázár-utca 16-ik szám) azzal a kéréssel fordul lapunk utján a nagy vállalatokhoz, uradalmakhoz, stb., hogy őt valamilyen álláshoz juttatni szívesek legyenek. Fiatal, erőteljes ember, aki eddig is hűen teljesítette kötelességét, de most az ország súlyos pénzügyi helyzete megfosztotta állásától. Szívesen ajánljuk az illetékesek figyelmébe kérését. — Orvosok társasvacsorája. A békéscsabai orvosok julius havi társasvacsorájukat a következő szombaton, 8-án este 8 órakor tartják a ligeti vendéglőben. — Megújították a méntelep szerződését. A méntelep lejárt bérlet szerződését kedden délelőtt újította meg a város ujabb 20 esztendőre. A tárgyalást a város részérő! dr. Berthóty polgármester, katonai részről Hálácsy ezredes vezette. — Kidőlt fák a Köröscsatorna medrében. Az Alsó Fekérkötösi Ármentesitő értesiti a várost, hogy a Békéscsabától a Veszely-hidig terjedő szakaszon a nem régen elvonult nagy vihar több hatalmas fát döntött a partról a csatorna medrébe. Kéri a várost, hogy intézkedjék a ledöntött fatörzsek sürgős eltávolítása érdekében, mert azok akadályozzák a víz lefolyását és elősegítik a meder eliszaposodását. — Harangot vesznek a gyulai györögkeletiek. Mióta a gyulai oláhpapok hiveik nagy részével együtt elhagyták Gyula városát, mintegy 80 katasztrális hold terjedelmű földbirtok, mely a papijavadalmat képezte, haszontalanul maradt meg a görögkeleti egyház kezében. Most mint értesülünk, a görögkeleti egyház ezt a földterületet nyilvános árverés utján Cserép Mihály nevű gyulai gazdának adta bérbe holdanként 397 kg. búzáért. Az igy befolyó jövedelemből a görögkeleti egyház harangot szerez be. A mult, illetve a folyó évben szerzett bérjövedelemből újra festette a templomot az egyház és uj vörösréz-lemez tetőt rakatott rá. - Nagyfuvarosok a kisfuvarosok ellen. Hat békéscsabai nagyobb szállítócég panaszt tett a rendőrségen az ellen a 25—30 kisfuvaros ellen, akik (a panasz szerint) mintegy 3—4 hónap óta minden fuvart elszednek előlük azzal, hogy sokkal olcsóbban dolgoznak és forgalmiádót nem vasalnak be munkaadóikon. A nagyfuvarosok arra kérik a rendőrséget, hogy ezek ellen az olcsó kisfuvarosok ellen indítson iparkihágásért eljárást. — A barnaszén uj átlagára. A kereskedelemügyi miniszter a pénzügyminiszterrel egyetértően az 1922. év negyedik évnegyedére a barnaszén országos átlagárát az Országos Központi Árvizsgáló Bizottság meghallgatásával métermázsánként 133 korona és 20 fillérben állapította meg.