Körösvidék, 1922 (3. évfolyam) április-június • 75-146. szám
1922-04-01 / 75. szám
Körösvitíák Bcftcscsabc, 1922. dprilis 1 Hat volt képviselőt nem jelölt az egységes párt A Virradat irja: Az egységes párt intéző bizottsága tegnapi ülésén folytatta a hivatalos jelölést. A kiszivárgott hirek szerint a bizottság hat volt képviselőt nem jelölt hivatalosan. Ezek közé tartozik Kiss Menyhért, volt kiszombori képviselő, aki helyett báró Papp Géza volt munkapárti képviselőt az Altruista Bank vezérigazgatóját jelölték. A mezőtúri kerületben Vértes Vilmos István eddigi képviselő helyett dr. Rácz János jelölésében állapodtak meg. Kunhegyesérben pedig dr. Paczek Géza elejtésével Herczeg Bélát kandidálták. Vas és Sopon megyének néhány kerületében a kormányzópárt nem állit hivatalos jelöltet. Az egységes párt és az Ernst-féle keresztény párt közt ugyanis 20 kerületre nézve megegyezés jött létre. A megegyezést a tegnapi ülésen a miniszterelnök részletesen megindokolta. Értesülésünk szerint az intéző bizottság a nagykátai, kunszentmiklósi, félegyházai, ózdi, bonyhádi és dorozsmai kerületre nézve a jelölést függőben tartja. A dorozsmai kerületet a csongrádi kerületből szakítják ki s ide Eckhardt Tibor sajtófőnököt kívánják jelölni. Letartóztatott kommunista agitátor Budapestről jelentik: A miskolci államrendőrség letartóztatta Brauner Izidor volt banktisztviselőt, akit kommunista propagandával gyanúsítottak. Brauner eleinte tagadott, de azután beismerte, hogy propaganda céljából jött haza Oroszországból, ahol Kun Béla indittványára a forradalmi hetes tanács nagyobbszabásu programmot fogadott el az egész Európa forradalmositására. Ennek az akciónak egyik ügynökéül ő volt kiszemelve és összeköttetést tartott fenn más városbeli kommunistával. A rendőrség több detektív kíséretében Budapestre, Győrbe, Szegedre és Kecskemétre viszi, ahol szembesíteni fogják azokkal, akikkel összeköttetésben állott és akiket időközben már szintén letartóztattak. A letartóztatás után a rendőrség elfogta állítólagos bűntársát Székely Miklós állítólag győri illetőségű, foglalkozásnélküli egyént, akit szintén őrizetbe vettek. Elkészült a kerületek beosztása Budapest, márc. 31. A mai minisztertanács előreláthatóan véglegeseu letárgyalja a kerületi beosztás kérdését, ugy hogy a rendelet vasárnap már nyilvánosságra is kerül. Az ellenzék kiáltványa holnap jelenik meg Budapest, márc. 31. (MTI.) fiz ellenzéknek a nemzethez intézendő kiáltványa, amelyet Apponyi szövegezett meg, holnap kerül nyilvánosságra. A kiáltvány teljes részletességgel szögezi le az ellenzéknek azt az álláspontját, hogy mindaz, ami a nemzetgyűlés feloszlása óta történt és igy a választójogi rendelet alapján összeülő nemzetgyűlés is törvénytelen. (?) A király állapota MTI. jelenti Funchalból: Károly király a javulás utján van. A gyermekek majdnem teljesen felgyógyultak. Funchal, márc. 31. MTI. (Havas). A javulás, amely Károly király állapotában tegnap este mutatkozott, nem volt tartós. Bécs, márc. 31. Tegnap a király állapotáról egymásnak teljesen ellentmondó hirek érkeztek. A bécsi lapok megállapítják, hogy a hivatalos közlések után nem lehet tiszta képet alkotni a király állapotáról. A bécsi legitimista körök, melyek összeköttetésben állanak a királyi családdal, tegnap délelőtt kaptak legutoljára táviratot Funchalból. A távirat azt mondja, hogy a halotti szentséget a király egyenes kívánságára adták fel. Megelőzően a király végrendelkezett. Állapota