Körösvidék, 1921 (2. évfolyam) április-június • 69-141. szám

1921-05-15 / 105. szám

2 Kiérő & vidék Békéscsaba, 1921. május 15. gondozza régmúlt korok emlékeit. Olyanok, melyekben ugy tetszik nekünk, mintha letűnt századok gyermekei lennénk. A pompásan megmunkál! földek közt feltűnnek a magyar szemnek a keskeny kocsiutak. A német minden talpalattnyi földecskét kihasznál. Szántóföldjére végig a tábla közepén gyümölcsfákat ültet. Vigyázva kerüli ki aratáskor a hiven gondozott, vakitó fehérre meszelt törzset kaszájával. S a fa a hü gondozást aratás után bőterméssel jutalmazza. A táj képét erdők teszik változatossá. Ott óvatosabbak voltak az erdöirtással. És erdeiket nemcsak vadász, meg favágó járja. Nagy ott a kiránduló-kedv. Nem füstös kávéházak bűzhödt levegőjében, künn, az Isten szabad természetében tölti a német városi ctnber pihenése óráit. Különös érzékkel látja meg a természet zépségeit és gyönyörködik azokbar. Ahoi neg csupasz hegy ólálkodik a helység határában s ha még oly meredek is, terraszokra osztja, mivelés alá fogja. Konyhaveteményekkel vagy szőlővel ülteti be, ha mindjárt csak néhány tő fér is el a tenyérnyi terraszon. Sajnálja az ember, hogy már beesteledett s nem élvezheti a fenséges panorámát. A vonat meggyorsítja futását, tán, hogy hamarabb érje el a hajnalt.. „Frankfurt am Main". Ezt hirdeti egy tábla a nappali fényárban uszó födött pályaudvaron. Kiszállunk. Az éjfelet már rég elütötte az óra. Hamarosan megtudjuk a tudakozódó irodában, a mely egyetlen pályaudvaron sem hiányzik, hogy megkezdődött a hires frankfurti áprilisi vásár, nincs hely a szállodákban. A pályaudvar fűtött váróternicben töltjük az éjszakát. Ahogy tetszik. Mérsékelt áron étkezve, üive. Akár fekve is. Van diván elég. Reggel aztán sietünk végigvillamosozni a városon. A régi városrészben le is szállunk. Kár lenne csak ugy átfutni a XV. századbeli utcákon. A városban lebontott házak üres telkeit látjuk. A praktikus német már ezeket is müvelés alá fogta. ; Konyhakerti vélemények zöldelnek a törmelék helyén. A német munka még a kőből is életet sarjaszt. Itt is bent voltak & franciák. Mikor kitakarodtak, a németek azokat a nőket, kik velük barátságot kötöttek, kopaszra nyírták, — nevüket kiplakatirozták, plakátokkal teleragasztott teherautókon végigautóztafták őket a városon világcsúfjára. Jaj annak, ki az ellenséggel paktál s ha mindjárt szerelmi szövetség is az, mi hozzá fűzi I Kíméletlen, szörnyű a hazafiság bosszúja. Ez a kettő : a német munka s a német hazaszeretet bosszúja lesz sírásója a franciának. E kettő : a német munka és a német hazaszere et emeli majd el a halálra kárhoztatott német nép sírjának szájáról az odahengergetett sziklatömböt! Ez a kettő támasztja fel a hatalmas Németországot. És még egy ! Ez az egy elsősorban ! A német nép lelkében élő, életét átható vallásos erő! Erről a wormsi Luther ünnep győz meg minket, flz a három felejthetetlen nap, melyet komoly méltósággal áidoz a német nép legnagyobb fia, a wormsi hős: Luther emlékének. Megszállók igáját nyögi a város. A kultura szégyenére szines csapatok, szpáhik és négerek őrzik ott állig fegyverben a „népek szabadságának" békéjét. Nincs zászlódisz. Megtiltják a német szélnek, hogy német lobogóval játsszék. De ott lobog Luther szelleme a Rajnamenti Luther-város és a szép Németország | felett. Ott lobog Luther szelleme, a ; német szellem: a vallásosság, a ha' zafiság szelleme olthatatlan lánggal i a német lelkekben. Ezi nem tilthal! ják meg a megszállók. És ott, hol Isten szabadege a templom boltozata, Luther szobra az oltár, harsonák riadója az orgonaszó, kitör és eget kér ez a lutheri német szellem. Harmincezer kebelből tör fel, harmincezer ajakról harsan fel az ének. Harmincezer főnyi tömeg hiszi: „Erős vár a mi Istenünk", vallja: „Min erőnkben nincs segítség", protestál: „Ha világ ördöggel telve volna", trimfál: „Az igét hagyják békével!" . . . Nehezemre esik bár a válás, menjünk, üljünk vonatra, száguldjunk hazafelé. Augsburgban megpihenünk. Éjjel érkezünk. Holdvilágos, csendes éjszakán. Hajnalban tovább kell utaznunk. Elpihent