Körösvidék, 1921 (2. évfolyam) január-március • 1-68. szám

1921-03-15 / 56. szám

4 Körömvidék Bckcscsűbd, 1921. március 15. A törvény rideg betűi azonban •em elégségesek erre. Sziv kell an­nak végrehajtására. A társadalom nélkül a hadiárvák érdekében tenni semmit sem lehet. A hadiözvegyek a társadalom Iegszánálmasabb alak­jai. Kenyérkeresöjük elveszett. Ezek­ről már nehezebb a gondoskodás. Bennük igen sokszor önzés is van, sőt egymásra való irigykedés is. Ha a fentebb emiitett szociális és nép­jóléti feladatok törvénnyé válnak, a végrehajtó közegnek igen tapintato­san kell bánni velük, mert ellenkező esetben nehéz munkáját sok tekin­tetben megakasztják. A hadirokkantak szelid, megértő emberek. Meglátszik rajtuk a régi katonai fegyelem hatása. Lehetetlent nem kívánnak, de ami az övék, azt jogosan követelik. Büszke harcosok, ők feláldozták a hazának testi ép­ségüket és meg is érdemlik, hogy a társadalom minden rétege őket ma­gához ölelve, támogassa. Mindenütt foglalkozást kell nekik szerezni. Ők a társadalom elitjei és előttük min­denkinek utat kell nyitni. Az országos hadirokkantak, hadi­özvegyek és hadiárvák nemzeti szö­vetsége békéscsabai csoportja ne­mes célt tűzött ki maga elé. Tömö­ritette, összegyűjtötte a Békéscsabán lakó össze6 hadirokkantakat, hadi­özvegyeket és árvákat annyira, hogy a csoport már jóléti intézmények felállításával is foglalkozik, tagjainak már igen olcsó áron ruhaneműt is szerzett. Pártoljuk a csoportot, se­gítsük azok tagjait, ne zárkózzunk el az anyagiaktól, mert ha nem se­gítjük őket, a hadiárvákból lelenc gyermekek, a hadiözvegyekből a tár­sadalom lezülöttjei, parazitái, a hadi­rokkantakból pedig elégületlenek lesznek. Tőzsde Valuták : Magyar korona 1.45 Napoleon 1220—1340 Svájci frank 6700­Leu 521—555— Márka 665—680— Angol font 1535-1590 Francia frank 2890—3100 Dollár 398—417— Lira 1530—1570 Rubel 185—178— Szokol 550—532— Korona-dinár 1040-1030 Frank-dinár 1040—1130 Léva 410-430— Osztrák bélyegzett 67—62 Lengyel márka 54—51 Bevizák : Amsterdam 141—142— Budapest 137 Berlin 662—721— Milano 1525-1545 Prága 540-550­Svájc 6900—7300 Bécs 60-62 Koppenhága 7000—7200 Stokholm 9300—9400 Krisztánía 6200—6800 Szófia Zágráb 270—280— Bukarest 530—545— Newyork 593 London 1610-1630 Varsó Páris 2975—3025 Mindazok, akik felejthetetlen jó férjem, apánk, nagyapánk Botyánszky András temetésén megjelentek s ezáltal s részvétükkel mérhetetlen fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek, fogadják ezúton is hálás köszö­netünket. Békéscsabán, 1921. márc. 14. özv. Botyánszky Andrásné és családja. SZÍNHÁZ Műsor : Kedden bérletszünetben díszelő­adásul Fekete lovas. Színmű. Szerdán páratlan bérletben Mak­rancos hölgy. Vígjáték. Csütörtökön páros bérletben Mak­rancos hölgy. Vígjáték. Pénteken páratlan bérletben Mar­csa katonája. Operett-újdonság. Itt először 1 Szombaton páros bérletben Mar­csa katonája. Operett-újdonság. Vasárnap berletszünetben két elő­adás. Délután Ezred apja. Énekes bo­hózat. Este Marcsa katonája. OperStt. Jegyek a nappali pénztárral egye­sitett elővételi pénztárnál máris vált­hatók. Ha venni és eladni akar, hirdessen a Kirösvidékben! NYILTTÉR (E rovatban közlőitekért felelősséget nem vállal a szerkesztőség.) Nyilatkozat. Kovács Bélánétól, ki velem szem­ben hétfőn d. e. 11 órakor a Nádor­kávéházban indokolatlanul