Körösvidék, 1921 (2. évfolyam) október-december • 218-296. szám

1921-10-18 / 232. szám

Körö&viíiák SéncscsűDú, 1921. október IS. termet. Dolmányos katonatisztek, frakkos urak magyarázgatták egy­másnak, ki a legszebb leány, leg­szebb asszony. Nehéz volt a vá­lasztás. Ilyen sok igazán szép hölgy régen volt együtt az öreg bál­teremben. Valamivel kilenc óra után meg­nyílt a „Zöld terem" szárnyas ajtaja s a katonazenekar himnuszjátékára József Ferenc dr. főherceg szimpa­tikus, elegáns alakja jelent meg a táncteremben. Magyarruhás hölgyek alkotta pompás sorfal között jutott el kíséretével a számára ízlésesen berendezett emelvényre, Sitnénfalvy ezredes kérésére megadta az en­gedélyt a bál kezdésére s az ö ál­tala felajánlott tiszteletdíj nyertesé­vel, Jurenák Kató urleánnyal meg­nyitotta a táncot. Miután néhány hölggyel táncolt még a főherceg, felvonult a díszhelyre, ahol a tár­sadalom vezető úrnői közül többet bemutattak neki. A bál tartama alatt a város és környék ott jelenlevő vezetőférfiai s előkelőségei közül többeket megszó­lított, élénken érdeklődve az itteni viszonyokról. Megszólításával tün­tette ki a „Körösvidék" főszerkesz­tőjét is, melegen érdeklődve ugy a Körösvidék r. t. ügyei, mint a lap elterjedése és népszerűsége iránt. Az ifjú főherceg mintegy mésfél órát töltött a bálban, aztán kíséreté­vel együtt Póstelekre ment, hol Széchenyi Antal gróf vendége volt. Eenes politikája súlyos vereséget szenvedett 9 hisántont felháborítónak tartja az olaszok beavatkozását Prága, okt. 17. Egész Csehszlovákia, sőt az egész kisántánt politikusai Be­nes politikájának súlyos kudar­cát látják a nyugatmagyarországi kérdés megoldásában. Az a vé­leményük, hogy e velencei dön­tés csapás a kisántántra, aminek az épülete meginog ezáltal. Olasz­ország beavatkozását és eljárá­rását felháborítónak tartják. A kisántántnak határozott, erélyes ellenállást kellett volna kifejte­nie — a csehek véleménye sze­rint — az olaszok közvetítésével szemben. Vidéki irók megmozdulása Régi törekvésük a vidéki íróknak, hogy az irodalmi élet irányítását ki­vegyék a főváros kezéből. Az iro­dalom decentralizálása uj, egészsé­ges fejlődési irányt jelentene. Ennek a küzdelemnek egy kimagasló moz­zanata a „Holnap" cimü szépiro­dalmi folyóirat megindulása. A „Holnap" 1922-ben indul meg Ligethy Béla szerkesztésében. Mun­katársai (akik egy karácsonyra meg­jelenő diszes almanachhal mutatkoz­nak be közönségüknek) a vidék leg­kiválóbb írói. — Andersen György, Bdcs Imre, Bródy László, Debreczeny Miklós, Finta Sándor, Gyökössy Endre, Gyöngyösi János, Cserzy Mi­hály, (Homok) Kató József, Ligethy Béla, Migend Dezső, Móra Ferenc, Muraközy Gyula, M/, Oláh Gábor stb). Az almanach verseket, novellákat és kritikai cikkeket tartalmaz. Pérely Hercz Imre, Vaszary Gábor és Ko­vács Lajos művészi illusztrációival. Az ízléses kiállítású könyv már most is megrendelhető a kibocsáj­tott gyiijtőiveken. — Ára 50 korona. 9 velencei egyezmény S pontja Bethlen István gpíf tájéhoztatása a sajtó számára Budapest, okt. 17. Bethlen István gróf miniszterelnök ma a sajtó képviselői előtt az aláb­biakban ismertette a velencei egyez­mény 5 pontját: 1. Rz első pont Sopronnak és környékének hovatartozásáról tar­talmaz megegyezést Breubergen és Sopron, valamint Sopron környékén kívül Fertőrákos, Ágfalva, Sopron­bánfalva, Arka, Kopháza, Balt, Boz és Nagycenk községek sorsa felett döntenek népszavazással. A népszavazást a legegyszerűbb módon, először a városokban, az­után a községekben ejtik meg. A magyar kormány kilátásba he­lyezte, hogy bizonyos közlekedési kedvezményt biztosit a népszava­zási zóna által kettéválasztott nyu­gatmagyarországi területek lakóinak. 