Körösvidék, 1922 (3. évfolyam) január-március • 1-74. szám

1922-03-15 / 61. szám

Békéscsaba, 1922. március 273. C sütörtök III. évfolyam 62. szám. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Békéscsabán, Szent István-tér 18. sz. A szerkesztőség telefon száma : GO. Független keresztény politikai napilap ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra 50 K, negyedévre ISO K, félévre 300 K. Egyes szám ára 3"K. Március idusán, immár 74 esztendeje ünnepel a ma­gyar. Hosszú éveken, évtizedeken át csak titokban, a szivünk mélyén ün­nepeltünk, majd ujabb évtizedeken át nyiltan bár, de nem hivatalosan emlékeztünk meg a szabadságharc születésnapjáról s csak most, szét­tépetségünkben, megalázottságunk­ban ünnepelünk ugy, amint magyar szivünk kívánta, ünnepelünk kivétel nélkül, mindnyájan : az egész ma­gyar nemzet. Harangok zúgása hirdeti a sza­badság hajnalhasadásának évfordu­lóját. Ünnepi zsolozsma száll az ég felé, a Mindenható trónusához, há­lát adva a Magyarok Istenének . . . Szivünk örvendezik, de a lelkünk nem tud nyugalmat találni. Körös-körül ellenség, mely kap­zsin lesi, hogy mikor törhet ránk. Az ellenség igájában pedig jő ma­gyarok, véreink, a magyar szent korona, a magyar szabadság évezre­den át őrzői senyvednek a szét­tiport hazájuk, feldúlt otthonuk felett érzett keservüket csak titkos magá­nyukban sirhatják el s azt a parányi háromszínű szalagot, mely nekik minden, ami a magyar hazából meg­maradt, csak az éjszaka sötétjében csókolhatják meg. Szabadok lettünk hát, de milyen áron! És még mindig nem akarunk ta­nulni. Még mindig vannak, igen sokan vannak, akik előtt más is szent, más érdek is van, mint Ma­gyarország, mint a Haza érdeke! A márciusi ifjak odafentről szomorúan néznek le ránk, hiszen ők nem azt az utat mutatták nekünk, eleinknek, mint amelyen járunk. Ők egységet, összetartást hirdettek, mi pedig éppen az ellenkezőjét cselekedjük. Min­denki hazát ment — legalább is azt hirdeti — és a sok-sok beszéd, jó­akarat mellett munka nem folyik, tényleg senki sem törődik a magyar jövendővel, mert akik törődnek is, akik tennének is valamit, azoknak el kell bukniok az egyenlőtlen harcban. A márciusi nap ragyogva hinti szét sugarait a régi Magyarország fölött. Ez a fény biztatás legyen odaát, az ideiglenes határon tul élők­nek, nekünk pedig e csonka ország szenvedőinek váljék összetartó erővé. Az ünnepi ének és harangzugás pe­dig azt a fogadalmunkat vigye az ég felé, a Mindenható trónusánál bennünket figyelő mársiusi ifjaknak, hogy ezentúl egyek leszünk magyar­ságunkban, egyek leszünk minden akaratunkban s ezzel az egységgel vissza szerezzük azt a hazát, amelyre az Ő cselekedetük vetette először a szabadság napsugarát. Terjedjen ez a fogadalmunk szerte a tavaszi légben, s szellő szárnyán, madár dalolásban jusson el azoknak a S|jvéhez, akik ma gyászruhában, zogokva ünneplik a magyar szabad­ság születése napját. cb Nem hivatalos ünnep márc. 15-ike (MTI) Érdeklődtünk illetékes helyen és azt a felvilágosítást kaptuk, hogy nem történik hivatalos rendelkezés a szerdai munkaszünetre vonat­kozólag. Arra sem történt ma délig intézkedés, hogy az állami hivata­lokban szüneteljen a munka, valószínű azonban, hogy hallgatólagos meg­állapodás