Körösvidék, 1921 (2. évfolyam) október-december • 218-296. szám
1921-11-26 / 268. szám
Békéscsaba, 1921. november 18. Hörösvidék 219 Hadviselt közalkalmazottak szolgálati ideje Kétszeresen számítanak a háborúban eltöltött óvek Békéscsaba, november 25. A december 5-én tartandó városi közgyűlés tárgysorozatán szerepel a városi nyugdijszabályrendelet kiegészítésének ügye is. A javaslat szerint olyan ponttal kell kiegészíteni a szabályrendeletet, amely a hadviselt városi alkalmazottak szolgálati idejének megállapítására vonatkozólag intézkedik. Röviden az alábbiakban foglalható össze a javaslat lényege: Minden hadviselt városi alkalmazottnak kétszeresen számitandók be szolgálati idejébe azok az évek, amelyeket katonai szolgálatban töltött el. A nyugdijszabályrendeletnek ilyen módon való kiegészítése nemcsak méltányos, hanem természetes is. Legalább ennyivel tartozik a város azoknak az alkalmazottainak, akik mint katonák vették ki részüket a háborús szenvedésekből. Annál is inkább elkerülhetetlen ennek a javaslatnak az elfogadása, mert az állami alkalmazottak és más városok alkalmazottai ugyanilyen kedvezményben részesültek. — Hazajött hadifogoly. A legutóbbi cserefogolyszállitmánnyal hazaérkezett Pataky Sámuel, a békéscsabai ág. h. ev. Rudolf-főgimnázium tanára, aki 1915. január 1-én esett fogságba a Kárpátokban s azóta az orosz birodalom több részén raboskodott. A forradalom óta Európában volt s végig szenvedte a bolsevizmus minden őrületét. Az oroszországi állapotokat évek óta nyitott szemmel figyelő s alaposan ismerő hazatért tanár megígérte, hogy a „Körösvidék" számára folytatólagos ismertetést fog leadni Szovjetoroszországról. — Levél a szerkesztőhöz. Vettük a következő levelet: „A Körösvidék" tekintetes Szerkesztőségének Békéscsaba. Nagyon kérem a lap legközelebbi számában a „Harminc éves a Magyar Mezőgazdák Szövetkezete" cimü ma megjelent cikkhez alábbi — a történelmi hűségnek megfelelő — megjegyzéseket közreadni, mint aki szerencsés lehettem a lélekemelő szép ünnepségnek és ünneplésnek szemlélője lehetni. A kormányzó Őfőméltósága nemcsak megjelent a szövetkezet díszközgyűlésén, de szárnysegédével, Magasházy őrnaggyal végig hallgatta az összes üdvözlő ünnepi szónokokat és a szövetkezeti elnök megnyitóját, beszámolóját. És itt talán az olvasóközönség — de mindenesetre vármegyénk gazdaközönségének — érdeklődését fogja kiváltani azon esemény, hogy az Országos Magyar Gazdasági Egyesület és Gazdasági Egyesületek Országos Szövetsége nevében Őfőméltóságát, a kormányzót, valamint a jubiláló szövetkezetet vármegyénk gazdasági egyesületének elnöke, Beliczey Géza üdvözölte és ünnepelte, mint az Országos Magyar Gazdasági Egyesület egyik alelnöke. Azoknak az adományoknak felsorolásában, amit a szövetkezet kulturális célokra utalt ki, a cikkben jelzett 100.000 koronás Gazdasági Egyesület cim alatt közölt tétel értelemzavaró lehet, mert azt valójában a Gazdasági Egyesület tisztviselők nyugdijosztályának adományoztatok és a Magyar Gazdatisztek és Erdőtisztek Országos Egyesülete Bujánovich internátusának adományozott összeg pedig 50.000 korona. Bár a hűség kedvéért kérem az igen tisztelt Szerkesztőséget, hogy ezen nem mindennapi gazdasági kultureseményel újból foglalkozzon, de semmi esetre sem tartom károsnak ébrentartását ezen követésre méltó példának és különösen nagyon hatékonyan érezhetné gazdasági állapotunk, ha-tényleg meghallgatásra találna gazdatársadalmunkban a kormány kiküldöttjének ajánlása. Békéscsaba, 1921. november 24. A tekintetes Szerkesztőségnek kész szolgája Egy szemlélő. — Több mint százezer gépkocsija van Németországnak. A Németországban forgalomban levő személyszállító autók számát 60.966 darabra becsülik. A teherszállító autók száma 30.424, a motoros kerékpároké 26.729. Összesen tehát 119.215 darab Németország gépkocsiállománya. Magyarországnak ezzel szemben 10.000 géperővel hajtott közúti jármüve sincs. — A Thomán hangverseny nem december 7-én, hanem 10-én lesz. Jegyek az Aurora szokásos elárusítóinál kaphatók elővételben. — Osztrák paradicsom. Bécsből, az egyik tekintélyes nagy lap azt a hírt közli, hogy Ausztria deficitje nem 150 milliárd lesz, amint azt hivatalosan közlik, hanem 300 milliárd. A jövő év kezdetétől tehát minden egyes osztrák polgár életfenntartása száz százalékkal fog drágulni. A tőlünk elszakított nyugatmagyarországi testvéreink ebbe a kétségbeejtő pénzügyi állapotba jutottak bele, amely