Körösvidék, 1922 (3. évfolyam) január-március • 1-74. szám
1922-03-23 / 68. szám
Békéscsaba, 1922. március 19. Kör ős vidék 307 Merénylet a párisi kinai követ ellen Páris, március 22. (MTI) Leboling kinai diák ma a követ autójára négy í revolverlövést adott le. A követ tár- s saságában utazó mérnököt az egyik I golyó fejentalálta. A merénylő ön- j ként jelentkezett a rendőrségen. Ki- j jelentése szerint a követ nem meg- j felelő módon képviseli a kinaiak j érdekeit Párisban. Ez a körülmény j indította őt arra, hogy merényletet : kövessenek el ellene. Német orvosok Moszkvában í Berlin, márc. 22. (MTI) Moszkvai jelen- | tések nem erősitik meg azokat a hireket, ; amelyek Lenin állapotának válságosra fordulásáról szólnak. A szovjetkormány itteni hivatalos képviselete körében azt mondják, hogy Klemper tanárt, a hires német belgyógyászt azért hivták Moszkvába, mert Lenin az orvosi vizsgálattól 'tette függővé, vájjon elmehet-e Qénuába, vagy sem. Hir szerint Lenin bélvérzésben szenved. Tegnap az oroszok hívására egy másik német specialista, Pörster tanár is Moszkvába utazott. Az olasz fascisták vezére Budapestre jön Róma, márc. 22. Musselini, az olasz fascisták vezére legközelebb Berlinből Budapestre érkezik, hogy megteremtse a kapcsolatot az olasz fascisták és a magyarországi társadalmi egyesületek között. A legújabb olaszországi események azonban valószínűvé teszik, hogy Musselini budapesti utja egyelőre késedelmet szenved, mert a pártvezér félbeszakítva berlini tanácskozásait, haladéktalanul visszatér Rómába. A németek 1922. évi jóvátételi tartozásai Páris, március 22. (MTI) A Havas ügynökség jelenti: A jóvátételi bizottság 1922-re egyhangúlag a következőkben állapította meg azokat a fizetéseket, amelyeket Németországnak a jóvátétel számára és a megszálló csapatok költségeire teljesítenie kell: Készpénzben 720 millió aranymárka, természetben pedig 2450 millió aranymárka érték. A belga királyi család utiterve Róma, márc. 22. (MTI) A belga királyi család utazásának programmját végleg megállapította. Albert belga király, a királynő és Lipót herceg vasárnap indulnak útnak Brüsszelbe és hétfőn délután 1 órakor érkeznek Rómába. Egyenesen a quirinálba mennek, majd a Vatikánba, ahol kihallgatáson jelennek meg a pápánál. Este a quirinálba ünnepi ebéd lesz tiszteletükre. Második napon meglátogatják a pantheont és lerójják kegyeletük adóját az ismeretlen katonák emlékmüvénél. Szo vje tköztársaságo t akartak a délafrikai forradalmárok London, március 22. (MTI) Fock várostól érkező jelentés szerint Smuts tábornok tegnap kijelentette a délafrikai parlamentben a lázadás letörésének kérdésében, hogy a forradalmárok, akik kezdetben az ipari sztrájk irányítását átvették, azt remélték, hogy még mielőtt a törvényes rend erejét koncentrálni lehetne, külön kormányt alakithatnak, végrehajthatják a kivégzéseket és vérfürdőt rendezhetnek Johannesburgban. Szovjet köztársaságot akartak alakítani. A kormány elhatározta, hogy a bűnösöket az ország rendes törvényszéke elé utalja. Számos ember gyilkosság vádja alatt kerül a törvényszék elé. Azt a javaslatot, hogy a zavargások ügyében a vizsgálatot bízzák a népszövetségre, Smuts tábornok elutasította azzal a megokolással, hogy a délafrikai helyzet megengedi, hogy saját ügyeit maga szabályozza. Zavarok a fascisták letartóztatása miatt Ujabb ftormánygálság előtt Olaszország Róma, március 22. A liberális sajtó sietett világgá kürtölni azt a hirt, hogy aFacta kormány rendeletére 800 fascistát letartóztattak és mintegy 1000 ujabb letartóztatás várható. A Populó