már a város népe, két ur tart hazafelé a főutcán. Megkérdezzük, hol van ez, meg az a történelmi épület. Mikor megtudják, hogy magyarok vagyunk, végig kisérnek éj idején a szép városon. Münchenben pedig az állomásfőnök négy hivatalnokot szalasztat, hogy Magyarországra szóló táviratomat feladassa, holott ez a pályaudvarnak nem kötelessége. A magyarnak szól ez az udvaria ság. A magyarnak a németek meghívása 6—8 hetes szónoki körútra az ő költségükön, hogy beszélhessek sok helyen, ezrek, tízezrek előtt, ha Wormsban a franciák beszélni nem engedtek. Mackensen esetét elfeledték, megbocsátották. Helyesebben, nem is okolták érte soha a magyart. Bucsuzunk Németországtól ama meggyőződéssel az ott nyert benyomások alapján, hogy ha a németek . példáján okulunk, azt követjük, ve| lük együtt mi is feltámadunk! Ép jó hangulatban talál az osz| trák társaság, mellyel Salzburgtól I Bécsig utazunk, jókor feszegették a nyugatmagyarországi kérdést. Megkapják a magukét. Irás mondja: „valahol leend dög, oda gyűlnek a saskeselyük", hogy hiányozhatnék hát a hazánk testén osztozó balkáni fenevadak díszes társaságából a — kétfejű sas?! Megdöbbennek, mikor a meggyőződésnek szinte merész bizonyosságával hallanak szólni Magyarország integritásáról. Kiben bizunk ? Önmagunkban és abban, akinek segítsége biztos győzelmet jelent, akibe vetett bizodalomról azt mondja a próféta : „Akik az Úrban biznak, azoknak ereje megujul, olyanok lesznek mint a saskeselyük." Mire Bécsbe érünk, szent a béke, megegyeztünk: Nyugatmagarország — Magyarországé. Az a nemzet, amely igy tud bízni, nem veszett el! Igy szól a társaság Nestora, egy ősz professzor, aki igy valahogy mutatkozik be : Kétszer emiitette a sast, egy nap mint dögmadarat, egy nap, mint viharmadarat. Én egyik sem vagyok. Én egy szelid Adler (sas) vagyok, tanár a bécsi egyetemen. * íme — Németország benyomásaim. Nem is benyomások csupán ! Ez nagy, szent élmény az egész! Kedves békésiek, vajha ennek hatása alatt ismét, idézve nemzetünk dicső múltját, siratva szomorú jelenét, szent fogadást tennétek velem s fogadásunkhoz hiven összefognánk, hozzálátnánk — megteremteni a magyar jövőt! • a B u M » uvnaaiaaiiasHHnaaBiHnus De jó volna, ho volna, asoyy: II oz ápvizsgálűbizottság (Szomorú, de Igaz történet) I. Vala pediglen egy nagyhatalmú Fórum Pest városában, akit Országos Központi Árvizsgáló Bizottságnak, rövidesen pediglen Árdrágító bizottságnak hivtak. Ez az intéz_ mény hosszú évek óta sikerese Munkácsy gyermekkorából Irta: VIDOVSZKY LÁSZLÓ Mint szegény árva fiu jött Miska Csabára gyámja : Reök István úrhoz, ki mint uradalmi jogtanácsos az uradalomban volt alkalmazva és közvetlen a mi szomszédságunkban lakott. Nem sok idő kellett, hogy megismerkedvén, jóbaráti viszonyt kössünk a kis jövevénynyel, mely baráti kötelék a késő időkig megmaradt és mindkét részről hiven ápoltatott. Mint iskolás fiu igen nehezen tanult, azért nagybátyja nem is kívánta, hogy tudományos pályára neveltesse, gondolván — erős csontozatu lévén Miska — iparosnak jó lesz. Meg is válósitotta e szándékát. 1853-ban Lányi asztaloshoz adta inasnak. Szigorú hely volt, de kiállotta. Minden vasárnap a mi vendégünk volt és estig nálunk maradt, de legszívesebben nem velünk játszott az udvaron, hanem inkább elvonultan az irodában szerette tölteni idejét, hol papiros és szines ceruzák voltak találhatók és Miska itt rajzolgatott nagy buzgalommal. Néhanéha sikerült egyik-másilí kollégáját behívni az irodába, hogy lerajzolja. Egy alkalommal Feri öcsémet is kapacitálta, hogy üljön modellt, de Feri nem vállalkozott az áldozatra s kereken kimondotta: „hadd el Miska, ugy sem lesz belőled piktor!" De Miska kedvét ez a nyilatkozat nem vette el, tovább rajzolgatott, néha élő modell nélkül is. Rajzoló tehetségének szikrája rövid idő alatt kigyuladt, amennyiben Lányi asztalosmester műhelyében — Csabán akkor szokásos — tulipános asztal, szék, pad és ágyak készültek menyasszonyi kelengyékül. E bútordarabok habár egyszerű, de ; mégis elég élénk színezettel bírtak, j Miska egyszer megreszkirozta, mikor ] majszter ur