2. A második pont a határkiiga­zitás kérdését rendezi. A Sopronon és környékén tul terjedő határki­igazitást is a lehető legrövidebb időn belül megejti a kiküldött határ­kiigazitó bizottság a békeszerződés kísérőlevelének megfelelően. — Ausztria, amely eddig magánjelle­gűnek tekintette a kísérőlevelet, a velencei konferencián kötelezőnek ismerte el magára nézve a kísérő­levélben foglaltakat, ami azt jelenti, hogy ha a határkiigazitó bizottság ujabb területeket itél vissza Magyar­ország számára, azokat ellentmon­dás nélkül átadja. Az olasz kor­mány kötelezte magát arra, hogy a magyar-osztrák határkiigazitók munkáját erélyesen sürgetni fogja. 3. A megegyezés harmadik pontja a magyar államvagyonnal összefüggő financiális követeléseink kérdésével foglalkozik. Két héttel a pacifikálás megtörténte után tárgyalások indul­nak meg ezeknek a kérdéseknek a rendezése ügyében. Ha másként nem köthető megegyezés, vegyes­bizottság dönt, amelynek egyik tag­ját a magyar kormány, másik tagját az osztrák kormány, elnökét pedig a népszövetségi tanács jelöli ki. 4. A negyedik pontban Ausztria arra kötelezi magát, hogy általános amnesztiát biztosiba felkelőknek. A politikai „bűnösökkel" szemben tehát semmiféle megtorló intézkedést nem alkalmazhat. 5. Az ötödik pont a tisztviselőket védelmezi. Az osztrák kormány az egyezmény értelmében tartózkodni fog az átadandó területek magyar tisztviselőinek tömeges elbocsájtá­sától.. A magyar kormány kiáltványt fog kibocsájtani az átadandó területeken és Csonkamagyarország területén is, amelyben a velencei egyezmény tar­talmát fogja ismertetni és fel fogja szólitani a felkelőket arra, hogy két napon belül tegyék le a fegyvert, mert különben a kormány a törvé­nyek teljes szigorával jár el ellenük. A pacifikálásra szánt idö kezdetét attól a naptól számítják, amelyiken megtörténik az egyezménynek osztrák részről való ratifikálása. Több száz halottja van a bukaresti robbanásnak Még nincs lényeges eredménye a vizsgálatnak Bukarest, okt. 17. A Rudeni erőd felrobbanásának oka még mindig ismeretlen. A vizsgálat adatai nagyon homályosak. Általában azt hiszik, hogy bűnszö­vetkezet munkájáról van szó, de az sincs kizárva, hogy valami egyszerű véletlenség okozta a borzalmas robbanást. Az erődben 1500 régi és több száz kijavított ágyú repült a levegőbe, mintegy 80 waggonnyi lőszerrel. A robbanás idején 30 oláh katona, több polgári egyén és Wrangel seregéből való munkásosztagok tartózkodtak az erődben. Valamennyien a robbanás áldozatai letfek. Megőrült forradalmár Kigyújtotta a Fraklin Társulat miihelyének tetőzetét Budapest, okt. 17. Ma délben fél 1 órakor kigyuíadt a Franlin Társulat műhelyének a te­tőzete, amely a tűzoltóság gyors és erélyes beavatkozása ellenére is el­égett. A megindított vizsgálat során kiderült, hogy a tüzet gyújtogatás okozta, amit a társulatnak egy Wag­ner nevü alkalmazottja követett el. Wagner, miután kigyújtotta a tető­zetet, nyitott késsel hadonászva „Él­jen a világforradalom!" kiáltással