Körösvidék, 1922 (3. évfolyam) január-március • 1-74. szám
1922-03-24 / 69. szám
Békéscsaba, 1922. március 311 . Kőrösvidék 3 KÜLFÖLD Béke van Fiúméban Budapest, márc. 23. MTI. A fiumei statáriumot megszüntették az alkotmányozó nemzetgyűlés tegnapi ülésén a fascisták és nacionalisták elhatározták, hogy az uj kormány megalakításában koalícióval vesznek részt. Zanella, aki jelenleg Buccariban időzik, szintén ajánlotta az autonomistáknak, hogy lépjenek be a kormánykoalícióba. Szaporodott az oláhok állatállománya MTI jelenti: A román hivatalos statisztika szerint az 1921. állatállomány az előző évvel szemben növekedett. Így a szarvasmarhák 10-8, juhok 10Va, a lovak 7'7%-al. A román statisztika szerint egyéb állatállományból szarvasmarha 1 millió 900 ezer, ló 338 ezer, sertés 1 millió 600 ezer és juh 2 millió 800 ezer drb. volt 1921-ben. Megszakadtak Ausztriával az árucsere tárgyalások Bécs, márc. 23. (MTI magánjelentése) Egyes bécsi lapok szerint Magyarország és Ausztria között végleg megszakadt az árucsere egyezmény ügyében folyt tárgyalás. Ezzel szemben meg kell állapítani, hogy a tárgyalások puszta, rövid megszakítást szenvedtek, még pedig kizárólag technikai természetű ellentétek miatt. A nézeteltérés főleg a magyarországi borkivitel kontingensére vonatkozik. Mi van ma ? 1922. márc. 24-., péntek R. kath.: Gábor főa. Prot.: Gábor. Napkelte 5 óra 58 perckor nyugta 18 óra 16 perckor (6-16). Holdkelte 4 óra 03 p. (reggel) nyugta 14 óra 27 perckor (délután). Délután 6 órakor a Honvédelmi Párt hölgybizottsági ülése a Leánygimnáziumban. Délután fél 8 órakor Szinházi előadás. i) jóvátételi bizottság még nem határozta meg a jóvátétel összegét Hamis a 6 milliárdról szóló hir — Q főtitkárság vezetőségének nyilatkozata Budapest, márc. 23. A Magyar Távirati Iroda a jóvátételi bizottság budapesti főtitkárságának vezetőjétől a kővetkező levelet kapta: Igen Tisztelt Szerkesztő Ur! Arról értesülök, hogy egy mai esti lap azt a hirt hozza, hogy a jóvátételi bizottság elhatározta, hogy Magyarországtól 6 milliárd arany márka fizetését követeli. Ennek a hírnek semminemű alapja nincs. A jóvátételi bizottság meg sem kezdte a tárgyalásokat Magyarország jóvátételi tartozásának számbeli meghatározásáról és még nem fejezte be azoknak a különböző összegeknek felbecsülését, amelyek ebből a tartozásból majd levonásra kerülnek igy: átengedett területeken levő állami vagyon értéke, román és szerb rekvirálások stb. Különben is semmiféle ilyen döntésre nem kerül sor anélkül, hogy a bizottság meg ne hallgatná a magyar kormány képviselőit. Fogadja stb. Jean Hebers s. k. HIREK — Főispáni bankett. A folyó hó 27-én megtartandó főispáni installáció után este a Polgári Kör helyiségeiben bankett lesz, melyre a megyebizottsági tagok és a tisztikar hivatalosak. Egy teríték ára 160 korona. Jelentkezni lehet Gyulán Antalóczy Nándor vármegyei főlevéltárosnál.' — Uj jelölt a gyulai kerületben. A Honvédelmi Párt mint értesülünk Gyulán Papp- Váry Elemért kívánja felléptetni irredenta, keresztény programmal. A Honvédelmi Párt Békésmegyében három helyen állit jelöltet : Békéscsabán Urmánczy Nándort, Gyulán Papp-Váry Elemért és Gyomán dr. Szenner volt főispánt. — Délibáb márciusban. Karcagról írjak : Még tavaszkezdet sem volt és már megjelent a délibáb. Nem is kint a határban, hanem a széles Széchenyi-utnak