Körösvidék, 1921 (2. évfolyam) április-június • 69-141. szám
1921-05-18 / 106. szám
Békéscsaba, 1921 mdjüs 18. Kér&svídék 3 — A kékéscsabai Kisgazdaifjak Művelődési Egyesülete csütörtökön, e hó 19-én d. u. 6 órakor a Kisgazdaegyletben levő helyiségeiben taggyűlést tart. — Vasutas kirándulás. Az Alföldi Első Gazdasági Vasút személyzete f. hó 29-én, vasárnap gazdag műsorral és gyermekelőadással egybekötött kirándulást rendez a Fásmegyeri-erdőben, melyre ugy Békéscsaba város, mint Békés és Vésztő nagyközségek közönségét tisztelettel meghívja. A kiránduló vonat Békéscsabáról reggel 7 órakor indul, vissza este. A vésztői vendégeket este külön vonaton hazaküldjük. Élelemről lehetőleg a résztvevők gondoskodjanak. Jégbe hűtött italok leszállított áron az erdőben kaphatók. Zenéről gondoskodva van. A kiránduláson résztvételi dij a vasúti költségekkel együtt (oda és vissza) 40, gyermekeknek 20 K. Jegyek előre válthatók Békéscsabán az AEGV és a piactéri állomásokon. Békésen és Vésztőn az AEGV állomá'sokon. — A színtársulat búcsúja. Csákyék hétfőn este búcsúzlak el a békéscsabai közönségtől igen csekély érdeklőoés mellett, Az utóbbi hetekben ugyan határozott javulást mutatott a társulat s uj erők beállítása révén tökéletesnek mondható előadások voltak, mégis a bemutatkozás hibái megboszulták magukat s a nézőtér kongott az ürességtől napok óta. Uj állomáshelyükön bizonyára nagyobb pártolásban lesz része a sokat javult társulatnak. — A Pongráez fivérek hangversenye a legnagyobb sikerrel zajlott le szombat este a Közművelődés házában, nagy és lelkes, megértő közönség előtt, mely hálásan tapsolt és a kitüntetés miuden jelével elhalmozta a művészeket. — Sportegylet Csorváson. Dr Fadgyas Sándor csorvási orvos Pünkösd hétfőjére értekezletet hivott egybe a csorvási sportegylet megalakítása céljából. Egyben felajánlott mint kezdeményező, az alakítandó egylet céljaira 1000 koronát. A Pünkösd hétfőjén összejött értekezlet lelkes hangulatban folyt le. Áchim Mihály községi jegyző a saját részéről szintén felajánlott 1000 koronát, Mdthé Sándor uradalmi intéző 500 koronát. A tagok száma állandóan szaporodik. Megyénk ezzel egy uj egészséges sportegyletet nyert, melynek hiányát Csorváson régóta érezték. — Gyermek-előadás. Az Evang. Leányegyesület f. hó 19-én, csütörtökön fél 8 órai kezdettel a Hamupipőke énekes daljátékot előadja, amelyre a kicsiket, a tagokat s a t. érdeklődőket tisztelettel meghívja. SZEREPLÖK: Hamupipőke : Krmeczky Miczi Herceg Lizsáky Laczi Mostoha Molnár Paula I. testvér Kozsuch Bimbi II. testvér Bohus Bella, Koldus-tündér Gálik Juczika Galambok Bakucz Ella, Fehér Piri, Gálik Bözsi, Kertész Jolánka, Varga Magduska, Domsicz Elly és Grabenhofer Manczi. _ Apródok Molnár Lacika, Domsicz Lacz:ka. Táncosok Kován Gyuri, Marik Misi. Vegyeskar. Az I. és III. jelenet a Hamupipőke konyhájában, a II. a hercegi bálteremben történik. Az előadást a főgimnázium tornatermében tartjuk. — Helyárak: Szék 20, ülőhely 10, állóhely 5 K. Jegyek a Gally és Wénich drogériában előre válthatók. — Műkedvelő előadás. Pocsaj község ipartestülete, amely nem regen alakult, pünkösd hétfőjén jól sikerült műkedvelő előadást tartott. — A katholikus leányegylet pünkösdi kirándulása. Nem régen adtunk hirt a Békéscsabai Katholikus Leányegyesület megalakításáról és máris meg kell ismételnünk azt az elismerést, amellyel az egyesület agilis vezetőségének rövid, de annál élénkebb tevékenykedése alatt többször volt alkalmunk adózni. Még ;mindannyiunknak élénk emlékezetében él az a teaestély, amelyen a jókedvű közönség zsúfolásig megtöltötte a Vigadó helyiségeit s a Leányegyesület máris ujabb ünnepséggel kedveskedett közönségének. Ulrich Margit, az egyesület elnöknője