Körösvidék, 1921 (2. évfolyam) január-március • 1-68. szám
1921-03-17 / 58. szám
Kőrősvkiék Békéscsaba, 1921. március 17. Közgazdaság. boM !s|izD]»ígB8Bbb tudainlóí krteu C*«prft(hy Gytúa feír. gazd. tápár Telkesítés. A legelők-, rétek- és erdőknek szántóföldekké való átalakítását, a futóhomok megkötését, a moc6arasés vizes területek megjavítását telkesítésnek nevezzük. Legelőket, réteket és erdőket csak akkor szabad szántóföldekké átalakítani, ha talajok és fekvésük iáv olyan, hogy mint szántóföldek nagyobb jövedelmet adnak, mintha legelők, rétek vagy erdők maradtak volna. Meredek oldalakon feltörni a gyepet, vagy kiirtani az erdőt nem szabad, nehogy az eső ezekről a ( meredek helyekről a földet lemossa. Rétet, legelőt először mindig sekélyen kell szántani; a sekély szántás után hengerezni, a henger után pedig boronát járatni tanácsos. — ósszel mélyen szántandó, tavasszal kapásnövényt kell belevetni az első évben, hogy a kapálással is tisztuljon, meg hogy a levegő is jobban járja. Futóhomokot akácfával, erdei fenyővel, bálványfával, a jobb futóhomokot sárgabarack, meg almaiával is belehet ültetni. Az ületést mindig arról az oldalról kell megkezdeni, amerről leginkább szokott fújni a szél. Vizenyős, mocsaras területeket nyilt árkokkal, vagy alagcsövekkel lehet kiszárítani ott, ahol a felesleges viz levezetésére van alkalmas, mélyebben fekvő tó, vagy patak. Az Az alagcsövek cserépből készülnek és 40—50 cm. mélyen lesznek a földbe lerakva, hogy elvezessék a vizet Az állami kultúrmérnöki hivatal ingyen küld ki mérnököt abból a célból, hogy átvizsgálja a nedves területeket és felvilágosítást adjon arról, hogy lehet e alagcsövezést ott végezni és hogy az mibe kerülne holdanként. A nedves területeket nemes fűztelepek létesitésére is fel lehet használni. Földmivelés. Munkálhatjuk, vagy müvelhetjük földjeinket emberi erővel, az állatok erejével, gőzerővel, villanyerővel és gázerővel is. Ásás és forgatás (rigolozás). Az ásás a legtökéletesebb talajmunka, de minthogy igen drága és hosszadalmas, szántóföldjeinkre csak nagy ritkán alkalmazzuk. Forgatni, vagy rigolozni szöllő, faiskola, komló, és konyhakerti növények alá szokás 50—100 centiméter mélységre. Rigolozni legjobb ősszel, hogy a téli fagy átjárja és megporhanyitsa földet. Fagyos földet ne rigoloztassunk, mert a mélyre lekerült fagyos rögök nagyon lassan engednek ki. A rigolozandó táblát hosszában két részre, szélességében 80—100 centiméteres egyforma táblácskákra kell osztani. Ügyelni kell, hogy a forgatás mindenhol egyforma mélyen történjék. Forgatás közben a nagyobb köveket, gyökereket ki kell szedetni. Szedetni és pusztítani kell ilyenkor a cserebogpajorokat is. A forgatást átalányban (akordban) szokás végeztetni. Értesítés. Tisztelettel értesítem vevőimet, hogy Mauthner Ödön budapesti magnagykereskedő cég üzletemben bizományi le rakatot létesített konyhakerti és vetemény magvakból, melyeket eredeti áron árusítok ki vevőimnek. Teljes tisztelettel: Hajdú Lajos füszerkereskedő. Bókómomaba - Erzaébothaly. 