Körösvidék, 1922 (3. évfolyam) január-március • 1-74. szám

1922-03-12 / 59. szám

4 Kórásvidék Békéscsaba, 1922. március 12 — Mezőgazdasági munkások lisztellátása. A közélelmezési mi­niszter értesítette a vármegyét, hogy az arató és cséplőrész nélkül maradt főldmivelő lakosok részére a tavaszi mezőgazdasági munkák megkezdé­séig, vagyis előreláthatólag március végöig utal ki lisztet. — A békéscsabai Leányegye­sületek (róm. kath. és evang.) hazafias ünnepélye. A nemzeti ünnepet, március hó 15-ét hazafas müsoru délután keretében folyó hó 12-én, vasárnap délután 5 órai kez­dettel a Közmüvelödésházában tart­juk meg, amelyre tisztelettel ezúton hivjnk meg az összes egyesületek tagjait és a t. érdeklődő közönséget. Belépődíj nincs, a jószivvel nyújtott adományokból néhány szál virágot helyezünk március 15-én a Kossuth­szobor lábaihoz s a tiszta jövedel­met a Magyar Nemzeti Szövetség céljaira ajánljuk fel. Ünnepélyünk műsora: „Hiszekegy .. ." Énekli a tanitói vegyes­kar Tantó József igazgató vezetésével. „Alkalmi beszéd". Tartja Korniss Géza dr. városi tanácsos. „Magyar dalokat" énekel Freyler Irma Povázsay László tanitó hegedű kíséretével. A „Magyar Nemzeti Szövetség" törek­véseit vázolja Horváth Jenő polgári fiú­iskolái tanár. Hazafias költeményeket szavalnak Papp­Váry Elemérnétől és Gyula diáktól Zvaratkó Jolánka, Bohus Bella és Hosszú Maca. „Petőfi szülei". Jelenet. Előadják: Marék Mariska (Petrovicsné). Thamássy Károly Tárosi tisztviselő (Petrovics). Pista, (a fiuk). Veress Gáspár tisztviselő (Pesti kereskedő). Lipták Ilonka (Petőfi dajkája). Molnár Ilonka (Szomszédasszony). Egy szomszéd : Náday József. Sallay tanitó: Balogh János VIII. o. gim. tanuló. Diákok és a két egyesület tagjaiból alakult énekkar. „Himnusz". Énekli a közönség. Az egyesületi tagokat kérjük, ha lehet, magyar ruhában szíveskedjenek megjelenni. — Kártalanítás. A földmivelés­ügyi miniszter több kétagyházi la­kosnak kiirtott és a boncolás alkal­mával rejtett takonykórosnak talált lováért kártalanítást állapított meg és pedig özv. Roatyis Vazulnénak 1 drb lováért 4000 koronát, Szántó Péternek 2 drb lováért 12 ezer ko­ronát, Mikus Györgynének 1 drb lo­váért 6250 koronát, Dávid Jánosnak 3 drb lováért 19750 koronát és Szarka Györgynek 1 drb lováért 7000 ko­ronát. — Nyugtázás. A Békési Önkén­tes Tűzoltó Egyesület az alábbiak közlésére kért fel bennünket: Egyle­tünk felszerelésének gyarapítása cél­jából folyó év február hó 25-én álarcos jelmezes bálát, 26-án nép­ünnepélyt rendezett. Március 6-án tartott parancsnoksági ülésünk el­számolt a bevételekről. Eszerint be­vétel volt 21685 K, kiadás 10892 K, maradvány 10793 K, mely összeg az egylet rendelkezési pénztárába be­utaltatott. Felülfizettek: Szakái János 184 koronát gyűjtött. Borbély János dr., Szakái állat­orvos, Bod István, Schwarc, Végh Lajos, Papirvállalat 100—100, özv. Harpagi Sán­dornné 90, Durkó Ferenc dr., Blener La­jos dr., Szabó Mihály 70—70, Moldoványi János, Baross Dezső, Balog Imre, Harmati László, Józsa László, N N., Klovencsák Sándor, Polgári József, Szikszai Sándor 50—50, Szabó Imre, Fucker Antal, N. N. 40—40, Vertán Dezső, Szűcs Károly 30—30, Téglási József, Biró Emil dr., Bíró Sándor, Pánczél László 20-20, N. N„ Fülöp Béla, Czira József, Nagy Sándor, N. N., Kiss László, Virágosi János, N. N., Korcsok Pál, Gáhi Béla, Szakái János, Virág János 10—10 korona. Parancsnokságunk ezúton fejezi ki köszönetét ugy a felülfizetőknek s mindazoknak, kik bálunk anyagi és erkölcsi sikeréhez hozzájárultak. — Iparűzés megkönnyítése. A kereskedelmi miniszter most állapí­totta meg a hadiözvegyek és állá­suk elhagyására kényszerült köz­szolgálati alkalmazottak iparos ta­nonc idejének és segédi gyakorlatá­nak