Körösvidék, 1922 (3. évfolyam) április-június • 75-146. szám

1922-05-31 / 123. szám

2 Kőrössvitíék Bcfr; sc?qr>a 1922. mdjus 31 Több mint egymilliárd forgalmiadó egy hónap alatt Budapest, május 30. Az általános forgalmiadóból áprilisban 428 millió korona folyt be. Egyéb forgalmi­adókból (luxus állami forg. adó, értékpapír forg. adó) és a vasúti szállítási adó áprilisi hozadéka csak­nem eléri ezt az összeget. Ez az eredmény csak Budapestre és kör­nyékére vonatkozik. A vidéki váro­sokból az adatok még nem érkeztek be. Hozzávetőleges számítás szerint a vidéki eredményt 300 millió ko­ronára becsülik, ugy, hogy az or­szágos eredmény jóval meghaladja az egymilliárd koronát. Elhárítják a földreform pénzügyi nehézségeit Budapest, május 30. A kormány legközelebb rendeletet ad ki, hogy a földreform pénzügyi nehézségeit megszüntesse. Az eddigi hirek sze­rint a rendelet ugy intézkedik, hogy minden vevő a vásárolt ingatlant 8 éven át és évenként 2 és fél mázsa búzával fizetheti akár a természet­ben, akár pedig a gabona mennyisé­gének megfelelő készpénzzel. A ter­mészetben történő fizetés alkalmat ad a földhözjutottaknak arra, hogy saját termésükből fizethessék föld­jüket. Az ellenzék alaptalan terror-hireket terjeszt Budapest, május 30. Bethlen Ist­ván gróf politikájának fölényes győ­zelmére a vert táborok állitólagosan megtörtént attrocitásokkal felelnek. Természetesnek találjuk, hogy az ellenzék, mivel nem jutott kellő man­dátumhoz, vesztegetést, erőszakosko­dást, bebörtönözést stb. kiabál. El­ismerjük, hogy a hatóság igenis fel­lépett egyes jelöltekkel szemben, de amikor cselekvésre szánta magát, a törvény és rendelet alapján állott, a törvény alapjáról lecsúszott jelöltek­kel szemben, akik a legszélsősége­sebb izgatás eszközeitől sem riadtak vissza. Hogy milyen rosszakaratuak az ellenzéki híresztelések, elég, ha rámutatunk a szoc. demokrata párt nagy térfoglalására. Ha a kormány alkalmazta volna azt az állítólagos erőszakot, amelyre módja lett volna, hogy alkalmazza, elképzelhető-e a szociálisták előrenyomulása ? Nagy kártyabarlangot lepleztek le Budapesten Budapest, május 30. A budapesti főkapitányság detektivjei hetekkel ezelőtt biztos értesülést szereztek arról, hogy a Munkácsy-utca 23. szám alatt, a keletmagyarországi tár­saskörben nagymértékben folyik a hazárdjáték. Papp Sándor detektiv­főfelügyelő vezetése alatt ma 20 detektív hajnali 3 órakor váratlanul betoppant a kártyabarlangba, ahol azonnal átvizsgálták a hat pazarul berendezett szobát s körülbelül SA millió készpénzt találtak az asztal­fiókokban és ezenkívül egész halom jeton készletre akadtak. Lefoglalták a pénzkészletet, a kártyát és a jeto­neket és a jelenvolt kártyajátékoso­kat beszállították a főkapitányságra. A kártyabarlang vezetőjét, Pallu­sinszky osztrák állampolgárt kiszállí­tották a toloncházba. Békéscsaba város közgyűlése Békéscsaba város képviselőtestü­lete a szervezési szabályrendelet 10. §-a szerint 1922. évi junius hó 6-án (kedden) délelőtt 9 órakor tartja második rendes közgyűlését, az alábbi tárgysorozattal: 1. Polgármesteri jelenlés. 