pünkösd hétfőjén, déluíán családias, bátyus kirándulást rendezett a Veszelyhid környékére. A több mint 100 tagu társaság vidám hangulatban délután 2 órakor indult el a Herkélyi féle iskolából és este tért vissza a szabadban eltöltött kedves délutántól lélekben megfrissültem — Cselédkönyv nélkül nem szabad cselédet fogadni. A városi munkaközvetítő hivatal figyelmezteti a gazdákat, hogy cselédkönyv nélkül ne fogadjanak cselédet, nemcsak a saját érdekük szolgálatára, hanem azért se, mert a cselédeknek könyv nélkül való felfogadása kihágást képez. — Be kell jelenteni a feles és negyedes szerződéseket. A népjóléti hivatal felhívja mindazokat a gazdákat, akik a mult év szent Mihály napján érvényes feles vagy negyedes szerződést kötöttek, hogy jelentkezzenek szerződésük ~ mutatása céljából a Munkásotthon hármas számú szobájában. — Meghivó. A békéscsabai r. k. iskola 1921 május 21-én este 7 órakor a Szarvasi-uti kath. otthonban gyermek-előadást rendez a Tevéi javára, melyre az összes ker. társulatokat, iskolabarátokat és a szülőket ezúton hivja meg. Műsor : Ének: Szózat. Megnyitó beszéd, tartja Kuhár István r. k. tanitó. Ének: Sir a Tisza . . . Segítsetek, irta Végvári. Szavalja Sott Zelma. Ének: Édes anyám . . . Ünnepi beszéd, tartja Körössy Endre, az orsz. Tevéi főtitkára. A kis honvédők, 3 felvonásos gyermek-játék. Előadják : Gyuri, á'rva Ancsin János Erzsike, árva Balda Mária Tanitó bácsi — Szlancsik Gy. Csősz Laurinyecz J. Káplár Szász István Postás fiu Szkalicky G Gazda Szpisják Mihály Berci Pap József Pali Zsofko János Janika — Lonovics Pál Feri Tóth Pál Irén Szojka Mária Julcsa Korcsok Mária Borcsa Ványa Etel . Vilma Klimo Mária I. asszony Korcsok D. II. asszony — — — — Laurinyec Zs. Mostoha Balda D. Himnus. — Helyárak I. hely 30, II. hely 20 K. Tekintettel a hazafias célra, felülfizetéseket köszönettel fogadunk. Rendezőség. — Munkaalkalom. Munkanélküliek jelentkezzenek különböző földmunkákra a városi munkaközvetítőnél. (Munkásotthon.) — Lopások és betörések. Sipiczki Pál V. Aulich-utca 11. szám alatti lakásáról 660 koronát, Polgári Gyula Orosházi-ut 81. szám alatt lakásáról 4 nadrágot és mellényt, özv. Fruzsa Pálné Andrássyuti élelmiszerbódéjából 900 korona értékű cukorkát, Kiiment Z. György Teleki utca 9. sz. a. lakásáról 2000 korona értékű alsóruhát, Schwarcz Dezső orosházi-uti lakásáról pedig 1000 korona értékű ruhaneműt loptak el vasárnapra és hétfőre virradó éjjel. Tőzsde Zürichben a magyar koronát 2-65-teI jegyezték. Valuták : Napoleon 730—745 Svájci frank 38-50—39-50 Lei 3-77—3-97 Márka 3-75—3-95 Angol font 845—885 Francia frank 18" 19-20 Dollár 207—217 Lira 11-80—12-60 Rubel 75-79 Szokol 315—3^33 Korona-dinár • 6'30 Frank-dinár 6*70 Léva Osztrák bélyegzett 38-40 Lengyel márka 27—29 lotHMiiaaaiGBi SPORT Ünnepi mérkőzések: Szolnokon Előre—Szolnoki Sport Egylet 3 : 0Békéscsabán Előre—BSE 2:0. * BSE—CsAK 1:0. Békésen Bime—Békési A. C. 6:0. Gyomán MOVE—Gyomai S. C. 2:2. Gyomán a csabai MOVE-játékosok tiszteletére majálist és műsoros táncvigalmat rendeztek. ^••••••••••••••••DHEsnenunuK FénySépnogyitásokat, fotoskicceket, fotogravürokat, rajzokat és olajfestményeket készít tollfénykép után ZOHINYI mos Béhés'csabán, 01., Breznyih-utca 3. sz. * Fényképészeknek megfelelő árengedmény,!! NYILTTER (JE rovatban közlöttekért felelősséget nem vállal a szerkesztőség.) Az Ébredő Magyarok Egyesülete békéscsabai helyicsoportja választmányának folyó évi május hó 14-én tartott gyűlésén egyhangúlag hozott határozata. A szíriai sajtó két tipikus helyi szócsöve : a „Békésmegyei Közlöny" és a „Békésmegye" támadást intézett a keresztény nemzeti irányzat ellen. Támadásuk nem egyenes, nem nyilt, hanem az intéző faj faji szokásainak