Körösvidék, 1921 (2. évfolyam) január-március • 1-68. szám
1921-01-06 / 4. szám
Kőrösvidék Bckcscsabq, 1921 . január 6. Veszteségünk A Magyar Irredenta c. lap irja : Nem volt a Földnek még egy olyan országa, amely ugy bővelkednék természeti szépségekben és terményekben, mint hazánk. Európának legtermékenyebb és legáldottabb országa: Magyarország, mert földjének 95 százaléka termő és csak 5 százaléka terméketlen terület. És hogy tényleg mi mindenünk volt nekünk a boldogabb időkben, azt csak azóta tudjuk, amióta megszállták az ország nagy részét. A megszállás előtt volt 13 millió hektár szántóföldünk s ma van 7 és fél millió hektár. A cseh államhoz csatolt a békeszerződés 55 792 km., Romániához 102.000 km., Jugoszláviához 69.890 km. és Ausztriához 4510 km-nyi területet ebből a szép földrajzi egységet képező országból, melynek természetes határain túlra nem terjedt ki ugyan tartósan határa, de viszont a természetes határokon belül sem birt idegen hatalom tartósan gyökeret verni. Mig a büszke Anglia azzal kérkedik, hogy ellenséges katona 700 év óta nem tette lábát földjére, addig mi azt állapithatjuk meg, hogy Magyarország térképe 600 év óta alig változott. Mert a hatalmas Kárpátok gerincein végig vonuló vízválasztó egyúttal nemzetválasztó s országválasztó határvonallá is lett. Azóta érezzük, hogy mink volt, amióta nem tudunk egyes vidékek terményeihez hozzájutni. Nincsen fütő- ' és világitóanyagunk. Fenyves rengeteingkhez, melyek a Tisza forrásától a Kazánig terjednek, nem nyulhatunk, a hatalmas bükk- és gyertyánfaerdőinktől, melyek Hunyad- és Krassószörénymegyéktől Ungig húzódnak, el vagyunk zárva. Elvették a legtöbb búzát termő és a legnagyobb lóállománnyal biró megyénket, Torontáli. El a legtöbb kukoricát és-zabot termő másik megyénket, Bács-Bodrogot és el azt a vidéket, melyen van a lótenyésztés súlypontja: a Maros-Tisza szöget. Vasércbányászatunk, mely 50 milliót jövedelmezett s melynek fészke Gőmör-, Hunyad- és Krassószörény megyékben van, szintén idegen kézre került. A keleten levő gazdag sótelepeinken, melyek az államnak évente 32 milliót jövédelmeztek, idegenek az urak. A bő földgázforrásainkat, melyek fontossága oly nagy, mint a petróleumé, mások értékesitik. Aranybányáinknak 10 millió K-t kitevő jövedelme másé, 26 eukorgyárból alig a fele maradt meg. A vörösvágási opálbányánk a cseheké. Mindezek nélkül nem élhetünk s ha élni akarunk, ugy mindezt vissza is kell szereznünk. O'Annunzió Avignonban Paris, január 5. A „Corriere della Sera" jelentése szerint D'Annunzió Avignonba érkezett, ahol több napot szándékozik tölteni. További utiterve még ismeretlen. Ha jó kalapot akar, tekintse meg óriási raktáramat. Férfi és fiu kalapok minden szinben. Széli kaiapos Baross-utca 14.. NŐI és FÉRFI kalap alákitások a legrövidebb idő alatt. VEGYES flnyós ellen Amerika a feltalálások hazája. Nem fog tehát csodálkozni senki azon a hiren, melyet egy newyorki lap küzöl s amely szerint egy ötletes amerikai feltatálta az — anyós ellen való egyetlen orvosságot. Ugy történt a dolog, hogy Thomson ur (igy hivják a nagyrahivatott feltalálót) igen-igen sokat, még a rendesnél is többet szenvedett anyósától. Mindent megkísérelt, hogy megszabaduljon tőle és minden kísérlete hiábavalónak bizonyult. Már beleőszült, bele is kopaszodott szenvedéseibe és a folytonos családi perpatvarok közepette egy szép napon magára hagyta felesége is. Azt hitte, hogy ezzel kálváriájának ís vége szakadt s kijelentette, hogy most már semmi köze anyósához. A sors azonban könyörtelenül keresztül húzta számítását. A veszedelmes öregaszszony továbbra is nála maradt s állhatatosan keseritgette életét. Egyszer aztán, mikor már majdnem az öngyilkosság megkísérlésére gondolt, mentő ötlete támadt. Halálra szántan, gyöngyöző homlokkal állított be anyósa elé, akinek hatalmas virágcsokrot nyújtott át és — térdre hullva szerelmet vallott. Előre kifundált mondóka kíséretében megkérte a kezét is