Körösvidék, 1922 (3. évfolyam) január-március • 1-74. szám
1922-03-04 / 52. szám
BéRéscsűbű, i922. március 4 körösvidék 3 Mi van ma ? 1922. márc. 4., szombat R. kath.: Kázmér. Prot.: Kázmér. Napkelte 6 óra 38 perckor nyugta 17 óra 46 perckor (5-45). Holdkelte 9 óra 38 p. (este) nyugta 23 óra 47 perckor (reggel) Délután fél 4 órakor gyermekvédelmi előadás a Nádor Mozgóban. Délután 5 órakor Papp-Váry Elemérné előadása a Felsőleányiskolában. Este fél 8 órakor: Színházi előadás. HÍREK — A „Körösvidék" irkái a kiállításon. R főgimnáziumban levő igen látogatott kiállításnak ipari csoportjában szerényen húzódik meg a „Körösvidék" r. t. irkáinak kollekciója. Ez a fiatal keresztény nyomdai intézet ezúttal még nem lépett fel nyomtatványaival s kiadványaival a kiállításon, bár a „Körösvidék" müintézetében készült müvek mindenképen versenyképesek. R „Körösvidék" irkái azonban méltán keltenek feltűnést. Ezek az irkák csak a mult nyáron kerültek forgalomba, de tetszetős kiállításuk, gyönyörű vonalozásuk, kitűnő papírjuk már is meghódította a nagyközönséget. Ma már az egész környéken mindenütt csak „Körösvidék" irkát lehet látni. Lassanként kiszorítja ez a nagyszerű gyártmány a budapesti nagyszabású irkagyárak termékeit. R „Körösvidék" r. t. a jövőben még nagyobb tömegben fogja gyártani irkáit, mert a következő szezonra máris sokfelől kapott nagyobb megrendeléseket. —• Uj jegyzők Szeghalmon. Szeghalom községnél rendszeresített IV-ik szám ügyi jegyzői állásra Povázsay Béla, az üresedésben levő közig, segédjegyzői állásra Pánczél Emil oki. jegyzők lettek megválasztva, akik a hivatalukat elfoglalva a folyó évi február hó 27-én tartott képviselőtestületi ülés szine előtt a hivatali esküt le is tették. — A Kisgazda Ifjak Művelődési Egyesületében március 4-én, szombaton este 8 órakor előadást tart Hrabovszky Mihály kereki tanitó. Az előadás cime : „A szép tanya" (I. rész. A tanya befásitása.) — Felemelték a közigazgatási bélyegilletékeket. A közigazgatási beadványok bélyegilletékét az eddigi illeték négyszeresére emelték fel. Rendes bizonyilványokra ezentúl 20 koronás, lakositási térelemre 80 koronás és iparügyi beadványokra 120 koronás okmánybélyeg szükséges. Ez az uj megállapítás március 1-én lépett életbe. — Hazafias ünnepély Csökmőn. Március 15-én Csökmő község nagy népgyűlést és nemzeti ünnepélyt rendez az alábbi sorrenddel: 1. ünnepi istentisztelet. 2. Felvonulás az Iskolatérre. 3. Hymnusz. Énekli a dalárda. 4. ünnepi beszéd. Tartja: Polgári László jegyző. 5. Irredenta dalok. Énekli a dalárda. 6. Március 15. Szavalja: Futó Zoltán tanitó. 7. Szózat. Énekli a közönség. Mérsékelik a MÁV tarifaemeléséi Főleg a főváros kapott kedvezményt Az egész ipari és kereskedelmi világot megdöbbentette a MÁV. tervezett tarifaemelése, mely a közszükségleti cikkek legnagyobb részének az árát olyan hatalmasan megdrágította volna, amit a közönség nem igen bírt volna el. A tervezett tarifaemelés ellen az összes közgazdasági érdekképviseletek felszólaltak s a kereskedelmi miniszter előbb ankéten tárgyalta a tarifaemelést, majd az érdekeltek kifogásait írásban kérte be Mint értesültünk, a kifogásoknak bizonyos eredménye lett, mert a miniszter az eredeti terven lényeges enyhítést tett, olymódon, hogy az emelés alól kivétetnek: gabona, őrlemény, olajmagvak, olajpogácsa, bányafa, gömbfa, tűzifa és a hazai szén Tejküldeményekre a mai díjtételeket folyó évi május hó végéig változatlanul alkalmazzák, julius hó 1-töl pedig a díjtételeket csak 50 százalékkal emelik. R luxuscikkekből kiveszik többek közt az orvosi-, mérnöki és egyéb tudományos műszereket, a táblaüveget, az útitáskákat, a személyautomobilokat és a