Körösvidék, 1922 (3. évfolyam) január-március • 1-74. szám

1922-01-15 / 12. szám

Békéscsaba, 1922. január 15. Körösvidék 5 A Magyar Nemzeti Szövetség békéscsabai körének közleménye. 9 magyar kérdés az angol felsőházban A magyar királykérdés hirtelen felvetése alkalmából az angol felsőházban is megbeszélés tárgyát képezte a magyar ügy, mely alkalommal a következő beszédek hangzottak el: Lord Newton : Elsősorban arra kívánok felvilágosítást nyerni, igaz-e az a hir, hogy a cseh és jugoszláv kormány az egész Habsburg-család kizárását követeli a jövő királyválasztásból s egyúttal a mozgósítási költségeknek a magyar kormány által leendő megtérítését kívánja s ha igen, támogatják-e a nagyhatalmak ezt a követelést ? Midőn ezt a kérdést felvetem, meg akarom ragadni az alkalmat, hogy felhívjam a figyelmet arra a durva igazságtalanságra, amellyel ezt a kicsiny és védtelen nemzetet sújtották. Az egész világ ismeri a volt király legújabb kalandját s azt is, hogy a gonosz kísérlet siralmas véget ért. Különösen hangsúlyozni kívánom, hogy ezt a veszedelmes kísérletet Horthy tengernagy kormányának gyors és határozott fellépése hiúsította meg. Semmi túlzás sincs benne, ha azt mondom, hogy Horthy tengernagynak és kormányának határozott és erélyes cselekvése uj konflagrációtól mentette meg Közép-Európát. Rendes körülmények közt azt várhattuk volna, hogy ezt a magatartást bizonyos hálával fogadják a többi kormányok. E helyeit azonban azt olvastuk, hogy Benes cseh miniszterelnök a délszláv kormánnyal együttesen ultimátumot nyújtott át a magyar kormánynak, amelyben kijelenti, hogy Csehországban és Jugoszláviában elrendelték a mozgósítást, a mozgósított seregek útban vannak a magyar határra s ha a magyar kormány 48 órán beiül nem zárja ki teljesen a Habsburg-dinasztiát a magyar trónról, abban az esetben ezek a csapatok bevonulnak Magyarországba. Ez az ultimátum olyan, mint aminőt 2000 év előtt a róviaiak aátak át a karthágóiaknak. A mozgósítás költségeinek megtérítésére vonatkozó kívánalmat olvasva, olyan tolvaj jut az eszembe, aki meghiusult tolvajlási kísérlet után számlát nyújt be azoknak a szerszámoknak az áráról, amelyeket a betörés végrehajtására vásárolt volt. Ez az ultimátum a kisántánt által némileg előre elkészített nagyhatalmakat is idegenül érintette. — Rám nézve az ultimátum nagy meglepetésként hatott, mert csak nemrégiben beszéltem Benes úrral, aki arról biztosított, hogy Magyarország irányában a legbarátságosabb érzület tölti el. Ezt a barátságos érzületét azután oly módon juttatta kifejezésre az ultimátumban, hogy — nehogy az országot egészen tönkrejuttassa — a mozgósítási költségnek részletekben való lefizetésével is megelégszik. A nagyhatalmak arra határozáák el magukat, hogy az egész Habsburgcsalád kizárását követeljék. Ennek a kérdésnek tárgyalásánál nem mulaszthatom el annak a kijelentését, hogy nálunk Magyarország helyzetét nem ítélik meg tisztán. Egyesek szemében különösnek tűnhetik fel, hogy a magyarok feltétlenül kitartanak a monarchia mellett és királyt kívánnak. A királyt ezidőszerint Horthy tengernagy pótolja, aki nem az a vérszopó, amilyennek némely lapjaink állítják, hanem tiszteletreméltó, nemes gondolkozású férfiú, aki hivatalát szigorú következetességgel látja el. Visszalépése esetére zavar, tán polgárháború következnék, mert lehetetlenség lenne, hogy utódja személyére nézve egyértelmű megállapodásra juthassanak. Meglepőnek találjuk-e ilyen körülmények közt, ha a magyar nemzet rendezett kormányforma után vágyik? Én azt szeretném tudni, mióta tették azt a fölfedezést, hogy a Habsburg-család tagjai az emberiség ellenségei ? Megboldogult I. Ferenc József ellen sohasem emelték azt a vádat, hogy a világ erkölcsi törvényei ellen vétett volna. Véleményem szerint lehetetlen és nevetséges állítás az, hogy Európa békéje veszélyeztetve volna, ha a Habsburgdinasztia valamely tagja a magyar