vagyonukat, exisztenciájukat megsemmisíti. Ez a paradicsomi boldogság,, amit az osztrákok „felszabadított testvéreiknek" nyújtanak. — Hrabovszky György kiszabadult. Egy gyulai laptársunk hozza a hirt, hogy Hrabovszky György a tegnapi napon kiszabadult a szegedi ügyészség börtönéből, ahol mintegy másfél évig volt vizsgálati fogságban. Hrabovszky ügyét jól ismerjük különösen mi csabaiak, flz oláh megszállás alatt nagy szerepet vitt Békéscsabán. Képviselő is volt, sőt állítólag Párisban is járt politikai megbízatással. A magyar hadsereg bevonulása után azonban az ügyészség hazaárulás és lázadás miatt perbe fogta. Valószínűleg az amnesztiarendelet nyitotta meg bör— Az Auróra Kör heti összejövetele. Az „Auróra Kör" szokásos heti összejövetelét ma, szombaton este fél 9 órakor tartja. Érdeklődőket szívesen Iát a Vezetőség. — November 29-én lesz a MOVE nagyszabású tündérjátéba. Jegyek elővételben Gally és Wénich drogériában válthatók. — Elhalasztott országos vásár. A szegedi országos, vásárt, melyet 27-én kellett volna megtartani, tekintettel az uralkodó állatbetegségre, bizonytalan időre elhalasztották. — Az orosháza-szentes-csongrádi vasút r. t. most küldötte be 1920. évi számadását és jelentését a vármegyéhez, mely a vállalat főrészvényese. A vállalatnak 1919-ben 43.000, 1920-ban pedig 280.000 K tiszta jövedelme volt. — A „Move" III. ügyosztályának folyó hó 29-én délután 5 órai kezdettel a Városi Színházban rendezendő tündérjátéka iránt általános érdeklődés nyilvánul meg s méltán, mert a gazdag és válogatott műsor nemcsak a kicsinyeknek és az ifjúságnak szerez feledhetetlen estét, de a felnőttek szórakoztatására is szolgál. Tantó igazgató irredenta meséi és a Magyar Zászló pazar kiállítású 3 felvonásos ifjúsági szinmü kiemelkedő számai az előadásnak, melyre jegyek még kaphatók Gally és — Hol vannak a csonkavármegyék székhelyei? Hivataloknak és magánfeleknek gyakran szükségük van a csonkavármegyék közigazgatási hatóságaira. Mivel egyes megyék székhelye kevésbé ismeretes a hatóságok és a közönség előtt, a belügyminiszter most közölte a törvényhatóságokkal a megszállott vármegyék ideiglenes székhelyeit, a melyek a következők: Abaujtolnamegye: Szikszó ; Bácsbodrogmegye: Baja ; Aradmegye : Elek ; Beregmegye: Torpa ; Biharmegye : Berettyóújfalu ; Hontmegye : Nagymaros; Gömör- és Kishontmegye: Putnok; Komárommegye: Komáromujváros í Szatmármegye: Mátészalka ; Ungmegye: Záhony. — Nem lehet Amerikába kivándorolni. A belügyminiszter körrendeletet adott ki, melyben figyelmezteti a hatósagokat, hogy az Amerikába kivándorolni szándékozókat oktassák ki afelől, hogy Amerikába kivándorolni nem lehet már az idei évben Magyarországból. Az Egyesült-Államok legutóbbi bevándorlási törvénye szerint az idei évre csak 5535 magyarországi egyénnek bevándorlását engedélyezte az amerikai hatóság. Ennyien már kivándoroltak ezidén Magyarországból és igy a később érkező bevándorlókat egyszerűen visszaküldik Amerikából. — A csehek iskolákat építenek. A csehek a jövő évi költségvetés keretébe 22 milliót a pozsonyi egyetemre, 2 milliót az aranyosmaróti gimnáziumra, a Selmecbányái, a losonci, a zólyomi, a nyitrai iskolára 1—1 milliót vettek fel. * Szécsi Ferkó „A megfagyott gyermek filmelőadásán történő személyes szereplése következtében oly hatalmas érdeklődés előzi meg e darabot, hogy az mindkét napon 4, 6 és 8 órás előadásokban kerül bemutatásra. Az összes előadásokon Szécsi Ferkó személyesen közreműködik. A film megható tartalma őszinte igaz hatásokat fog kiváltani s a 8 éves kis filmszínész szereplése, ki az egész világon már az első helyet foglalja el, tökéletes játékával és művészi tudásával már előre is biztosítja azt az óriási sikert, melyet elérni fog. NÁDOR MOZGÓ November 26-án, szombaton és 27-én, vasárnap Zigoto és a hemeh burleszk 2 felvonásban Tosca Sardou regénye, 6 felvonásban szombaton 6 és 8, Előadások: vasárnap 4, 1/26, 7, i/a9 órakor. Ma, szombaton este a 888-as vendéglőben disznótos vacsora. Kitűnő uj borok. Számos látogatást kér a TULAJDONOS. töne ajtaját. Wénich drougeriájában. MEGJELENT MEGJELENT IOO OLDALAS A „ KÖRÖS VIDÉK" 1922-IK ÉVRE SZÓLÓ NAGY KÉPES NAPTÁRA ÁRA HUSZ KORONA. KAPHATÓ MINDENÜTT! MEGJELENT MEGJELENT Hipusztultah a patkányok Békéscsabán! az összes helyeken, ahol a „RADIKÁL" patkányirtót használták. Semmi más állatra vagy jószágra nem ártalmas. FŐRAKTÁR: BÉKÉSCSABAN GALLY ÉS WÉNICH DROGUERIÁJA SZENT ISTVÁN-TÉR.