délre eső részét, kifelé a város széléig öntötte el. R nyárnak ez a kedvesen szeszélyes vendége 19-én, vasárnap délelőtt 11 órakor volt látható. — Böjti felolvasás. A Békéscsabai Evang. Nőegylet f. hó 26-án, vasárnap d. u. 5 órakor a főgimnázium tornatermében böjti vallásos estét rendez, melyen dr. Szelényi Qdön theológiai akadémiai tanár olvas fel a Keresztény nöi eszményről. — A törökszentmiklósi iparosság az uj főispánról. Köztudomású, hogy Brandt Vilmos, vármegyénk uj főispánja kineveztetése előtt főszolgabíró volt Törökszentmiklóson. Ma a törökszentmiklósi ipartestület átiratot intézett a békéscsabai ipartestülethez, amelynek tagjai meleg hangú sorokban arról értesiti, hogy Brandt főispán a legnagyobb érdeklődéssel viseltetik az iparosság iránt, amelynek ügyeit a legmesszebbmenő mértékben karolja fel. — Engedélyezték a dobozi iparvasutat. Már a mult hónapban megírtuk, hogy Wenckheim Dénes gróf dobozi uradalma területén, az Alföldi cukorgyár r.-t. gőzüzemü iparvasutjához csatlakozólag lóüzemü keskenyvágányu vasutat épít, melyhez a közigazgatási bejárás alkalmával a bizottság az előzetes engedélyt megadta. Most ezt az engedélyt a közigazgatási bizottság is megerő\ sitette. | — Debreczen a testnevelésért. i Debreczen város tanácsa a hajdu| megyei testnevelő tanácsnak a folyó ; évre félmillió koronát utalt ki a tests nevelés céljaira. — Irodalmi ünnep. A Magyar Közművelődési Egyesület gróf Zichy János elnöklete és dr. Ravasz László püspök társelnöklete alatt álló Alföldi Magyar Közművelődési Egyesület Petőfi születésének 100-ik évfordulója alkalmából Gyulán, Békéscsabán és Orosházán, fővárosi neves írók és művészek bevonásával irodalmi ünnepet rendez, mely ünnepen az AMKEvezetősége is részt vesz. — A budapesti villamosvasúti alkalmazottak bérmozgalma. A villamosvasúti alkalmazottak tegnap éjjel a kelenföldi vaspályán gyűlést tartottak, amelyen bérkövetelésekről tárgyaltak. Elhatározták, hogy ma délelőtt a Kossuth-utca 1. számú ház előtt gyülekeznek és hogy együtt mennek a kereskedelmi miniszterhez és a villamosvállalat igazgatóságához. Ma délelőtt össze is gyűltek, de minthogy a rendőrség a felvonulást nem engedte, szétszóródtak és villamoskocsikon mentek az igazgatósághoz, hogy ott adják elő kérelmüket. Rendzavarás nem történt. — Cséplőgéptulajdonosok gyűlése. A békéscsabai cséplőgéptulajdonosok e hó 26-án, vasárnap d. e. 9 órakor a Fehér Bárányban gyűlést tartanak. A tárgysorozaton szerepel a szén beszerzés és külömböző indítványok. A cséplőgéptulajdonosok saját érdekükben feltétlenül jelenjenek meg. — Adószedés Dobozmegyeren. Dobozmegyer-pusztán (az ottani elöljáróság hivatalos értesítése szerint) az adózás csakis minden csütörtökön délelőtt 8-tól 12-ig és délután 2-től 4-ig történik a jegyzői irodában. Az adófizetők feltétlenül vigyék magukkal 1921. évi adóivüket is. — Női kézi munka tanfolyam. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter leirata szerint a polgári leányiskolában rövidesen női kézi munka tanfolyam nyilik meg. A tanfolyam megszervezése ügyében a polgármester az iskolaszékkel és a polgári leányiskola igazgatónőjével folytat megbeszéléseket. — Adomány a debreczeni internátusnak. Debrecenből jelentik: Az Angol-Magyar Bank Rt. debreczeni fiókjának igazgatósága a debreczeni magyar királyi gróf Tisza István tudomány egyetem internátusa javára 200,000 koronát utalt ki. — Galamb lopás. Bagó Mihály gyulavári lakostól egy 16 éves fiatalkorú a hajnali órákban a kerítésen átmászva, létra segítségével felmászott a galambházba és onnan négy galambot elvitt. Az eljárás megindult. SZÍNHÁZ Két árva Régi, érzelmes francia dráma, mely öt felvonáson keresztül foglalkozik két szegény árvaleány sorsával. De még a mai, elfásult időben is meghatódottan s szeretettel fogadta a közönség. A címszerepet H. Lengyel Irén Luise és T. Sinkó Gizi Henriette játszották, művészi tudásuk legjavát adva. Kívülük jelentős szerepe volt Hidvéghy Ernőnek (Jauqes) és Hortobágyi Arthurnak (Pierre), akik közül az utóbbi, mint a koldusnő (Juhászné) érzelmes, jólelkű fia, nyilt színen is tapsot kapott. Az egész előadás kifogástalan jó volt. A rendezés szintén. Helyáremelés. Értesülésünk szerint a színtársulat igazgatósága elhatározta, hogy a jövőben a szombati és vasárnapi előadásokra felemelt helyárakat léptet érvénybe. Ugyancsak felemelt helyáru előadások keretében mutatják be az újdonságokat, végül még azokat a darabokat, amelyekben vendégművész szerepel. Örömmel állapítjuk meg, hogy a közönség megértéssel fogadja az időközi helyár emelését, amely az általános dráguláshoz viszonyítva elenyésző is. Teljesen megmagyarázza az igazgatóság elhatározását az a tény, hogy a szinházi zenekar bérmozgalmat indított, amelynek eredményeképen az igazgatóság ugy a zenészek, valamint az egész művészi személyzet fizetését 20 százalékkal voit kénytelen felemelni. Ez körülbelül 50 ezer korona kiadási többletet jelent a színházra és csakis arányos helyáremelésből fedezhető. Ezek után a színházpártoló közönség bizonyára még nagyobb megértéssel fogadja a helyáremelési hirt. Hiszen köztudomásu, hogy a színészek fizetése igy is annyira csekély, hogy csak a legszerényebb módon biztosithatják életszükségleteiket. Műsor: Pénteken: Louth, francia bohózat. Csak felnőtteknek 1 Szombaton bérletszünetben két előadás. Délután: Offenbach, operett. Este: Tót leány, népszínmű. Vasárnap bérletszünetben két előadás. Délután: Gésák, operett. Este: Pillangó főhadnagy, operett. Az előadások este fél 8 órakor kezdődnek. Nappali pénztár a karzati feljáratnál levő pénztár helyiségben d. e. 9—12 ig és d. u. 3—5-ig. Esteli pénztárnyitás fél 7 órakor. Nádor Mozgó. (A déli tenger kalózai) Big-Bill-Barry és Cinabar nevével volt tele a város, amikor e filmek Csabán leperegtek. Az amerikai kalandorfilmek páratlanok a maguk nemében, mert annyi leleményességet és izgalmasságot csakis az amerikaiak tudnak produkálni. Köztudomásu az amerikaiak az a sajátsága, hogy náluk csak a hallatlanul izgalmas filmeknek van jogosultságuk, melyekért lelkesedik az amerikai. E szenzációs film bemutatása jövő héten szerdán és csütörtökön kezdődik. Főszerkesztő: VIDOVSZKY KÁLMÁN Felelős szerkesztő: CSORBA BÉLA Kiadja és nyomatja: A Körősvidék Békésmegyei Keresztény Nyomda és Lapkiadó R.-T. Békéscsaba Szent István-tér 18. szám. NÁDOR MOZGÓ Március hó 24.-én és 25.-én pénteken és szombaton : Zigoto mint Ieányszöhteto burleszk 2 felvonásban Sahh-matt egy titkos házasság története 5 felv. Előadások: i/ 27, i/ 29 órákor. Ne essen kétségbe, 3?3£: jobb lesz mint az uj, ha jótállás mellett Mertz Byula elektrotechnikai és fémipari vállalatánál (Haan-utca V. Telefon ZZ.) heggeszteti meg