Italie a part hivatálos lapja hangoztatja, hogy a Facta kormány bele bukik ebbe a vállalkozásba. A fascisták el vannak szánva arra, hogy akár erőszakos uton is kierőszakolják a nemzeti eszme harcosainak szabadon bocsátását. A Facta kormány csak hosszas tárgyalások után tudta elfoglalni az uralmat. Tartani lehet attól, hogy ha a parlament nem vonja is meg a bizalmát a bekövetkezendő események visszalépésre fogják kényszeríteni a kormányt és Olaszország ujabb kormányváltság súlyos bonyodalmai elé néz. Mi van ma ? M 1922. márc. 23., csütörtök R. kath.: Fidelis vt. Prot.: Frumenc. Napkelte 6 óra — perckor nyugta 18 óra 14 perckor (6i4). Holdkelte 3 óra 32 p. (éjjel) nyugta 13 óra 27 perckor (délben). Délután 3 órakor Ipartestületi elöljárósági ülés. Délután 6 órakor a Honvédelmi Párt intézőbizottsági ülése. Délután fél 8 órakor Színházi előadás. HIJREK — Uj vonat járat Csaba és Gyula között. Gyuláról jelentik : Folyó hó 23-tól, csütörtöktől kezdve Békéscsaba és Gyula között uj vonatpárt helyez forgalomba az államvasút. A Szeged felől délelőtt 10 óra 30 perckor Békéscsabára érkező vonat ugyanis Gyuláig fog közlekedni és igy Békéscsaba felöl Gyulára délelőti 11 óra 10 perckor érkezik és délután 4 óra 10 perckor indul vissza Szeged felé. — A Kovács-párt irodája a Fiume-szálloda 6. számú szobájában van s ott a pártvezetőség állandóan rendelkezésére áll a választóknak. — Halálozás. Súlyos csapás érte Boross Márton helybeli iparost. Menyasszony leánya : Mancika, e hó 21-én éjjel 1 órakor 22 éves korában meghalt. Temetése szerdán délután volt nagy részvét mellett. — Nyilvánossági jogot kapott a kunszentmiklósi főgimnázium. A magyar királyi vallás- és közoktatásügyi miniszter — hivatalos lap közlése szerint — a kunszentmiklósi református főgimnázium V—VIII. osztályainak a nyilvánossági jogot és az érettségi vizsgálat tartásának jogát a folyó 1921—1922. tanévre megadta. — Kispest rendezett tanácsú város. A belügyminiszter Kispest nagyközségnek rendezett tanácsú várossá való átalakulását megengedte. — Az Evangélikus Nőegylet f. hó 26-án, vasárnap délután tartja ezidei első böjti felolvasását. Ezúttal a pozsonyi theologiai akadémiának kiváló professzora, Szelényi Ödön dr. fog előadást tartani a keresztyén női eszményről. A böjti délutánt vallásos szavalatok és énekek teszik változatossá. — Tenniszezők figyelmébe. Tisztelettel értesítem a tenaiszező tagjainkat, hogy a tenniszpálya április hó 1-én kedvező idő esetén megnyílik. Felkérem ennélfogva a tenniszezni óhajtókat, hogy a pályabérletre vonatkozó igényüket akár nálam, akár Wilhelm Ferenc urnái még április hó 1-je előtt jelentsék be, hogy a játéknapokat és a pálya beosztást megállapíthassuk. A pályabérlet 2 hóra szól és a bérösszeg egyszerre előre fizetendő. Fehér Károly pénztáros. — Elkobozták a Pesti Napló tegnapi számát. A MTI jelenti: A vizsgálóbíró intézkedésére a rendőrség ma reggel elkobozta a Pesti Napló 67-ik számát a lap második oldalán levő Papp Józsefnek és Polónyi Dezsőnek a „ Telefon beszél| getések kihallgatásáról és felhaszj nálásáról" cimü cikke miatt, amelyben a vizsgálóbíró az ügyészség sérelmére elkövetett rágalmazást lát. A rendőrség a megkeresésre a szükj séges intézkedéseket megtette. — Testnevelő oktatók díjazása. ; Az Országos Testnevelési Tanács a testgyakorlatnál közreműködők részére 8C00 koronát küldött a vármegye alispánjának, högy a testnevelők között ezt az összeget ossza szét. Figyelembe venni kéri, hogy az oktatók milyen képzettséggel bírnak és hogy hetenkint hány órát oktatnak. A foglalkozási időt