60—80 centiméter mélyen megforgat 10 óra alatt egy munkás: Homoktalajon — — 40—50) négyKözépkötött talajon — — 25—30) zet Kötött, vagy köves talajon 10—20)métert Mennél mélyebbre gyökerező növény alá forgatunk, annál mélyebbre kell forgatni. Egy ugyanazon növény alá laza talajon mélyebbre, kötött talajon sekélyebbre kell forgatni. IIIIIIIIIIIIIBIIOfleilDBSOlIM Fö*sserke«atö: VIDOVSZKY KÁLMÁN Felelős szerkesztő : CSORBA BÉLA Kiadja é» njouiiiíjA : A KörösYidék Békésmogrei lOresetény Nyomda és Lapkiadó R. f. Békéscsaba Szent, István-tér IS szám. s M próhird&tések (Egyszeri hirdetés 10 szóig 20 korona, azonfelül minden szó külön 2 korona.) Eladó egy 2 szoba, 1 konyha, 2 kamra és mellékhelyiségekből álló ház nagy kerttel. Ugyanott egy jókarban levő női varrógép eladó. — Cim: IV. ker., József-utca 31. sz. 1—6 000 . Eladó több kutgém. Cim: Gorka András Kismegyeri-tanya 76. szám. j 1—1 729 I — | Eladó 5 hold föld, a kigyósi ha- í tárban, egészben, vagy holdankint is. j Cim : Zsilinszky-utca 8. sz. 1 —728 j Eladó 7 hold föld Telekgerendá- ; son, tanyaépületekkel együtt. Cim: | I. ker., Egressi-utca 37. — Ugyanott i egy fél ház eladó. Szent György f napkor beköltözhető. 1-2—728 j Akar Ön szép lenni? t^T 1 é s HaMupa CrÉniBt és szappant Szeplő, májfolt és mitosser ellen ! Arca rózsás és bársonyos losz ! — Kapható: Gally és Hénich dngMpu Békéscsaba, Szent István-tér 16. szám. Női kalapok az uj bécsi modelek megérkeztek. Női kalap átvarrást és festést bármilyen szinre leggyorsabban készít Széli kalapos Békéscsaba, Baross-utca 14. 230 hold legelő és kaszáló Gyula-Szabadkán 1921. évi legeltetési időszakra haszonbérbe kiadó. Cim: Csatlós Balázs Újkígyós 184. 3—4 612 Lapelárusitórikkancsokat magas jutalékkal felvesz a Körösvidék 6 6 kiadóhivatala. 2 darab kerékpár, egész jókarban eladó Koritár Mátyásnál Berényi-ut 45. szám. 4—7 610 Tégla, mintegy 50.000 darab eladó. Bővebb felvilágosítást nyújt ifj. Kocziszky Mátyás, Békéscsaba, Széchenyi-utca 7 szám alatt. Az „Emporium" Kereskedelmi H.-T. értesiti a t. kereskedőket és iparos urakat, hogy vas-, vasáru és zom. edényözlete Békéscsabán, flndrássy-ut 39. sz. alatt megnyílt. Állandóan raktáron tartja az összes e szakmába vágó cikkeket, továbbá eredeti svájci carbidot. Legszolidabb árai! és kiszolgálás! Férfidivat és női külföldi divatlapok érkeztek a „Körösvidék" könyvesboltjába. a o -t v> o Cfi T3 © 2 O VI t/5 N ro ££ CA Fikker Jánosné himzö előnyomdája (drukkerei) Békéscsaba, Andrássy-ut 55. sz. Tisztelettel értesítem a tisztelt höígyközönséget, hogy a legújabb és legmodernebb papirsablonok dus választékban megérkeztek. Gyönyörű mintáimat megtekinthetik azok is, akik nem óhajtanak drukkoltatni. A 't. nagyközönség szives látogatását kéri Tisztelettel : Fik ker Jánosné a CS u XJ S3 •© cfl o O bC <u -J Tisztelettel értesítem t. vevőimet, hogy raktáromra dus választékban a legfinomabb minőségű valódi angol kelmék érkeztek. Azonkivül kapható vászon, schifon, és mosó áru, lakásomon, Bajza-u 8. sz. a. Tisztelettel: Karácsonyi József Takarékpénztárak, Szövetkezetek és Részvénytársaságok részére minden üzleti könyvet pontosan készit fővárosi mintára berendezett vonatozó intézetében a Körösvidék Rt. Tégla Mész Asfoest-pala Cement Chamotte-tégla Disztéglák Tűzifa Burkoló-tégla Kovácsszén azonnali szállításra kapható: ÉpDIctanyog Kereskedelmi Vállalat Bókémoaaba, Hunyadi-tón (Osinkoplac).