Körösvidék, 1922 (3. évfolyam) július-szeptember • 147-223. szám

1922-07-02 / 148. szám

2 Kőrös vidék Békéscsaba. 1922. julius 14 Alapítási tervezet és részvényaláirási felhívás 1 i Alólirott alapítók „Békéscsabai Földbirtokosok Gabonakereskedelmi Részvénytársasága" cég alatt Békéscsaba székhellyel, tisztán termény­kereskedéssel foglalkozó részvénytársaságot létesítünk. Célunk az, hogy Békéscsaba és környéke nagyközönségének mezőgazdasági érdekeit szol­gáljuk s ekként biztosítsuk ama nagyjelentőségű érdeket, hogy az óstér­melók által termelt javak a legalkalmasabb időben a legmagasabb értékesítést nyerjék el. A vállalat tartama: határozatlan idő, feloszlása és megszűnése felett a közgyűlés van hivatva határozni. Az alaptökét 10.000,000 koronában, azaz tízmillió koronában álla­pítjuk meg, mely 10.000, azaz tízezer darab egyenként 1000 korona névértéket képviselő és névre szóló részvényből fog állani s at alaptőke közgyűlési határozattal ujabb részvények kibocsájtása által bármikor felemelhető. Részvényjegyzés alkalmával minden jegyzett részvény után 30 százalék, illetve 300 korona készpénzben befizetendő a „Békéscsabai Kisgazda­bank és Hitelszövetkezet, mint at OKH tagja" pénztárába, mely pénz­intézet jogosult az alapítók nevében a fizetések nyugtázására s ezen nyugták arra adnak jogot az aláíróknak, hogy azok alapján az alakuló közgyűlésen résztvegyenek. Alapítási költség cimén minden egyes részvény után 50 korona fizetendő be s a részvények névértékének további 70 százalékát az igazgatóság hívja be, míg a befizetés elmulasztásának következményei felől az alapszabályok fognak intézkedni. Az alapítók a fentebbi módon történt befizetésekért az aláíróknak, vagy jogutódaiknak egyetemlegesen mindaddig feielösek, mig az alakuló közgyűlés ez alól őket fel 'nem menti. Az aláirás zárideje: 1922. évi julius hó 14-ike. \ Az alakuló közgyűlés 8 nappal előbb a „Körösvidék" cimü helyi lapban lesz közölve s ez meghivóul is fog szolgálni. Az alapítók fenntartják maguknak azt a jogot, hogy az igazgatóság tagjait az első három évre ők nevezzék ki; ugyancsak felelősek a keres­kedelmi törvény értelmében egyemlegesen a tervezetben foglalt adatok valódiságáért. Kelt Békéscsabán 1922. évi junius hó 18-án. Békéscsabai Kisgazda-Bank és Hitelszövetkezet mint az O. K. H. tagja. Kovács Mihály, Kovács Sz. Márton, Kovács Sz. Mihály, malomtulajdonos. földbirtokos. földbirtokos. Kaczkó András, földbirtokos. Laczó Mihály, földbirtokos. Bakuez Mihály, földbirtokos. Zsilák Mihály, földbirtokos. Dr. Vhrin László, ügyvéd. Aradszky György, földbirtokos. Lipták L. Pál, földbirtokos. Zahorán András, bankigazgató . Maczák György, földbirtokos. Bohus M. György, földbirtokos. Mindennemű szita­és sodrony árut legjobb munkával gyárt PÓLYAFEBENC szita- és sodronyárukészitö Békéscsaba, III., Wetter-utca 13. Legjobb sodronykeritések gyártása Állandóan vásárol elsőrendű. lószőrt! 