2. A földbirtokreform végrehaj­tása céljából tárgyalást kitűző birói végzés. 3. A városi közkórház szabály­rendeletének módosítása. 4. Polgármesteri javaslat a köz­pénztárkiadásainak fedezéséről való gondoskodás tárgyában. 5. Az államvasuttal az állomás előtti területekre vonatkozólag esz­közölt csereszerződés elfogadása. 6. Első Békéscsabai Gőzmalom Rosenthal Márton R.-T. beadványa iparvágányának áthelyezése tár­gyában. 7. Belanka Mihály ajánlata az ál­tala bérelt nagysziktéri terület meg­vétele tárgyában. 8. Békéscsabai Kisgazdák Ter­melő-, Fogy.- és Értékesítő Szövet­kezetének kérelme nagysziktéri te­rület bérének törlése iránt. 9. A Máté-féle porták lakosainak kérelme vízelvezetés iránt. 10. - A vásári helypénzdijszabás jóváhagyására vonatkozó miniszteri leirat. 11. A városi lovashajduk kérelme lótartási átalányuk emelése iránt. 12. A városi gyámpénztár 1921. évi számadása. 13. Mokran András és társai ké­relme házhelyek eladása iránt. 14. A Hódmezővásárhelyre me­nekült máramarosszigeti jogakadé­mia segélyezése iránti kérelem. 15. Békésmegyei Tűzoltó Szövet­ség kérelme segély megszavazása iránt. 16. Magyarországi tanítók Eötvös alapjának támogatás iránti kérelnae. 17. Illetőségi ügyek. 18. Szabadságidő iránlikérvények. 19. Póttárgysorozatba felveendő ügyek. Mi van ma Y i! 1922. május 31., szerda R. kath: Angéla Mer. Prot.: Petronella. Nap kél 4 óra 09 perckor, nyugszik 19 óra 46 perckor (7'46). Hold kél 8 óra 55 perckor (d. e.), nyugszik 23 óra 35 perckor (éjjel) Este 7 és 9 órakor mozielőadás a Városi Mozgóban. KÜLFÖLD Német-orosz katonai egyezménytől félnek Angliában London, május 30. (Wolf) Lloyd George miniszterelnök az alsóházban arra a kérdésre, vájjon a kormány­nak van-e oka arra a feltevésre, hogy a németek és a szovjetkor­mány közt katonai egyezmény jött létre, azt felelte, hogy ebben az irányban nyomozásokat végeztek, ő azonban a legnagyobb sajnálattal még értesítést nem kapott a nyomo­zások eredményéről. GyermBhelocsdos A békéscsabai állami elemi iskola felerészben a helyben létesítendő tanitói árvaház alapja javára folyó évi junius 2 án délután 7 órakor a Városi Színházban gyermekelőadást rendez, melynek műsora a következő: 1. „Babák birodalma." Kozma meséiből színpadra átdolgozta Gyarmath B. János. Szereplők : Kereskedő : Vig Teri, székely paraszt: Gergely István, csángó leány: Such Magda, kalotaszegi menyecske: Po­vázsai Hona, tót leány: Lipták Erzsébet, dunántuli kisleány: Liker Lenke, horto­bágyi csikós: Bakos Laci, muraközi leány: Rónai Irén, bosnyák házaló: Staszicska Béla, nyugatmagyarországi sváb leány: Gyulai Juliska, japán tengerész: Zahorán Zoli, amerikai vöröskeresztes leány: Szi­kora Emilia, francia rokkokó baba: Fehér Piri, francia márki: Láng Frici, angol lord: Karácsonyi József, öreg székely: Zahorán János. Babák: Berényi Józsika törpe, Székely Ákos