Körösvidék, 1922 (3. évfolyam) január-március • 1-74. szám
1922-02-02 / 27. szám
Békéscsaba, 1922. február 2 Kőrösvidék bennünket a fölfedezés idejében. Mi azt hittük és ugy hirlett, hogy a Magyar Tudományos Akadémia több j tagja fog lejönni a további kutatások megejtésére, de amint beszélik, a várps intrikái miatt maradt el az a bizonyos látogatás, mert a tanács jelentésében a'z egész dolgot jelentéktelennek minősitette, nehogy Jaminának fejébe szálljon a dicsőség és még majd követelni merje mindazokat a közigazgatási, közegészségügyi s népjóléti intézményeket, melyeket eddig, minden városi képviselőjelölt beigért, de egyik sem hozott semmit, kivéve Varga E. András uramat, aki másfélévi szónoklás után kijárta a hidra való feljárót fából; de bár ne járta volna ki, mert az ember télen át majd a nyakat töri ki rajta. Azóta egészséges Varga uram, mert szidják mint a bokrot, mondván, hogy ha n.ár megcsináltatta, tisztitassa is, különösen ha egy kis hó leesik. Hát mélyen tisztelt város, most egy még nevezetesebb, úgynevezett irodalom történeti leletre bukkantunk, amellyel végérvényesen bebizonyítjuk kulturfölényünket a város felett. Megtaláltuk ugyanis a Jaminai tehénlegeltetö társulat jegyzőkönyvét, mely sokak szerint még a honfoglalás idejéből származik, lévén akkor a lakosság legnagyobb része állattenyésztő. Micsoda kifejezések ! Mélyértelmü mondatok, ragyogó stilus. De mit is beszélek. Álljon itt a bizonyíték szórói-szóra: „Elnök üdvözölve a tagtársakat, aggodalmának ad kifejezést a Társulat léteéri nemcsak azért, mivel többen elmaradással bénítják a Társulatot, de az Elnökséget a közérdekek harcában ha nem is feladással, de hátrálással vádolják; pedig az egyesülés összege soha nem kellett jobban, mint most s felteszi kétségbeesésében a kérdést, vájjon szükségesnek tartják továbra a Társulat fennállását vagy nem ? De a Társulat rehabllitással válaszol, az egyesület fennállása mellett foglal helyet s az Elnökségre vázolt indolentiát tréfálkozásnak, túlságos érzékenykedésnek tudatja be." stb. A többit le sem irom, mert még magasabb stílusban van megörökítve a Társulat válsága. Az eredeti Jegyzőkönyvet a Kultúrházban helyezzük el és ezennel tiltakozunk a „sötét" jelzó ellen, mert ahová a tudás szövétneke annyira bevilágított, hogy már száz évekkel ezelőtt ugy írtak, hogy a mai müveit ember sem érti meg, az nem lehet „sötét Jamina", hanem Erzsébethely gyár és társváros ! (Fabula.) A német néppárt Rathenau ellen (Berlin, február 1.) A német néppárt tegnap este értekezletet tartott, amelyen Rathenau dr.-nak külügyminiszterré való kinevezése ellen foglalt állást. Mi van ma ? 1922. február 2., csütörtök R. kath.: Gyertyasz. B. A. Prot.: Karolin. Napkelte 7 óra 28 perckor nyugta 16 óra 58 perckor (4-59). Holdkelte 9 óra 34 p. (délelőtt) nyugta 22 óra 48 perckor (10'48 este). Este fél 8 órakor: Színházi előadás. Este 9 órakor Rendőrbál a Vigadóban. 1922. febr. 3., péntek R. kath.: Balázs vt. Prot.: Balázs. Nap kél 7-27, nyugszik 171 (51) órakor Hold kél 10, nyugszik 23 51 órakor. Este fél 8 órakor Színházi előadás. 9z önkéntes jelentkező honvédek nem kötelezhetők kényszermunkára 9 belügyminiszter javaslata a Ház előtt Budapest, febr. 1. Jelentettük, hogy nem régen törvényjavaslatot dolgozott ki és terjesztett a Ház elé a belügyminiszter, amely szerint mindenki állami közmunkára kötelezhető, bizonyos korhatáron belül. A javaslat kimondja, hogy az állam polgárai közérdekű munka teljesítésére kötelezhetők, ha a munka valamely közintézmény működésének, vagy őrzésének, végül elemi csapás elhárításának céljából szükséges. Ilyen munkára nem lehet kötelezni 18 éven aluliakat s a 45 éven felülieket. Az igénybevétel 21—23 éves korban legfeljebb 24 hónapon át egyfolytában történik, de rendkívüli szükség esetére a korlátozás nem terjed ki. A munkáért illetmény jár. Aki kötelezettségének eleget nem tesz, két évig