időtartamát. Eszerint a könyebb iparnál középiskolai érettségivel 3 havi tanonci és 6 havi segédi, a nehezebben elsajátítható iparnál 5 havi tanonci és 10 havi segédi gyakorlatot kiván. Négy középisko­lával biroknál 5, illetve 8 hónap, nehezebb iparnál 7, illetve 12 hó­nap gyakorlat szükséges. * Croker, Eschstruth, Cansths­Mahler regényei megjöttek, Dumas, Gróf Monté Cristo folytatása a Vi­lág ura kivehető a „Modern Köl­csönkönyvtár"-ból Andrássu-ut 14. — Fogbetegek figyelmébe ! Legújabb módszer szerint, garancia mellett készülnek nálam: müfog­sorok szájpadlás nélkül, aranykoro­nák, aranyhidak, fogtömések és fog­húzások. Brassói Greising Albert müfogász, Kinizsi-u. 7. (Pápai-ház.) * 1878 év óta fennálló Keleti J. orvosi műszer- és kötszergyártó-cég Budapest, IV., Koronaherceg-utca 17. elsőrendű ki­vitelben és legolcsób napi árak mellett szállít: sérvkötőket, haskötőket, gummi­görcsérharisnyákat, orthopádiai készüléke­két, mülábakat, mükezeket, járógépeket, betegápolási és egészségügyi cikkeket és mindennemű gummiárukat. Méhészet Ajánlom minden önálló embernek, hogy tehetsége szerint méhészked­jék, mert a méhészet nem olyan foglalkozás, hogy a mellett ne vé­gezhesse el teendőit. A méhészet csupán mellékfoglalkozás. Háládatos mert ellátja a méhészt finom édesítő cukorpótlékkal. Azonkívül mindazok, akik méhészettel foglalkoznak, kerü­lik a dorbézolást, ahelyett tanfolya­mokat tartanak, (mint például Bé­késcsabán, az Irányi-utcai iskolában vasárnapokon délutánonkint (Ezért is ajánlom minden méhésznek, hogy iratkozzék be a „Méhészegyesületbe".) Kedves Olvasóm, ha szándékod van méhészkedni, készséggel szol­gálok tanáccsal. Ha kezdő vagy, sok családot ne tarts, mert nem értesz hozzá. Tönkremegy az egész re­ménységed és esetleges kedvezőtlen idő bekövetkeztével nagy károd lesz. Egy családdal való kezdést sem tanácsolok, mert esetleg az anya el­pusztul és akkor már is vége mé­hészkedésednek. Kezdő legalább két családdal kezd­jen, mert ha az egyik családnál baj van, akkor segítünk a másikkal. Pl. ba a méhanya elpusztul (ami nagyon könnyen előfordulhat keretek kisze­désénél vagy berakásánál), akkor a másik családból kiveszünk egy dus fiasitásos lépet, a méheket leseperjük és az anyátlan családnak a fészke közepébe tesszük. Ezek ezen a lépen kiépítik az anyabölcsőt. Nyolcz nap múlva átvizsgáljuk s ha esetleg több anyabölcsőt találnánk, akkor egyet kiszemelünk és azt meghagyjuk, a többit kivágjuk. Tizenhat nap múlva kezd petézni és akkor ismét rend­ben van a család. Méhek vizsgáiásánál mindig arra kell ügyelnünk, hogy van-e friss pe­tézés és milyen. Ha a petézés sürü, akkor az anyaméh jó, ellenben ha a petézés ritka, vagy a fedett fiasi­tás nem sima, akkor az anyaméhet kikeressük, eltávolítjuk és akkor újra azon módon kel cselekednünk, amint fennebbit leirtam. Vannak ugyan más módok is. Pl. anyanevelős kaptárok ahol rezerva­anyát nevelünk, de az előbbi a leg­egyszerűbb mód. Aki bővebb infor­mációkat óhajt szerezni méhek éle­téről fizessen elő valami méhészeti lapot. Ilyen például a „Méh," amely a magyar méhészek szaklapja. Ter­mészetesen vannak eltérő vélemé­nyek egyes méhészeti dolgokban. Különösen a kaptárak használata körül. Én tapasztalataim alapján nem mondom, hogy egyik jó kaptár, a másfajta pedig nem jó. Meggyőző­désem az, hogy minden fajta kaptár jó, amelyik jól van készítve, mert a méhek ugy telehordják mézzel egyi­ket is, mint akár a másik fajtát, hogyha ád az Isten hozzá szeren­csét, jó időt, sok mézes virágot és ha a méhész jól kezeli méheit. Van­nak ugyan eltérések, mert van, ame­lyiknek a kezelése könnyebb, mig a másik az elnépesedés szempontjából jobb. Kinek milyen kaptár tetszik, i olyannal méhészkedjék. j