Körösvidék, 1922 (3. évfolyam) január-március • 1-74. szám

1922-03-25 / 70. szám

Békéscsaba, 1922. március 5. Kőrösvidék 3 9 nagygerendási hadi művelet - Franciák elfogása Irta s BÁLÁS ÁDÁM (Részlet szerzőnek „A proletárdiktatúra Békéscsabán" cimü történeti müvéből.) Az 1919. évi március 25-én, kedden, gyümölcsoltó boldogasszony ünnepének hajnalán, négy óra előtt az evangélikus kistemplom tornyából szokatlan harangkongatás riasztotta föl az alvó lakosságot. A kongatást nem tudtuk megérteni: először egyet szólt a harang háromszor, utána kettőt, majd hármat s végül négyet egymásután. Békéscsabán tudniillik régi szokás szerint az evang. kistoronyban három harangot szólaltattak meg tiiz esetén, a négy kerület szerint, ahányra a város azelőtt közigazgatasilag fel lett osztva (most hatra oszlik) és pedig, ha pl. a tüz a harmadik kerületben volt, minden harangot háromszor kongattak meg, kezdve a legnagyobb (legmélyebb hangú) s végezve a legkisebb harangon. A háború alatt a kistoronynak gyönyörű hangú harangjait elvitték ágyúnak, csak egyet hagytak meg, a legnagyobbat. Ez az egy harang jelezte most szokatlan módon a veszélyt a lakosságnak. Ugyanakkor hosszan és rémesen búgott a városi villanytelep szirénája, ami a munkásőrség riadója volt. A harangkongatás és a sziréna bugása vésztjóslóan hangzott a csendes, tavaszi éjszakában. Sokan kimentek az Andrássy-ut végén levő katonai laktanyába, ah«l puskával s kézigránáttal fegyverezték föl őket; vegyesen voltak polgári és katonai ruhában. A M. A. Vasút állomásán gyülekeztek, ahol elszállításukra már össze volt állítva egy hosszú tehervonat. Mindenféle foglalkozású, többnyire fiatal egyénekből verődött össze ez az úgynevezett „vörös hadsereg", volt köztük egy pár gimnáziumi diák is, de legtöbben a munkásörségből valók voltak. Némelyeknek azelőtt soha nem volt puska a kezében. Kivü'ök részt vett a kirándulásban, vagy ahogyan ók mondották, a hadjáratban, mintegy 35 vasúti őr, abból a vasúti őrségből valók, amely az 1918. okt. 31-iki forradalom idején a vasúti szállítmányok védelmére alakult; továbbá körülbelül negyven székely csendőr, akik az oláhok elől Erdélyből elmenekülvén, már több napja az állomáson tanyáztak; végül a meneküit aradi vasutasok vörös őrsége. Lehettek összesen az egész csapatban mintegy százötvenen. Az egész hadjáratot egy volt 101. gyalogezredben százados vezette. Volt az állomáson két páncélvonat is, melyet a Kétegyházán székelő hadosztályparancsnoksága küldött a franciák ellen. A proletárdiktatúra ekkor még csak négy napos volt, a közvélemény még tájékozatlan volt az uj uralom törekvéseiről, amely sajtó utján azt hirdette ezen napokban, hogy mivel a polgárság, a burgeoísie, nem tudta megmenteni az országot, a proletárok fogják azt megvédeni az ellenségtől; ezért a franciák elleni ez a fegyveres vállalkozás némileg még népszerű is volt s a lakosság azt rokonszenvvel nézte; csak akkor józanodott ki belőle, mikor néhány nap múlva Kun Béla, a kommunisták feje, világgá kürtölte, hogy mi „nem állunk a területi integritás alapján." Meglátván a két páncélvonatot, a tömeg a legnagyobb harcikedvet mutatta. Kijött velük az állomásra Czibor István elvtárs is, a megyei három direktor egyike, hadügyi biztos, állig felfegyverkezve, de mikor látta a harcias hangulatot s megtudta, hogy ütközetbe mennek, onnan csakhamar eltávozott; kiment Andrássi Gyula városparancsnok és dr. Székely Lajos ügyvéd, a békéscsabai proletáruralom éles eszű szellemi irányitója s az ó buzdításuk mellett az összegyűltek katonai sorba rendezkedtek s beszálltak a tehervonatba. Reggel fél hétkor indult el a vonat, elül a két páncélvonat haladt. A résztvevők csak annyit tudtak, hogy a franciák ellen mennek, akik híresztelés szerint Békéscsabát akarják megszállani s itt véget vetni a proletáruralomnak; de hogyan fognak velők megütközni, azt nem is sejtették. Ugy vonultak ki eléjük, mint fenyegető ellenség ellen; mégis vigan, énekelve ment a rendezetlen és fegyelmezetlen társaság, értve alatta a városból