berohant a nyomdába, ahol szerszá­mokat dobált a működő gépekbe. Letartóztatása után megállapították, hogy megőrült. Haldoklik a bajor király (Szombathely, okt. 17.) Lajos bajor király, aki hosszabb idő óta sár­vári birtokán tartózkodik, halálos beteg. Orvosainak véleménye sze­rint halála minden pillanatban be­következhetik. Szerdára döl el a kisgazdapárt válsága {Budapest, okt. 17.) A kibonta­zás ügyében minden vonalom meg­indultak a tárgyalások. Ujabban ismét több terv merült fel az egy­séges párt megalakítására. A vég­leges kibontakozást szerdára várják, mert azt remélik, hogy akkorra eldől a kisgazdapárt vagyonváltsága. — Andrássy Gyula gróf a keresztény­párt nevében a leghatározottabban visszautasítja a kisgazdák 10 pontba foglalt munkaprogrammját. Budapesti terményárak Budapest, okt. 17. Hivatalos zárlat: Tiszavidéki buza 1780—1810 Rozs 1360—1380 Takarmány árpa 1575—1650 Sörárpa 1700—1800 Zab 1425—1460 Tengeri 1800—1900 Repce 2600—2700 Rz árak budapesti paritással ér­tendők. Mi van ma ? 1921. október 18., kedd R. kath.: Lukács ev. Prot.: Lukács. Nap kél 6 óra 23 perckor, nyugszik 17 óra 08 (508) perckor. Hold kél 17 óra 59 perckor, délutá«. nyugszik 7 óra 44 perckor. D. u. fél 6 órakor a róm. kath. templomi énekkar (alb.) próbája. Áradon ezer lei egy érettségi bizonyítvány Arad, okt. 17. A szabadonbocsáj­tott „összeesküvők" között 24 aradi gimnázista van, akiknek 1000 leiért érettségi bizonyítványt ajánlottak fel az oláh állami közoktatásügyi ható­ságok azzal a kikötéssel, hogy „ha­zaáruló" mivoltuk miatt legfeljebb „jól érett" osztályozást nyerhetnek. Holnap indul az első kommunista transzport {Budapest, okt. 17.) Az első 60 tagu kommunista transzportot hol­nap délután különvonattal indítják el Németországon keresztül Rigába. A különleges utasok között több élet­fogytiglani fegyházra -ítélt van. A legkisebb büntetésü is 5 év elől menekül. .Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában! Ámen." HÍREK — Doktorráavatás. A „Békés­megyei Egyetemi Ifjak Köré"-nek volt főjegyzőjét, Lestyán Goda Györ­gyöt (Szarvas) folyó hó 15-én az orvostudományok doktorává avatták a budapesti magyar Pázmány Péter tudományegyetemen. — Nagyváradon újból meg­kezdik a magyar szervezkedést. Nagyváradi tudósítónk jelenti: A nagyváradi szervezkedés mozgalma ismét megindult. Perédy György és Tabéry Géza indították meg újból a mozgalmat s a szervezet megalaki­• tása végett okt. 19-ére hatósági en­gedélyt kértek. Az engedély kéré­sét Jacob prefektushoz adták be. | Amint ismeretes, egy ízben már ! megkezdték a váradi szervezkedést, j akkor azonban a prefektus azzal utasította* vissza, hogy az aláírók kö­zött zsidók is vannak. Remélhetőleg most nem találnak a nyílt szervez­kedés megakadályozására a múlt­korihoz hasonló ürügyet. — Nagyarányú állatkivitel Vas­megyéből. Szombathelyről jelentik: A vasvármegyei közigazgatási bizott­ság elé terjesztett állatorvosi jelentés az állatforgalomra vonatkozólag azt mondja, hogy szokatlanul élénk. Ausztriába sok vágómarhát szállí­tanak, Olaszországba tenyészmarhát és lovat, Németországba pedig nehéz j lovat. A kivitel ujabban kezd kiala­kulni Svájc és Hollandia felé is. A vásári felhajtások élénkek. Az állat­árak a magyar korona értékcsökke­nése következtében általános emel­kedésben vannak.

Next

/
Thumbnails
Contents