folytán az állami hivatalokban sem fognak dolgozni. A bankok, részvénytársaságok irodáiban szünetel a munka. A bankpénztárak is zárva lesznek. Az iskolákban természetesen szünet lesz, mint volt eddig minden évben és valamennyi iskola ünnepélyt rendez 1848. március Idusának emlékére. Péntekre halasztották a minisztertanácsot A kormány tagjai pénteken dél­után minisztertanácsot tartanak, ame­lyen nagyfontosságú kérdésben fog­nak dönteni. A kormányhoz közel" álló körökből szerzett információnk szerint pénteken befejeződnek a vá­lasztókerületek beosztásával kapcso­latos előmunkálatok és a miniszter­tanács már véglegesen megállapítja a választókerületek beosztásáról szelő rendeletet. A rendelet előre­láthatóan a hivatalos lap vasárnapi számában jelenik meg. Fontos tárgya lesz a pénteki mi­nisztertanácsnak a legutóbb felme­rült külügyi, főként jóvátételi kérdé­sek ügyében való állásfoglalás. Nincs kizárva, hogy a pénteki miniszter­tanács már megszövegezi azt a jegy­zéket, melyet a magyar kormány az entente legutóbbi jóvátételi követe­lésére vonatkozóan ad. Az Egységes Párt intézőbizottsági ülése Budapest, március 14. A Magyar Országos Tudósító jelenti: A Ke­resztény, Kisgazda, Földmives és Polgári Párt intézőbizottsága pénte­ken délután 5 órára hirdetett ülését pénteken délelőtt 10 órakor tartja. Félmillió magyar van szerb iga alatt Bécs, március 14. (MTI. magán­jelentése.) Belgrádból jelentik: A szerb, horvát, szlovén állam statisz­tikai hivatala közzétette a népszám­lálás végleges eredményét. A király­ság területe 247.916 négyzetkilomé­ter, a lakosság száma 11,712.915. A kimutatás hivatalosan 472.679 magyart tüntet fel. Április 10-én kezdődik a génuai konferencia Róma, március 14. (Stefani). A lapok jelentése szerint az érdekelt kormányok hozzájárulása alapján a génuai értekezlet megnyitásának nap­ját véglegesen április 10-ben állapí­tották meg. KÜLFÖLD A szovjet vezérei mennek Génuába Bécs, március Í4. (MTI) Rómából jelentik. Az olasz kormány azt az értesítést kapta a szovjetkormánytól, hogy a génuai orosz küldöttség Lenin, Csicserin, Karaszin és Litvi­nov vezetésével 15 tagból fog állani. Az olasz kormány megfelelő bizton­sági rendszabályokat foganatosított. A délafrikai zavargások Johanesburg, március 14. A forradalmi mozgalom a miniszterelnök közlése szerint radikális felforgatók munkája, akik a sztráj­kot arra használják fel, hogy a szindika­lista eszméket terjesszék. Aligha fog soká tartani, mig a loyalis polgárság közremű­ködésével helyreállítják a békés állapotot. Az általános sztrájkot kihirdették ugyan, de a munkások nagy tömege nem tette magáévá. A benszíilött lakosság példás nyugalmat és tartózkodást tanusit. Prateria, márc. 14. (MTI) A sztrájkpa­rancsnokságot, amely Zgermisten és Pre­teria közt a vasúti hidat dinamittal fel­robbantotta és amelyről megállapították, hogy a szomszédos ültetvényben tartózko­dik, repülőgépről bombázták. Azt a néhány hivatalnokot, kik a bankot őrizték, miután a forradalmároknak megadták magukat, agyonütötték. A sztrájkolók eljárása ezen a vidéken hihetetlenül durva. London, márc. 14. Reuter. (MTI) Johanes­burgból jelentik, hogy a kormánycsapatok csekély veszteségek árán mindenhol elő­nyomulnak. A hadifoglyok száma 