Körösvidék, 1921 (2. évfolyam) április-június • 69-141. szám
1921-04-06 / 72. szám
4 Körösvidék Békéscsaba, 1921. április 10 . 9z EbredőH napja Békéscsaba, április 5. Hétfő az Ébredő Magyarok egye. sületének napja volt Csabán. Délután hatalmas népgyűlést este pépig a Városi Színházban propaganda hangversenyt rendeztek. A népgyűlés Három órakor a hatalmas Kossuth tér sűrűn feketéllett a gyűlésen megjelentektől. Körülbelül 3000 ember jelent meg, hogy meghallgassa a központi kiküldötteket. A népgyűlést Saguly József főgimn. tanár, a helyi csoport alelnöke nyitotta meg, aki után dr. Kun Árpád, Mezőtúr polgármestere beszélt, összetartásra, egymásiránti keresztényi szeretetre intve hallgatóságát. Ez után Budaváry László nemzetgyűlési képviselő szólalt fel. Több mint egy órás gyönyörű beszédben kiterjeszkedett az aktuális keresztény nemzeti politika valamennyi kérdésére és meggyőző erővel bizonyította, hogy más politika, mint amegalkuvástnemtürő, keresztény és nemzeti politika Magyarországon többé nem érvényesülhet. Rátért a zsidóság politikai és társadalmi szereplésére is. Kimutatta, hogy hetven év óta, amikor a zsidóság egyenjogúsítása megtörtént, minden életmegnyilvánulásuk a nemzeti erők tervszerű,, szétforgácsolására irányult. A zsidóságnak kellett a háború, önző céljaik elősegítésére, nekik kellett az őszirózsás forradalom, mert ki kellett ütni a magyar katona kezéből a fegyvert, hogy amikorra a hatalmat kezükbe ragadhatják, akkora védtelen legyen a magyarság, a keresztény társadalom. Hangsúlyozta a zsidók _ hazugságaival szemben, hogy az Ébredők soha sem gondolnak erőszakra, hanem a zsidókérdés intézményes, törvényes rendezését követelik és fogják keresztül is vinni.'! Budaváry beszéde leírhatatlan lelkesedést váltott ki a tömegből és percekig ünnepelték a keresztény eszme lelkes és ékes szavú harcosát. Mddl Géza központi igazgató ismertette ezután az Ébredők céljait és az Egyesület alapításának történetét, majd újra Budaváry László szólalt fel és rövid beszédben felhívta a gyűlés résztvevőit a nemzetrontó destruktiv-lapok elleni küzdelemre. A Himnusz eléneklése után a hatalmas tömeg rendben szétoszlott. A hangverseny Az izzó nap méltó befejezése volt az a nagyszabású hangverseny, melyet az ÉME rendezett a városi színházban este 8 órai kezdettel. A közönség teljesen megtöltötte a nézőteret. Sokat várt mindenki a hangversenytől s nem csalódott senki sem. Olyan kiváló műélvezetben volt része a jelenvoltaknak, amilyennel a csabai közönséget még nem ajándékozták meg. . Bdrdossy Gyula lelkes, szép prológja után Pilinszky Géza gyönyörű baritonja ragadta el a közönséget a Bajazzó prológot s Kacsóh : „Késő ősszel" dalát adta elő. Hubert Manci Toola imája s Dinzl: Liliomszál majd a szűnni nem akaró taps után Tarnai : Haide cimü müvét énekelte. Pompás hangja, tökéletes előadása őszinte ünneplést váltott ki. Dr. Bertalanná Tombor Olga spanyol táncot lejtett. A taps után kedves jelenség volt a kis Csorba Klára, aki megismételte a táncjelenetet. Csodálatos tánctehetsége bámulatba ejtette a közönséget. Ónody Ákos szavalta el ezután Végvári Jó volna már s Nagy magyar télben, majd Gyula diák Mementó cimü versét. Leírhatatlan az a hatás, amely ott rezgett, zokogott és lázongott a lelkekben e nagyszerű művész hatalmas szavalata nyomán. Kruyswyk Anny Verdi: Álarcosbál és Traviata operából, majd Strausz Denevérjéből adott elő részleteket. Bájos megjelenésével, tökéletes művészetével, hangjának gazdag csillogásával nem tudott betelni a közönség. Olyan elsőrangú, olyan nagy művész ő, aki művészetének rengeteg kincsével még nagy sok gyönyörűsége lesz széles köröknek. Tíz perc szünet után Budaváry László szólott a közönséghez izzó lelkesedéssel, magyar tűzzel, felhiván a magyarokat egyetlen nagy kötelességükre: a nemzeti, keresztény régi határu Magyarország felépítésének becsületes munkájára. Igaz szeretettel s nagy lelkesedéssel ünnepelték. Géczy Barnabás hegedűművész ragyogtatta még kivételes tudását és tehetségét Lavotta: Legenda; Sarasate: Magyar ábránd ; Drdla : Sonvenir előadásával. Hegedűjében ott rezgett egy nagy művész lelkének minden fenséges érzése. Nagyon lelkesen ünnepelték. Az első részben elért sikerüket tetőzték még énekeikkel Hubert M. (Pillangókisasszony), Kruyswik Anny (Ádám : Nürnbergi baba ; Dinzl A megtért), Onody Ákos pedig Tompa A gólyához cimü vers elszavalásával. A zeneszámokat Karácsonyi N., az Operaház karnagya kisérte abszolút tökéletességgel. 