terjedhető fogházzal és 4000 korona pénzbüntetéssel büntetendő s aki a rábízott munka alól kivonja magát, azt egy hónapig terjedhető elzárással és 500 korona pénzbüntetéssel sújtják. Ujabb, hivatalos forrásból eredő értesülés szerint a nemzetgyűlés rövidesen megkezdi a javaslat tárgyalását. Nagyjelentőségű pontja a javaslatnak az, amely szerint a kényszermunka alól mindenkorra mentesek mindazok, akik önként jelentkeznek a m. kir. honvédségben való katonai szolgálattételre. HÍREK Lapunk legközelebbi száma a közbeeső ünnep miatt szombaton reggel jelenik meg. A „Kör ös vidék" Készvénytársaság Igazgatósága folyó hó 4-én, szombaton délután 3 órakor a szokott helyen gyűlést tart, melyre az igazgató urakat tisztelettel meghívja s a fontos tárgyak miatt megjelenésüket kéri az Elnökség — A „Magyar Művészek Műhelye" ékszerei Békéscsabán. Ha elhalad az ember Békéscsabán a Bayer-féle üzlet előtt, lehetetlen ott meg nem állania. Néhány napja olyan kedves, szép dolgok diszitik a jól ismert bolt kirakatát, hogy minden jóizlésü ember kénytelen percekig gyönyörködni azokban. A Magyar Művészek Műhelye küldött le Bayer Lajos csabai díszműáru kereskedésének egy csomó szebbnél-szebb csecse-becsét eladásra. Gyürük, nyakékek, mandzsettagombok, amulettek, győngydiszek, óraláncok stb. . . nagy választékban állnak a közönség rendelkezésére. Minden darab ezüstből van antik hatású, művészi megoldásban, régies szép kövekkel díszítve. Mindegyik igazi művészi értékű, eredeti munka s nem gyári tömegkészitmény. S tekintve, hogy e kedves kis ékszerek elsőrangú művészek alkotásai — csodálatosan olcsók is. Szívesen ajánljuk azokat a közönség figyelmébe nemcsak azért, mert igazán szép és művészi dolgoknak csinálunk propagandát, hanem azért is, mert minden megvásárolt darab egy-egy magyar művész megélhetését segíti elő. — A Békésmegyei Általános Takarékpénztár r. t. székházában ma, csütörtökön délelőtt 11 órakor tartja 12-ik évi rendes közgyűlését. — Felhivás. A tanítói vegyeskar pénteken (3-án) d. u. 5—6-ig összpróbát tart a közs. polg. leányiskola helyiségében. Tekintettel az idő rövidségére, a tagok feltétlen megjelenését kéri a Vezetőség. — A BIME férfitagjait kéri az egyesület elnöksége, szíveskedjenek folyó hó 2-án délelptt 10 órára az egyesület helyiségében megjelenni a Kalikó-bálra vonatkozó megbeszélések végett. — Házasság. Dörflinger Sándor és Cszrni Emilia folyó hó 28-án házasságot kötöttek. (Minden külön értesítés helyett). — Kutatások arany után Baranyában. Nemrégiben a budapesti sajtó azt a nagyfontosságú hirt közölte, hogy a pécsvidéki bányabiztosság területén nagyszabású aranyrétegre bukkantak a kutatásra engedélyt nyert vállalatok. ;A sajtóközlemények különösen a közgazdászok körében élénk érdeklődést váltottak ki, mert hisz ezáltal nagyot javulna Magyarország helyzete a külállamokkal szemben. Sajnos, az ujjongás korainak bizonyult, amit egy alábbi nyilatkozat is igazol. Csupán egy csomó pénzt öltek bele az arany után vágyó magánvállalkozók. Az aranykutatásról illetékes helyen pécsi tudósítónknak ezeket mondották: A nagy horderejűvé felfujt kutatások, dacára a sok pénzköltségnek, eredménytelenek maradtak. A budapesti Grosz-cég kért és kapott Baranyaés Tolnavármegyék területeire kutatási engedélyeket. Az is tény, hogy ők véltek aranyrétegeket, de a későbbi vizsgálat folyamán beigazolást nyert, hogy az nem arany, amit találtak. A cég most coruptiv és telérkőzetet tört össze, melyben aranyat sejt. A kőzet jelenleg Budapesten van a földtani intézetben felülvizsgálás végett. Mi egészen biztosra vesszük, hogy abban alig lehet arany és na van is, olyan csekély mennyiségű, hogy érdemtelen a bányászatra, mert a költség jóval több lesz, mint amennyit az esetleg kitermelt arany ér. Vagyis a nagy eseménynek beállított aranykutatás eredménye sok millióra rugó kiadások mellett teljesen összezsugorodik és jelentéktelenné