válságos és öntudata meg zavarodik. Gondos ápolására minden intézkedés megtörtént. Bécs, márc. 31. Ma délelőtt felkerestük Schager osztályfőnököt, a király bizalmasát, aki kérdésünkre a kővetkező felvilágosítást adta: Őfelsége állapota sajnos, változatlanul súlyos. Ma reggel 7 órakor Funchalból Párison keresztül táviratot kaptam, amely kategorikusan csak ennyit tartalmaz : j Őfelsége betegségében változás • nem állt be, állapota változatlanul súlyos. Hága, márc. 31. Funchalból jelentik: Károly király állapotában határozott javulás állott be, mert a gyuladás centruma nem terjed tovább. A hőmérséklet csütörtök óta 39. Táplálék vétel és közérzet javu!, öntudat tiszta. A madridi Correspodenzia de Espana jelentése szerint az a hir, mintha Zita királyné megbetegedett volna, alaptalan. Károly királyon kivüi csak két gyermeke betegedett meg könnyű természetű náthában. Állapotuk nem veszedelmes és már javulóban vannak.Károly király betegsége normálisan folyik le és az orvosok remélik, hogy életben tarthatják. Orvosok és gyógyszerek szintén rendelkezésre állnak. Zita királyné szünet nélkül a beteg ágyánál van. Páris, márc. 31. A madridi „ABC" funchali tudósítója jelenti, hogy Károly király csütörtökön még mindég nem volt életveszedelmen kivül, noha állapotában javulás állolt be. Budapest, márc. 31. Andrássy Gyula táviratot kapott a király állapotáról. A táviratban az foglaltatik, hogy tegnap délután IV. Károly király állapotában örvendetes javulás állott be. A rég! kisgazdák mozgalma 'Herczeg Sándor ós nagyatádi Szabó nyilatkozata Egy fővárosi hirlapiró Herczeg Sándortól a vidéki mozgalmak egyik vezető emberétől a következő nyilatkozatot kapta: j A legutóbbi időben állandóan ' szőnyegen forgott a vidéki kisgazdamozgalmak ügye, mégpedig a legkülönféleképen kommentált formákban. Engem nem vezetett vezérkedési vágy és senkit sem közöttünk. Én nem kértem hivatalos jelölést, erre nem is reflektáltam, noha több helyről is felajánlották. A mozgalom megindítását viszont kötelességünkké tették az országszerte megnyilvánuló nyugtalankodások hirei, a nem a pártba tartozó félelmetes beözönlések, a titkosság elejtése, a régi kisgazdaszervezetek negligálása. Ennek a megmentésére való törekvés vezetett és semmi más. Kérdést intéztünk Szabó Istvánhoz is a mozgalomra vonatkozólag, aki a következőleg nyilatkozott: — A mozgalom tulajdonképeni vezetői, a régi komoly kisgazdák egyaránt nem akarnak ellenzékieskedni. Az a mozgalom, amely most folyik, tulajdonképpen a régi kisgazdapárt eszméjének és programmjának megvédésére irányul. A mozgalom megindítói kifejezésre akarják juttatni azt, hogy az egységes pártban a régi kisgazda eszme megmaradását akarják biztosítani, alá akarják támasztani a párt alaptételeit. Természetesen más kérdés az, hogy milyen álláspontot foglalnak el azokkal szemben, akik túlságos erős hangot használnak és elégedetlenséget hangoztatnak. Akik igy vélekednek, azok voltaképpen nem a régi kisgazdapárt politikusai közül valók, hanem olyan ujabb keletű kisgazdák, akik a régi kisgazdapártban is elégedetlenek voltak, akik szeretnének valakik lenni és a sértett ambíció ösztönzi őket elégedetlenség szitására. Srétep István nem vállal mandátumot MTI. jelenti: Sréter István volt honvédelmi miniszter a következő nyilt levelet intézte a szini választókerület nagyközönségéhez: — Egyelőre megmásíthatatlan, a politikával össze nem függő körülmények kötelességemmé teszik, hogy a március 12-én nekem újból