ünnepélyesen. A harcias anyós ellágyult, veje karjaiba omlott és átszellemülten rebegte el a boldogító „igent". Ettől kezdve megváltozott a ház képe s boldogan élt volna az uj pár, ha a hatóságok nem volnának annyira irigyek Amérikdban. Amerikai törvények szerint ugyanis nem veheti el senki az anyósát. A törvényt pedig Thomson úrra is alkalmazták, aki ilyen módon ujabb szenvedések sorozata elé vetődött. Érdeme, hogy módot mutatott más állambeli férfiaknak arra, hogyan lehet az anyósokat legbiztosabban lefegyverezni. Tőzsde. Valuták: Lei 690—715, Márka, 815 -835, Font 2150—2200, fr. Frank 3500—3650, Sv. Frank 8900—9200, Dollár 600—620, Napoleon 1800-840, Líra 2020—2065, Rubel 280—305, Sokol 670—685, Kor. Dinár 1420— 1460, Fr. Dinár 1350—1360, Léva 600—640, jugoszláv 150—160, Arany 1760—1810, bécsi kifizetés 88—92. Lengyel márka 82—86, Zürichben a magyar koronát 107-el jegyezték. Devizák: Amsterdam 5185—5190, Német 820—840, Olasz 2075—1980, Prága 670—690, Sveici 9300—9300, Bécsi kifizetés 88—92, Koppenhága 9200—9700, Stokholm 1200—11500, Krisztiánia 7700—8500. Szokol 3800 —3907, Szófia 720, Zágráb 360 —400, Bukarest 700—740, Newyork 659, Varsó 110. Főszerkesztő: VIDOVSZKY KÁLMÁN Felelői szerkesztő : CSORBA BÉLA Kiadj* ó» nyomatja: A Körösvidék Békósmegyei Keresztény Kyomd* és Lapkiadó H. T. Békéscsaba Szent Istrin-tér 18 szám. IHunhásnöt felvesz a Hörösvidék RT. 9 Nemzeti Hitelintézet RT. Békéscsabai Fiókja (Anirássy-ut S.) betéteket előnyösen gyümölcsöztet. A banküzlet minden ágával foglalkozik. — E teljesen keresztény banknál részvények 220 K árban jegyezhetők. 8-26 Lakóház II. kerület Trefort-utca 9. szám alatt és házhely VI. kerület Forgács-utca 5. sz. azonnali átadásra eladók. Bővebbet az Alföldi Mezőgazdasági részv. társ.-nál Békéscsabán (a színházzal szemben). Asztalos-tanonc felvétetik Mázán Mihály asztalosnál III. ker., Sztrakautca 17. szám. Bútorozott szobát keres szolid fiatalember. Ajánlatok „sürgős" jeligére a kiadóba kéretnek. Egy vadonatúj férfi übercieger eladó. Megtekinthető Andrássy-ut 33. (Élelmezési üzlet. Lapelárusitórikkanesokat magas jutalékkal felvesz a Kőrösvidék " kiadóhivatala. :: Beteges nrileány mellé állandó keresztény ápolónőt keresek. Megbeszélés a méntelepen. Meghívó. Az 1898. évi XXIII. t. c. hatálya alá eső és az Országos Központi Hitelszövetkezet közreműködésével alakult lékéscsoboí Hisgazdák Hitelszövetkezete alakuló közgyűlésére, mely 1921. évi január hó 9-én, vasárnap délután 3 órakor a Békéscsabai Kisgazdák Egyletében, az Orsz. Központi Hitelszövetkezet kiküldöttjének vezetése alatt megtartatni. Tárgysorozat: 1. Az alapszabályok megállapítás. 2. Az igazgatóság megválasztása 3 évre. 3. A felügyelő-bizottság megválasztása egy évre. Az alakuló közgyűlésen azok bírnak egy-egy szavazati joggal, kik az alapszabálytervezetet aláírták, vagy az alakuló közgyűlés megkezdéséig aláírják. A Békéscsabai Kisgazdák Fogyasztási Szövetkezetének ügyvezető-igazgató bizottsága. F<mí vadász fegyverek Érkeztek Bayer Lajos céghez. 30 hold földet tanyával, vagy anélkül feles müvelésre. Mindenféle konyhakerti magvak kaphatók nálam. Linder Emil kertész, Zsilinszky-utca 50. sz. 1-5 írógép, látható irásu, alig használt, eladó Szlany Károly mechanikusnál, Békéscsaba, IV., Földvári-u. 23. sz. a. Mihály müesztergályos V. ker., Thökőiy-utca 22. Békéscsaba. Minden szakmunkát gyorsan és pontosan, szolid árakon készit. Szappannal! pnnfnp való iöllöa hulladékot és házi szappant i a legmagasabb áron vásárol Szuiimán Viktor kereskedelmi és bizományi vállalata, Ferenc- József-tér 20. sz. (Búzapiac). Egy komplett BWtOZK m boro n dezé& benzinmotor és dynamóval eladó. Bővebbet a Városi Mozgó irodájában. Hegedühíir kapható a, „Körösvidék' könyvkereskedésében. Hicsinybeni árusítással kapcsolatos nagykereskedés kibövitéséiiez tókés társat keresünk. A töke legalább ZO százaiékos hozama biztosítva uan. Ajánlatok „Merkantil" címre a kindohiuatalba küldendők.