válik. — Vakmerő csempészés folyik a nyugatmagyarországi határou. Szombathelyről jelentik: A határon rendkívül mértékben lábra kapott a csempészés, amely óriási károkat okoz a magyar államnak. A kitűnően megszervezett bandákkal szemben a határőrök úgyszólván tehetetlenek. A csempészés központja Körmend község, ahonnan százával viszik ki az összevásárolt lovakat és szarvasmarhákat. A vezéreket ugyan több ízben elfogta és letartóztatta a határőrség, de olyan alacsony büntetéseket szabtak ki rájuk, hogy azok szívesen vállalják a kockázatot. Most a legszigorúbb intézkedéseket léptették életbe s remélik, hogy végre is sikerül gátat vetni az egész országra nézve káros üzelmeknek. — Megalakult a Tiszavidéki Alföldi Halászszövetség. A szegedi halászok vasárnap délután a tiszaparti halászcsárdában megalakították a Tiszavidéki Alföldi Halászszövetséget, melynek célja a halállomány kímélése, a halászati eszközöknek szövetkezeti uton való jutányosabb beszerzése és a viztulajdonosokkal való könnyebb érintkezés elősegítése. — Tízezer hold szegedi földet tartanak a szerbek megszállva. Szegedről jelentik: A Szeged városhoz tartozó alsótanya területéből a szerbek közel tízezer holdat megszállva tartanak. A város közgyűlése nemrégiben a miniszterelnökhöz és a külügyminiszterhez fordult felirattal a terület felszabadítása érdekében, ahol mintegy 5400 magyar lakik. A város felirata azt is megemlíti, hogy a szerbek kivágják az erdőket, tönkreteszik a szőlőket és a magánvagyonban károkat okoznak. Szabadkáról eredő hir szerint a szerb parancsnokság már utasitást kapott az alsótanya kiürítésére. — Székesfehérvár fizetésképtelen. Székesfehérvár városházi pénztára fizetésképtelenség előtt áll,' olyannyira, hogy február hó 1-én még a tisztviselők illetményeit sem tudta kifizetni. Ez a helyzet ugy állott elő, hogy az állam 5.300,000 koronával tartozik a városnak. Ezt az összeget a város az állam helyett fizette ki államsegélyek cimén a tisztviselőknek. A város vezetősége már többször megsürgette illetékes helyen az összeg visszatérítését, azonban eredménytelenül, mert az állam nem fizet. — Szegeden bezárták az iskolákat a járvány miatt. Szegedről jelentik : A szegedi kerületi orvosok jelentéseiből kitűnt, hogy az egyes iskolák növendékeinek átlag fele beteg. Az elemi iskolákban 50—60, a kereskedelmi és felsőbb leányiskolákban pedig 20 százalék a betegek száma. Ezért Somogyi polgármester a tiszti főorvos jelentése alapján elrendelte az összes iskolák bezáratását. A tanítás csak február 6-án kezdődik meg újból. Az egyetemen tovább folynak az előadások. — Irtó hadjárat a patkányok ellen. A több országban fellépett pestis-járvány terjedésének megakadályozása céljából Magyarországon is mindenütt szigorú intézkedéseket léptetnek életbe. A népjóléti miniszter most rendeletet intézett !a törvényhatóságokhoz, amelyben kötelezi a háztelkek, lakóépületek, továbbá ipari és gazdasági célokra szolgáló mindennemű épitvények, szemétlerakó helyek tulajdonosait, hogy az emiitett ingatlanokon tartózkodó patkányokat rendszeres eljárással irtsák ki. A miniszter intézkedett olyan erőshatásu patkányméreg forgalombahozatala iránt, amely feltűnő szaga és szine miatt más anyaggal nehezen téveszthető össze. Az irtást lehetőleg mindenütt ugyanazon a napon kelt megkezdeni, mert csak igy várható kielégítő eredmény. A patkányirtó eljárás szervezésére és irányítására mindenütt alkalmas embert kell megválasztani. — A Gerendási Polg r< OIvósí "kör mult hó 29-én sikeres táncmulatságot rendezet t saját könyvtáralapja javára. A felülfizetéseket ezúton köszöni meg az elnökség. Felülfizettek: Brhlich János, Hajós György 120—120 K, H. A. 10) K, Dénes István 50 K, Tótli György 3u K, Ambrus András, Morvái N., Csendőrség, Csányi Lajos, Kesjár János, Zahoran György, Schneider Győző, Leszkó Ádám iü—20 K, Zatykó Elek. Klem Mihály, Gregorics Gáspár 10—10 K, Zatykó Béla 5 K.