összeverődött u. n. vörös katonaságot; a csendőrök és vasutasok mindvégig fegyelemben viselkedtek s nem vettek részt a később elbeszélendő fosztogatásban, ezt csakis a városból odakerülttömeg követte el. Regget hét óra körül érkeztek a nagygerendási állomásra, mely a szeged—békéscsabai vasúti vonalon van, Békéscsabát 1 11 kilométerre nyugatra, Csorvástól 9 kilométerre keletre. Az állomás épülete a hármas vágánytól északra fekszik. Nagy zajjal érkeztek az állomásra s ettől északra mintegy száz méternyire helyezték el őket egy rajvonalban, középen I. székely eredetű, lelkes és erős magyarérzésü MÁV. hivatalnok vezetése alatt a vasutasok helyezkedtek el, mellettök a székely csendőrök katonai rendben; tőlük két oldalt a városból összeverődött úgynevezett vörösök feküdtek le összevissza s folytonos lármával; az egyik elvtárs például puskája alá támasztékul négy kézigránátot rakott, a többiek nagy rémületére, hiába figyelmeztették a veszélyre, nem engedett, mert „ő a fronton ezt már ugy szokta tenni." Mögöttük, hátul egy tanyán, tartalékul az aradi vasutasok helyezkedtek el. A tisztek (már rangjelzés nélkül voltak) nem mertek a vörösök közt rendet és csendet parancsolni, a bizalmi rendszer a fegyelmet már eltávolította a katonaságból. Reggeli hét órától délelőtti tiz óra utánig vártak, feküdtek igy, fokozódó türelmetlenséggel lesve a Csorvás felől a franciákat hozó vonatot; türelmetlenül, mert hajnalban indulván el, nem ettek s a dél is közeledett. Végre meglátták Csorvás felől a franciákat hozó vonatot, rtiely Szegedről hajnali öt óra tájban indult el s közepes menetsebességgel 3 óra alatt bejuthatott volna Nagygerendásra, mégis csak 10—11 óra közt érkezett oda; valószínű tehát, hogy útközben tervszerűen késleltették. Amint a várakozók meglátták a lassan közeledő s nehezen várt vonatot, nagy lármával fogadták. A vonat mozdonyvezetője a semafornál meggyorsította a sebességet s szinte rohanva hajtotta be az állomásra. Ekkor az állomás épülete mellől előlépett három tiszt (az egyik közülök bizalmi férfi volt) s a rajvonalból kézigránátosan előre vonult mintegy tizenöt ember. A francia katonák lábukat lógatva ültek nyitott teherkocsijaik szélén s meglátván a magyarok rajvonalájt, nevetve kiabáltak reájuk, nem lehetett tudni, vájjon gúnyból vagy örömmel üdvözölték-e a magyarokat. Amikor a vonat a középső vágányon haladva megállt, a francia katonák egy része s tisztjeik kiszálltak a kocsikból, W. százados-parancsnok két kísérőjével hozzájuk ment s közölte velők szándékát, hogy le akarják őket fegyverezni. A francia tisztek (voltak vagy nyolcan) hangosan tiltakoztak ez ellen s föl akarták fegyverezni katonáikat, de mikor a franciák vonata mellett két oldalt a két páncélvonat tüzelésre készen, fenyegetőleg ideoda járt, a francia tisztek áttekintették a helyzetet, hogy kelepcébe kerültek, hogy támadásuk vagy ellenállásuk hiába való, sőt reájuk végzetes volna s erre méltatlankodva és szitkozódva megadták magukat; kardjaikat, sőt derékszíjukat is elvették. A tizenöt előrejött kézigránátos a kocsikból kezdte kihányni a franciák fegyvereit (közben a többiek is lármázva elöjöttek a rajvonalból), de ezt a munkát csakhamar abbahagyták, mert a vezetőknek az az ötlete támadt, hogy a franciákat mind átszállítják a békéscsabaiakat hozó vonatba s a franciák vonatát, ugy ahogy van, mindenestül beviszik a békéscsabai állomásra. Igy is tettek. A franciákat minden kocsiból külön leszállítva, elvezették kettesével s felállították az állomás épülete melletti tágasabb téren, itt a vörösök kikutatták zsebeiket (nincs-e bennök fegyver vagy ők tudták, milyen szán] dékkal motozzák raeg őket.) Ezután a francia katonák altisztjeik vezetése alatt a legnagyobb rendben beszálltak a közben az állomáshoz közel jövő békéscsabai vonatba, tisztjeik utoljára s külön kocsiba szálltak föl. Ebbe szálltak föl az I. vezetése alatt álló vasutasok s a székely csendőrök is, mig a többi kirándulók a franciák vonatában helyezkedtek el. Ezen vonat utolsó kocsija