felajánlott mandátumról lemondjak és a politikai szerepléstől tartózkodjam, legalább egyelőre. Arra kérem a választóközönséget, hogy a közelgő választásoknál legyen óvatos. Hazánkban hemzsegnek a konjunktura politikusok, köpenyegforgatók. Válasszanak olyan képviselőt, aki elvű, az egységes párt elveit nem egyéni érdekből, vagy célszerűségből, hanem önzetlen meggyőződésből vallja, aki a jelenlegi alkotmányjogi rendnek megingathatatlan hive, akire nemcsak a kerületnek, hanem az országnak, a magyar jövendőnek is szüksége van, akinek fővágya ezer éves szent hagyományaiban is meggyalázott, a különféle, sehogyan sem alkalomszerű elméletek, formulák és jelszavak által széttagolt nemzet társadalmi rétegeinek összeforrasztása, aki a kölcsönös megértést, a tekintélyek tiszteletét nemcsak hirdeti, hanem annak megvalósítására is törekszik, aki elismeri és vallja, hogy az intelligencia, a munkás és a paraszt között leomlottak a válaszfalak, mert valamennyien magyar testvérek vagyunk, csak egy célért küzdünk: visszaszerezni azt, ami bennünket ősi jogon megillet és visszaállítani Szent István birodalmát. Ujabb két választókerületet alakítottak Klebersberg belügyminiszter ma délután minisztertanács elé terjesztette a választási kerületek beosztásáról szóló rendelet-tervezetét. A tervezeten ujabb változást csinált. A vidéki kerületek száma kettővel több lesz, ugy, hogy ezek szerint az összes kerületek száma 216 lesz, 30 mandátum a lajstromos kerületek révén lesz, igy összesen 246. A tegnap megejtett jelölések folyamán már most 170 kerület hivatalos jelöltjének személyében meg van a megállapodás. Még egy uj párt alakul7 A Virradat irja: Arról értesülünk, hogy rövidesen uj párt fog alakulni, amelynek programmja az ország gazdasági helyreállítása. Ebbe bevonják az összes gazdasági érdekeltségeket. Gyorsvonatot kapott Csaba (MTI jelenti) A MÁV igazgatóságától kapott értesités szerint a jelenleg Budapest keleti pályaudvar Békéscsaba—Arad—Bukarest között hetenkint négyszer közlekedő, a keletiről 8 óra 15 perckor. induló és a keletire 21 óra 20 perckor érkező D 602 és D 601 számú különleges gyorsvonatok a magyar vonalon, vagyis Budapest—Kétegyháza között április 12-én közönséges gyorsvonatokká minősíttetnek át. E vonatoknál tehát a D jelleg az államvasutak helyi forgalmában meg szűnik. A jelenlegi közlekedési napok nem változnak. Fényes László gyűlésezik Virradat irja : Az egri lapok jelentése szerint Fényes László ellen a verpeléti járás főszolgabirája kihágás miatt eljárást indított azért, mert a mai nap Verpeléten hatósági engedély nélkül gyűlést tartott s azon politikai beszédet mondott. KÜLFÖLD Oroszországot felveszik a Népszövetségbe? Bécs, márc. 31. (MTI.) A genuai konferencia technikai előkészítésének szakértői értekezlete tegnap este fejezte be munkáját. A Daily Cronicle értesülése szerint abban állapodtak meg, hogy Oroszországot felveszik a nemzetek közösségébe. Hogy ezt a magában kívánatos célt milyen uton és módon lehetne elérni, arról nagyon eltérő vélemények urajkodtak. A siami ikrek meghalt London, március 31. (MTI) Csikágóból jelentik: A siami ikrek tegnap 42 éves korában sárgalázban elhunyt. Mi van ma ? 1822. április 1., mzombat R. kath.: Hugó pk. Prot.: Hugó. Napkelte 5 óra 42 perckor nyugta 18 óra 27 perckor (6-27). Holdkelte 7 óra 38 p. (reggel) nyugta 22 óra 43 perckor (este). Délután 5 órakor az Auróra szakosztályi gyűlése a Kultúrpalotában. Este fél 8 órakor Színházi előadás.