Körösvidék, 1922 (3. évfolyam) január-március • 1-74. szám
1922-03-08 / 55. szám
Békéscsaba, i922. március 7. Hörösvidék 3 — Az egységes párt intézőbizottságának értekezlete. Az egységes párt intézőbizottsága folyó hó 9-én d. u. 4 órakor a Kisgazda Egylet külön kis termében értekezletet tart, melyen a választásokra vonatkozó teendőkről fognak tanácskozni. Az intéző bizottság tagjait ez uton is kéri az elnökség, hogy teljes számban jelenjenek meg. — Az Aurora közgyűlése e hó 12-én, vasárnap délután 3 órakor lesz a Kultúrpalotában. Kívánatos volna a tagok minél számosabb megjelenése. — Halálozás. Lénárt Józsefné született Szathmáry Szeréna e hó 7-én reggel 7 órakor, életének 45-ik évében meghalt. Temetése 8-án, szerdán délután 3 órakor lesz a pályaudvari postahivatalban levő gyászházból. A mély gyásszal sújtott postafőnököt, ki alig két hete temette el 17 éves leányát, ujabb gyászában osztatlan részvét veszi körűt. — Az Aurora legközelebbi hangversenye, amely 19-én, vasárnap este 8 órakor lesz a Kultúrpalotában, dr. Gyöngyösi János fog Dantéról, a nagy olasz költőről felolvasni. A műsor többi számát az olasz zene hallhatatlan termékei fogják kitölteni. Részletes műsor a vasárnapi számunkban. — Elitélt kommunista. A gyulai törvényszék Kenéz János volt nagyszalontai kommunistát öt évi fegyházra ítélte el. Az ítélet jogerős. — A Békéscsabai Leányegyesületek (róm. kath. és evang.) a magyar nemzeti ünnepet, március 15-ét, vasárnap, folyó hó 12-én rendezendő hazafias müsoru ünnepélyükkel ülik meg. Az érdeklődő közönséget s az ifjúságot ezúton tisztelettel meghívjuk. Az ünnepély részletes programmját legközelebb tudatjuk. Az önkéntes adakozásból befolyt jövedelmet a Magyar Nemzeti Szövetség céljaira ajánljuk fel s néhány szál virágot helyezünk Kossuth Lajos szobrának lábaihoz. — Elnökség. — Felhívás. A tanitói vegyeskar tagjait kéri a rendezőség, hogy szombaton délután 5 órakor a m. kir. állami leánygimnázium IV. osztályában tartandó összpróbán megjelenni szíveskedjenek a határozat értelmében. — A Falu-Szövetség kiállítása szerdán bezárul. A rendezőség ez uton is felhívja a kiállítókat, hogy a kiállított tárgyakat 9-én, csütörtökön reggel 8 órától kezdve vitessék el. — A Békéscsabai Faiskola és Kertgazdasági Részvénytársaság ma délután fél 3 órakor tartja alakulógyülését a kisgazdák egyletében. — Felhívás. Felhívjuk az összes közalkalmazottakat, hogy kedvezményes babkiosztás február havi ellátási jegyek ellenében a következő sorrend szerint fog történni: Febr. 8-án 670—500-ig Febr. 9-én 500—300-ig Febr. 10-én 300—100-ig Febr. 11-én 100—l-ig Vezetőség. — Az élőfák ára. Csonkamagyarországon az eldarabolás folytán mindössze 7 faiskola maradt, amelyek a szükségletet alig tudják fedezni. Ennek következtében az élőfák ára a piacon állandóan emelkedik. Január végén a következő árak voltak: 3 éves magastörzsü gyümölcsfa 100 K, törpefák 75 K, őszibarack-oltvány 65—80 K, díszfák 50 K, sofora 60 K, fentiméterenkint 5 K, akácfa-csemete 2 