óránkint 25 koronájával javasolná díjazni s igy havonként körülbelül 400 koronát kapna egy oktató. A Testnevelési Tanács évenkint 20,000 koronát helyezett kilátásba a vármegyék részére, mig a törvényhatósági joggal felruházott városok részére 2000 koronát ad. — A Békésmegyei Egyetemi Ifjak Körének segélyalapja javára a Kör elnökségéhez a következő pénzbeli adományok érkeztek: békéscsabai ev. Leányegyesület 5000, Gyula város 1000, Gyoma község 1000 K-t adományozott, melyekért ezúton is hálás köszönetét fejezi ki az Elnökség. — Nemesi Zsebkönyv. Királydaróczi Darcczy Zoltán szerkesztésében még ez év folyamán megjelenik a*Gothai Almanach mintájára szerkesztett „Nemesi Zsebkönyv", mely a magyar nemesi családok tagjaira vonatkozó adatokat tartalmazza. A magukat és családtagjaikat ezen zsebkönyvbe felvétetni óhajtók, kérdőivekért forduljanak a Nemesi Zsebkönyv kiadóhivatalát hoz (May nyomda r.-t. Budapest, II., Hunyady János-ut 3. Telefon 40—91.) — Moziengedélyesek figyelmébe. A belügyminiszter elrendelte, hogy a mozgófénykép üzemek engedélyesei az engedély okiratban előirt jótékonycélu előadások bevételéből származó januári és februári tiszta jövedelmet a Zsófia Országos Gyermek Szanatórium Egyesület javára az illetékes elsőfokú rendőrhatóságnál fizessék be. — Kárpótlás a hamis kékpénzért. Az osztrák kormánynak a magyar kormánnyal folytatott tárgyalásai az Osztrák-Magyar Bank bankjegyeinek magyar államjegyekre való kicserélése alkalmával hamis bélyegzésünek nyilvánított bankjegyek megfelelő kárpótlása ügyében nem vezettek eredményre. A magyar állam azonban méltányossági szempontból hajlandónak mutatkozik ezekért a bankjegyekért névértékük 25 százaléka erejéig kárpótlást adni. A devizaközpont most közzéteszi azokat a feltételeket, amelyektől a kártérítés fizetése függ. — A Futura alaptőkét emel. A Futura alaptőkéjét a legközelebbi közgyűlésén 50 millió koronára fogja felemelni. — Anyakönyvi hirek. Meghaltak : Kocziha Andrásné ág. ev. 80 éves, végelgyengülés. Svitz Mátyás r. kath. 12 éves, veleszületett gyengeség. Biklali Mária róm. kath. 3 hónapos, tüdő gyulladás. Boross Mariska ref. 22 éves agyhártyalobb. — Házasságot kptőtt : Heck Antal Burkus Ilonával. — Születtek összesen 5-en, (4 leány és 1 fiu.) — A külföldi gyufa vámja. Az uj vámtarifa tervezet szerint a külföldi gyufa vámja dobozonkint 1 kor. 10 fill. lesz. — A csehek kaszárnyát építenek Párkányba. A megszálló cseheknek régi óhajuk, hogy Párkányban erős helyőrséget állítsanak fel. A napokban egy cseh vezérkari tiszt szállott ki Párkányba, hol a helyszíni szemle után arra a megállapodásra jutott, hogy katonai baraktábort létesítenek a helyőrség ideiglenes elhelyezésére és hamarosan megkezdik az állandó laktanya felépítését is. * Frindtné Filippinyi Eszter női ruhakészítő 13 évet betöltött intelligensebb tanuló leányokat fogad fel, jelentkezni VI. Szőlő-utca 3. szám alatt. 898 — Lopás. Ritter Péter Eötvös u. 2. sz. alatti lakos Baros u. 7. sz. alatti üzletéből tegnap délelőtt kiszolgálás közben 7 kendőt (1050 kor. értékben) és 5000 K értékű kelmét loptak el. A rendőrség már kézre is kerítette a tetteseket, akik kiskorúak. Kezében van a hódítás fegyvere: a szé p sé g, ha vesz egy doboz valódi DIANA-PUDER és egy doboz valódi Diana-krémet MINDENÜTT KAPHATÓ! Gyártja : a Diana Kereskedelmi RT. Budapest, V., Nádor-utca 30. szám. Ál I f J f | ha gépalkatrésze, •111 • J • Ne essen hetsegbe, jobb lesz mint az uj, ha jótállás mellett Mertz Byula elektrotechnikai és fémipari vállalatánál (Haan-utca V. Telefon ZZJheggeszteti meg