Körösvidék, 1921 (2. évfolyam) július-szeptember • 142-217. szám
1921-09-23 / 211. szám
Békéscsaba,!921 szeptember23 Péntek II. évfolyam 211. szám Szerkesztöseg es kiadóhivata!: Békéscsabán, Szent ístván-tér 18. sztun A szerkesztőség telefon száma : 60 Független keresztény politikai napilap BenÉiviili segély Évek óta ismeretes ez a szó, évek óta fel-fel tűnik az újságok hasábjain mindig a készpénzfizetésüek ügyével kapcsolatban. Ez az a bizonyos injekció, amellyel uj életre hivják, uj munkakedvre hangolják a már-már elernyedi, erejét és szinte életkedvét elveszített közalkalmazottak, munkások, magántisztviselők s más készpénzfizetésből élők nélkülöző ezreit. Ma a legilletékesebbb, legkomolyabb helyen, a legkomolyabb formában hangzott el ez a szó a távozó pénzügyminiszter ajakán. A költségvetés kapcsán terjesztette elö mint egyik leglényegesebb tételt a tisztviselők fizetésrendezésére s rendkívüli segélyére megszavazandó ösz4 szeget. Mint mindig, ugy ma is az utolsó percben jött ez az indítvány, melynek megszavazására hajlandóságot is mutat a Ház. Az utolsó pillanatban jön ez a segítség, mert a gazdasági helyzet súlyosbodása folytán ijesztő arányokban emelkedő drágaság ismét az éhség felé sodorta a tisztviselőket. Már katasztrófa előtt áll ez a társadalmi osztály, ugy, hogy nemcsak a megszavazásra, Jianem a legsürgősebb kiutalásra is égetően szükség van. Az állam rendjét és nyugalmát semmi sem biztosithatja jobban, mint tisztviselőinek megelégedettsége. Ma nem lehet megelégedetté tenni a tisztviselőket. Olyan irtóztató nehéz az élet, hogy az állam nem adhat annyit, amennyiből leghűségesebb polgárai kényelmes megélhetését biztosítaná. De ezt tudják maguk a tisztviselők is, nem is kívánják azt, ami munkájuk után megilletné őket, csak legalább azt, hogy táplálékuk legyen. Egy ilyen jóakarat megnyilvánulása ismét nyugalmat teremt a feldúlt hivatalnok-családokban. S ha otthon kevesebb a sírás, nyugodtabban, jobban, serényebben halad a munka a hivatalban is s ez sok-sok millió hasznot jelent az államnak. Csak ne késsen sokáig a segély 1 Mert a kereskedő felcsapja az árat, ha romlik a korona, a kenyér, hus ára arányosan emelkedik pénzünk értékének zuhanásával s ha sokáig kell várni a segélyt, megérhetjük, hogy megérkezésekor felét se jelenti annak, amit ma adni akartak. kisoeíflfit fegyveresen ohorjn elvenni Hyugatmagyarorszáiot Bécs, szept. 22. Az osztrák nemzetgyűlés külügyi bizottsága mn délben ülést tartott. Schober kanceMár jelentést íe't a „bandák" mozgolódásáról és a követendő eljárásról. Közölte, hogy a kisantant felajánlotta a fegyveres beavatkozást. Jugoszlávia csapatai készen állanak, hogy benyomuljanak Magyarországra és Ausztriát Nyugatmaqyarország birtokába juttassák. 3pn liáboiwa készül Umerlko ellen Egy japán tábornok nyilatkozata Milano, szept. 22. A Seccoló irja, hogy egy O'aszországbari tartózkodó japán tábornok nyilatkozott a Japán-Amerikai viszonyról. A tábornok elkerülhetetlennek tartja a háborút a két ország között és annak kitörését 1925-re várja. Hegedűs bejelentette Bemondását Beterjesztette az 1921 22, évi költségvetést — A nemzetgyűlés mai ülése Budapest, szeptember 22. A nagy izgalommal várt és viharosnak ígérkező első ülése a nemzetgyűlésnek, a helyzethez illő komoly méltósággal folyt le. Az elnöki előterjesztések után Hegedűs Lóránt pénzügyminiszter terjesztette be az 1921—22. évi költségvetést, melynek két fontos intézkedése van. Az egyik: a tisztviselők segítése, a másik a drágaság folytán előállott hiányok fedezése. A pénzrgyminiszter beszéde során bejelentette lemondását is. Ezután a miniszterelnök kérte a nemzetgyűlést, hogy a költségvetést fogadja el. Részletes tudósításunk a következő : EJöfizetési árak Egy hóra 35 K, negyedévre 100 K, féiévre 200 K. — Egyes szám ára 2 korona jelentem, hog j az én munkámat jól végeztem és nehiny é*/ múlva ezen az alapon épül fel gazdasági konszolidáción;. Ez az eitolódás rajtam kívül álló okokból következett be. Ezután Bethlen István gróf miniszterelnök kéri a nemzetgyűlést, hogy a javaslatot utasítsa a pénzügyi