9 kormányzó nyilatkozata IV. Károly látogatásáról Berlin, márc. 5. Horthy Miklós kormányzó az „Univerzal Service" munkatársa előtt tett nyilatkozatában kellemetlennek mondta IV. Károly látogatását. A királyt — mondta — kijátszották és félrevezették. Elhitették vele, hogy népe itthon tárt karokkal várja. Fel kellett világosítanom a való helyzetről s a nemzet érdekére való hivatkozással a mielőbbi távozásra kellett rábírnom. Arra a kérdésre, hogy Magyarország miért nem lehet soha köztársaság, a kormányzó azt válaszolta, hogy a magyar nép lobbanékony természete igen bő teret nyújt a demagógiának, amiért Magyarországra minden elnökválasztás valóságos katasztrófa volna. Hangsúlyozta a kormányzó, hogy a mai kormány csakis a jogrendért küzd, mert az biztosítja a konszolidációt. 2BQllBHIHSDB!SIItBHI Ünneprontás Ez alatt a cím alatt a Körösvidék mult hó 30-án megjelent számában Gondolat jelent meg, amely a föispáa legutóbbi csabai szereplésével foglak kozott. Erre a megjegyzésünkre dr. Egán Imre egy a Körösvidék főszerkesztőjéhez intézett levélben most többek között a következőket irja: ... Én az ünnepélyre — ez is jellemző a békéscsabai állapotokra — sem hivatalosan, sem félhivatalosan meghiva nem lettem. Ennek dacára kötelességemnek tartottam — bár az ünnepély program mjáról csak két nappal előtte szereztem tudomást, I — telefonon előzetesen szerzett tájékozódás alapján, azon megjelenni. Mivel azonban előzőleg már Csorvás és Orosházára volt utitervem kitűzve és pedig a másnapi gyulai ünnepély érdekében, amelyet én rendeztem és amelynek sikeréért tehát felelősséget vállaltam, csak ugy tudtam legnagyobb fizikai megerőltetésem árán a békéscsabai ünnepélyen való megjelenést a munkatervembe beiktatni, hogy Orosházáról reggel 5 órakor indultam Csorvásraés onnan azonnal átszállva a Békéscsabáról kért kocsira, ugy, ahogy a lóról leszálltam, sportruhában, — és pedig nem zöld, hanem barna ruhában — ha már annyira fontos a szin; és nem piros, hanem fréz nyakkendőben érkeztem meg reggel 9 óra tájt Békéscsabára és azonnal Debreczeny rendőrkapitány lakására hajttattam, hogy ott a telefon intézkedéssel Gyuláról Csabára rendelt fekete ruhámba átöltözhessem. A legnagyobb meglepetésemre azonban, — amint később kiderült — egy intézkedési tévedés folyián titkárom nem kapott idejében kocsit és 9 óra helyett csak 11 órakor érkezett ruháimmal és hivatalos iratokkal Csabára. így én azon dilemma előtt állottam, hogy most már vagy nem vehetek részt a békéscsabai ünnepélyen, vagy pedig abban a ruhában kell elmenjek, amelyben az utat kocsin, illetve lóháton megtettem. Ez utóbbira határoztam el magamat, kimentem a Főtérre, ahol épp akkor kezdett Berthóty polgármester beszédjébe és eleinte — magam is rosszul érezve magamat a nem kellő öltözékben az ünnepélyen a hátsó sorokban maradtam, csak amikor láttam, hogy ugy is msgismertek, nehogy a hátulmaradásomból esetleg félrehuzódási következtetéseket vonjanak, mentem alőre akkor, amikor Berthóty befejezte beszédjét és ugy előtte, mint később Zsitvay ezredparancsnok és mások előtt magyarázatát adtam annak, hogy miért jöttem később az ünnepélyre és miért igy. Tehát ha annak a bizonyos cikknek irója igazán nemcsak azért irt volna, hogy ismét — és mint mindég teljesen indokolatlanul és hamis beállítás alapján vágjon egyet rajtam, ugy könnyen módját ejthette volna aggodalmait az én hazafias gondolkozásom felől megnj^igtatni. Én lelkemet vittem oda az ünnepélyre, nem pegig a ruhámat. Ugy látszik a cikkírónál a ruha volt a fontosabb. Ezt. akartam közölni. Dr. Egán Imre, főispán. Készséggel adunk helyet Egan Imre főispán levelének, mely alkalmas arra, hogy mentse s megmagyarázza azt, arnit a csabaiak sem megérteni sem megmagyarázni nem tudtak. Mi a főispánnak az ünnepségen nem megfelelő öltözékben való megjelenését a közönség spontán felháborodásának visszhangot adva bíráltuk, annak semmiféle szeméiyi vonatkozása nem volt. "HÍREK Igazgatósági gyűlés A Körösvidék R.