trónra jutna. Tudomásom szerint a Habsburg-dinasztia ellen az volt a legfőbb kifogás, hogy a Hohenzoilernek kezében eszköz volt, de ugy vélem, hogy ma senki sincs, aki csekélyebb jóakarattal tekintene a Hohenzollernekre, mint a Habsburgcsalád, mert a Habsburgok bukásukat kizárólag annak köszönhetik, hogy magukat alávetették a Hohenzollernek vezetésének. Bármint legyen is azonban, a fődolog az, miképen egyeztethető össze az ehez hasonló kívánság az oly sokat hangoztatott alapelvvel, nevezetesen az önrendelkezés jogának alapelvével. Felfogásom szerint az ilyen kívánság durva és tűrhetetlen beavatkozás egy szabad nemzet belső ügyeibe. Az az aggodalom, hogy a Habsburg-család valamelyik tagjának visszatérése veszedelmet jelentene Európára, abból a gonddal terjesztett legendából táplálkozik, amely meg akarja győzni az embereket arról, hogy Magyarország militarista és veszedelmes hatalom, amely szomszédaira nézve a zavarok állandó forrás?. A valóság azonban az, hogy Magyarország — s ezt unalomig kell ismételnem — nemrégiben még csakugyan virágzó és aránylag nagy nép volt, most kicsiny, tönkretett nemzet, amely mindössze hat millió lakost számlál. Hadserege alig 30,000 ember, akiknek alig van fölszerelésük és még ez a haderő is el fog tűnni, ha végrehajtják a lefegyverzési nemzetközi bizottság javaslatát. Komolyan vehető-e ilyen körülmények közt az az állítás, hogy ez a tönkretett ország az ő gyenge, felszereletlen, csak névleg 30,000 emberből álló hadseregével veszélyt jelentsen szomszédaira ? Kik azok a szomszédok? Románia, a cseh köztársaság és Jugoszlávia. Ezen államok mindegyike közel háromszor akkora, mint Magyarország és ezek Wilson halhatatlan tételeinek semmibevevésével óriási költségeket áldoznak arra, hogy nagy hadsereget tartsanak fenn. Ezen államok mindegyike szükség esetén közel egy millió embert vethet harcba. És most mégis olvan vakmerőek azt állítani, hogy Magyarország veszedelmet jelent rájuk nézve. Merem állítani, hogy ilyen szemérmetlen hazugsággal még sohasem töltöttéo tele Európa fülét, mint aminő az az állítás, hogy Magyarország veszedélem lenne szomszédaira nézve. A valóság az, hogy nem Magyorország veszedelmezteti a maga szomszédait, hanem Magyarország szomszédai jelentenek veszedelmet Magyarországra nézve. Meg vagyok győződve, hogy a volt király kudarcán ezek az államok mélységes csalódást éreztek, mert igy elestek attól az ürügytől, hogy ezt a szerencsétlen országot megszállják és azután még jobban megcsonkítsák és maguk között felosszák. Mi abba a gondolatba éltük bele magunkat, hogy korábbi szövetségesünk sohasem követhet el gonoszságot, a régebbi ellenségnek pedig sohasem lehet igaza. Olyan elv ez, amelyet alá nem irok sem most, sem a jövőben soha. A jelen esetben, bátran merem állítani, súlyos igazságtalanságról van szó. Nekünk azonban kötelességünk elválnunk az olyan volt szövetségestől, aki igazságtalanságot vagy zsarnoki támadó lépést kiván tenni. Ha másként cselekszünk és a népek közötti vonatkozásokban nem kizárólag az igazságra támaszkodunk, uj európai Zavarok feltámasztását mozdítjuk elő. Lord Sydenham: Mindazzal egyetértek, amit nemes barátom elmondott, kivéve azon súlyos szavakat, melyeket Károly volt krrályra vonatkoztatott, mert nézetem szerint az exkirdlyt hívei vezették félre oly végzetesen. Remélem, hogy őfelsége kormánya felhasználja az alkalmat annak az álláspontnak tisztázására, amelyet ebben a fontos kérdésben elfoglalt. Mert mi a kérdés lényege ? Károly volt király váratlanul megjelent Magyarországon s el akarta foglalni trónját. A magyar kormány külünös gyorsasággal járt el, a királyt elfogta és őrzésünkre bízta. Felteszem, hogy a magyar nemzet nem kívánja királynak Károly exkirályt, mert ha igen, akkor a legcsekélyebb erkölcsi jogot sem látom ahhoz, hogy mi ezt ellenezzük. A magyar kormány ezen csíny elintézésében szorosan akként járt el, amint azt