bizottság elé, amely azt még ma letárgyalja. — Ahoz, amit a pénzügyminiszter elmondott, nincs sok hozzáteuni valóm. A mai nehéz helyzet előidézéséhez hozzájárult sok körülmény, az is, hogy tavasszal nagy tömegekben űzték ki szomszédaink a magyarokat. Külpolitikai feszültség is hozzájárult a magyar korona leromlásához, amely a nyugatmagyarországi kérdéssei van összefüggesben. Kerem a nemzetgyűlést, szavazza meg a javaslatot. — Keserűséggel veszem tudomásul a pénzügyminiszter ur lemondását. Ő volt az, aki olyan pénzügyi tervet készített, amely mindenkinek a helyeslésével találkozott és amely egyedüli alapja ma is a jövő kibontakozásnak. Az elnök ezután az ülést berekesztette. A legközelebbi ülés holnap lesz. Gaál Gaszton elr.ök 10 óra után nyitja meg az ülést. Felolvassák a kormányzó kéziratát, mellyel a nemzetgyűlést összehívja. Ezután az elnöki előterjesztések során kegyeletes szavakkal parentálta el az elnök Wekerle Sándort és Beöthy Pált. Bemutatta az elnök a beiügyminister átiratát a felszabadult területeken a választások elrendeléséről. Jelenti az elnök, hogy a budapesti kir. ügyészség Tomory Jenő mentelmi jogának hivatalból üldözendő rágalmazás, Zákány Gyula, Gál Endre, Zeöke Antal és Pákozdy András mentelmi jogának pedig megvesztegetés büntette miatti felfüggesztését kérte. Az iratokai áttették a mente'mi bizottsághoz. Hegedűs Lóránt pénzügyminiszter beterjeszti az 1921—22. évi állami költségvetésről szóló törvényjavaslatot. — Nem voltam érdemtelen arra a bizalomra — amit belém helyeztek. Ezt a következmenyek is igazolni fogják. A rnost beterjesztett költségvetésben ket sarkalatos intézkedés van. Az egyik, hogy a tisztviselők borzalmas nyomorán segítsünk, akik október 1-től kezdve már nem kapnának semminemű segélyt, a másik rendelkezés, hogy a drágaság és más körülmények miatt az állami kiadásoknál előállott hiányokat fedezzük. Ez a javaslat ellentétben áll az én pénzügyi politikámmal. Miután pedig az a politiKa, amit kilenc hónapon át követtem, nem állhat ellentétben egy mostani intézkedéssel, engedjék m?g, hogy lemondásomat benyújtsam. — Meggyőződésem, hogy vissza ke'H térni a magyar pénzügyi politikának arra az útra, amelyet én követtem. Annál többet senki nem dolgozhat, mint én dolgoztam. Sajnos, irtózatos elemi csapások, de más külpolitikai bonyodalmak folytán is olyan tulkiadások állottak elö, amelyek fedezéséről gondoskodni kell. Ez ellentétben ál ván az én politikámmal, levonom a konzekvenciákat. A javaslatot már nem én képviselem. Ugy érzem, hogy lelkem egy része kimerült az emésztő küzdelemben. A nemzetnek azonban nem kell csüggedni. Ma is meggyőződésem, hogy az én pénzügyi tervem az egyedüli, amely talpraállit bennünket és rnost csak elhalasztodott annak megvalósulása. Igyekeznünk kell a külföld bizalmát megnyerni, hogy lássák a komoly törekvések szolgálását. Az ántánt reparációs követelései az egész Európában olyan helyzetet teremtettek, amelyek alig leküzdhetők. — Életem e nehéz percében kiMit Hopnali a haztiszl viselők A pénzügyi bizottság ülése A nemzetgyűlés pénzügyi bizottsága ma délelőtt szünet alatt ülést tartott, amelyen elfogadták az 1921. évi 31. t.-c. módositásáról szóló törvényjavaslatot azzal, hogy az 1. §. 2. bekezdése után beiktatják, hogy az összes, kedvezményes ellátásra jogosultakat ruha és cipővel kedvezj menyes áron való ellátására felha' talmazzák a kormányt. I A törvény kimondja, hogy j az összes közszolgálati al1 kalmazottak, az eddig élvezett drágasági pótlékukat további hat hónapig • megkapják s megkapja a hadsereg, csendőrség és | rendőrség is az eddig ka> pott karhatalmi és készültségi pótdijat. Ezenkívül az összes kategóriák az 1921. évi szeptember havi pótlék háromszorosát kapják egyszersmindenkorra folyósítandó segély cimén. Akiknek családi pótlékuk van, azt is ;' felemelt összegben kapják meg. A miniszterelnök és Rassay lovagias ügye ' (Budapest, szept. 22.) A tegnapi I pártközi konferencián a miniszterelnök egy megjegyzését Rassay | Károly magára nézve sértőnek taS lália és provokáltatta a miniszterel; nököt, aki megnevezte segédeit.