-T. Igazgatósága f. hó 7-én, csütörtökön délután 3 órakor ülést tart, mélyre az igazgató urakat tisztelettel meghívja az ELNÖKSÉG. — Hivatalos látogatás. Dr. Nyireő Géza, a Muzeumok ésKönyvtárak Orsz. Főfelügyelősége nevében f. hó 4. és 5-én meglátogatta a Békéscsabai Közmüvelödésháza Muzeumát és Könyvtárát s megbeszélést folytatott az illetékes tényezőkkel a muzeum s a könyvtár fejlesztése és a tervszerű szabadoktatás ügyében. A rokonszenves fiatal tudós rendkívül szép tervek megvalósítása érdekében fárad, a melyek nagy lépésekkel fogják előbbrevinni közművelődésünket. F. hó 4-én dr. Hermann Antal, a kiváló etnográfus is látogatást tett a muzeumban. — A TESz megalakulása Békéscsabán. A Társadalmi Egyesületek Szövetsége vasárnap d. u. 3 órakor tartotta alakuló gyűlését a városházán. A gyűlésen jelen voltak az összes helyi hazafias egyesületek kiküldöttei ,s egyhangúlag kimondották a megalakulást, élénken helyeselve a TESZ alapgondolatát, amely hazafias egyesületek együttműködését célozza és valóra válja. A TESZ megbeszélést folytatott a destruktív sajtó elleni küzdelemhez való csatlakozás ügyében s kimondotta, hogy legközelebb nagy gyűlést rendez, amelyen az országos szövetség kiküldöttei fogják ismertetni a nagyfontosságú kérdést s felhívják Békéscsaba társadalmát a csatlakozásra. A nagy gyűlésről egyik legközelebbi számunkban bővebb felvilágosítást fogunk nyújtani. — Az Ébredők Gyulán. Vasárnap, e hó 3-án a gyulai Ébredők gyűlést tartottak a Göndöcs-népkert nagytermében. A gyűlésen megjelent dr. Egan Imre főispán is, valamint Héjj Imre és Budaváry László nemzetgyűlési képviselők. Dr. Kun Árpád polgármester, Madl Géza központi igazgató és a békéscsabai csoport kiküldöttei. A gyűlést Erkel Rezső elnök nyitotta meg, majd Budaváry László nemzetgyűlési képviselő tartott előadást a termet és karzatait zsúfolásig megtöltő hallgatóság előtt, mely viharos lelkesedéssel fogadta Budaváry nyilatkozatait. A gyűlésen felszólalt dr. Kun Árpád mezőturrpolgármester és Madl Géza is. Égte az Erkel Ferencz színkörben magas nívójú hangverseny volt, igen kis számú hallgatóság előtt. — Jön a 300 koronás amerikai buza. A közélelmezési miniszter Ígéretének megfelelően intézkedéseket tett külföldi kenyérmagvak bevásárlása iránt. Elsősorban amerikai buza kerül behozatalra, amit hozzávetőleges számítás szerint métermázsánként 300 koronáért hoznak forgalomba az ország ellátatlan lakossága számára. — Első nyári zivatar. Az elmúlt héten Felsőőr felett nagy nyári zivatar vonult keresztül. Több villámcsapás érte a távbeszélő és a vilamosvezetékekét. Egy istállóban egy tehenet is agyonütött a villám. A növényzet felüdült a meleg esőtől. — Az Evangélikus Leányegyesület teaestélye. Szombaton, április 2-án műsoros teaestélyt rendezett az Evangélikus Leányegyesület, mely meleg, családias hangu'atban folyt le. A kitűnő ízléssel összeállított műsor után csaknem reggelig tartó tánc következett. Nagy sikert arattak az előadott „ Villásiné villájában" cimü vígjáték szereplői, akik közül elsősorban Hosszú Mariska (lótleány) tünt ki. Vanyiska Juci balletjét viharos ujrázás követte. Végül a bemutatásra került operajelenetekben Bodnár István (korcsmáros) aratott hatalmas sikert kiváló alakításával. — Ujabb 46 vaggon menekült érkezett Lőkösházára. Az oláhok szorgalmasan folytatják kitelepítő munkájukat. A legutóbbi három hét alatt 4 ezer menekültet vett át a Lőkösházán működő kirendeltség. Kedden délután érkezett telefonjelentés szerint tegnap délben ujabb 46 vaggon menekültet adtak át Lőkösházán az oláhok. A menekült! venaí átvételére Békéscsabáról dr. 1 Peíhes államrendőrfogalmazó szállt ki.