2200-ra emelkedett. Kommunista tüntetés Stockholmban Stockholm, márc. 14. (MTI tudósítójának jelentése). Vasárnap délután kommunista képviselők vezetésével 10 ezernyi munka­nélküli vörös zászlók és feliratos táblák alatt tüntető menetet rendeztek Stockholm utcáin. A menetben gyermekek is vettek részt. A menet az igazságügyminiszterium­hoz vonult, ahol Brating miniszterelnök fogadta küldöttségüket. A kommunista kép­viselők memorandummal fordultak a mi­niszterelnökhöz, amelyben az a kérés fog­laltatott, hogy a kormány szüntesse meg haladéktalanul a munkanélküliséget és is­merje el Szovjetoroszországot. A tüntetés szétosztásakor egyes zavargók szidalmaz­ták a rendőrséget. A rendőrök kardot rántva néhány munkást megsebesítettek, többet letartóztattak. Felkelés készül Kubánban Belgrád, március 14. (MTI) A „Novoje Vremja" konstantinápolyi értesülése szerint Oroszországban a Fekete-tenger partvidé­kein és Kubánban a zöldek erős készülő­dései vehetők észre. Tavaszra felkelések várhatók. A kubáni népbiztosok már is annyira tartanak a zöldek támadásától, hogy testőrök nélkül még nappal sem mernek az utcán járni és lakásukat állandóan vál­toztatják. Március idusának megünneplése Békéscsabán A szabadság napjának 1848. évi március 15-ikének emlékét nagy­ünnepségekkel ülik meg Békés­csabán is. Az ünnepeket minden templom­ban istentiszteletek tartásával nyitják meg. A róm. kath. templomban dél­előtt 9 órakor nagymise lesz, az evang. kistemplomban s a ref. tem­plomban délelőtt 10 órakor lesznek az ünnepi istentiszteletek. A tem­plomokban a hatóságok, intézetek és iskolák testületileg jelennek meg. A leánygimnázium délelőtt 11 óra­kor tartja ünnepét, melyen Timbu.\ Endre tanár mondja az ününepi beszédet s Dzurik Ida, Weisz Irén, Faludi Mária, Kemény Kató, Babos Ottilia tanulók szavalata mellett az énekkar ad elő alkalmi dalokat. Az ünnepély az intézet tornatermében lesz s arra ezúton is meghív az igazgatóság minden érdeklődőt az­zal, hogy önkéntes adományokat a Magyar Nemzeti Szövetség javára köszönettel fogadnak. A polgári fiúiskolában délelőtt 10 órakor lesz az ünnepség a torna­teremben a tegnap közölt műsor szerint. A főgimnáziumban délután 3 óra­kor a tornateremben a következő műsorral ülik meg a nagy napot: 1. Himnusz. Énekli a főgimnáziumi ve­gyeskar. 2. Dzurik József VIII. o. t. szavalata. 3. Ünnepi beszéd. Mondja Saguly József tanár. 4. Hiszekegy. Énekli a főgimn. vegyeskar. 5. Hunyady-induló, Rákóczy-nóta, elő­adja a főgimn. zenekar. 6. A függetlenségi törekvések költésze­tünkben. Irta és felolvassa Kozéky Zoltán VIII. o. tanuló. 7. Csókási Béla VIII. o. tan. szavalata. 8. Szózat. Énekli a főgimnáziumi ve­gyeskar. A Kossuth-szobor előtt A békéscsabai társadalmi egye­sületek szövetségének közös ünnepe a főgimnáziumi ünnep után lesz a Kossuth-szobornál délután 4 órakor a következő műsorral: 1. Himnusz, énekli az erzsébethelyi énekkar. 2. Hidvéghy Ernő színművész szavalata, 3. Ünnepi beszéd, mondja Riegel Géza róm. kath. segédlelkész. 4. Tavasz elmúlt, előadja a Békéscsabai Ker. Daloskör. 5. Szavalatok, előadják a MÁV és a BIME tagjai. 6. Szózat, énekli a BIME énekkara. A délutáni ünnepen testületileg vesznek részt a MOVE, MNSZ,

Next

/
Thumbnails
Contents