törpe, Ritter Károly tengerés, Szalay Antal huszár, Eötvös Laci paprikajancsi, Bakos Béla vőlegény, Sztik Gyula cukrász­inas, Kolca Tibor cserkész, Hrabovszki Laci huszár, Barcs Ákos katona, Vicián Ilona bohóc, Szalay Marika inges baba, Fogolyán Lili tündér, Domsic Ella bohóc, Fehérváry Irén és Kinder Mária magyar, Kiiment Mária magyar menyecske, Apfel. Szerén és Zsilák Irén kertészlányok, Zle­hovszky Irén japán, Schwézner Lenke menyasszony, Gurzó Mici hollandi, Ada­mik Jolán cigány leány, Paróczai Erzsi halász, Lauroyics Nóra pirossapka, Apponyi Irén inges, Hafucz Irén csipkerózsa, Kollár Sárika babatündér, Vidovenyecz Erzsi csil­lag, Hajdú Erzsébet kéményseprő, Veisz Mária tiroli, Vajda Margit ápolónő, Kulkai tiroli, Kiiment Mariska angyal, Kovács Mártuska hintababa. 2. „Mi nem feledhetünk." Alkalmi köl­temény. Dr. Szatmári Istvántól. Szavalja: Eisner Erzsébet V. o. tanuló. 3. „Magyar tánc." Lejtik: Lipták Dóri, Máté Kató, Csikós Vilma, Fehérvári Matild, Lipták Bözsi, Faragó Jolán, Ambrus Ilona, Vig Teri, Hrdlicska Hona, Fehérvári Linus, Nagy Manci, Uhrin Sárika, Karácsonyi Baba, Heider Anna, Bóka Dalma, Fehér Piri, Laurovics Nóra, Fehérváry Irén, Osgyán Böske, Liker Lenke, Povázsai Ica, Némedi Juci, Berényi Emma, Hazafi Krisztina. 4. „Irredenta dalok." Énekli a vegyeskar. 5. „A jövő utja." Színdarab. Szereplők: Béla: Láng Frici, Kálmán: Artimovics Laci, Laci: Such Laci, Feri: Bakos Béla, Józsi: Hrabovszki Laci, Gyurka: Kraszkó János, Jancsi: Reit Antal, Ottó: Budai Lajos, Árpád: Zsiros Pál, Aladár: Gyüre Béla, Ernő: Lukoviczki Laci, Károly: Lampert Béla, Ferenc: Kocziha László, Pál: Sándor (enő, Péter: Lipták János, Dezső: Láng Béla, Gyula: Láng Imre, Henrik: Szikora Jenő, Ödön: Kol'ca Tibor (magyar, bolgár és török katonák). Olga: Grábenhoffer Margit, Anna: Berényi Emmi, Sárika: Koppányi Irma, Irma: Fábián Erzsébet, Berta: Lipták Dóra (vöröskeresztes ápoló­nők). Cecil: Némedy Juci, Karola: Mol­csán Mária, Mariska: Halász Teréz, Mar­git: Rakovszki Emilia, Terike: Braun Rózsi (török ápolónők), Klárika: Wilim Klára, Lujza: Perneczky Juliska tanulóleányok, Torányi Irén: Hungária, Laurovics Nóra és Fehérváry Matild angyalok. Jegyek a Dobay drogériában előre meg­válthatók. Páholyszék és I—VIII. sor 20 K, VIII. sortól végig valalamint erkély és karzat 10 K. Felülfizetéseket a jótékony cél érdekében köszönettel fogad és nyug­táz a rendezőség. Vetőcinquantin, aranylófogu vetőtengeri, vetőköles és buzakorpa kapható a Héfeésmegyei Ált. Takarékpénztár RT gabonaosztályánál Szent István-tér 5 (I. emelet.) 