Körösvidék, 1921 (2. évfolyam) április-június • 69-141. szám
1921-06-16 / 130. szám
4 Mörősviaék Békéscsaba , 1921. junius 1 2. Hz Szövetség izieményei Beszámoló. A „100-as hölgybizottság* által folyó hó 12-én, vasárnap rendezett kerti ünnepély az anyagi siker tekintetében is a legszebb eredménnyel záródott le. Békéscsaba város hazafias polgársága felfogva a hazátlanok iránt való kötelesség súlyát s meghallgatva hivó szavunkat, sietett segítségünkre lenni abban a hazafias munkában, amelyet a területileg ép nagy Magyarország újjáépítése, édes szülőhazánk, Erdély felszabadításáért s az anyaországhoz való visszacsatolásáért folytatunk. Örömmel láttuk tisztelőink impozáns táborában a város polgárságának minden társadalmi osztályát képviselve s ez a szeretet, ez a jóindulatú megértés csak ertfsbiteni tudja bennünk ama szent hitet, hogy a trianoni béke megásta sirból igenis fel fogunk támadni s elfoglaljuk rövidesen Középeurópában ismét azt a helyet, melyre nemzetünket ezer év történelme, kulturája, vallásossága, ereje, hazaszerete s a szülőföld göröngyéhez való fanatikus ragaszkodása jogosítja. Hogy első nagyobb próbálkozásunknak meg lett a méltó eredménye, annak köszönhetjük, hogy mindenütt, ahova csak bekopogtattunk, a legnagyobb szeretettel találkoztunk. A város közönsége élén hölgybizottságunk fővédnökével, Berthóty István dr. polgármester úrral, készséggel bocsájtotta rendelkezésünkre a Széchenyi-ligetet, a Kisgazdák Egyesülete és Havran Pál a sátrak összeállításához nyújtottak díjtalan segítséget, Schwézner Károly és Dénes vendéglős urak asztal, pohár s egyéb felszerelések kikölcsönzésével támogattak, Tomka Pál asztalosmester a legnagyobb készséggel s elsőrangú szakértelemmel készítette el a mindenki által megbámult Székely kaput anélkül, hogy valamelyes díjazást igényelt volna, Uhrin Károly igazgató, Némedy János tanitó, Timár Endre ipartestületi elnök, Uhrin Károly, Sajben Pál, Babinszky János, Antal Mihály és Marossy Ádám ipartestületi tag, valamint Oberschal József pénztárainkat voltak szívesek kezelni a legnagyobb pontossággal s épp ezért kötelességünknek ismerjük, hogy jóindulatu pártfogásukért nyilvánosan ezúttal is köszönetünket fejezzük ki Köszöntjük Dorn Margit, Freyler Irma, Michnay Margitka urleányokat és ifj. Nádai József egyetemi hallgatót, mint tarka színpadunk szereplőit, akik előadásukkal nagyban emelték ünnepélyünk művészi nívóját. Köszöntjük a katonazenekart vezetőségében és minden tagjában, nemkülönben Purcsi Pepiéket főszereplőit a kerti mulatságnak. Elismerésünket nyilvánítjuk a helyi sajió szerkesztőségének azért a sok kedvességért, amellyel minket munkánkban támogatni s ügyünket hirlapilag kezelni szívesek voltak. A népünnepélyen tevékenykedett úrhölgyek, urleányok és ifjak óriási számára való tekintettel bár nem áll módunkban a szereplőkkel különkülön foglalkozni, mégsem mulaszthatjuk el, ha sommásan is, de a legőszintébb háláját tolmácsoljuk egyesületünknek azért a szeretetteljes, jóleső támogatásért, amelyet Erdély hontalanjai érdekében kifejtettek. Köszöntjük Békéscsaba hazafias polgárságát, kivétel nélkül az ügyünk iránt megnyilvánított páratlan szeretetért. A nyilvános elszámolást a „Körösvidék " legközelebbi számában hozzuk. Ezúttal csak annyit említünk meg, hogy a kerti ünnepély bruttó bevétele közel 60 ezer K volt. Békéscsaba, 1921 junius 15. Dr. Zahoran Mátyásné s. k. a „H. B." elnöke. Gyarmath B. János s. k. a kör. ügyv. elnöke. Felkérem a kerti ünnepély rendezésében résztvett úrasszonyokat és urleányokat, szíveskedjenek szombaton d. u. 5 órakor a nyilvános elszámolás felülvizsgálása és az eredmény ismertetése céljából lakásomon megjelenni. Dr. Zahoran Mátyásné a „H. B." elnöke. Megismétlik a Sxékely-est-et. Szilágyi Béla és ;Murgács Kálmán e hó 27-én a Városi Színházban megismétlik kiváló hangversenyüket, hogy azoknak, akik az 5-iki előadáson részt nem vettek, módjuk legyen ennek a nemes célt szolgáló, magas nivóju hangversenynek meghallgatására. g 3 S B HSBHSCIIIBIBIIIBaiBIIII Főszerkesztő: VIDOVSZKY KÁLMÁN Felelős szerkesztő: CSORBA BÉLA Kiadja és nyomatja: A Körösvidők Békésmegyei Keresztény Síyomda és Lapkiadó R, T. Békéscsaba Szent István-tér 18 szám. Apróhirdetések (Egyszeri hirdetés 10 szóig 20 korona, azonfelül minden szó külön 2koronaJ Keresek egy idősebb nőt, ki a házvezetést elvállalná vidéken. Cim a kiadóhivatalban. 