az ántánthatalmak tőle elvárták. Mi történt azonban a magyar kormány ezen teljesen korrekt eljárása után ? A kisántántot, amelyről még a jövőben is fogunk egyetmást hallani, hirtelen rendkívüli izgalom fogta el. Ultimátumot küldött, betöréssel fenyegetődzött és követéseket támasztott, köztük mozgósítása költségeinek megtérítését is követelte, tehát olyan követeléseket, a melyek véleményem szerint semmivel sem indokolhatók és tarthatatlanok. A kisántántnak ez az eljárása megengedhetetlen. Többet a kisántánt akkor sem tehetett volna, ha a volt király elfoglalja trónját és hadat üzen. Bethlen magyar miniszterelnök kijelentette, hogy a volt király kísérlete nem okul, hanem ürügyül szolgált a beavatkozásra. A magyar miniszterelnök ez a kijelentése teljesen találó és senki által kétségbe nem vonható. A kisántánt nagy területeket kapott Magyarországból és a kisántánt két államában királyok uralkodnak s az egyik királyság nem akarja tűrni, hogy Magyarországnak olyan királya legyen, aminőt maga akar. Ez az állam Szerbia, amely Montenegró 400 éves függetlenségét megsemmisítette és most Albánia ellen fordul támadólag. Az előttem szóló nemes lord személyesen győződött meg arról, milyen állapotok uralkodnak a Magyarországtól elszakított országrészeken. Remélem, hogy a ház még fog találni alkalmat ennek a kérdésnek érdeme szerinti tárgyalására is. A versaillesi konferencia munkája világosan kidomborította azt az igazságot, hogy egy erős Magyarország a jövőben a legjobb védőbástya Németország bárminő támadó szándékával szemben és a legjobb védőbástya a bolsevizmussal szemben is, amelynek veszedelme sokkal közvetlenebb, mint a germán veszedelem. Az a konferencia mégis ugy határozott, hogy Magyarországot amenynyire lehet, meggyengiti és gazdasági helyzetét tarthatatlanná teszi. A békeszgrződés aláírása óta országunkban hatalmas propaganda indult meg Magyarország ellen. Nyilvánvaló, hogy ez a propaganda miből táplálkozik. Remélem azonban, hogy a britt kormány a többi hatalmakkal együtt mindent megtesz arra vonatkozólag, hogy a kisántántot rendben tartsa. Lord Oranmore a többek közt a következőket mondta: Nagyon örvendek annak, hogy a Habsburgháznak a magyar trónról való kizárása itt szóba került, mert tudni szeretném, miképen tudja azt a kormány összhangba hozni az önrendelkezés jogának alapelvévé, amelyet az utóbbi időben gyakran emlegették. Ha a magyarok a bajor trónörököst, vagy Eitel Frigyes porosz herceget választják királlyá, el fogjuk azt a választást fogadni, vagy ez ellen is tiltakozunk ? Minden esetben tény az, hogy a mi tiltakozásunk az önrendelkezési joggal homlokegyenest ellenkezik. Nagyon sajnálom, hogy olyan álláspontot foglaltuk el és remélem, hogy az önrendelkezési jog a szomszédok gombamódra szaporodó kívánságaira való tekintet nélkül Magyarország számára biztosíttatni fog s meg fog engedtetni neki, hogy uralkodóját szabad akarata szerint választhassa meg. Lord Phillimore: A szőnyegen forgó kérdést nagyon komolynak tartom és csak sajnálatomat fejezhetem ki afölött, hogy most a külügyi államtitkár urat nem látjuk a helyén. Mint nemzetközi jogász beszélek és e minőségemben tudni szeretném, milyen jogon akarják akár a nagyhatalmak, akár a kisántánt államai előírni Magyarországnak, hogy ki legyen, vagy ki ne legyen a királya, vagy pedig legyen-e egyáltalán királya, vagy sem. Nem tudok arról, hogy Magyarországgal ez ügyben valami egyezményt kötöttek volna és azt biztosan tudom, hogy ílyfajta egyezményt nem terjesztettek az urakháza elé. Mi a háborút az önrendelkezés és a kis nemzetek védelme érdekében küzdöttük végig és ennek a háborúnak eredmenyeképen eltűrjük, hogy egy kis országot a szomszédjai elnyomjanak. Amennyire tudom, van valami intézmény, amely magát népszövetségnek nevezi s amelynek Csehország és Jugoszlávia is tagjai. Ennek működési szabályzata világosan kimondja, hogy a népszövetség