ilyen művészetet gyakoj rolt s megkérte, engedné meg, hogy ! ö is festhessen néhány tulipánt egy I láda tetejére. Lányi szívesen meg] engedte és a kivitellel nagyon, sőt j meglepetten megelégedett volt. Ké| sőbb azonban, mikor a mamókák azt i megtudván, hogy a kis asztalosinas j szebb virágot fest, mint a majszter < ur, kikötötték, hogy a festményeket i a kialkudott bútorokra a kisinas pinj gálja. Természetesen ez rossz vért szült, mert a segédek részéről irigyeket talált, sőt a majszter is szűkebb hatáskörre szoritá Miskát s inkább a gyalu kezelésében gyakoroltatta ügyességét. Soká azonban nem maradhatott az asztalos műhelyben, mert mellbaja, mely boldogult édesanyját is korán a sirba vitte, nem engedhette meg, hogy e mesterséget kitanulja. Az orvos azt mondta, ha tovább ottmarad, el fog pusztulni. Szegény boldogult Anyám, ki Miskát igen pártolta, számtalanszor felhozta Miska egészségi állapotát nagybátyjának, ki végre is engedve, elhatározta, hogy Miska jöjjön haza, majd a gazdaságban tejkura és jólevegő helyrehozza. — Ugy is lett. A gazdasági szakmában azonban nem találta örömét, habár hétszámra kint volt Gerendáson. Inkább a bé1 resgyerekeket öregasszonyokat, ka• nászokat rajzolgatta. Ilyen rajz a mi I birtokunkban is volt, mely egy öreg| asszonyt ábrázol, midőn gyermekét ; a terített asztal előtt imádkoztatja, \ ezen kép jelenleg a Szekszárdi Mu! zeumban van, kár, hogy a Miska | neve nincs aláírva. 1860—1861-ben. | Egyszer Pista bácsi - a szérűn ke| reste, de Miska nem volt látható és ; Pista bácsi kimondotta a nagy szót, ! hogy Miskából gazda nem lesz. De j azért csak kintmaradt a pusztán, j minek Miska végnélkül örült, gonj dolván, hogy beteljesül leghőbb : vágya, láthat egy élő szegény le| gényt, kik közül akkor gyakran előbukkant egy-egy tipikus alak, s ő ezt lerajzolhatja. De bármily sóvárgóan várta az alkalmat, csak nem jött meg, mig egyszer meg nem kérte Fikker gerendást korcsmárost, hogy ha esetleg szegénylegények jönnének a csárdába, őt értesítse a szomszédságban s-akkor előjön. De erre nem volt szükség, mert mig a beszélgetés folyt, az ivóban zajt hallott és idegen alakokat látott. Rögtön leült egy sarokba s várta, mig a kiszemelt modell helyet foglal — három szegénylegény'jött be, kiknek egyike szép szálas, jól megtermett legény volt. A legények ittak és szórakoztak, Miska rajzolt, néha-néha j modelljére nézett, ki is midőn észrevette, hogy Miska folyton nézi, felkelt ülőhelyéről és azt kérdi, a korcsmárostól, hogy ki légyen az, aki a sarokban ül. Fikker bácsi elmondá, hogy a szomszéd birtokos ö scse — időtöltésből rajzolgat. Akkor a legény elment a Miska asztalához és miután hasonlatot vélt látni közte és a rajz között, haragra gyulladt s azt mondván, talán a vármegye részére készité e képet, hogy őtet elfogják? Miska váltig mentegetőzött, de nem használt semmit, a kép konfiskálva lett s Miskának azt mondták a legények, most már menjen haza, bántódása nem történik. Szenvedélyes színész volt, mindig rögtönzött Steiner bácsinál műkedvelői előadást. Egyszer Violát adta , nagy lelKesedéssel, mikor sikerült ! Dobozról szép magyar legény ruhát szerezni, végtelen boldog volt. Egyszer akkor mi is szerepeltünk, de a végét mi nem várhattuk meg, mert l későre járt az idő s haza hivtak. > Későbbi években, amikor Sza| mossy festőművész a gyulai Wenck; heim kastélyban levő ódon fest; ményeket renoválta, Miska hirülvette s átment Gyulára és megkérte Szamossyt, hogy az esetben, ha Pista bátyja megengedi, eljöhetne-e néha nézni a munkát, esetleg festéktöréshez segítségét is felajánlva. Erre amit két oldalról engedélyt kapott, hétszámra lakott Gyulán. Szamossy észrevette, hogy Miskában festői tehetség rejlik, odavitte a dolgot, hogy Budapesten a Képzőművészeti Akadémiára felvétette. Mikor Budapesten volt, alig néhány hónapra meglátogatta a muzeum képtárát, hol annyira el volt ragadtatva a látottak felett, hogy a délután 4 órai zárási időszakról megfelejtkezvén, egész setétségig a képtárban maradt, akkor szeretett volna kimenni, mikor a képtáros — Miskát nem vévén észre — a kép-