943 'H Csodaszép és Ízléses felsőruhák estélyi ruhák, kosztümök és fehérnemüek készülnek Gáspárné és Petrovszkyné nőidivatterme és fehérnemű-varrodájában • Békéscsaba, IV., Garai-utca 15. sz. a. Ugyanott tanuló leányok felvétetnek, kik fehérnemüvarrásban is magas kiképzésben részesülnek. 1987 Láb, kése ós hónalj Izzadás ellen használjon Succot, mely rövid használat után a legmakacsabb izzadást is megszün­teti. Főraktár : GALLY és WÉNICH drogériája Békéscsaba, Szent István-tér 16. sz. mert mindenki tudja, hogy az EMPORIUMÍ vaskereskedés árui jók, olcsók/ Karbid ismét kaphatói La gépolajak és műszaki cikkek is kaphatók Andrássy-ut 39. BÉKÉSCSABA Telefon: 120. „Hajdú" vászoncipő fehérítő a legjobb! Gyönyörű fehéren tisztit, a vászon­nak nem árt. Mindenütt kapható ! Tanulót felvesz magas fizetéssel helybeli nagy bor­kereskedő cég. — Cim a kiadó­hivatalban. 2021 ST9SZEHHn 3ÜII05 és Fiai BÉKÉSCSÜBa SZARVASI-UT 4. DAMJANICH-UTCA 2 Kocsik javítását, fényezését elvállaljuk. — Luxus és teher lószerszámok, szerszámkenőcs és patazsir állandóan kaphatók jutányos árak mellett. Egy pár igen finom angol komotszerszám és nyergek jutányosán eladók. 135 ÉRTESÍTÉS Tisztelettel értesítem a n. é. kö­zönséget, hogy mindennemű fali, inga, zseb- és ébresztő órák javitását, valamint minden­nemű ékszerjavitást és átala­kitást a legpontosabb és leg­jutányosabb árak mellet elvál­lalok. Tisztviselők, vasutasok és katonák árengedményben része­sülnek. Nagy választék sweici zseb, valamint inga, fali és éb­resztő órákban. Vidéki megren­delés a legrövidebb idő alatt el lesz intézve. Aranyat és ezüstöt veszek. Szíves pártfogást kér: Schreyer György órás és ékszerész-cég Békéscsaba, Hunyadi-tér, (Csirkepiac sarkán. 66) Háztulajdonosok J f Saját érdekük azt követéli, hogy lépje­nek a Háztulajdono­sok Országos Szövetségébe, mert ez többek között a háztulaj­donjog visszaszerzéséért küzd. — Beiratkozás szerdán, szombaton és vasárnap délelőtt 9 órától 11-ig a Próféta-vendéglő külön helyiségében. Vasárnap délutánonkint 3 órától 5-ig felvilágo- , sitást ad és panaszokat fölvesz aZ HilnOKSeg. SIPGS IGNÁC épületfakereskedő Békéscsaba Orosházi-ut 21—25 Telefon 3. sz. postahivatal 7. Raktáron tart: legjobb minőségű erdélyi Deszkát Léczet Faragott és fürészelt épületfát Zsindelyt Kőrisfatalpat Kész kocsikereket. Olcsó árak Suhajda András Bognár- és kovácsmü­helyemben készítek a legnagyobb igények­nek megfelelő lukszus­kocsikat, gazdálkodás­hoz való bármilyen ki­vitelű szekereket, át­berendezett fcocsigyártó telepe Héiiéscsaba, II., Őr-utca 10. alakításokat, javításo­kat a legjutányosabb árban és jótállás mel­lett. Kész kocsikat rak­táron tartok. Használt kocsikat veszek, vagy újért becserélek. 1562 tűzifa, darabos bükkfa-szén, kétszer mosott ko vács - szén, stukatur-gipsz, darabos- és { épitö-mész raktárról nagyban és kicsinyben a legjutányosabb árak mellett kapható a Békéscsabai Áru­forgalmi R. T.-nál Szt. István-tér 3. Telefon 89. Cséplési, ipari és házi tüzelési cé­lokra belföldi és porosz KŐSZENEK.

Next

/
Thumbnails
Contents