K, orgonabokor 80 K, rózsa 80 K. — Könyves T. Kálmán divattanulmány és bevásárlási útjáról visszatérve, a legizlésesebb szövetujdonságokkal a t. közönség rendelkezésére áll. — Országos vásárok. Abonyban e hó 19-én, Hódmezővásárhelyen e hó 18—19—20-án lesz országos vásár. — Dunából kifogott holttestek. MTI jelenti: Richter Endre és Katyoli János vasúti őrök a vasúti hídnál két teljesen oszlásnak indult hullát fogtak ki a Dunából. A feloszlásuk már annyira előrehaladj, hogy az egyik hullánál már a német sem lehetett felismerni. A másikról meg lehetett állapítani, hogy női hulla. A husuk valósággal malik a csontról. A ruhadarabok is teljesen lefoszlottak róluk. A kiszállott rendőri bizottság a hullákat beszáliittatta a bonctani intézetbe. Ugyanilyen oszlásnak indult női hullát fogtak ki a csepeli zsilipeknél Tenk István és Mészáros Ferenc matrózok, ezt is beszállították a bonctani intézetbe. — Csonkamagyarország gazdaságilag csak ugy állitható talpra, ha minden termelő kellő tájékozódást szerez a napi árakról a legmegbízhatóbb forrástól, a Magyar Távirati Irodától, Békéscsaba, Andrássy-ut 6. Telefonok: 161., 168., 169., 170. * Croker, Eschstruth, CansthsMahler regényei megjöttek, Dumas, Gróf Monté Cristo folytatása a Világ ura kivehető a „Modern Kölcsönkönyvtár"-ból Andrássu-ut 14. * Varga Lajos okányi asztalosmester köleshántoló, kézihajtásra berendezett malma a kiállításon élénk feltűnést keltett. A látogatók ezrei a a legmelegebb elismerésüket fejezték ki az ötletes feltalálónak. A köleshántoló malom a kiáliiiás után is megtekinthető bármikor Böttger Károly kereskedésében. — Fogbetegek figyelmébe ! Legújabb módszer szerint, garancia mellett készülnek nálam: müfogsorok szájpadlás nélkül, aranykoronák, aranyhidak, fogtömések és foghúzások. Brassói Greising Albert müfogász, Kinizsi-u. 7. (Pápai-ház.) INGVEN HIRDETHET 8 HOROSHBEN MINDEN Havonként egyszer minden előfizető 10 szóig terjedő hirdetését az apróhirdetések között teljesen díjtalanul közöljük. 0 teherautó telepe. Telefon 46-01. Teherautók, autóbuszuk Pótkocsik ZS drb raktáron. SZÍNHÁZ Műsor: Szerdán A) bérletben Ostrom. Szinmü. Csütörtökön B) bérletben Gróf Rinaldó. Operett. Pénteken bérletszünetben „Egy férj, aki vadászni jár". Csak felnőtteknek! Szombaton bérletszünetben Gésák. Operett. Vasárnap bérletszünetben Gésák. Operett. Az előadások este fél 8 órakor kezdődnek. Nappali pénztár a karzati feljáratnál levő pénztár helyiségben d. e. 9—12 ig és d. u. 3—5-ig. Esteli pénztárnyitás fél 7 órakor. Nádor Mozgó Franziska Bertini és a Frou-Frou Egy minden jelenetében kedves és bájos történet hősnője Frou-Frou, ki Franciaországban szövögeti boldog álmát. Talán egy szerep sem illik annyira Franciska Bertinire, mint a kis Frou-Frou,| kit szépsége, királynői termete és játékmüvészete a nagy művésznők legnagyobbjává és legünnepeltebbjévé emeltek. A film kiállítása: egyenesen kápráztató. A napsütéses és páratlan szépségű francia vidékről vett felvételek, a diszes és pazar