megfelelően — alattomos. Támadásukat személyeken keresztül intézik a keresztény nemzeti irányzat, tehát a magyarság érdekeinek védelmére alakult egyesületek ellen, arra számítva, hogyha diskreditálhatják azok vezetőit, a vezetők nélkül maradt tábor magától szétszéled. Az Ébredő Magyarok Egyesülete büszkén vallja magát a keresztény nemzeti eszme tántoríthatatlan harcosának, a nemzet élő lelkiismeretének, ismeri a zsidóság harci eszközeit, tudja, hogy a jelen esetben is a zsidó faji érdek vigyorog — 3. háttérben, de a csatasorba leghathatósabb tényezőit: a zsidó csahosokat küldi, akiknek a feladata a zsidó parazitizmusról elterelni a köz figyelmét. Minden eszköz jó nekik, melyet alkalmasnak találnak arra, hogy a kereszténységet egymás ellen uszítsák, mesterségesen összeveszítsék és egymástól elválasszák. Az Ébredő Magyarok Egyesületét elsősorban éri a támadás, melyet az egyesület törhetetlen és lelkes ügyvezető alelnöke: Saguly József személyén keresztül intéztek. Mi azt visszautasitjnk. Egyesületünk helyi csoportjának ügyvezető alelnökét nem lehet leleplezni, nyíltan* áll, mint a keresztény nemzeti eszme törhetetlen harcosa a küzdőtéren, emelt fővel rázhatja le magáról a ghettó posványából keresztény kezek segítségével ráfröccsenő sarat. Előttünk senki, még a „Közlöny" sem leplezheti le Saguly Józsefet. Az Egyesület vezetőinek tudomása volt, hogy ügyvezető alelnöke 1913-tól 1914. junius" haváig szabadkőműves volt, de viszont azt is tudta, hogy mint szabadkőmives mily magatartást tanúsított; tudta és tudja, hogy ott is akkor is kérlelhetetlen küzdelmet folytatott a destrukció ellen. Ébredő magyar volta már akkor állotta ki a tüzpróbát. Saguly József annak idején közölte az egyesület vezetőivel azt, hogy szabadkőmives volt ezen körülmény tudatában vétetett fel az egyesület tagjai sorába. Mi személyi politikát nem üzünk, tátorunkban csak teljesen megbízhat* keresztény, magyarokat tűrünk meg, akiknek — felelősségünk teljes tudatában —mindig odamerjük állítani példányképül ügyvezető alelnökünket: Saguly Józsefet. Ha nem lett volna alkalmas és méltó egyesületünk tagságára s a helyicsoport vezetésére, a „leleplezés" nélkül sem lehetett volna azzá. Mi álljuk a harcot! A mi másfél milliós, öntudatos hadseregünk ércfalán nem tesznek kárt az ilyen kis, mérgezett nyilacskák, arról hatalmas fegyverek támadása is visszapattant már. De ennek a fegyelmezett hadseregnek vasökle is van s jaj annak, akire visszaüt! A kutya ugat, a karaván halad! Nyilatkozat A „Békésmegyei Közlöny" 1921május 15-iki számában egy nyílttéri közlemény jelent meg ellenem, mely oly súlyos vádat tartalmaz, mely nemcsak hogy nem igaz, de valódiság esetén nem vehetnék részt Csaba társadalmi életében. Tudomásra kívánom hozni, hogy a nyilatkozó Krenedits Jenő ellen a békéscsabai állomásparancsnokságnál mint tart. főhadnagy az ezred becsületügyi választmányához jelentést tettem, annak Ítélete alá vetem magam, majd annak lejárta után teszem meg „Nyílttéri" közleményemet. ; Megjegyezni kívánom, hogy az j illető ellen több rendbeli súlyos be> csületügyi eljárás van folyamatban. I Békéscsaba, 1921. május 17. Poynár Jenő. Főszerkesztő: VIDOVSZKY KÁLMÁN Felelős -szerkesztő : CSORBA BÉLA Kiadja és nyomatja: A Körösvidék Békésmegytii Keresztény Mjroinda ,ós Lapkiadó R. T Békéscsaba Szent IstYán-té" 18 szám. flfiar Ön szép lenni? fií' é s MÉiurs Eremet és szapponí Szeplő, májfolt ós mitesser ellen! Arca rózsás ós bársonyos lesz ! — Kapható : Oolly és Rénich drogériájában Békéscsaba, Szent isfvan-tér 16. szám. Möi kalapokat Fest bármilyen szinre r Atvarr bármilyen formára Panama és giraldi kalapokat tisztit rövid idő alatt, saját módszere szerint Széli kalapos, Baross-utca 14.