1473 HIREK — Állami segély a hősök te­metőjének gondozására. A hon­védelmi miniszter 74620 koronát en­gedélyezett segélyképpen a gyulai és a békéscsabai „Hősöktemetője" rend­behozatalára. — Románia kivitele Magyar­országba. Most tették közzé Ro­mánia külkereskedelmi forgalmának februári statisztikáját, mely szerint Románia Magyarországba 1922. feb­ruár havában többek között a kö­vetkező mennyiségeket szállította: árpa 25 tonna, zab 31, tengeri 130, finomított petróleum 104, benzin 12, ásványolaj 1 tonna. Faárukban 4896 tonnát szállítottak Magyarországba. Ezenkívül 26'darab bikát, 464 da­rab tehet, 4124 darab ökröt és 2950 sertést, borból és egyéb italokból pedig 9743 litert szállítottak Magyar­országba. Romániának legnagyobb kivitele Törökország felé irányul, ezután következik CsqMkzlovákía és Magyarország. A febtpár havában kivitt áruk értéke 239 lÉgió lei volt. — Cséplőgéptulajdonösok nagy­gyűlése. A helybeli Cséplőgéptulaj­donosok a vidékiek bevonásával f. évi junis hó 5-én, pünkösd hétfőjén délután 3 órakor a Fehér Bárány vendéglő helyiségében nagygyűlést tartanak, melyre az összes tagokat meghívják. — A kislakások épitési költ­ségei. A városi kislakások épitési költségeire a pénzügyminiszter a bé­késcsabai állampénztár utján idáig összesen 2 millió és 250 ezer ko­ronát utalt ki. — Elsősegély nyújtás. Az 1876. évi JÍIV. t. c. a hatóságoknak teszi kötelességévé, hogy a baleseteknél szükséges első segély nyújtásról mindazok — akiknek foglalkozásuk­nál fogva erre feltétlenül szükségük van — népszerű oktatás által kellő­leg kitanittassanak, ezért felhívom a géptulajdonosokat, az ipari- és gyár­telepek tulajdonosait, hogy a junius hó 5-én d. u. 2 órakor a városháza nagytermében dr. Vas Vilmos vá­rosi rendőrorvosnak az „Elsősegély nyujtás"-ról szóló előadására okvetlen egy, a mentőszekrény kezelésével meg­bízott egyént (gépész, fütő) küldje­nek, hogy azok a mentés és első­segélynyújtás módjaira nézve kellően kitanittassanak. Békéscsaba,. 1922. május hó 30. Dr. Berthóty István polgármester. — Felemelik a közkórházi di­jakat. A junius 6-iki városi köz­gyűlés elé a közkórház több javas­latot terjeszt. Ezek között szerepel a röntgendij és az ápolásidijak ujabb emelésére vonatkozó javaslat is. — A Keresztény Daloskör Gyu­lán. A helybeli Keresztény Daloskör meghívást kapott a gyulai „Erkel" dalárdától, hogy julius 2-án rándul­jon át Gyulára vendégszerepelni. A Daloskör készséggel tesz eleget a meghívásnak. — Az Orosházi Önkéntes Tűz­oltó-Egylet a Mikolay népkertben gömblövészettel egybekötött nép­ünnepélyt rendez. A gömblövésze­ten ugy helybelieket, mint vidékie­ket szívesen látnak. A verseny ju­nius 4-én délután 2 órakor lesz. — Felhívjuk t. olvasóink figyel­mét az AEGV. megváltozott me­netrendjére, amelyet mai számunk­ban is közlünk. f Az összes cséplőgépüzemi cikkek, mint gép- és hengerolaj, tovotte gépzsir, kocsikenőcs, benzin, petróleum, kátrány, gépszij, varró­szij, gyanta, tömítések, csavarok, szegecsek, dobsin stb. garantált minőségben gyári Tttftinvt mérnök cséplőgépüzemanyag gyári raktárában Békéscsaba, II.. Kinizsi-utca 11. (Postával szemben.) Telefon 143. — A MÁV. gép­áron beszerezhetők J-riJI /fr L81UUII gyár képviselete. Manometer javitások. A legtöbb környékbeli gazdasági és ipari gépüzem szállítója. Pontos és gyors kiszolgálás Cséplögéptulajdonosok figyelmébe 1

Next

/
Thumbnails
Contents