belső kiállítások és berendezések ámulatba ejtik a nézőt. Egy Bigornó bohózat vezeti be a szerda és csütörtöki 6 és 8 órás előadásokat. Tegyen próbavásárlást harisnya és nyakkendő különlegességekből, kesztyűk, zsebkendők és rövidárukból HOBBY L 9 ] 0 S divatáruüzletében Békéscsaba, Berényi-ut 1. sz. alatt. (Falta-ház] 12 TŐXSÍSG Zürichben a magyar koronát 0'70-el jegyezték. Valuták: Napoleon 2780-2800 Angol font 3265-3285 Dollár 730-740 Francia frank 6700-6750 Márka 292 -302 Lira 3775-3425 Osztrák kor. 10—11 Rubel 441/2-451/2 Leu 545 -555 Szokol 1185-1200 Svájci frank Dinár 912-922 Lengyel márka I61/2-171/2 Bécsi kifizetés 101/4-111/4 Ezüst korona 431/2-43V4 Ezüst kétkoronás Ezüst forint 118 -119 Ezüst 5 koronás 2271/2-230 Arany 10 kor. 20 kor. arany 2700-2750 Gabonaárak: Tiszavidéki buza 2650—2680 Egyéb buza 2640—2670 Rozs 1900—1925 Takarmányárpa 1925—1975 Sörárpa Zab 1875—1925 Tengeri 2225—2250 Köles 1900—1975 Repce 3400—3500 - Korpa 1475—1500 Sertésárak : Sertésvásár: Szabadvásári maradvány 1320 sertés, 34 süldő, érkezett 123 sertés, összesen 1433 sertés és 34 süldő. Eladva 220 sertés, maradt 1223 sertés, 34 süldő. Zsirsertés nehéz 90—100 Zsirsertés, könnyű 74—88 Főszerkesztő: VIDOVSZKY KÁLMÁN Felelős szerkesztő: CSORBA BÉLA Kiadja és nyomatja: A Kőrösvidék Békésmegyei Keresztény Nyomda és Lapkiadó R.-T. Békéscsaba Szent István-tér 18. szám. NÁDOR MOZGÓ Március hó 8.-án és 9.-én szerdán és csütörtökön: Bigorno szerencsét próbál burleszk Frou-frou Mailhac és Halévy regénye 5 felvonásban. Franciska Bartinival a főszerepben. Előadások: 6 és 8 órakor. ApróhÉrd&tések Egyszeri hirdetés 10 szóig 25 korona, azonfelül minden szó külön 2 korona. Az összeget levélbélyegben is lehet beküldeni a kiadóhivatal címére. Minden előfizető havonta egyszer adhat fel díjmentesen egy apróhirdetést. — Állástkeresők hirdetményei díjtalanok. Eladó egy keveset használt varrógép. Értekezni Újkígyóson Berbekucz Jánosnál Eladó egy fodrászberendezés 4 személyre jutányosán. Értekezni Deutsoh Erzsike üzletében. Sürgősen keresek 6, vagy 8 magánjáró garnitúrát 15 évestől 30 évesig. Ajánlatra azonnal megyek. Jakab Sándor Doboz, 635. sz. Eladó teljes lakásberendezés. Angol bőr bútor, kemény és diófabutor, hálószoba, konyhaberendezés, mosógép, tizedes mérleg stb. Elköltözés miatt, igen olcsón eladó. Nogáll Imre Gyula, Árpádutca 9. sz. Márciusi ibolya állandóan kapható az Irányi-utcai virágüzletben. 734 Bútorozott szoba konyhával azonnal kiadó. Cim a kiadóban. Magas jutalékkal rikkancsok felvétetnek lapunk kiadóhivatalában. Eladó egy három szobás lakásból álló ház. Békés, Nagy Templom-utca 17. Felvételre keres egy nőtlen tisztviselőt, aki esetleg élelmezést és lakást is kapna, valamint egy irodai kisasszonyt a Bohn téglagyár. Pályázók személyesen jelentkezzenek a gyár vezetőségénél. 1—2 Kazánjait ne értéktelenitse el foltokkal, hanem azok repedéseit heggesztesse be jótállással Mertz Gyula elektrotechnikai és fémipari vállalatánál Haan-utca l sz. Telefon ZZ.