1—1 Kerékgyártó segéd felvétetik. Uim: II., Jókay-utca 28. 1—2 MEGHÍVÓ A Békéscsabai Kisgazdák Hitelszövetkezete mint az Országos Központ! Hitelszövetkezet tagja 1921. évi junius hó 26-án, délután fél 3 órakor a Békéscsabai Kisgazdák Egylete helyiségében rendkívüli közgyűlést tart, melyre a tagok az alapszabályok 37. pontja értelmében meghívatnak. Napirend s 1. Cégváltoztatás. 2. Uj alapszabályok alkotása. 3. indítványok. Békéscsaba, 1921. jun. 16. Az igazgatóság. Skar Ön szép Isnní 7 Ö^f é s Moliluro Srémet és szoppont Szeplő, májfolt és initussor ellen! Arca rózsás és bársonyos lesz ! — Kapható: ES WBII1CH drogériájában Békéscsaba, Szent istyán-tér 16. szám. i INGYEN HIHDETHET fl KÖHÜSÜIQÉKBEH MINDEN ELŐFIZETŐ Havonként egyszer minden előfizető 15 szóig terjedő hirdetését az apróhirdetések között teljesen díjtalanul közöljük. KÖNYVSZEMLE Athenaeum könyvtár kötetei. JJjra kapható könyvek kötve : Dickens : Két város. Franco : Pingunék szigete. Maupassant: Egy élet. D'Annuzió : A tiiz. Murger: Bohémvilág. V. Hugó : A párisi Notre Dame l-II. Kellermann: Az alagút. Mereskovszky: Leonardó 1—II. Dell : A sas utja. E müvek eddig nem voltak kaphatók. Az „Athenaeum" könyvkiadó most kapta Angliából teljesenbékebeli kiadású aranyozott vászonkötésben. A felsorolt könyvek kaphatók a „KÖRÖSVIDÉK köny vkereskedésében, Csabán. « Női kalapokat bárrailvon szinre Jktvmrr bármilyen formára Panama és giraldi kalapokat tisztit rövid idő alatt, saját módszere szerint kalapos, Baross-utca 14. Legolcsóbb méz kapható Szegeden a Méhészek Szövetkezetében Szent-István lér 5. sz. 1 kg. méz 60 korona. viszonteladóknak kedvezmény 1-10 f kg. ntéhviaszk 35O K 1 kg. mülép 4-00 K Láb, kéz és hónalj izzadás ellen legbiztosabb szer a SiiGCOÍ Pár napi használat után megszünteti a legmakacsabb izzadást. Főelárusitók: GALLY és WEMICH drogériája Békéscsaba, Szt.-István-tér. Akácfatömb nagyobb mennyiségben megvételre kerestetik. Cim: Békéscsabai Sertéshizlaló r.-t., Békéscsaba. Cipők kaphatók a legjutányosabb áron szép és tartós kivitelben francia, amerikai fazonban, mérték utáni megrendelésnél: Sevró lakk férfi vagy női magas 1600 „ „ férfi vagy női fél . 1400 Sárga bagaria férfi v. női magas 1400 férfi vagy női fél 1200 Fekete sevró férfi v. női magas 1200 „ férfi vagy női fél . 1000 Boxbőr férfi vagy női magas . 1000 „ férfi vagy női fél . . . 800 Kész cipők fél fűzős v. gombos 500 „ , 1 panglis .... 600 Az általam készített cipők tartósságát garantálom. lyy Spriy Lajos cipész Baross-utca 19. Grünwald házban. EEUL95H9 KIADUNK kedvező feltételek mellett egy teljesen uj üiaroiirafcö aratdgépet „FUTURA", a Magyar Szövetkezeti Központok Áruforgalmi R.-T. Csaba Kossuth-tér 8. szám. — Telefon 88. (Saját ház.) Lábatlan „ROON" jelű P0RTL9ND CEMENT és román cement, Budai tetőcserép és fali géptéglák, Nyorgesujfalusi fali kézitéglák azonnal szállíthatók legolcsóbb napiárban Legjobb minőség, pontos kiszolgálás Egyesült Tégla és Cementgyár R.-T. Budapest, V., Deák Fereuc-utca 6. Békéscsabai Kisgazdák Hitelszövetkezete mint az Országos Központi Hitelszövetkezet tagja. Luther-u. 6. Üzletrésztőke 1 millió K. — Egy üzletrész névértéke 200 K — Telefon: 103. Takarékbetéteket elfogad. Kölcsönöket folyósít előnyös kamatláb mellett Aratási idényre kévekötő fonalra előjegyzéseket ós az áruforgalom minden ágában megbízásokat elvállal. Békéscsabai Kisgazdák Termelő, Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezete Békéscsaba Főtelep: Kazinczy-utca Telefon : 73. Főüzlet: Sz. István-tér. Telefon : 98. KÜLÖNFÉLE OLAJOK: GÉPOLAJ, GÉP7SIR, HENGEROLAJ, GÁZOLAJ, KOCSIKENŐCS KISEBB-NAGYOBB TÉTELEKBEN, TOVÁBBÁ MÉSZ-, KOVÁCS-SZÉN, RETO RT A-F ÁSZÉN LEGELŐNYÖSEBB ÁRAKON SZÁLLÍTHATÓ. Gabonás és lisztes zsákok, .zsineg és kötéláruk olcsó napi árban beszerezhetők. — Vasáruk, rudvasak, sodronyok, sodronyfonatok, tűskéshuzal és drótszegek bármely méretben. — Mezőgazdasági gépek és eszközök állaadó nagy választékban !