sértőleg viselkedett, bíróság előtt fogok elég­tételt szerezni. Békéscsaba, 1920. március 14. Gombás Zsófia. Főszerkesztő: VIDOVSZKY KÁLMÁN Felelős szerkesztő : CSORBA BÉLA Kiadja és nyomatja : A Kcrösvidék Békósmegyei Keresztény Nyomda és Lapkiadó R. T. Békéscsaba Szent István-tér t8 szám. ••••••••••••••••••••••a flkar Ön szép lenni? ÍSJSyE" é s Maklura Crémet és szappant Szeplő, májfolt és mitesser ellen ! Arca rózsás és bársonyos lesz ! — Kapható : Gally és lüénicll drogériájában Békéscsaba, Szent István-tér 16. szám. A próhirdotósok (Egyszeri hirdetés 10 szóig 20 korona, azonfelül minden szó külön 2 koronaj Egy jókarban levő stráfkocsi el­adó Wlcskó Testvéreknél Lázár-utca 32. szám alatt. 2—3 Egy füszerüzletbeli 60 fiókos ál­vány eladó. Megtekinthető Békésen Irányi Dániel-utca 18. sz. ' 1—2 20 klg. petrezselyem mag eladó. Réthy Bélánál, Békéscsaba. 1—2 Intelligens nőt, jó Írással, keres pénztárosnak Réthy-gyógyszertár. -1 1 törzs méhet adok annak, aki elcserélné velem 2 szoba, fürdő­szoba, konyha és mellékhelyiségek­ből álló lakásomat, ugyanilyennel, vagy pedig alkalmas lakáshoz jut­tattna. — Cim: Igert Antal II. ker., Tátra-utca 17. sz. alatt. Szobagőzfürdő „Sanitat", uti­kosarak, bőrönd, szőnyeg, függöny, ebédlőasztal 6 székkel, fiókos szek­rény eladó, Perényi-u, 16. sz, -1­Női kalapok az uj bécsi modelek megérkeztek. Női kalap átvarrást és festést bár­milyen színre leggyorsabban készít Széli kalapos Békéscsaba, Baross-utca-14. Férfidivat és nöi külföldi divatlapok érkeztek a „Körösvidék" könyvesboltjába. 230 hold legelő és kaszáló Gyula-Szabadkán 1921. évi legel­tetési időszakra haszonbérbe kiadó. Cim: Csatlós Balázs Újkígyós 184. 1—4 612 Takarékpénztárak, Szövetkezetek és Részvénytársaságok részére minden üzlet a könyvet pontosan készit fővárosi mintára be­rendezett vonatozó intézetében a Körösvidék Rt. Tégla Mész Asbest-pala ' Cement Chamotte-tégla Disztéglák Tűzifa Burkoló-tégla Kovácsszén azonnali szállításra kapható: Épületanyag Kereskedelmi Vállalat Békéscsaba, Hunyadi-tér (Csipkepiac). Hegedühúr kapható a „Körösvidék" könyvkereskedésében. Eladó Szegeden közvetlen kaszárnya mellett egy jóforgalmu kantin és faszerüzlet más válalat miatt. Bővebbet Oros­házi-utca 11. szám alatt Müllernél. 1—2 600 2 darab kerékpár, egész jókarban eladó Koritár Mátyásnál Berényi-ut 45. szám. 1—7 610 9z Újvilág-vendéglőben március 15-én nagy társas vacsora. Autogén heggesztéseket gyorsan és jutányosán végez : Mpnfq Riiiiln elektrotechnikai és menz uyuia fémipari vállalata. Békéscsaba, Haan-u. 1. Telefon 11. Lapelárusitó­rikkancsokat magas jutalékkal felvesz a Körösvidék 6 6 kiadóhivatala. Tégla, mintegy 50.000 darab eladó. Bővebb felvilágosítást nyújt ifj. Kocziszky Mátyás, Békéscsaba, Széchenyi-utca 7 szám alatt. Kiskazal széna, vegyítve árpaszalmával, továbbá 100 kéve uj nád eladó. — Cim : Feja János III. ker., Péki-u. 4. l-l 615 Festékeket és fiiszerárut legelőnyösebben beszerezhet Hajdú Lajos cégnél Békéscsaba- Erzsébetbelyen. Raktáron van : Olajfesték, por­festék (22 féle színben), firnisz, terpentin, lack, száritókence, vas­lakk, kefe- és ecsetáruk, meszelők. Mindenféle fűszer- és gyarmat­áruk, különböző háztartási cikkek. Húsvéti tojásfestékek. „Hakas"-véd­jegyü rnhafesték minden színben. Jflauthner-félB magvak!

Next

/
Thumbnails
Contents