Nem tanáosos a méheket minden­! nap háborgatni. Tavasszal elegendő ( hetenkint egyszer átnézni, később | legkivált ákác virágzáskor, ha azt | akarjuk, hogy legyen mit pergetni, ' ügyelnünk kell arra, hogy méheink ne maradjanak tétlenül. Nap-nap után adunk be üres lépet. Ilyenkor hagyjuk őket építeni és pedig ugy, hogy egy vagy több mülépet teszünk oda ahol ők maguk kezdtek épí­teni. Ezt mindaddig folytatjuk, mig az ákác virágzása tart. Mikor az ákácvirág elhervad és lehull, néz­zünk széjjel a mezőn, vagy pedig figyeljük az időjárást. Ha szárazság van, akkor hagyjuk a méheket nyu­godtan, ne raboljuk el azt a kis fö­lösleget, amit gyűjtöttek, mert nagy szükségük lesz rá a méheknek, azért is, mert akkor legjobban szapo­rodnak. De hogyha az időjárás kedvező a méhekre, vagyis sok virág van a mezőn, (tudniillik ritka a vetés, sok a gaz közötte) reggelenkint nagy harmat van, vagypedig olyan vidé­ken vannak méheink, ahol sok here, kaszáló vagy erdő van, ilyenkor bátran pergethetünk, de akkor is csak ha azt akarjuk, hogy a mé­heink ne szaporodjanak vagyis ne rajozzanak. Májusban, juniusban szoktak rajzani a méhek. Nem ta­pasztalt méhészek azt állítják, hogy a méhek nem szoktak rajzani a kap­tárból. Ezt csak olyan méhész állítja, aki egy családdal kezdi és nagy mohósággal, nehezen várja azt a pillanatot, hogy a kis mézfölösleget is elrabolja. Van eset rá, hogy akácvirágzáskor tul nagy hordás van. Akkor bátran pergethetünk. Leginkább abban az esetben, ha kevés a lépkészletünk. Akkor kétszer is kiszedhetjük a mé­zet és az üres lépet vissza rakjuk, mert hiába való a nagy hordás, ha a méhek nem tudják hova raktározni a sok mézet. Arra kell ügyelnünk, hogy a méz érett legyen, mert éretlen méznek kevés cukortartalma van. Ezért ne szedjük ki, amig nincs betapasztva legalább is félig. A fészekből csakis azokat a lépe­ket szedjük ki, amelyekben nincs fiasitás. A kipergetett Iépeket vissza tesszük, vagyis visszaadjuk a mé­heknek. Ezt mindaddig folytatjuk, ameddig tart a mézhordás. P. M. íróasztalok teljes irodaberendezések angol klub és fakeretes bőrgarnitúrák, uj és használtak alkalmi árban, díjtalan csoma golás! Lányi-nál Budapest, V., Lipót-körut 26. (az udvarban) KERTIMAGVAK, lucerna, szappan, lug, ét- és napra­forgóolajok, szoba és kertiseprük olcsón kaphatók a Vegyipari üz­lethelyiségében, ugyanott literes és félliteres tiszta üvegek min­den mennyiségben vásároltatnak. Luther-utca 8. Köztisztviselők Szö­vetkezete meilett. 757-4 KEREKES MIHÁLY hályhásmestep, flndrássy-ut 8S. 53 Raktáron tart: Hész cserép­kályhákat nagy vá­lasztékban! Régi kályhák átrakását és jauitását Háziuroh és asszonyok! Sok pénzt takarítanak meg, ha szo­bafestésüket velem csináltatják, vagy ha költségvetést kérnek tőlem, mi­vel most érkeztek meg a legújabb szobafali mintáim, úgymint selyem­falak, gobelinek és tapéta utánzatok Olcsón készítek minden e szakmába vágó munkát annál is inkább, mivel festészeti ciHÜ üzletet rendeztem be, ahol minden házi­asszony beszerezheti olajfesték, por­festék, padlólakk, arany és ezüstpor szükségletét hozzávaló tinkturákkal és ecsetekkel, ugy, hogy ehez a házifestéshez utasítással teljesen ingyen szolgálok és az olajfestéke­ket minden minta után megvegyítem Szihora Mihály szobafestő Békéscsaba, Berényi-ut 13. sz. GAZDÁK FIGYELMÉBE! Moldoványi István szíjgyártó Békéscsaba, Be­rényi-ut 1. sz. Falta-féle ház Állandóan raktáron tartok: Luxus- és munkás lószer­számokat. Jutányos árak ! Javitásokat gyorsan és pon­tosan készítek. 1—13 Kazánjait ne értéhtelenitse el Mohhal, hanem azoh repedéseit heggesztesse be jótállással Mertz Gyula elehtrotechnihai és fémipari vállalatánál Haan-utca l sz. Telefon 11

Next

/
Thumbnails
Contents