tele volt munícióval, ezt a győztesek kinyitották, de nem bántották; az utolsó előtti kocsi élelemmel volt tele, ennek már neki estek mindjárt. Igy elhelyezkedvén a győztesek és a foglyul ejtett katonák, megindult a menet: elől haladt e gy páncélvonat, utána visszafelé fordult mozdonnyal a franciákat, vasutasokat és csendőröket vivő békéscsabai vonat, ezt követte a hangos győztes elvtársakai vivő francia vonat, végül a másik páncélvonat. Elindulás előtt kihirdették ugyan, hogy a franciák holmijaihoz nem szabad nyúlni, Békéscsabára érve kikutatják s megbüntetik a tolvajokat; mégis mikor az ott levő néhány hivatásos magyar tiszt meg akarta akadályozni a fosztogatást, a győzelemtől ittas kirándulók agyonveréssel fenyegették őket s igy szabadon mozogva, első dolguk volt a kocsikban mindent széthányni, az élelmet, bort, csokoládét, cukrot stb mindjárt megették, vagy zsebre rakták, azután ittak, — egy francia orvosnak ott maradt könyveit, műszereit is széthányták, vagy zsebre rakták. Egy kocsiban talált boros hordót csapra vertek s mohón megitták; a gazdájának csomagjai őrzésére ott visszamaradt s rettegő szines (mohamedán) szolgát is borivásra kényszeritették. — Minden kocsiban ugyanez történt: mindent felforgattak, az értékesebb tárgyakat (ruhát, cipőt, revolvert, cukrot stb.) mind magukhoz vették. Emelkedett hangulatban s nagy lármával ünnepelték menetközben diadalukat, kézigránátokat dobáltak le, igy pl. csak az egyik kocsiból 25—30-at dobtak le, mások meg puskájukból lövöldöztek. Az elül menő vonatban utazó csendőröknek és vasutasoknak bizonyosan nem volt tudomása az utánuk robogó vonatban történő garázdálkodásról, mert azt bizonyára megakadályozták volna. Igy azonban a kirándulók szabadon cselekedhettek. A vonatok megállás nélkül haladván, déli 12 óra előtt futottak be a békéscsabai állomásra, ahol a vörösök öt gépfegyverrel várták a franciákat, ha talán mernének valamit megkísérlem. A fosztogatók, meg sem várva a vonat megérkezését és megállását, már az állomás előtt, zsákmánnyal megrakodva, ugráltak le a robogó vonatról s szétszéledtek, félve, hogy az állomáson megmotozzák őket. A városban szerte azután büszkén mutogatták a szerzett zsákmányt s ismerőseiket az emlékül hozott cukorral és csokoládéval kínálták. Igy a nagygerendási esemény, a franciák foglyul ejtése rövid egykét óra alatt játszódott le. Szép, meleg, verőfényes nap s hozzá még ünnepnap is lévén, a főtéren s a vasút utcán nagyon sok kíváncsi ember járkált. Az állomásra is nagyszámú közönség ment ki, közte a Direktórium képviseletében Ny. cipészmester, fogadni, üdvözölni a hadjáratból visszatérő győzteseket. Várták a vonatokat. A hajnali riadó, sok család tagjának ütközetbe való távozása, a szállingózó kósza hirek, végül a Gerendásról megtelefonált győzelmi hir s a francia foglyok elhozása sokakat kicsalogatott az állomásra; a déli órákban ugyauis már az egész városban a nagy győzelemről beszéltek. A franciákat a kocsikból leszállítván, körben felállították, hogy hallgassák meg a reájuk váró beszédet. A kommuaisták automobilon lakásáról kivitték az állomásra B. állatni tanítónőt, aki a foglyoknak francia nyelven mondott beszédet; hogy mit beszélt, azt a körülálló közönség nem értette, de a francia tisztek — mindjárt a beszéd elején — elakarták távolítani katonáikat a beszéd hallgatásától, azonban hiábavaló volt tiltakozásuk. Fegyvereiket, géppuskáikat s muníciójukat a városparancsnoksághoz vitték el; ezt a felszerelésüket azonban pár nap múlva visszaadták nekik. Bent a városban ezen nap délelőttjén, 11 órakor a kommunisták a városháza előtt éppen népgyűlést tartottak, amely előtt déltájban Czibor István direktor (vasmunkás) a városháza erkélyéről hirdette ki a nagyszámú hallgatóságnak a franciák fölött aratott győzelmet, a foglyok nagy számát s a hallgatók közt nagy számmal jelen levő polgársáNe essen kétségbe, KSa* jobb lesz mint az uj, ha jótállás mellett IHertz Byula elektrotechnikai és fémipari vállalatánál (Haan-utca V. Telefon ZZJheggeszteti meg