virágokat. Egyes főzelékfélék, mint paradicsom, káposzta és tök, amelyeket a tarifaemelés nagyobb mértékben sújtott volna, alacsonyabb árosztályba helyeztettek át. R sört az I. osztályból, illetve a gyüjtődijszabásból a II., illetve az R. osztályba helyezték át. Burkolatkövekre, terméskőre, kavicsra és homokra még további 20 százalékos engedmény fog nyújtatni az eddigi olcsó, az államvasuti önköltségeket sem fedező kivételes díjszabás díjtételeiből. R székesfőváros közüzemei, nevezetesen gáz, villany és vízmüvei részére rendelt szénküldeményekre az uj széndijtételeket 20 százalékkal csökkentve fogják alkalmazni. Levágásra szánt lovakra a díjszabási egységsulyt a felére fogják leszállítani. R személydijszabás emelésének ellenére változatlanul maradnak a közszolgálati alkalmazottak menetjegy-kedvezményei. — A KANSZ csabai választmányának képviseletében Gajda Béla elnök és Horváth Jenő titkár f. hó 1-én a szövetség ügyeiben a fővárosban voltak s közbenjártak abban, hogy azok a közalkalmazottak, kik a nekik járó szenet még nem kapták meg, ahhoz hamarosan hozzájussanak. A szén szállítását a külföldi sztrájkmozgalmak akadályozták. A helyi választmány képviselői részt vettek a Szövetség nagyválasztmányának 1-én tartott ülésén is, hol a vezértitkár jelentése dicsérettel emelte ki a békéscsabai szervezkedés eredményét. Az elnökség sürgősen kéri az összes szakköröket a KANSZ-ba már régebben belépett tagok neveinek és ha lehet, igazolványaik számának közlésére. — Gazdasági szakértők az úrbéri ügyek rendezéséhez. A m. kir. földmivelésügyi miniszter az úrbéri elkülönítést, arányosítást és tagosítást tárgyaló 1908-ban és 1909ben kiadott miniszteri rendeletek alapján folyamatban lévő birtokrendezési ügyekben gazdasági szakértőkül Békésvármegye területére Holló György m. kir. gazdasági felügyelő, gyulai lakost és Korbuly Lajos m. kir. gazdasági felügyelő, gyulai lakost jelölte ki. — Elhunyt francia drámaíró. Páris, márc. 3. MTI. Henri Bateille, az ismert nevü drámaíró, aki színmüveivel külföldön is nagy sikert aratott, elhunyt. — Kórházi ápolási költségek felemelése. A népjóléti és munkaügyi miniszter értesítette a vármegyét, hogy több panasz érkezett hozzá, mely szerint a kórházi ápolási költségek felemelése után a magánápoltaktól és munkásbiztositó pénztáraktól is visszamenőleg követelték a felemelt dijakat. Miután a i kórházi ápolási költségeket csak az | államkincstár terhére ápoltak után j lehet felszámítani és bentlévő betej gek után a felemelés időpontjától, í elrendelte a miniszter a helytelen visszamenőleges követelések törlését. — Olcsó a bácskai sertés. MTI, jelenti: Az újvidéki terménytőzsde árjegyző lapja szerint a disznózsír Jugoszláviában 76 koronáról 1—2 nap alatt 80—82 koronára emelkedett. Ennek a hirtelen áremelkedésnek az oka az, hogy Jugoszláviában is napról-napra emelkednek a tengeri árak, ugy hogy a hizlalók a 72 koronás ár mellett is ráfizetnek a hizlalásra. A bácskai sertéshizlalók leölik félig kész sertéseiket, mert a horribilis tengeriárak folytán nem találják meg számításaikat. — Apponyi Albert emlékiratai. R „Pantheon" Irodalmi Intézet R. T. (Budapest V., Bálvány-u. 18.) kiadásában most jelentek meg Ápponyi Albert gróf emlékiratai. Az „Emlékirataim!" cimü munka Apponyi életének első 50 esztendejét ismerteti, annak eseményeit dolgozza fel. R mü ára fűzve 200, kötve 280—360 korona, számozott példány fűzve 500, kötve 680—960 korona. — Halállal fenyegetőznek a szerbek. Nem rég rámutattunk arra, hogy hogyan akarják meghiúsítani a szerbek a baranyavári uradalomban a lakosság véleményét a határkiigazitó bizottság előtt. Amikor azt a minősíthetetlen eljárásukat tették szóvá, hogy kiutasítják az uradalom határmenti községeiben lakó magyar és német ajkú alkalmazottakat és helyébe jött-ment szerbeket telepítenek be. A jugoszláv közigazgatás egyébként igen leleményes és sokoldalú ilyen trükkökben. Dolinka, Baranya megszálva tartott 24 községének alispánja falragaszokon osztogatja a halált azoknak, akik a határmegállapitó bizottságtól a Drávát kérik a végleges határnak megállapítani. — A többtermelés csak frázis, mig az összes szabadalmak be nem kapcsolódnak a Magyar Távirati Iroda körgazdasági hírszolgálatába. Előfizetni Andrássy-ut 6. szám alatt lehet. Békéscsabán. Telefonok : 161, 168, 169, 170. — Pályázat vámőrségi altiszti és legénységi állásokra. A pénzügyi tárca kebelében létesített m. kir. vámőrség altiszti és legénységi állományában még üresedésben levő 3000 állásra pályázatot hirdet. Eddig a számig jelentkezőket korlátlan számban fogadnak el. Katooai kiképzés nem kötelező. A katonai, vagy csendőri szolgálatot teljesítő egyének az önkéntes jelentkezés után vétetnek ismét fel s soroztainak be a rendes fizetési osztályba. A jelentkezés határideje március 10-én lejár. A vámőrségbe belépő s a megfelelő szolgálati idő eltöltésével a legmagasabb altiszti állást elérő egyének számára a törvény megfelelő nyugdijat biztosit ugy, hogy ez végleges állami alkalmazásnak tekinthető. A vámőrség kötelékébe belépő egyének az alábbi havi fizetésben részesülnek: vámőrjelölt (honvéd, őrvezető, tizedes) 900—1100 korona, segédvámőr (szkv.) 1200 havi, mig 11 szolgálati év elérésével évi 22.800 K, III. oszt. vámőr havi 1300—1500 K s a 11 szolgálati év elérése után 24.000 K; II. oszt. vámőr (törzsőrmester) havi 1400—1500 K, 11 év után 25.200 K évi; I oszt. vámőr (főtörzsőrmester) havi 1450—1650 K, 11 év után évi 25.200 K; III. oszt. fővámőr (3. oszt. t. h.) évi 25.000 K; II. oszt. fővámőr (2. oszt. t. h.) évi 26.400 K; I. oszt. vámőr (I. oszt. t. h.) évi 28.000 K. Ezenkívül még a nyugdíjba beszámító vámőri pótdíjban is részesülnek. SZÍNHÁZ Műsor: Szombaton bérletszünetben Hollandi menyecske. Operett. Vörös Ili ujjonnan szerződött primadonna első felléptével. Vasárnap bérletszünet Hollandi menyecske. R Király-szinház nagysikerű újdonsága. Nádor Mozgó Már rég nem bilincselte le annyira a közönség érdeklődését és figyelmét, mint'a „California fedélzetén" cimü amerikai filmjáték, melynek tartalma, kidolgozásánál és a film megteremtésénél a filmtechnika univerzális eszközei szerepelnek. E nagyszabású film már szombaton is műsoron van, a kacagtató 2 felvonásos Chaplin vígjátékkal együtt. Zürichben a magyar koronát 0'73-al jegyezték. A napok óta tartó üzlettelenség eredményeképpen feltűnő sokan maradnak el a tőzsdéről, ami az üzleti tevékenységre szintén bénitólag hatott. A mai tőzsde tartott irányzattal igen üzlettelenül nyitott s a piacokon nagyon nehezen tudott az üzlet kifejlődni, az árfolyamok alig változtak. A holnapi napra való tekintettel ma inkább a kontremin dolgozott, igy a kuliszban is a kontremin tevékenység érvényesült. Államvasutban és Angol-Magyar Bankban volt időnként kis áremelkedés észlelhető. A piac többi értékei csendesek voltak. A korlát piacon különösebb esemény nem volt. Az árak nagyrészt a tegnapi nivón, vagy néhány ponttal alatta mozogtak. A bankpiac szintén eseménytelen volt. A szén- és bányapiacon Észak Magyar és Szászvári tudták némileg az érdeklődést felkelteni, mig a vaspiacon a csekély üzlettelenség leginkább a Koburg, Fegyver és Wörner körül csoportoKazánjait ne értéktelenitse el foltokkal, hanem azok repedéseit heggesztesse be jótállással Mertz Gyula elektrotechnikai és fémipari vállalatánál Haan-utca !l. sz. Telefon ZZ.